2012. április 18., szerda

Reflexiók - Kozma Szilárd, pénzcsaló, megélhetési asztrológus éhségsztrájkja a potyáért

Mi van Szilárdka, addig mocskoltál engem - horoszkópomra hivatkozva - hogy képtelen vagyok a családomat eltartani, hogy úgy néz ki te sem vagy képes eltartani, kegyelemkenyérre, segélyre, és a potyára szorultál rá?! Ha te olyan dolgos vagy, akkor miért kell neked segély, olyan pénz, miért nem dolgozol meg - és ezért éhség sztrájkolni?!

Te azt agyaltad ki, nem tudván, hogy a Feleségem betegnyugdíjából élünk - kérjed te is, mert biztos megkapod - hogy máshonnan nem lehet jövedelmünk, csak besúgásból. Erre gondoltál egy nagyot, hogy leleplezel, és leleplezett ügynökre már nincsen szükség, tehát jövedelem nélkül maradunk - a te nagy leleplezésednek köszönhetően. De végül valahogy fordítva sült el, te maradtál jövedelem nélkül! Ehhez mit szól, a te nagy tudományod?!


De visszatérek arra, hogy azzal vádoltál, egyik felől, hogy nem tudom eltartani családom, másik felől, hogy SRI ügynök vagyok, besúgásból élek. Hát akkor szerinted mégis eltartom, a másik felől, a családom. Végül is nem kerültél ellentmondásba asztrológusi tudományoddal, és önön állításaiddal velem kapcsolatban?! Vagy a lényeg az alaptalan rágalom volt, azért mert meg mertem írni a netten, hogy közveszélyes tanácsadó vagy, felelőtlenül, a bulvár tudományoddal, beleavatkozol beteg emberek egészségproblémáiba.

Nekünk azt javasoltad, hogy csináljunk gyerekeket, mert azért nem haladunk, mert nincsen gyerekünk, életellenes a magatartásunk, de ha gyereket csinálunk, akkor az megold minden problémát, az anyagiakat is. Na, te csináltál eleget és érdekes még sem mennek a dolgaid - azért csináltad őket, hogy éheztesd, nagy felelőtlenség?!

Mi van, a bulvár hülyeségeiddel nem tudsz pénzre szert tenni, mert a tudományodnak nem dől be senki már, sőt a nagy okosságoddal azt érted el, hogy már dillónak néz mindenki?! Te ítéltél el engem, hogy nem dolgozom, aki az emberek bolondításából élt, nem komoly családfenntartást jelentő munkából.

Nekünk kiszámoltad, - saját tapasztalatból? - hogy potyából csak 5 évet lehet kihúzni, akkor magadnak miért nem számoltad ki, hogy az emberek bolondításából hány évet lehet kihúzni, mert abból sem lehet megélni. Mi van, megint kölcsönből élsz, mert régen sem volt ez idegen tőled, ezt onnan tudjuk, hogy amikor egy alkalommal kerestünk, egy szomszédod azt kérdezte, hogy a pénzünkért keresünk - úgy látszik, hogy akkor téged emberek kerestek pénzükért?!

Melyik Ladával akartál hozzánk jönni, hogy megverjél, ahogy ígérted, mert megírtam rólad az igazat? Valakit veréssel fenyegetni az törvényes?! Miért tiltakozol mások törvénytelensége ellen, ha te sem tartod tiszteletbe a törvényt?! Én nem adtalak rendőrségre a veréssel való fenyegetés miatt, gondoltam, bolond emberrel nem cirkuszolok. Amikor azt írtam, hogy rendőrséget hívok, ha ide jössz verekedni, azt írtad vissza, hogy egy anarchistát nem vesz figyelembe a rendőrség. Úgy látom ez ellened fordult, téged nem vesz figyelembe a rendőrség, egy tudományába belezavarodott asztrológust.

De azért megkérdem, hogy lehet Hamvas követőnek lenni, a Jobbikkal szimpatizálni, és veréssel fenyegetni valakit, mert Hamvas ezeket nem tette volna!!!

