2012. március 29., csütörtök

Reflexiók – Kozma Szilárd, pénzcsaló, megélhetési csíkszeredai asztrológus, aki az ellenfelei szomorú jövőjét ismeri, de az ővét nem ismerte


Kozma Szilárd csíkszeredai asztrológusról, ha megírja valaki, saját tapasztalatok alapján, hogy tanácsait betartani nagyon veszélyes, mert krónikus betegnek azt a tanácsot adja, hogy ne szedje a gyógyszereit, akkor annak azzal vág vissza, hogy kiállítja a horoszkópját, amiből kiderül, hogy senki. Ezzel nem éri be, kiteszi mindennek, hazugságok özönével próbálja lejáratni az illetőt.

Szilárdka, bölcs tanácsát, azzal támasztja alá, hogy a betegség karmikus bűn eredménye, mi előző életben követett el a beteg, és ezért gyógyszerrel nem gyógyítható. Vagy válást javasol, teljesen könnyelműen, azt mondván a férjnek, hogy ameddig a feleségével él nem halad semmire, közben kiderül, hogy épp úgy halad.

A horoszkóp alapján kiteszi, egy sors tévesztettnek, mindenre képtelennek, lelki nyomoréknak, tehetségtelennek. De nem ez az érdekes, hanem az, hogy az illetőt az ő maga tökéletességével hasonlítja össze. Tehát a cél az, hogy más senkivé tételével magát emelje a magasba. És ezt teszi egy olyan ember, ki Hamvas követőjének tartja magát, az egyetemes törvények tisztelőjének és az a szerint élőnek.

Kiteszi a besúgójának a kommunizmusban, meg utána is, tolvajnak, stb. Rájátszik arra, hogy erkölcsileg legkönnyebb valakit tönkretenni úgy, hogy besúgózzuk, és ezzel megbélyegezzük. De ha megvizsgáljuk, ez 89 előtti reflex, ami 89 után is működik, de nem olyan eredményesen. Szilárdka, azt állítja magáról, hogy három kilós dossziéja van és meg volt figyelve! Akkor miért fogja a kommunizmusban gyökerező reflexeknek?! Egy szellemi ember, hogy lehet fogja a 89 előtti reflexeknek?!

Érdemes ott is elidőzni, a besúgózásnál. Hát kész röhej, az amatőrség, ahogy csinálja. Először előáll valami mesékkel, mik ránézésre hihetőknek tűnnek, de konkrét bizonyíték sehol. Utána dühében, hogy az Ellenfele megpöccinti a netten az éhségsztrájkja alkalmával, a lapok, hozzászólási rovatában, kiagyal neki egy fedőnevet. Az Ellenfél kökösi lakhelyére alapozva, hogy minél hihetőbbnek tűnjön, minden bizonyítékot nagyvonalúan mellőzve, kiagyalja a “KOKOSI” fedőnevet. És itt tényleg röhejessé válik Szilárdka, mert az Ellenfél, kit besúgóz, nem is élt a kommunizmusban Kovászna megyében, tehát nyilvánvaló hazugság a “KOKOSI” fedőnév. Kicsi a valószínűsége, hogy valaki épp olyan fedőnevet kapott volna a kommunizmusban, mint besúgó, amely település azon a megyén kívül van, ahol élt a kommunizmusban, de 89 után éppen oda veti sors. Ritka az ilyen véletlen egybeesés. Inkább Szilárdka kreálta a fedőnevet, mocskos rágalmához, az Ellenfél kökösi lakhelyével trükközve. Hogy egy olyan nagy okos asztrológus és a metafizikák szakavatott ismerője, hogy tudott ilyen könnyen átlátható hazugsághoz folyamodni?! Egyszerűen: tudománya nem más, mint bulvár, nem igazi szellemiség!!!

De Szilárdka akkor kerül bajba, amikor az állítólagos „besúgója”, mert így emlegeti nyakra főre a netten, kéri a bizonyítékokat, a szekus dossziéból, ahol a “KOKOSI” fedőnév állítólag található. A Krónika honlapján, egy hozzászólásban, azt hazudja, hogy viszi a „besúgója”, kökösi lakására, hogy ott “beszéljék meg”. Meg is érkezik Kökösbe, annak ellenére, hogy „besúgója” figyelmeztette, hogy nehogy oda dugja az orrát. Ott már nincsen szó semmi másolatokról, hanem azt hazudja, hogy a „besúgója” hívására jött. Természetesen kiderült, hogy miért ment a “besúgójához”, hozzá hasonló barátjával. Kompromittáló adatokat akart gyűjteni az emberektől róla. A lakását fényképezte, hogy annak rossz állapotával járassa le. Ezt mind az egyetemes törvények alapján tette. Közben a “besúgója” megint szóvá tette, a blogján, ahol rágalmazza, hogy kéri a bizonyítékot a “KOKOSI” fedőnévre vonatkozóan, a nyilvánosságnak megmutatva, ahogy a rágalmak is.

Erre fel az álnéven mocskolódó haver, kinek csak így van bátorsága mocskolódni, a “revizor” kivel felkereste, azt írta a hozzászólásában, hogy nincsen semmi bizonyítékra szükség, mert a besúgás ténye közismert minden “teológus” előtt – a “besúgó” teológián volt, lelkész volt. Tehát nyilvánvaló, hogy a besúgás rágalmát, bizonyítékok nélkül próbálják elhitetni az olvasókkal. Ezt célozza, hogy Szilárdka, minden hozzászólást, minden írást az állítólagos “besúgójáról” azzal kezd, hogy a “volt besúgóm” ezzel akarván azt a benyomást kelteni az olvasóban, hogy az állítása mögött, konkrét tények, leleplezés van, hogy ne kelljen bizonyítani, bizonyítékok nélkül tudjon rágalmazni.

Végül kitaláltak egy másik hazugságot: hogy ha megkapja a másolatot a dossziéból Szilárdka, akkor a “revizor”, kivel hívatlanul odaállítottak a “besúgójához”, az majd feldolgozza. Tehát csak feldolgozásról van szó, de megint nem bizonyítékokról a dossziéból, vagyis újabb hazugságról.

Na de érdemes elelmélkedni az ellenfeleiről készített horoszkópokon is. Szilárdka azt állítja, hogy ő nem jósló asztrológiával foglalkozik, hanem kauzálissal. Ezzel azt a benyomást akarja kelteni, hogy az övé a komoly, akik meg a jövőt nézik ki belőle, komolytalanok – ki nem mondottan ezt állítja. De érdekes, amikor az ellenségeiről van szó, akkor már előre tudja szomorú jövőjüket. És itt a bökkenő!!! Hogy ha ismeri ellenségei jövőjét, hogy nem tudta, hogy házassága taccsra megy. És akkor nem csinált volna négy gyereket felelőtlenül, akik aztán anya nélkül nőnek fel. Ha annyira ismeri ellenfeleit, hogy nem tudta kit vesz el?! Itt látszik, hogy Szilárdka asztrológiai tudománya mit ér, csak az emberek, a gyengébbek, ámítására jó, csak. Aki ilyen kényszeresen csinálja a gyerekeket és mindenkire rá akarja kényszeríteni az ő gyerekcsinálási mániáját, mert itt egy mániákus gyerekcsinálóról van szó, az valami komplexusban szenved. Aki állandóan bizonygatja férfiasságát, virilitását, mint Szilárdka teszi, annak pszichikailag a férfivá éréssel vannak nagy gondjai – lehet még csak infantilis.

