2012. március 27., kedd

Zen publicisztika - Minden történelmi változás titka, hagyni kell leülepedni a történelmet a pusztában


Dr. Boros Péter azt mondta, hogy akkor értjük meg a jelent, ha történelmi analógiában gondolkodunk. (Bár saját mondása alapján ő is megértené Orbánt!) A történelmi analógia az, hogy Kelet-Európát jó ideje adják, veszik. 89-ben eladták titkosszolgálataik. Ezt nehéz megszakítani, mert ugye a történelem folyamatok, nem egyik napról a másikra történek a dolgok, események.
A történelem nem csak az, amit látunk, hanem az is, amit nem látunk. Az ismeri a történelmet, aki látja azt is, ami nem látható, a mába belefolyva. Semmi sem megváltoztathatatlan, de nem a láthatatlan folyamatok ellenében, csak a láthatóra alapozva. A látható történelemre épülő, pusztán tevőleges gondolkodás, tehetetlen a láthatatlan történelemmel szemben. A láthatatlan történelem az egy szellem, ami uralkodik, ezzel szemben nem állhat a látható, tevőleges, hanem csak valami ugyan olyan állhat, vagyis maga is szellem.
Aki érzékeli, ismeri a láthatatlan történelmet, belemerül a láthatatlan történelembe, vagyis éli, az a látható történelem ura, az a történelem ura.
Az a nézet a divatos, hogy csak a gazdag népek az urai a történelemnek, kik a látható történelmet irányítják, látható eszközökkel. Ez a méretek problémája. Ahol a nagy méret az uralkodó, a grandiózus, ott az emberek elveszítették hatalmukat a történelem fölött, a történelem uralja őket, az elszabadult történelem.
Szegényen is át lehet vészelni a történelmet, kevés eszközzel. A történelemnek úgy is ura lehet lenni, hogy az adott közösség nem áll ellen a látható történelemnek, a sok eszköz szintjén, hanem csak létezik a láthatatlan történelemben, ahogy van, nem-cselekvéssel áll ellen a ma túl aktív, eszközökben gazdag, látható történelemnek. A nagy méreteket inspiráló kultúrának, civilizációnak nem engedelmeskedik, ilyen szempontból hagyja elmenni maga mögött a látható történelmet, a túlhalmozott eszközök történelmét. A rengeteg eszköz kultúrájának, civilizációjának, a láthatatlan történelemben meghúzódva áll ellen, a sok eszközzel szemben a kevés eszköz ellenállását válassza, pusztán csak a saját belső eszközeit hagyja megnyilvánulni, és azokat használja.
De a látható sok eszköznek is láthatatlan szelleme van, mi szaporítja őket - ez a palackból kiszabadult szellem, minek nem parancsol senki, ekkor nem ura az ember a történelemnek – ez az elszabadult történelem. Kelet-Európa problémája, hogy jó ideje nem ura sorsának, vagy soha sem is volt az, és most egy olyan civilizáció fenyegeti, melynek lényege a palackból kiszabadult szellem, kinek nem parancsol senki. Az elszabadult történelem!
Hogyan lehet, ellenállni a szellemnek, melynek már nem parancsol senki, és az eszközök sokaságának, mit az elszabadult szellem generál, és cunamiként fenyeget. A szellem szintjén, egy más szellem révén. A palackból kiszabadult szellemnek sem lehet ellenállni. Mint ahogy a viharnak nem állunk ellent, úgy ezt is kell hagyni, áthaladni rajtunk, a láthatatlanban meghúzódva. Nem kell félni a vihartól, meg kell mártózni benne, mert csak így lehet megismerni a láthatatlan történelmet, - mert ez alapvető, ahhoz, hogy változzon a kor - mi felszínre dobja a láthatót. És a vihar magától el fog ülni.
Azt tudja megváltoztatni sorsát, az a közösség, ki a történelem elől a barlangokba húzódik, hogy a történelem leülepedjen, a túl aktív történelem elveszítse erejét, - mert másként nincsen új kezdet - és új időszámítás, új történelem, új szellem szülessen.