Szilárdka, engem olyan alapokról támadtál, horoszkóp, hogy akinek rosszul mennek dolgai, szerinted, annak nagyon problémás a horoszkópja, és ez persze, nálad azt jelenti, hogy mint ember is problémás, tehát selejt, ezt szoktad rábizonyítani azokra, kik mernek kritizálni téged. De ha az életedet nézzük, akkor, az nem ritka rendezetlenséget árul el, akkor te milyen ember is vagy?!

Családasztrológiával foglalkozol, de egy normális házasságot nem mondhatsz magadénak, de azt igen, hogy a családtudományod oda juttatott, hogy felelőtlenségeddel ártatlan gyerekeket éheztetsz. Azt hiszem, hogy a gyerekeid helyzetét, érdemes volna, hogy kivizsgálja a gyermekvédő hivatal, mert amikor a tudományod még hozhatott is a konyhára, a gyanú szerint, holmi növényeken koplaltattad szegénykéket.

A gyerekeidet, kik nálad vannak, a gyanú szerint arra biztattad, hogy üssék az anyjukat - Szilárdka, ez is törvényes, ha nem akkor miért tombolsz a törvényességért?! De kérdem én azt, hogy ezzel az életformával nevezheted magad Hamvas követőnek, vagy spirituális mesternek, mint ahogy szereted magad elkönyveltetni?

Egy spirituális mester, egy pszichés betegről beszél úgy, mint te a feleségemről, hogy lebolondozza, mint ahogy te teszed az én feleségemmel?!
Egy spirituális mester, Hamvas követő csúfolkodik valakivel kopaszsága miatt, mint ahogy te tetted velem - vagy csak egy infantilis teszi, ki megrekedt a gyermekkorban – vagy, te vagy az, aki elmondhatja magáról, hogy vak vezet világtalanokat?!
Nekem azt írtad, hogy azt érdemelném, hogy börtönbe jussak, és ott elterjesszék rólam, persze alaptalanul, hogy gyereket erőszakoltam meg - akinek egy ilyesmi egyáltalán megfordul az agyában, az egy velejéig romlott, alattomos!!! Szilárdka, ne csodálkozz, hogy nincsen rendelésed, mert egy velejéig romlott embertől végül eltávolodik mindenki! Szilárdka, ez a dolog mit kívántál nekem, elárulja, hogy egy agresszív ember vagy, a negatív energiák tombolnak benned, és ezt végül megérzik az emberek benned. Hogy van támogatód, a bulvárnak mindig is voltak?!

Még érdemes megemlíteni rólad, két sokatmondó esetet. Egy szülő mesélte, aki felvett a stopra, hogy addig okoskodtál az iskolában, hova gyerekeid jártak, hogy kirakattad őket okosságoddal az iskolából. Aztán olyat is hallottam rólad, hogy egy nő hozzád fordult bizonyos problémákkal, nálad, a szokásos gyógymód jött elő, gyereket kell csinálni, az megold mindent. A nő mondta, hogy a férje nem akarja a gyereket. Erre azt mondtad váljon el. Nagy felelőtlenség, gyerekcsinálási rögeszmékkel, emberek életébe bele szólni.

És végül az sem mellékes az a közönségesség, ahogy mocskolod volt feleséged, ez sokat elmond jellemedről.