De ott a másik kérdés, Szilárdkának egy idő után nem voltak megrendelői és jövedelem nélkül maradt. Hát egy ilyen tudománnyal nem lehet, míg a világ, ámítani a népet. Ha olyan okosan látja az ellenfelek szomorú jövőjét, akkor az övét, hogy nem látta?! Azért, mert sarlatán?! “Besúgóját” vádolta, hogy ő járatta le írásaival és azért nincsen megrendelése. Egy ilyen nagy tudású asztrológus, mint Szilárdka aminek tartja magát, hogy jutott oda, hogy siránkozzon, hogy nincsen mit adnia gyerekeinek és ezt a felelőtlenséget másra kenje. Aki felelősen csinál sok gyereket, vagy akár egyet is az nem a szélhámosságnak nevezhető tudományára bízza gyerekei betevőjét.

Érdekes Szilárdka asztrológiai tudománya: az ellenfelek jövőjét ismeri, de a sajátját nem!!!

Végül is a besúgózása egy elég könnyen átlátható, nevetséges trükk!!!





Reflexiók – Kozma Szilárd, pénzcsaló, megélhetési asztrológus figyelmébe: asztrológus, ki a nála maradt gyerekekkel vereti volt feleségét

Kedves Szilárdka! Nagyon szépen kérlek, mint az emberi lélek nagy ismerőjét, aki olyan mélységekbe ereszkedett le a lélek mélységeibe, hogy Jézus, Buddha azóta is sárgulnak ott fenn az irigységtől – de vigyázz nehogy ott rekedj, Jézus és Buddha visszajöttek azon mélységekből, mert ha ott rekedsz akkor elborul az elméd – hogy segíts egy székelyföldi asztrológuson, aki ott rekedt a mélységekben, elméje elborulóban van és ebből kifolyólag krónikus agresszivitásban szenved. Heidegger igazát bizonyítja, hogy a metafizika, asztrológusunk krónikus metafizikus, a hatalom gyakorlásának egyik formája, az pedig nem egyéb, mint agresszivitás.

Sajnos ezen asztrológus, agresszivitásával volt feleségét kínozza, mocskolódó írásokkal, amik inkább asztrológusunkról beszélnek, mondanak el sokat és nem volt feleségéről. De mondjuk a betű betű, de az a link alak asztrológus attól sem riad vissza, hogy a nála maradt gyerekekkel veresse volt feleségét, kérlek segíts szegény asszonykán ne szenvedjen tovább.

Üdvözlettel: Nagy Attila (Puli) – Székelyföld

Reflexiók – Kozma Szilárd, pénzcsaló, megélhetési asztrológus Csernus Imréről, vagyis bagoly mondja verébnek nagyfejű

Az írásom hozzászólás a következő íráshoz: http://www.thesecret.hu/blogok/joo-violetta/kozma-szilard-csernus-imrerol#comment-140200

Hát ha valaki veszélyt jelent a tanácsaival a naiv hívőkre a Szilárd. Megdöbbentő az a felelőtlenség ahogy belerondít emberek életébe, válásokat javasol, csak úgy, mert ő mindentudó.

Csernust vádolja azzal, hogy képtelen a házasságra. Hát Szilárd ne marháskodj, neked nem volt az életbe egy normális házasságod – az egyik nőd az eljegyzéseteken hagyott faképnél. Akitől elváltál nem olyan rég azt valami megdöbbentő aljasan mocskolod. Róla is azt állítod, hogy képtelen valamire, amúgy rólam is, Csernusról is, nálad ez egy unalomig ismételt motívum.

Ha valaki neked nem tetszik rögtön előrántod a horoszkópját és bebizonyítod, hogy tök hülye, képtelen.

Engem, mert próbálom felvilágosítani az embereket, megvédjem tőled potenciális áldozataidat, azzal próbálsz hiteltelenné tenni, hogy ne higgyék az emberek, amiket rólad írok, hogy a román titkosszolgálat ügynökének teszel ki, ki rád van állítva. Engem nem érdekelnek ezek a vádak, nem tudsz ártani, mert nekem nincsen szükségem jó hírre a megélhetéshez, mint neked. Egy vérbeli vallásos anarchistának nem számít, hogy mit hisznek róla.

De jól tetted, hogy annak tettél ki, mert így rávilágítottál a volt román titkosszolgálat módszerei és a tied közötti hasonlóságra. Amikor kihallgattak, akkor az egyik módszerük az volt, hogy érzékeltették, hogy mindent tudnak rólad, tehát a markukban vagyok. Ezt látom nálad is, ha valaki nem tetszik, vagy kritizálni mer, akkor előrántod annak a horoszkópját, ahogy láttam a hiányokat elég hasból pótolod, és azzal vágsz vissza, mint a volt szekusok, hogy hát mindent tudok rólad, a markomban vagy. A tudás hatalom. Szilárdka te hatalommániás vagy. Nagy metafizikus vagy, de ha jól tudom, Heidegger a metafizikát a hatalom gyakorlás egyik formájának tartotta. Hatalmi mániádat tanácsadás ürügyén éled ki.

Számon kérted egy levélben, hogy a memoáromban a hatalom üldözöttjének teszem ki magamat, a kommunizmusban, de kérded, hogy fel tudom-e mutatni a szekus dosziémat, mert te igen. Hát tudjad, hogy kértem és nem kaptam meg, és tudod kik nem kapják meg kik most is figyelve vannak?! Még a román katonai titkosszolgálat is kihallgatott, ehhez keveseknek volt szerencséjük. Egy kicsit nagyobb pácban voltam, mint az olyan szájhősök, mint te, kik csak szájukkal vívták ki a megfigyeltség érdemét. Eszement asztrológusoktól nem tart a román titkosszolgálat.

A másik ok mi miatt besúgózol engem, hogy azt írtam, oda alacsonyodtál le, nagy szellem kutatóként, hogy a Jobbik propagandistája legyél a Székelyföldön – írásodban kinyaltad Morvai Krisztina plasztikáját. Még támadsz a székely autonómiát kritizáló írásaim miatt is, melyeket azért írok, szerinted, hogy lejárassam az autonómia törekvést, mint a “SRI misztikus ügynöke”, ahogy te nevezel engem. Hát így volt ez mindig, aki gondolkodni mer az ellenség.

Röhej volt nézni, a Heti hirdetőben a hirdetéseidet, éveken keresztül, ahogy kínlódtál, váltogatva kínálataidat, hogy valahogy pénzre tegyél szert, hol a betegség rejtett titkának feltárásával akartad ámítani az embereket, hol kurozslást, rontás bontást hirdettél, hátha többen mennek, jobban lesz lóvéd. Természetesen, ez ellen is úgy védekezel, hogy azért figyeltem hirdetéseidet, mert besúgó vagyok.

A rejtett titkok feltárásával való ámítás azt árulja el nekem, hogy te vagy saját magad előtt egy nagy titok – és bele fogsz hülyülni a titkod megfejtetlenségébe.