2012. április 17., kedd

Zen publicisztika - A hagyomány a Lét virága

A hagyományőrző egyesületekről az jut eszembe, hogy a hegyet nem őrzi senki, hogy az maradjon, és mégis az marad, hegy.
Mindent, úgy igazán, a lényege őriz. Amikor valami őrzésre szorul, akkor már épp a lényegét veszítette el.
A lényeg mindig megelégszik a puszta létezéssel. A hagyomány őrzői, valami érthetetlen módon, valami többet akarnak kihozni abból, amit őriznek, a puszta létezésnél többet. Igen, mert hiányzik a lényeg. Ez valami kényszeressé, erőltetetté teszi a hagyományőrzést.
Ahol nem elégszenek meg a puszta létezéssel, ott nyugtalanok, mert lényegtelen minden. Elégedett, nyugodt az ember ki ráér, hogy eltöltse, betöltse a Lét, aki ráér, hogy betöltse őt a Lét öröme. A lényeg ez a betelés. A lényeget mindig kapjuk, és ha betelünk, adjuk, mert ez a teltség visszaáramlik a Létbe. Ha ez nincsen nyugtalan az ember. Ez a nyugtalanság mindig valami többletet akar kihozni mindenből, hogy a hiányzó lényeget pótolja. Ez hiába való erőfeszítés marad, mert az ember a saját el nem fogadott lényegét, a puszta Létezést, - a puszta létezéssel fogadjuk el önön lényegünket, az által, hogy ráhelyezkedünk a pusztán létező Létre, ha ezt nem fogadjuk el, a ráhelyezkedéssel, ez által, megtagadjuk lényegünket - létét, lényegét, amit állandóan kap, semmivel nem tudja pótolni.
Az élő hagyomány olyan, mint a nap járása, kelése, szentülte, a forrás fakadása, a rügy fakadása, minden csak úgy bekövetkezik, puszta létéből fakadóan, mert benne a rejtett teljesség bomlik ki. Az élő hagyomány gyökere, igazi őrzője rejtettsége, amiben rejtőzik, az őrzi. A Lét teljessége őrzi. Ami teljes az kiáramlik önmagából. Hagyomány teremtődik, amikor az ember betelik a Lét-teljességével, és ez a teltség kiáramlik belőle, a Lét különböző rejtett formáiban, ezeknek testet öltésében. Az élő hagyomány nem más, mint a Lét teljességének kibomlása az emberben, a természetben - a természettel való élő kapcsolat nélkül nincsen hagyomány.
Végül is egy zsákutca az ember törekvése, hogy igazságosan ossza el a tulajdont, mert a puszta Lét nem ismeri a tulajdont, ami természetellenes azt nem lehet szabályozni.  Zsákutca a politika, mert illúzió az egyre tökéletesedő hatalmi rendszer, mit demokráciának neveznek, mert ugyan csak birtoklásra épül, a hatalom birtoklására. A puszta Létezés nem ismeri a politikai hatalmat, ezért nem fog semmit szabályozni, hanem káoszhoz fog vezetni a politika, a demokráciában.
Végül is a hagyomány őriz bennünket, mert a hagyomány a Lét virága, és nem mi a hagyományt. Ez a virág termeszthetetlen, csak vadon létezik.

2012. április 12., csütörtök

Memoár - A gyermekkor elveszett paradicsoma, és a magyar katonatiszt

Gyergyóditróban születtem, a hideg hegyek között, de gyermekkorom elveszett paradicsomát Szovátának, Szakadátnak tekintem, ahol Édesapám született.
Gyerekkorban a legtisztább a nagy archetípusok közvetlen élménye, vonzása, még, ha nem is tudatosak. Az élet, a kultúra célja az kellene, hogy legyen, hogy ápolja, ezzel tudatosítsa a nagy archetípusokat, hogy ez által megtörténjenek az ember mélységeiben azon átalakulási folyamatok, az élet folyamán, melyek a személyi érettséghez, teljességhez vezetnek. A nagy ősképek maguk is teljesség szimbólumok, transzcendenciára utaló jelek. Ezért ezek élménye nem más, mint a hiteles vallási élmény, mely gyermekkorban spontán módon kezdődik, és egy egész életen keresztül kéne, hogy tartson, míg az ember eléri a teljességet, mert a vallás céljához hozzátartozik a személyiség teljességének elérése is, Istent csak így tudjuk megtapasztalni a saját mélységeinkben, és így tudunk egyesülni vele, ami a vallás célja. Kultúránk, civilizációnk formalizmusa, itt a vallás is beleértődik, a spontán gyerekkori vallási élmény ellenében hatnak, azt inkább visszafejlesztik, mint ápolják.
Az elveszett paradicsom élmény is egy ilyen ősarchetípus, azonos a bibliai elveszett paradicsommal. Ez az archetípus a kert szimbólumában nyilvánul meg, a kert egy teljesség szimbólum. Ditróban, ahol először laktunk, a szomszéd, Szász Jenő bácsiék gyönyörű szép nagy kertje jelentette számomra a paradicsom, a teljesség élményét, gyermekükkel, Miklóssal sokat játszottunk ott – mert az ember minden pillanatával, gesztusával, a teljességet keresi, azt szeretné megélni, arra irányul. Utána elköltöztünk, ott már a mi kertünk nem jelentette számomra ezt az élményt. De részben pótolták a szakadáti nyári vakációk, nagyszüleimnél, ahogy a helyiek ismerték, Nagy Albert nagyapámnál, és Ilona nagyanyámnál. A közeli, erdős dombok a paradicsomkert élményét nyújtották, mert azt a boldogságot soha sehol nem éreztem. Sajnos, most amikor ritkán visszajárok, már nem érzem azt Szakadátban, mit gyerekkoromban, nem az eltelt idő, nem a korom, hanem az, hogy egyre jobban beépül, és a modern épületek annyira megváltoztatták, hogy már nem a gyermekkorom Szakadátja, valami más, ezért nyugodtan mondhatom, hogy az is egy elveszett paradicsom lett, Jenő bácsiék kertje után – az lehet, még úgy van.
Életünk, halálunkig, nem más, mint ennek az elveszett paradicsomnak a keresése, a teljesség keresése, ami nem más, mint személyiségünk teljessége, és Isten a legfőbb teljesség.
Gyerekkoromban Szakadátot Édesapám, aki ugyan csak Albert névre volt keresztelve, gyerekkori háborús történetei tették még varázslatosabbá. Mesélte, hogy amikor folyt régennél a csata, a II. világháború idején, a magyar-német csapatok meg szerették volna állítani a ruszkikat, napokon keresztül, éjjel nappal lehetett hallani az ágyuk dörgését. De mivel nem sikerült, napokon keresztül nézte, ahogy a sok katona vonul vissza. Csodálkozott, hogy nem tudta annyi katona megállítani a ruszkit – gyerekként nem tudta, hogy azok sokadjával többen voltak. Gyerekként én is mélyen átéltem a lelki szemeimmel a régeni csatát, és magamban bosszankodtam, hogy nem tudták megállítani a magyarok a ruszkit. Később tudtam meg, a történelemkönyvekből, hogy az már rég el volt veszítve, már akkor, mikor Hitler megszületett.