De a legröhejesebb az egyik kisfilmed, majd előkerítem, bevezető szövegében vagy, hogy olyat tudsz a teremtésről, amit még eddig senki nem tudod. Ha jól tudom a te betegséged az én inflációja!!!

Amikor tudomásul vetted, hogy mit írtam rólad, a nekem írott leveledben veréssel fenyegettél, hogy hozzánk jössz és elkensz, ha nem veszem le az írásomat rólad – hát én még írtam. A verekedést mesteredtől, Hamvastól tanultad ugye?! Amikor visszaírtam, hogy rendőrséget hívok, akkor azt írtad, hogy egy anarchistát nem véd meg a rendőrség – hát ez a válaszod sokat mond okosságodról, hogy te ki is vagy igazán értelmileg.

Levélben írtad és ez a legbeszédesebb rólad, hogy engem börtönbe kéne csukni és elterjeszteni rólam a börtönben, hogy kiskorút erőszakoltam meg, ezzel kéne büntetni engem. Alaptalanul elterjeszteni valakiről valamit, anélkül, hogy az tudna védekezni, a börtönben nem nagyon lehet, nagyon nagy alattomosságra vall, még ha valaki úgy is írja, hogy csak “kéne”. Tehát ez amit írtál, hogy kéne tenni velem, két dolgot árul el rólad, hogy alattomos vagy és agresszív a végtelenségig.

Ha te ilyet írsz, hogy valakiről alaptalan dolgot kéne elterjeszteni, akkor azt teszed is. Ezért írod, hogy kölcsön leptoppal írok, hogy alkoholista vagyok. Voltam nem tagadom, de leszoktam, italról bagóról, már hét éve. Egy olyan változásra voltam képes mire te soha nem.

A te eseted vak vezet világtalanokat!!!

Te Szilárd azért megkérlek valamire! Van egy asztrológus Erdélyben, ki krónikus agresszivitásban szenved. A feleségétől elvált és a nála maradt két gyereket, a négyből, arra biztatja, hogy verjék az anyjukat, kérlek lépj közbe, mint család asztrológus.

A család asztrológiáról jut eszembe, hogy mostanság Szilárdka azt űz, az tesz ezt ki nem élt soha egy normális házasságban. Önkényesen javasol válást. Mondtam vak vezet világtanokat.

Ezt nem azért írtam, hogy védjem Csernust, hanem ne legyen olyan egyoldalú a kép, lássák mások is, hogy ki is igazán az aki olyan nagy okosnak hiszi magát.

Tudod Szilárdka, hogy ellenem a háborút eleve vesztésről kezdted, mert nekem nem számít, hogy mit hisznek rólam, de nálad igen, mármint a hisztérikus reagálásodból kitűnik.

Hisztérikusságod, erőfitogtatásod, férfiasságod kényszeres bizonygatása, mit ahogy egy előadásodon láttam, azt bizonyítja, hogy te megrekedtél a személyiségfejlődésben még a gyerekkorban. Egyik könyved címlapján a te fotód van nagyon nagy méretben a középen, ez mindent elárul, hogy a te vagy mindennek a közepe, rólad, az önös énedről szól minden. Nagyon veszélyes, mikor egy gyerek ember, gyerek-felnőtt tanít másokat.

Az asztrológiához meg azok menekülnek kik krónikus önbizalom hiányban szenvednek.

A csillagjegyek archetípusok. Azokról jó tudni, ha nagyon közel mész hozzájuk, ha állandóan velük foglalkozol, akkor a foglyává tesz, a kép és az elmét megzavarja, eszelőssé tesz, példa rá derék asztrológusunk. Vagyis vigyázni kell az archetípusokkal, mert azok elnyeléssel fenyegetnek és elnyelhetik a személyiséget, soha nem szabadul a személyiség tőlük. Valahol itt a másik probléma Szilárdkánál, nincsen már neki szémélyísége, csak képek, mik fogva tartják.

Csernusnak az anyához való kötöttségét, az elszakadás képtelenségét veti a szemére. Szilárdkánál az asztrológia és a metafizika rögeszme. A rögeszmék az anyának felelnek meg az anya kötöttségnek, az anya nyújtotta biztonságot a rögeszmék nyújtotta biztonsággal helyetesíti, ababn az életkorban mikor az anyáról le kellene válnia.

A Szilárdka a nőiességgel küzd, sokaknak vágj a fejéhez, sokakat vádol a nőiességnél való megrekedéssel, de sajnos ezzel, hogy ez visszatérő motívum nála, minden ellenféllel szemben, le lehet vonni a következtetést, hogy az az ő problémája, megrekedt a női princípiumnál a személyiség fejlődésben, a női princípium elnyelte személyiségét. Az ő korában már rég túl kellene legyen azon ami a személyiség fejlődés folyamatában az érett személyiség feltétele, a nő és férfi pólusok egyesítése. De meg kell figyelni támadó írásait és rögtön látszik, hogy majdnem mindenkivel szemben ugyan azok a motívumok jelennek meg, ebből látszik, hogy horoszkópiája mondva csinált.

El kell olvasni Szilárdka mesterének Hamvas Bélának az írását az asztrológiáról, meg van a netten, és abból, amit a horoszkópiáról ír Hamvas abból kitűnik, hogy milyen ellentmondásos Hamvas tisztelő és majmoló, és Hamvas írása nyomán kitűnik, hogy a tanítvány milyen sarlatánságot művel a horoszkóppal és a magas szintű metafizikájával, melynek Hamvas szelleméhez semmi köze. Hamvas biztos nem nyalta volna ki a szélsőjobbos Morvai Krisztina plasztikáját, mint Szilárdka tette.

Szükségesnek tartottam Szilárdka rövid kielemzését, hogy lássák az olvasók, hogy ki tartja markában, a horoszkóp alapján Csernust.

Nagy Attila (Puli) – Székelyföld

2012. március 27., kedd

Reflexiók - Kozma Szilárd, pénzcsaló, megélhetési asztrológus, a veréssel való fenyegetés után, mivel nem vezetett eredményre, perrel szeretné a róla való kritikát belém folytani