Mikor a front elvonult, mesélte Édesapám, egy magyarországi magyar tisztecske lemaradt a fronttól. Nagyon büszke, hetyke fiatal tiszt volt. Piros csizmája, karórája volt, mikre büszke volt, peckesen járkált velük. Nagy jóindulattal mondták az emberek, hogy jön a ruszki, jön a dávájcsász, jobb, ha nem mutogatja óráját, és jobb, ha lehúzza a csizmáját, mert ha nem, lehúzza a ruszki, mert az elvesz mindent, mi neki tetszik, és aki ellenáll azt lelövik, mint a kutyát. Nem hitte. Aztán megjöttek dávájcsászék, és a tisztecske, csizma, és óra nélkül maradt. Szégyenében aztán elhúzta a csíkot.
Még egy történetre emlékszem, amit Édesapám mesélt, ami ugyan csak magyar tisztekről szólt. Valahol, Szovátához közel, magyarországi magyar tiszteket látott Édesapám, kik románokat aláztak meg azzal, hogy levágták a kieresztős ingüket, övön alul. (Amint megtudtam utólag, nem románok voltak, hanem csángók. Azért írtam románokat, mert Édesapám úgy mesélte, és meg akartam őrizni a történetet úgy, ahogy mesélte. Végül is a történetnek a tanulsága a fontos.) Az erdélyi magyar, székely tisztek mondták, ez nem jó, mert mi itt maradunk, és ha a háborút elveszítjük, márpedig úgy néz ki, ennek mi isszuk meg utólag a levét. Természetes a magyar tisztek nem hitték. És vajon hány utólagos román atrocitás, magyar gyilkolás, köszönhető a magyarországi tisztek meggondolatlan nagyképűségének, mert bosszúból történt sok román atrocitás, magyar gyilkolás?!
A piros csizmás tisztecske nem hitte, amit mondtak neki; a rögtönzött szabóknak felcsapott magyarországi tisztek sem hittek az erdélyieknek, de minden úgy lett, ahogy a figyelmeztetők mondták, beigazolódott minden. Ezek nem egyedi esetek voltak, hanem téves történelmi magatartás egy nemzet vezetői részéről, mi megelőzte Trianont is.
Trianon előtt, figyelmeztetett Gróf Mikó Imre, jóval később, már későn, Ady, és még mások is, igaz kevesen, a román veszélyre, Erdély elvesztésének veszélyére. Nekik sem hitt senki! Tiszát maga egy román nemes asszony figyelmeztette, átutazóban Párizs fele, hogy vigyázzanak a magyarok, mert oda lesz Erdély. Erre cinikusan azt kérdezte: „Akkor a geszti birtokom hova fog esni, Romániához, vagy Magyarországhoz?” Freud, a bécsi pszichológus, kifejezetten úgy fogalmaz, hogy „a magyarok nem hiszik”, de országukat fel fogják darabolni.
Ami szembetűnő az ószövetségi zsidóság történelmében, a próféták figyelmeztetéseinek jelentősége a nép életében. A próféta az – maga is archetípus -, ki tartja a kapcsolatot a közösség kollektív tudattalanjával, a nagy archetípusok helyével, és mint egy antenna fogja annak figyelmeztető jelzéseit, amit az küld a közösség számára figyelmeztetésként a veszedelemre. A veszedelmek fel nem ismerése, azt jelenti, hogy a közösség rossz viszonyban van a nemzeti kollektív tudattalannal, és ezért annak vezetői nem képesek fogni, annak jelzéseit, vagy annyira el van idegenedve tőle, hogy nem is jelez. Itt azon nagy képek helyéről van szó, amelyekhez ösztönösen vonzódunk, gyerekként, és amelyek munkájának köszönhető a személyi érettség, teljesség, és ennek a nyomán a kapcsolat Istennel. Ezen képeken alapul egyéni, és nemzeti létünk, vagyis identitásunk. Mi azt mondjuk, hogy mi védjük, óvjuk nemzeti identitásunkat. Az identitás egy belső szellemi mag, mi a nagy ősképekben nyilvánul meg, a szellem képeiben. Ezért nyugodtan mondhatjuk, hogy ő véd bennünket, a mag, nem mi őt. Ő figyelmeztet a készülő veszedelmekre, ezért nekünk a tennivalónk csak annyi, hogy csak ápoljuk a vele való kapcsolatot, a rá irányuló figyelmünkkel, de nem hozzuk létre – az aktív ő, nem mi, mint ahogy szeretjük hangoztatni a nemzeti identitásvédéssel, amikor magunkat állítjuk ki aktívnak.