Szilárdka, mint a hazugok királyának, notórius hazudozónak, nem nehéz bizonyítanod velem szemben, mint ahogy írod, amikor nem is bizonyítasz.
Te, egy szkizoid alkat vagy! Mert az, hogy a nagy tanítókkal helyezed egy sorba magad, és azt állítod, hogy hasonló mélységeket jártál meg, mint a nagy misztikusok, de ugyanakkor egy utolsó, aljas, rágalmazó vagy, ez egy olyan személyiségen belüli ellent mondásra utal, mi csak komoly személyiség zavar esetében áll fenn.
Rájöttem, hogy egy nagyon buta fráter vagy, még hazudni sem tudsz. Elfelejted, hogy mi után nálunk voltál, vagyis áltatok a haveroddal, mint valami sunyi kélgyók, az után azt írtad, hogy megsürgetted a másolatokat, ez az bizonyítja, hogy nem volt mi nálad legyen.
Ne hitványkodj, ne hazudozz, te hazugok királya, hanem bizonyíts. Tedd fel ide, a szkennerezett változatát annak az oldalnak a dossziédból, ha megkaptad a másolatokat, ahol a "KOKOSI" fedőnév szerepet. Mondtam, én világosan beszélek, nem vagyok hazug, mint Te, és aljas, hitvány módon támadó. Ha te olyan magas szinten vagy szellemileg, akkor miért tudod védeni állítólagos becsületedet, csak hazugsággal, hitványsággal, és aljassággal! Nem gondolod, hogy kilóg a lóláb, épp ezzel mutatod meg, hogy nem vagy te egy magas szellemiség, hanem egy hitvány aljas. Nem tudom, hogy egy hitvány aljas, hogy vezet másokat az életben?!
Tudod Szilárdka, a pert meg is kell nyerni, amivel fenyegetsz. Aztán meg nem úgy van, hogy annyit, meg sokat követelünk, 5000 lejt, amennyit kapzsiságod kiagyal, nem tőled függ, hanem a bíróságtól, ezt is törvény szabályozza. És tudod, nem ijedek meg, még ha beperelsz, akkor sem, épp úgy fogok rólad írogatni. Ilyesmivel ijesztgetett polgármester, megyei rendőrség, és nem ijedtem meg, tovább írtam róluk. Rólad is tovább fogok írni!!! A hiteledet nem én rontom, hanem saját magad, mert szélhámosság, amit művelsz. És nem szarom össze magam, hogy te a szélhámosságodat céges alapokra helyezted. Nem írok túl gyakran rólad, hogy tartson tovább, egy néhány évig.
Ja, ami meg a pert illeti, pont jókor perelsz be, mert formában vagyok. Három év alatt jól beedződtem, mert három éve képviselem a Feleségemet egy ingatlan perben.
Ami meg a bizonyítékot illett azt mutasd a tárgyalás elnökének, mert aki az emberek becsapásából él én azzal nem állok szóba. Másként jogom lesz tanulmányozni az ellenem benyújtott keresetedet.
Mi van Szilárdka, veréssel nem ment, hogy megijesszél, most a perrel jössz?! Hidd el, hogy ez sem fog eredményre vezetni!!!
És mondom, ne hazudozz, hogy itt és ott, ekkor és akkor fogod megmutatni bizonyítékaidat, ellenem, bíróságon és egyebütt, most mutasd meg a netten, leszkennerezve. Ne hazudozz, hogy hoztad a bizonyítékokat, amikor hívatlanul hozzánk jöttetek, csak én nem engedtelek be. Hanem, ha van bizonyítékod ellenem, hogy én besúgtam rólad 89 előtt, akkor tedd fel a nettre, kérlek, a szkennerezett változatokat, hogy lássa ország világ, hogy én mekkora besúgó voltam. Ne csak hangoztasd nyakra, főre, minden bizonyíték nélkül a „besúgómat”, megjátszott magabiztossággal, mintha temérdek bizonyítékod volna. Mondom, tedd fel a nettre a szkennerezett változatát a dossziéd annak a lapjának, vagy lapjainak, ahol a "KOKOSI" fedőnév szerepel, amely alatt állítólag én voltam besúgó. Ne próbáld elintézni a dolgokat, ne helyettesítsd a bizonyítékokat a vége-hossza nincsen, bulvár-írásaiddal, és rágalmaiddal.
Szilárdka emlékszem, hogy veréssel való fenyegetéssel jelentkeztél egy levélben, mert ha nem veszem le a rólad szóló írásomat, akkor a Ladáddal ide jössz és meg versz. Nem gondolod, hogy az ilyesmikkel azt bizonyítod, hogy valami baj van nálad, az agyal, neked pszichológus kéne, téged kéne kikezelni, és nem neked kellene másokat vezetgetned az élet útvesztőiben, mert egy misztikus mélységeket megjárt valaki nem lép fel így, hogy veréssel fenyeget. Csak olyannál megy együtt a kettő, kinek baj van az agyával! A nagy misztikusok kifejezetten örvendtek a megalázó helyzeteknek, áldásnak, az Úr ajándékának tekintették, egy olyasminek mi segíti őket a lelki életben, olyasminek tekintették az élet megalázó helyzeteit, mi megóv a konformizmustól. Igaz, ők nem kereskedtek a misztikus tudásukkal, mint te. Ők tudták, hogy a lelki életben is lehetséges a konformizmus veszélye. Te épp konformizmusra nevelsz. Az olyanoknak meg kéne vizsgálni az elméjük állapotát, mint te, mielőtt engedélyt kapnának a tömeghülyítő működésükhöz!
Látod Szilárdka, mennyire nem vagy következetes, fáj, hogy Szilárdkázlak, de te elfelejted, hogy kopaszságommal csúfolkodtál. Nem esik jól, ha azt kapod mit adtál?! Nem vagy képes elviselni, mit nekem adtál, ez azt jelenti gyenge fráter vagy! Egy misztikus mélységeket megjárt valaki, hogy tud elviselni ilyen keveset. Vagy neked a külső máz a fontos, mert csak azoknak ilyen kicsi a tűrés határuk?!
Szilárdka, még egyszer mondom, ne gyere véget nem érő mesékkel bizonyítékok helyett, hogy én rád állított besúgó voltam, hanem a bizonyítékaidat, azok szkennerezett változatait tedd fel a nettre. Vagy nincsenek, azért jössz helyettük véget nem érő dumákkal?!
A perrel nem leptél meg, de én még tartogatok, nem egy meglepetést neked. A perrel azt hiszed, hogy most aztán jössz te?! Nem, hidd el, ez után jövök én!!! És amikkel jövök, nem fogja jó híredet öregbíteni.
Ja de még csak annyit kérdek. Azt írtad, hogy levélben kérted a másolatokat. Három kötetes dossziédból, fejből honnan tudtad mely oldalakat kell kérned?! Már erre is tudom a válaszodat, és azt is, hogy milyen kapaszkodót találsz ebben az újabb támadásra, de nekem épp ezekre van szükségem!
Igen SRI ügynök is vagyok, ki rád van állítva, állítod te! Az érdekes az, hogy aki nem kapta meg a szekus dossziéját, második kérésre sem, az tudhatja, hogy még mindig meg van figyelve, mert azok nem kapják meg. Tehát személyemben egy olyat gyanúsítasz SRI ügynökösködéssel, aki épp az ők megfigyeltjük.
Szilárdka, érdemes azért a perrel való fenyegetéseden is elgondolkodni, mert jelentése van, rád nézve. Látod nagy szellemi lény létedre erre nem is gondolsz, ez is azt bizonyítja, hogy az olvasottakat majmolod. Az általad mondottakat nem reflektálod, ez látszik kijelentéseidből. Akkor milyen szellemi lény vagy, ha reflexió nélkül beszélsz, mert aki önreflexió nélkül beszél az nem szellemi lény, mert nem tudja, mit beszél. Az ellenem indított támadásaid a reflexió teljes hiányáról tanúskodnak, mert akinél hiányzik az önreflexió ír ilyen önmaga ellen valóan, önmagának ellentmondva. Na, de azzal fenyegetsz, hogy 5000 lejt fogsz követelni perben, szakmai hitelrontásért, mert te horoszkópiából élsz, vállalkozásként, vagyis megélhetési asztrológus vagy, megélhetési metafizikus. Te az anyagiakkal próbálsz megfélemlíteni, vagy ez által akár le is "győzni". Nem gondolod, hogy szellemi ember létedre az anyagiakat veted be ellenem, akkor nyugodtan el lehet mondani, le lehet vonni a következtetést, hogy te nem vagy igazi szellemi lény, részedről csak mondvacsinált az egész metafizikus aspirációd. Ezek alapján csak a szád mondja a metafizikai tanokat, de lelked, a szíved az anyagé! A valóságban egy roppant anyagias vagy, ezzel azt bizonyítod, nem szellemi lény. Szavakkal kompenzálod, aki nem vagy. Szavakkal valósítod meg, csak, aki szeretnél lenni, szellemi lény!
Végül is ez volt nekem a célom, hogy rángassalak bele egy perbe!