Dan Zamfirescu ortodox teológus, az ortodoxiát a katolicizmussal összehasonlító könyvében következőképpen ír a románságról: a románság olyan, mint a szikla, a zátony, a víz felszíne alatt, az óvatlan hajósok nem veszik észre, léket kap a hajójuk, és elsüllyed. A Nagy Magyarország nevű hajó kapitánya, kormányosa, a legénység, nem számolt a románsággal – „nem hitte”. Vagyis, ha igen, későn, és elsüllyedt.
A tenger, mint archetípus, vagyis annak mélye, ami a felszín alatt van, a tudattalant szimbolizálja. A mélység, ami az időben még távoli, de közelgő veszedelmeket érzékeli, ahol már tudattalanul jelen van a veszedelem, mert az már az időtlen birodalmához tartozik, az a tudattalan, a mélyebb, de sokszor tudattalan tudatosság helye. Az erős nemzeti identitás alapja az ezzel való jó viszony, amit nem lehet létrehozni, csak ápolni lehet, vagy elhanyagolni, hátat fordítani neki, nem venni tudomásul, mi maga a rossz viszony. Nekünk, magyaroknak, az alapvető problémánk, mi meghatározta történelmünket a kereszténység felvétele óta, minden történelmi tragédiánk mögött valahol ott volt, hogy nem voltunk, vagyunk jó viszonyban a nemzeti kollektív tudattalanunkkal. A Nagy Magyarország hajósai nem ismerték a mélységeket a történelemben, mely fölött hajóztak, ezért voltak képtelenek érzékelni a nyilvánvaló figyelmeztető fizikai valóságot, például a figyelmen kívül hagyott román követelések Trianon előtti évtizedekben – nem hittek nekik sem. Akik nem veszik tudomásul a mélységeket, azok a felszínt sem ismerik annak, ami, mert a felszínt a mélységek ismertetik meg. Az erdélyi román tömegeket, sajnos a tudattalanunkkal való rossz viszonyunk, minden figyelmeztető fizikai jelenlétük ellenére, tudattalanná tette. A mélységek játéka, ha rossz viszonyban vagyunk vele, hogy a nyilvánvaló valóságot nem vesszük tudomásul.
Sajnos most sem a mélységek irányába figyelünk. Nemzeti retorikánk épp úgy nem veszi tudomásul az igazi problémát, rossz viszonyunkat a nemzet kollektív tudattalanjával – igaz ez az európai ember betegsége, hogy krónikusan rossz viszonyban van tudattalanjával -, mint ahogy nem vették tudomásul eleink a románokat Erdélyben, a magyar katonatisztek a figyelmeztetéseket. Nemzeti identitásvédelmünk inkább külsődleges, csak a külsőre irányul, mint a piros csizmájára büszke magyar tiszté, és nem a mélységekkel való jó viszony ápolására, mi az igazi identitás.
Az élet lényege, hogy a gyerekkor képi vonzatait ápoljuk, magas szellemi szintre emelve tudatosítsuk, ezzel megteremtve a jó viszonyt tudat és tudattalan között, mert ez az emberi, és ezen keresztül az erős nemzeti identitás alapja. Ezt a szellemi nemzetvédelmet, nemzetápolást nem lehet úgynevezett előre kidolgozott projektekkel, stratégiákkal megvalósítani, mert ezek tulajdonsága, hogy csak a tudatra alapoz, és a legfontosabbat, a tudattalant, mellőzi. És nem lehet mellőzni azt a belső szellemi, a mélységekben rejlő szellemi magot, igazi tudatot, mi az élő nemzeti identitás alapja. A nemzetet a szelleme tartja meg, ápolja, mi messze több, hatalmasabb, mint a kicsinyes emberi akarat.
Végül is az elveszett paradicsom mi magunk vagyunk, bennünk van, ez a teljesség az alapja mindennek, egyéni és nemzeti létünknek. A birodalmak, nemzetállamok, csak ennek, külső, szekularizált változatai.