Tudom Szilárdka, hogy a célod az erkölcsi halottá tevés. De milyen erkölcs szerint?! A tied szerint ?! A tömegé szerint?! Végül is a nyilvánosság szemében akarsz erkölcsi halottá tenni, amit a misztikusok megvetettek, mint a konformizmusnak formáját, ezért örvendtek, ha rossz hírüket keltették - ahogy már fenn utaltam erre, de ugye, ők nem kereskedtek misztikus állapotukkal, tudásukkal! Ebből azt a következtetést vonhatom le, hogy ha te fontosnak tartod a nyilvánosság előtti jó erkölcsi bizonyítványt, akkor a te személyiséged nem más, mint amit a nyilvánosság kiállít rólad. Ha te azt hiszed, hogy a nyilvánosság előtt valakit ki lehet végezni, és ezzel megsemmisült, mint ember, akkor nálad a személyiség léte a nyilvánosságra redukálódik, de ez által a te személyiséged is. Azt látod megsemmisítőnek, amitől tudat alatt úgy érzed, hogy te magad is megsemmisülnél. Hogy ez így van, bizonyítja erőlködő életed, hogy nagy legyél, mert ez a te életed. Az életed egy nagy hiábavalóság, arra ment ki egész életed, hogy a pusztán csak külső személyiséged egyre jobban kifényezd. Ezt bizonyította, a hirdető plakátjaidon a sok titulus! Te az élet minden területén kiváló szerettél volna lenni, és ez azt bizonyítja, hogy léted a külső személyiségre irányult, az igazi belső hiányában. Te egész életedben kisebbrendűségi érzésedet szeretted volna legyőzni, az ellen harcoltál. Másokban akarod "kikezelni" azt, amit magadban nem sikerült, ezért akarod mások problémáit megoldani, mert a tiedet nem tudtad, ezzel kompenzálod magad. Az életed egy belül üres ember állandó kompenzációs törekvése! Nagy szeretnél lenni, mert kicsinek érzed magad! Ezért karatéztál, hogy erős legyél, nem azért amiért a keleti szellemiség teszi. Akkor meg az írás területén szerettél volna nagyot alkotni, Hamvas utánozva, valami beavatási regénnyel, de közben csak egy lapos utánzat lett. Aztán meg úgy érezted egy idő után a hübriszed, már krónikussá váló nyomása alatt, hogy olyat is tudsz, mit sem Jézus, sem Buddha nem tudott, sem az eddigi szent íratok. Nem gondolod, hogy ezekkel, a metafizikáddal csak a bulvár területén alkottál nagyot, másként egy szellemi bohóc lettél. Ez a minden területen naggyá lenni akarás azt bizonyítja, hogy életedben egy olyan nem valós személyiséget építettél, mi puszta illúzió önmagadról. Az illuzórikus személyiség akar kiváló lenni minden területen, egy fajta übermensch szeretne lenni, a felsőrendű ember negatív archetipusának a fogja. Zseni vagy a kimagyarázósdiban. Ez szoros összefüggésben van az illuzórikus személyiségeddel, mert a kimagyarázás hatékonyságába vetett hit sem más, mint illúzió, és természetes a kimagyarázás is illúzió, mert illúzió illúziót teremt. Az illuzórikus személyiségből tovaburjánzó illuzórikus szövevény a kimagyarázás. Az öncélú személyiség öncélú játéka. Az ilyen ember idegen önmaga számára. Aki idegen önmaga számára, hogy akar másokat belső világukban vezetni, amikor épp a belső világtól él a legtávolabb.
Hogy te a külső megítélések fogja vagy, bizonyítja az az agresszivitás is, amivel a kritikákat reagálod. Ezek a vad reagálások, amivel reagálsz, mi a közönséges hitványságtól sem riad vissza, utalnak arra, hogy személyed nagyon érzékeny, érzékenyke, kényeske, szegénykém. De tudod, kiknek ilyen érzékeny?! Akiknek a személyiségük a puszta külső, kik a külső megítéléstől függnek. Te pedig attól függsz, krónikusan. Kérdem én azt, hogy egy szellemi lény, mint aminek tartod magad, hogy függhet ilyen krónikusan attól, ami külső?! Ezt bizonyítja, hogy ha te nagy csapásnak tartod az én erkölcsi megsemmisítésemet, halálomat, akkor ez tudat alatt számodra is az volna, magadból indulsz ki! Ha pedig az volna, akkor személyiséged egy puszta álarc, mi mögött nincsen senki, ezért kell ezt az álarcot állandóan, nagy életenergiát pocsékolóan fenntartani, fényezni, és persze állandóan eladni, mert te, az álarcoddal üzletelsz!
Na de azért érdemes visszatérni az anyagiasságodra, mert ez a személyiséged alapvető kulcsa. Csak a szád beszél szellemiekről, kompenzálásként, mert a szíved megrekedt az anyagiakban. Ezt bizonyítja az anyagiakra vonatkozó állandó támadásod. A lakásunk állapotával próbálsz megalázni, ami anyagi vonatkozású támadás, és külső jellegű, mint a te személyiséged, ezért ítélsz a külső alapján, mert a te léted, személyiséged puszta külsőség, ami belül üres. Kölcsönpénz kéréssel támadsz, amit fantasztikusan kiszínezel, gyerekszüléssel, és követelőzéssel. Tudod, én nem tagadom, hogy voltunk ezért nálatok, mert ami igaz nem tagadom, mint te. Nem láttam ebben semmi kivetni valót, amikor tudtam, hogy szélhámoskodásból élsz. Emlékszel, még akkor beismerted, idézlek, hogy „mindketten spekulálunk”. Légy szíves, ne rágalmazz nagy kölcsönpénz adásával, mert ez egyre nagyobb csodálkozást vált ki bennem, hogy hova aljasodták, vagy hova aljasodsz, ha puszta kéregszemélyiségedet megsérti valaki. Egyszer tényleg adtál, de akkor egyedül voltam ott, harmincezer lejt, de az már akkor nem volt jelentős összeg. Nagyon furcsa, amikor egy magát szellemi embernek tartó lény, a megalázás fő eszközének az anyagiakat használja, mint kölcsönpénz kérés, repedt ház, nylon ablak. Ugye Hamvas Béla is, ki a te mestered, a művei mellett ilyen aljasságokban jeleskedett. Megfordulna sírjában, ha tudná, milyen szálhámos fajankó hivatkozik rá. Nem gondolod, hogy ezzel anyagiasságodat bizonyítod? Természetesen támadsz te szellemi síkon is, vagyis amit te annak tartasz, mert én nem tartom igazi szellemiségnek a te bulvár horoszkóp tudományodat, metafizikádat, mi alapján szellemi nyomoréknak tartasz. Ezzel különösebben nem foglalkozom, mert azt a hozzád hasonló bohócok hiszik, akiknek a véleményére nem adok. Na, meg a horoszkópjaidat az is hitelteleníti, hogy aki kritizálni mer téged, azoknak egytől egyik katasztrofális az életük, az általad elkészített horoszkóp alapján. Tudod mi ugrott be nekem az ellenfeleidről készített horoszkópokból? Nincsen benned egy csepp ferplé sem azokkal szemben, kik úgy érzed megbántottak. Válaszod a legaljasabb rágalom és mocskolódás, ez bizonyítja leginkább, hogy te egy utolsó senkiházi vagy, nem hogy szellemi ember lennél.
De érdekes, hogy épp te állítasz ki rólam horoszkóp alapján egy szellemi nyomorék bizonyítványt, aki a gyanú szerint oda aljasodik, hogy zsaroláshoz folyamodjon. Vagy annyira gyáva senkiházi, és még te foglalkozol lelki vezetéssel, igaz tanítványaid sem különbek, hogy nem mered megtenni a te neved alatt, vállalva az egészet, hanem a haverod teszi meg, „revizor” álnév alatt a blogomon. A gyanú szerint 1000 lejjel zsarolsz, hogy tartozom neked, mert ha nem kipakolsz rólam, hogy mekkora besúgó voltam. Jó néven veszem az ilyen húzásaidat, mert ezekkel te magad bizonyítod, hogy milyen senkiházi vagy, és nem szellemi ember, csak annak adod el magad, azoknak, akiket át tudsz verni a sarlatán tudományoddal. Mi van, a hős barátod nem meri vállalni kilétét, csak álnév alatt van gatyája zsarolni?! Na, ne gyere, hogy az éhségsztrájkod alkalmával álnév alatt mocskoltalak. Tudom, a sarlatán szó megjelenéséből indulsz ki, mi megjelent az álneves kommentárokban. Én nem tehetek arról, hogy mások is arra a következtetésre jutottak, hogy sarlatán vagy.
Nem értem, miért kellene megijednem az anyagi veszteségtől, amivel te fenyegetsz, hogy majd perben fogsz követelni tőlem 5000 lejt?! Magadból indulsz ki Szilárdka?! Aki azt állítja, hogy félni kell az anyagi veszteségtől, az magából indul, azt bizonyítja, hogy ő maga is tudat alatt az anyagiak fogja, tudat alatt állandóan az anyagiak hiányától retteg! El vagy csodálkozva, hogy én nem rettentem meg, attól, hogy 5000 lejt követelsz szakmai hitelrontásért – megjegyzem, hogy hol a hitelrontás, amikor maga, amit csinálsz nem komoly dolog, nem hiteles, így te magad nem vagy már eleve hiteles ember. Sőt azt állítod, nem vagyok normális, mert egy normális ember megijed egy ilyen 5000 lejes perkövetelés hallatán. Igen az olyan normális ember, mint te, vagyis az átlag, kinek létalapja az anyagiak, azért él. Látod Szilárdka, minden megnyilvánulásodat fel lehet használni ellened: amit tőlem számon kérsz az a középszerűség normalitása. Buddhákkal tegeződő szellemi lény, mint aminek tartod magad, hogy tud ennyire a középszerűségben fetrengeni?! De azt hiszem, itt van neked a személyiséged titka, ez a meghasonlottság, mert a te megnyilvánulásaid, mind azt bizonyítják, hogy egy meghasonlott személy vagy. Szellemiekről prédikálsz, de közben tudat alatt, az anyagiak fogja vagy. Ez kettéhasítja személyiségedet. A hasadt személyiség pedig agresszív. Ez az agresszivitás az alapja, hogy ha támadva érzed magad, annyira elaljasodsz.
Szilárdka, a perrel való fenyegetéssel, az ellenkezőjét érted el, még jobban megtöltöm veled az internetet, és garantálom, hogy per esetén sem szállok le rólad!!!
Szilárdka, megint bele kell kötnöm az asztrológusi tudományodba. Te, aki előre látod a horoszkóp alapján ellenfeleid szomorú jövőjét, csak épp a te házasságod bedőlését az árokba nem láttad, miért lepődtél meg, attól, hogy én nem ijedtem meg, a horoszkópom alapján kellett volna tudnod. Vagy a horoszkópok is kiagyalások, mint minden nálad?! Az illuzórikus személyiség zseni a kiagyalásokban, mert az illúzió könnyen gyárt illúziókat, sőt csak arra képes.