2012. április 2., hétfő

Jegyzet - Isten éltesse Szepesi Györgyöt, 90-dik születésnapja lakalméból

Nem olyan rég ünnepelte Szepesi György, a legendás sportriporter, a legendás meccsek közvetítője a 90-dik születésnapját. Szepesi György történelem, mert azok a nagy csúcsok, és tegyük hozzá a bukások, amiket közvetített a nemzet életének részei, ez által történelmének is.
A sportban benne van a nemzet lelkének állapota, benne lüktetnek a nemzet életenergiái. Szepesi György abban volt nagy, ahogy együtt élt a verseny eseményeivel, ezért tudott közvetítéseinek hevével magával ragadni, és így nyugodtan mondhatjuk, hogy megélte a nemzet lelki állapotának magasságait és mélységeit.
Megkérdezték, hogy mi éltette 90 éves koráig, mi a hosszú élet, a 90 év titka. A remény, hogy jövőben jobb lesz a magyar labdarúgás – válaszolta Szepesi György. De visszajöhetnek-e azok a szép idők? Itt nem arra gondolok, hogy megint világbajnoki döntőt játszik a magyar válogatott. Én arra gondolok, hogy a múlt század ötvenes éveinek foci világa visszajön-e, az igazi játék, hogy játék volt a futball, játék volt a játék?! Arról beszélnek a nagy idők, még élő tanúi, hogy az már nem jön vissza soha.
Akkor a grundokon születtek a nagy játékosok – és nem tenyésztették őket akadémiákon. A grundon született játékos, a spontán játékkal, az improvizáció képességével lett, a foci világában egyéniség. Akkor még voltak egyéniségek, akik játszottak!
A labdarúgásban egyre nagyobb pénzek vannak, azt meg nem szabad kockáztatni, ezért a játékban egyre jobban kerülik a kockázatot. A kockázatkerülés, meg a spontaneitás kárára van, mert az improvizálás lényegéhez hozzátartozik a kockázat is. Ez meg a játék, játék voltát öli meg, mert kockázat nélkül nincsen igazi játék. Most ezért akadémiákon tenyésztik a játékosokat, hogy egyre kevesebb legyen a kockázat, de egyre kevesebb legyen a játék is. És egyre kevesebb legyen a szabadság is, mert ahol nem mernek kockázatot vállalni, ott szabadság sincsen, ahol meg nincsen szabadság, ott játék sincsen, a játék csak a szabadságban bontakozik ki.
Isten éltesse Szepesi Györgyöt, hogy 100 évesen is tanúskodjon arról a világról, mi nem jön vissza soha.