Zen publicisztika - Minden történelmi változás titka, hagyni kell leülepedni a történelmet a pusztában


Dr. Boros Péter azt mondta, hogy akkor értjük meg a jelent, ha történelmi analógiában gondolkodunk. (Bár saját mondása alapján ő is megértené Orbánt!) A történelmi analógia az, hogy Kelet-Európát jó ideje adják, veszik. 89-ben eladták titkosszolgálataik. Ezt nehéz megszakítani, mert ugye a történelem folyamatok, nem egyik napról a másikra történek a dolgok, események.
A történelem nem csak az, amit látunk, hanem az is, amit nem látunk. Az ismeri a történelmet, aki látja azt is, ami nem látható, a mába belefolyva. Semmi sem megváltoztathatatlan, de nem a láthatatlan folyamatok ellenében, csak a láthatóra alapozva. A látható történelemre épülő, pusztán tevőleges gondolkodás, tehetetlen a láthatatlan történelemmel szemben. A láthatatlan történelem az egy szellem, ami uralkodik, ezzel szemben nem állhat a látható, tevőleges, hanem csak valami ugyan olyan állhat, vagyis maga is szellem.
Aki érzékeli, ismeri a láthatatlan történelmet, belemerül a láthatatlan történelembe, vagyis éli, az a látható történelem ura, az a történelem ura.
Az a nézet a divatos, hogy csak a gazdag népek az urai a történelemnek, kik a látható történelmet irányítják, látható eszközökkel. Ez a méretek problémája. Ahol a nagy méret az uralkodó, a grandiózus, ott az emberek elveszítették hatalmukat a történelem fölött, a történelem uralja őket, az elszabadult történelem.
Szegényen is át lehet vészelni a történelmet, kevés eszközzel. A történelemnek úgy is ura lehet lenni, hogy az adott közösség nem áll ellen a látható történelemnek, a sok eszköz szintjén, hanem csak létezik a láthatatlan történelemben, ahogy van, nem-cselekvéssel áll ellen a ma túl aktív, eszközökben gazdag, látható történelemnek. A nagy méreteket inspiráló kultúrának, civilizációnak nem engedelmeskedik, ilyen szempontból hagyja elmenni maga mögött a látható történelmet, a túlhalmozott eszközök történelmét. A rengeteg eszköz kultúrájának, civilizációjának, a láthatatlan történelemben meghúzódva áll ellen, a sok eszközzel szemben a kevés eszköz ellenállását válassza, pusztán csak a saját belső eszközeit hagyja megnyilvánulni, és azokat használja.
De a látható sok eszköznek is láthatatlan szelleme van, mi szaporítja őket - ez a palackból kiszabadult szellem, minek nem parancsol senki, ekkor nem ura az ember a történelemnek – ez az elszabadult történelem. Kelet-Európa problémája, hogy jó ideje nem ura sorsának, vagy soha sem is volt az, és most egy olyan civilizáció fenyegeti, melynek lényege a palackból kiszabadult szellem, kinek nem parancsol senki. Az elszabadult történelem!
Hogyan lehet, ellenállni a szellemnek, melynek már nem parancsol senki, és az eszközök sokaságának, mit az elszabadult szellem generál, és cunamiként fenyeget. A szellem szintjén, egy más szellem révén. A palackból kiszabadult szellemnek sem lehet ellenállni. Mint ahogy a viharnak nem állunk ellent, úgy ezt is kell hagyni, áthaladni rajtunk, a láthatatlanban meghúzódva. Nem kell félni a vihartól, meg kell mártózni benne, mert csak így lehet megismerni a láthatatlan történelmet, - mert ez alapvető, ahhoz, hogy változzon a kor - mi felszínre dobja a láthatót. És a vihar magától el fog ülni.
Azt tudja megváltoztatni sorsát, az a közösség, ki a történelem elől a barlangokba húzódik, hogy a történelem leülepedjen, a túl aktív történelem elveszítse erejét, - mert másként nincsen új kezdet - és új időszámítás, új történelem, új szellem szülessen.
A történelemben semmit nem lehet megállítani, felszámolni, a történelemben kell tudni várni, és ez a nép, nemzet ura a történelemnek, vagyis éli túl a történelmet. Nem az marad meg, mely szónokol, hogy meg kell maradni, hanem amely várni tud, új időkre, új szellemre, új energiákra. Egy nép megmaradását nem lehet programok révén kidolgozni. Az a nép mely vissza tud húzódni a barlangokba, és képes várni, annak saját Logosza írja a történelmét. Csak a Logosz tud új történelmet írni, új időszámítást kezdeni.
Az mese, hogy egy elnyomó meg tudja egy nép történelmét hamisítani, mert a történelmet nem az ember írja, hanem a Logosz. Azt a történelmet melynek értelme van. És értelme annak a történelemnek van, melynek a Logosz adott értelmet. A meghamisítható történelem az már maga hamis történelem, mert nem a Logosz írta, nem a Logoszra való hallgatásból született.
Az igazi közösség nem a fénykorában írja történelmét a Logosz által, hanem épp válságos időszakokban, mert akkor van a legnagyobb szükség a Logoszra való hallgatásra. Az elnyomás idején kell hallani leginkább a Logosz szavát. Az elnyomás idején, a külső veszély idején kell a legkevésbé kapaszkodni a külső eszközökbe, és annál jobban a belső Logosz szavába. Sajnos ez általában fordítva történik. A zsidó próféták a válságok, elnyomás idején, bűnbánatra intettek, vagyis befele fordulásra – ma fordítva van.
A nemzeti sorsfordulók idején kell a legkevésbé a külső eszközökben bízni, hogy a belső Logoszra hallgathasson a közösség. A Logosz csak úgy szólal meg, ha hagyjuk leülepedni a történelmet. A nap éjszaka van a legközelebb. A zsidók pusztai vándorlása nem volt más egyéb, mint a történelem leülepítése, hogy új közösség születhessen, új szellem, mely legyőzi a birodalom rabszolga szellemét, új időszámítás, új történelem.
A zsidók pusztai vándorlása arra tanít, hogy a nemzeti létbizonytalanság idején kell a legkevésbé a nemzet jövőjére gondolni. A zsidóknak nem volt szabad a holnapról gondoskodni. A nemzetért aggódó nacionalizmusok fordítva csinálják. Pedig Jézus szavai, hogy aki meg akarja menteni életét, az elveszíti…, az a nemzetekre is érvényes.
A kelet-európai államoknak nem lett volna szabad a születő Új-Babilonhoz (EU) csatlakoznia, hanem előle, a barlangokba kellett volna menekülnie. A modern Babilon összeomlása után, meg mi hoztuk volna elő az igazi aranyat a föld mélyéről, de sajnos helyrehozhatatlanul csatlakoztunk.
Minden megújulás a pusztai vándorlással kezdődik, vagyis a történelem ülepítőjével, mert minden pusztai vándorlás az. A pusztában történik meg a közösségben az a belső átalakulás, mely szellemi, identitásbeli megújulásához szükséges. Mert tevőlegesen, programszerűen nem lehet egy népet átalakítani kívülről befele, hanem a külső körülményeken kell változtatni, hogy a belső átalakuljon.
Kelet-Európa tévedése az volt, hogy a pusztán külső változtatásnak fogott, a saját láthatatlan történelmét, és nyugat láthatatlan szellemét mellőzve, természetes, hogy ennek valami helyben topogás lett az eredménye. Mindennek a kulcsa a Láthatatlan.

2012. március 16., péntek

Pszeudo-zen mondások és tanítások - Vagyok, ezért gondolkodom


Cartezius egy fordított világban élt, mely nem volt már összhangban a Kezdettel, és az Igével, a Logosszal, ami a Kezdetben volt. Azt mondta gondolkodom, tehát vagyok. Ennek az eredménye mondása, mert már ez is tükrözi az alapvető fordítottságot. Az eredendő az lett volna, ha ezt mondja: vagyok, tehát gondolkodom! Ebben az esetben gondolkodásom létemből fakad, abból, hogy vagyok. (És nem, gondolkodásomból létem!)

Az Ige, a Logosz a Kezdetben volt, és van, mert a János Evangéliumában a kezdetet az arche görög szó jelenti, mely egy olyan kezdetet jelent, mely most is tart - és hozzá teszem, a jövőben is fog tartani, eszkatológikus irányultságú.

A Kezdet, vagyis a Lét, és az Ige, vagyis a Logosz egyidejűek, mondjuk azonosak. Az ember létében, a létezése, az, hogy van, elsődleges. A Logosz, a gondolat, a gondolkodása ennek nyomán jelenik meg csak.

A Kezdet, mint folyamatos aktív valóság, az Ige, a Logosz folyamatos aktív valóságát is jelenti. Az ember számára, hogy van, vagyok az a várakozásban valóság. Az Ige, a Logosz, az Örök Gondolat a várakozásban lesz aktív valósággá az ember számára. A várakozásban előzi meg az ember léte gondolkodását. Vagyis csak a várakozó ember lesz igazán gondolkodó lénnyé, akiben az örök Logosz gondolkodik, mert csak ez az igazi gondolkodó lény.