2012. április 1., vasárnap

Zen publicisztika - Mindig a legfényesebb az éjszaka

Nem olyan rég ment hírré a magyar világban, hogy leégett Krasznahorka büszke vára. A híres kuruc vár, mely utolsónak dacolt a labanccal. Megélt ostromokat, amik nem tudták elpusztítani! Valami kiszámíthatatlan elpusztította. A cigányok gyújtotta avar, bozót tűz. Bosszantók ezek a purdék, hogy akkor, és úgy tesznek, ahogy nem kéne. A műveltség azt jelenti, hogy előre kiszámítható legyen minden. Ezért kéne megrégulázni őket, hogy a művelt embert ne zavarják kiszámíthatatlanságukkal. Mert ugye a művelt ember rémesen fél attól, ami nem kiszámítható.
Mindig valami nem kiszámítható kezd ki mindent. A történelem sem kiszámítható. Erdély néhai urai gondolták, hogy fényes udvarházaik az enyészeté lesznek, hogy bagjak fogják lakni a kései utódok helyett? Ez a kiszámíthatatlan maga az élet. A kiszámíthatatlan a mulandóság következménye! A már létezőknek el kell múlnia, hogy újak születhessenek. Aki valamit öröknek akar alkotni, vagy öröknek akar megőrizni, az útjába akar állni, a mulandóságnak, az újjászületésnek is ezen keresztül. Nem a mű az örök, hanem az újjászületés képessége, ami szülte. A változás örök, ami ellen a műveltség küzd. Az alkotást bálványozó művelt ember, az igazi alkotó ellen küzd, a változás ellen. Jézus mondta, a magnak el kell halnia, hogy új élet keletkezhessen. Ő állandóan születésről, újjászületésről beszélt. Az igazi alkotás nem más, mint az újjászületés, ami újonnan születik. Ami születik az a barlangból jön elő.
Ezért képtelen a művelt ember, a szüléssel, az újjászüléssel való alkotásra, mert útjában akar állni a mulandóságnak, a mag halálának. Csak a halott kultúrák ápolnak identitást azzal, hogy a már halott múltat őrzik, mint a megmaradás, elengedhetetlen feltételét. Az élő kultúrák nem törekedtek a halott múlt konzerválására. A művelt ember lényege a múzeum. Tudása nagy része muzeális, halott. Így a műveltsége nem is más, mint a halott dolgok kötelező ismerete. Ezzel kínozzák szellemileg, lelkileg a gyerekeket az iskolában.
A műveltség változatlan formában akar megőrizni. Ezzel áll ellen a lélek állandó megújító, újjászülő, újjá teremtő tevékenységének. A lélek szabadsága, csak az állandó változásban tud érvényesülni, újjászülő, teremtő erőként. A mulandóság maga szükséges, hogy a lélek alkothasson. Ezért a művelt ember képtelen az alkotásra.
A művelt ember azt hiszi, hogy valami csak akkor marad meg, ha őrzi – aminek garanciája a kultúra, az intézmény. A művelt ember, mivel ellenáll a változásnak azt hiszi, ami nem változik az tart meg, a változatlan, ami halott. A művelt ember vak, nem látja, ami változik, csak az marad meg igazán.
A vár elpusztult. Csak a kormos falak maradtak. Az érték pusztult el, a művelt ember értékei. Újjáépítéséhez rengeteg pénz kell, nagy erőfeszítés. De a kormos falak alatt a fű, már az idén tavaszon kizöldül, minden költség, minden erőfeszítés nélkül.
A műveltség fenntartása egyre nagyobb erőfeszítésbe kerül, ezért önmagát fogja felszámolni. Aki újra alkotni fog, az a zöld mezőben önfeledten bandukoló ember lesz, aki nem akar megőrizni semmit az utókornak, mert nem érdekli sem múlt sem jövő, aki szabad, mert nem nehezedik rá teherként a kultúra, a műveltség. A műveltség szorgalmazóiról azt lehet elmondani, amit Jézus mondott a farizeusokról: terheket raktok az emberek vállára, de ti egy újjal sem mozdítotok rajta.
A várra, mint nemzeti kincsre gondolunk, mely identitásőrzésünk része. A fű a vár alatt, minden évben elpusztul, és mégis túléli a várat. A túlélésének alapja az, ami a föld alatt van, a gyökér, ami láthatatlan. Minden megmaradás alapja, ami képes megújulni, újjászületni, mint a gyökér.
A művelt ember azt hiszi, hogy akkor őriz meg valamit, ha sokat hangoztatja, egyre többet a nyilvánosság előtt. A nyilvánosság az, ami a föld fölött van. Az pusztul el, mint a vár is, ami a föld fölött van. De aminek az éltetője a föld alatt van a rejtett láthatatlanban, ha el is pusztul, mint a fű a vár alatt, az újjászületik magától. A lényeg annak az ápolása, mi a föld alatt van. Ezt a puszta figyelem ápolja, nem az erőfeszítés.
Ami igazán megőriz, az lent van a mélyben, láthatatlan. Ő tart meg bennünket. A felszínt nekünk kell megtartanunk, nagy erőfeszítések árán. Ami megtart bennünket, abban nincsen semmi erőfeszítés, mert az újjászületés, soha nem erőfeszítésből születik, hanem a lélek szabadságából, spontán megnyilatkozásából.
A rejtettség tart meg, ami rejtve van. Nem a nyilvános hangoztatás őriz meg – ezek a nacionalizmusok - hanem a rejtve őrzés képessége, a rejtőzködés képessége. A rejtőzés, mi megtart, soha nem intézményes. A felszín az intézményben bízik, de az intézmény mulandó, ezért nagy erőfeszítésbe kerül ennek fenntartása, az erodálódásnak való ellenállás.  Nincsenek gyökerei, mik újjászüljék, ha elpusztul.
Egyedüli, ami őrzi identitásunkat, a gyökér, ami állandóan képes újjászületni. A gyökér a rejtettet jelenti, de ugyanakkor a teljességet, a rejtett teljességet. Az identitás őrzése azt jelenti, hogy erre hagyatkozni. Az identitás őrzése nem más, mint az ezzel való viszony ápolása, amelyet nem hozzunk létre, csak ápolunk, és mivel nem hoztuk létre ápolása nem is lehet intézményes!A gyökér belülről tart meg, őriz meg, az által, hogy belülről újít meg.  
Ne feledjük a nemzet megmaradása esetében sem, hogy mindig a legfényesebb az éjszaka!