Ezt az újszövetségi példázat fejezi ki legjobban, a vőlegényre várakozó szüzek történetében. Az igazi várakozás az éjszakában történik, mikor az érzékek befele fordulnak. A várakozó, befele forduló lét az éjszakai lét. A befogadó várakozást fejezi ki, a pusztán vagyokot, ami az igazi várakozás feltétele, a feminin princípium a történetben. A lámpás fejezi ki, minek égnie kell, hogy gyakorlatilag ennek az állapotnak is aktívnak kell lennie, ez az éberség, mit az égő lámpa szimbolizál. A kísértés, hogy el is lehet aludni, de mindig fel is lehet ébredni. Az éberség alapja az olajtartalék, mert ha el is alszik a lét, el is szenderül, van mit meggyújtani. Ez azt jelenti, hogy van léted mit éberségre aktiválni, nem vagy hiányos létedben. Ez a történet belső lelki folyamatot ír le, nem puszta történet. Ez a létben való hiányosság nem más, mint nem teljes lét, valami létben való éretlenség, valami meg nem érett lét az emberben. Ez a lét az anima. Az anima érett, ha ki van szabadítva a tudattalan fogságából. A hiányos lét, nem más, mint a ki nem szabadított anima a tudattalan fogságából.

Az anima olyan, mint a Kezdet, van benne valami meghatározhatatlan, de ami folyamatosan kiteljesedik, kiszabadul a meghatározatlanságból, tudatosodik, kiszabadul a tudattalan fogságából - a Logosz munkája révén. Csak ez a meghatározatlan anima képes befogadni a Logosz férfias aktív princípiumát. A személyiség akkor teljes, ha ez a két princípium egyesült. Az ember, csak ekkor mondhatja igazán, hogy gondolkodik. Ilyenkor nincsen ellentét a gondolat és belső között, a léted és gondolatod között. Nincsen ellentét látható és láthatatlan között.

2012. március 7., szerda

Nyílt levél - Felszólítom Kozma Szilárd, pénzcsaló, megélhetési asztrológust, hogy a személyemmel kapcsolatos, lejárató rágalmait bizonyítsa

Szilárdka, már rég óta várom, hogy egy senkiházi módjára tett rágalmazó kijelentéseidet, velem kapcsolatban, bizonyítsd is, hogy én 89 előtt rád állított besúgó voltam, mert azt ígérted, hogy a szekus dossziédból kért másolatokkal bizonyítékot szolgáltatsz ellenem. Ezt nem tetted meg! A Scribden azt írtad egy hozzászólásban a regisztrációmon, hogy megkaptad a másolatokat és szerepelek rajta! De ha annyira egyértelmű bizonyítékaid vannak ellenem, akkor miért nem szkennerezed le, ahogy én kértem, és tárod ország világ elé, hogy lássa a világ, hogy én mekkora besúgó voltam?! Vagy nincsen mit, mert rágalmazó hőbörgés az egész, lejárató kampány, amit folytatsz ellenem, hogy ne legyen hihető, amit írok rólad?!

Szilárdka, nehogy azt hidd, hogy elég lesz a nem bizonyító, csak hatáskeltő retorika, hogy lejárass engem. Egyszerű a retorikai trükköd: nyakra, főre hangoztatod a "volt szekus besúgómat", hogy az emberek bizonyíték nélkül is elhiggyék alaptalan rágalmadat. Te retorikával akarod elhitetni az olvasókkal, hogy bizonyítékaid vannak, úgy, hogy lényegében nincsenek, mert nincsen, hogy legyenek! Bizonyítékaid hiányát, magabiztos kijelentésekkel leplezed. Kijelentéseiddel megjátszod a magabiztost, mintha tények lennének a kezedben, azt a benyomást keltve, hogy az olvasónak eszébe se jusson arra gondolni, hogy te csak rágalmazol, de sehol sem bizonyítasz! Úgy csinálsz, mintha annyira nyilvánvaló lenne, amit állítasz rólam, hogy azt nem is kell bizonyítani. A megjátszott nyilvánvalósággal akarod elterelni a figyelmet arról, hogy sehol nincsen bizonyíték, csak senkiházi módjára való rágalmazás! Egy fajta nagyvonalúsággal feledkezel meg a bizonyítékokról, mintha arra neked nem is lenne szükséged, mert te annyira nyilvánvaló dologról beszélsz. Te nagyon ügyesen megjátszod azt, mintha már bizonyított dologról beszélnél, és a továbbiakban neked már ezért mellőzni is lehet a bizonyítékokat, de közben csak szélhámoskodó rágalomról van szó! Úgy csinálsz, mintha már bizonyítottál volna, ezért a jelenben nem is kell már neked bizonyítanod, mert már bizonyított minden. De ez csak retorikai játék nálad! 

Szilárdka, az én kérésem világos, nem hordok össze hetet – havat, mocskolódva, rágalmazva. Nyilvánosan felszólítalak, hogy végre már bizonyítsál, a dossziédból vett, írásos bizonyítékkal. Már csak azért is, mert ezt megígérted. Sőt a Krónikában megjelent rólad szóló cikk alatt írod, hogy hozod is hozzánk a bizonyítékaid másolatait. Igaz meg is jelentél nálunk, de nem a másolatokkal, hanem azzal a hazugsággal, hogy én hívtalak. A te metafizikai, asztrológiai, bulvár, locsogásaid amúgy sem sokat érnek, de ha te valakihez azzal a hazugsággal állítasz oda, hogy hívott, akkor a te bulvár tudományos még hiteltelenebb lesz, mert te nem vagy szavahihető! Szilárdka, én, csak arra kérlek, hogy legyen vége az össze vissza való hazudozásnak, rágalmazásnak, bizonyítsál. Ez a kérés világosabb, mint a te össze – vissza, rágalmazó hazudozásaid!

Az ügyvédnek igaza volt, amikor azt nyilatkozta, hogy részedről az éhségsztrájk, csak egy reklámfogás volt, mert nem ment a metafizikai, asztrológiai boltod. Maga a hozzánk tett utad a bizonyíték erre. Sírtál a sajtónak, hogy nincsen pénzed és ezért nincsen, mit a gyerekeidnek enni adj. De volt pénzed kocsikázni hozzánk Kökösbe, nyomozni utánunk, hogy azok alapján mocskolódhass.

Az elöljárók kiket megkerestetek Kökösben, és állítólag rosszat mondtak rólam, nekem másként beszéltek, azt mondták nem mondtak semmi rosszat. Vagyis kettő közülük! Az unitárius lelkész, és a polgármester. Akkor ki a hazug?!

Tudod Szilárdka, én mindig azt szoktam kérdezni tőled, hogy a senkiházi módjára való mocskolódás, rágalmazás, hazudozás, más személyének rágalommal való lejáratása, saját védelmed okán, hogy fér össze a Hamvas majmolással, az ő elveivel?!

Attól tartok, hogy meglepetést fogok okozni neked. Hivatalos CNSAS dokumentummal hamarabb fogok bizonyítani, ártatlanságom mellett, mint te!!!

A sors iróniája, hogy te olyat vádolsz személyemben, aki most is megfigyelés alatt áll.  A te támadásod nyomán, újra kértem a szekus dossziémat, mert már 2004-ben kértem már egyszer, és azt a választ kaptam, hogy nincsen. Most is azt a választ kaptam, hogy nincsen! Tudod, kiknek adják ezt a választ?! Akik most is meg vannak figyelve!!! Te kézhez kaptad a dossziédat, ugye?! Ez azt jelenti, hogy már nem vagy túl fontos személy számukra! Nem is csodálkozom!!! Egy bulvár, locsogó már nem sok vizet zavar titkoséknak!