A történelemben semmit nem lehet megállítani, felszámolni, a történelemben kell tudni várni, és ez a nép, nemzet ura a történelemnek, vagyis éli túl a történelmet. Nem az marad meg, mely szónokol, hogy meg kell maradni, hanem amely várni tud, új időkre, új szellemre, új energiákra. Egy nép megmaradását nem lehet programok révén kidolgozni. Az a nép mely vissza tud húzódni a barlangokba, és képes várni, annak saját Logosza írja a történelmét. Csak a Logosz tud új történelmet írni, új időszámítást kezdeni.
Az mese, hogy egy elnyomó meg tudja egy nép történelmét hamisítani, mert a történelmet nem az ember írja, hanem a Logosz. Azt a történelmet melynek értelme van. És értelme annak a történelemnek van, melynek a Logosz adott értelmet. A meghamisítható történelem az már maga hamis történelem, mert nem a Logosz írta, nem a Logoszra való hallgatásból született.
Az igazi közösség nem a fénykorában írja történelmét a Logosz által, hanem épp válságos időszakokban, mert akkor van a legnagyobb szükség a Logoszra való hallgatásra. Az elnyomás idején kell hallani leginkább a Logosz szavát. Az elnyomás idején, a külső veszély idején kell a legkevésbé kapaszkodni a külső eszközökbe, és annál jobban a belső Logosz szavába. Sajnos ez általában fordítva történik. A zsidó próféták a válságok, elnyomás idején, bűnbánatra intettek, vagyis befele fordulásra – ma fordítva van.
A nemzeti sorsfordulók idején kell a legkevésbé a külső eszközökben bízni, hogy a belső Logoszra hallgathasson a közösség. A Logosz csak úgy szólal meg, ha hagyjuk leülepedni a történelmet. A nap éjszaka van a legközelebb. A zsidók pusztai vándorlása nem volt más egyéb, mint a történelem leülepítése, hogy új közösség születhessen, új szellem, mely legyőzi a birodalom rabszolga szellemét, új időszámítás, új történelem.
A zsidók pusztai vándorlása arra tanít, hogy a nemzeti létbizonytalanság idején kell a legkevésbé a nemzet jövőjére gondolni. A zsidóknak nem volt szabad a holnapról gondoskodni. A nemzetért aggódó nacionalizmusok fordítva csinálják. Pedig Jézus szavai, hogy aki meg akarja menteni életét, az elveszíti…, az a nemzetekre is érvényes.
A kelet-európai államoknak nem lett volna szabad a születő Új-Babilonhoz (EU) csatlakoznia, hanem előle, a barlangokba kellett volna menekülnie. A modern Babilon összeomlása után, meg mi hoztuk volna elő az igazi aranyat a föld mélyéről, de sajnos helyrehozhatatlanul csatlakoztunk.
Minden megújulás a pusztai vándorlással kezdődik, vagyis a történelem ülepítőjével, mert minden pusztai vándorlás az. A pusztában történik meg a közösségben az a belső átalakulás, mely szellemi, identitásbeli megújulásához szükséges. Mert tevőlegesen, programszerűen nem lehet egy népet átalakítani kívülről befele, hanem a külső körülményeken kell változtatni, hogy a belső átalakuljon.
Kelet-Európa tévedése az volt, hogy a pusztán külső változtatásnak fogott, a saját láthatatlan történelmét, és nyugat láthatatlan szellemét mellőzve, természetes, hogy ennek valami helyben topogás lett az eredménye. Mindennek a kulcsa a Láthatatlan.

1 megjegyzés:

  1. És kell hagyni a besúgó nemzetárulókat az általuk őrületbe kergetett feleségük nájlon ablakú putrijában megrohadni!

    Tíz éven át éltem komoly családi, vagy akárcsak házastársi veszekedések nélkül is, abban a gyümölcsöző házasságban, amelyből négy gyermekem született, miközben, amint utólag az kiderült, a szerencsétlen volt- feleségemet már a házasságunk első hónapjaiban azzal gyötört az anyja, hogy kapartassa el magzat korukban az elsőtől kezdve az összes gyermekünket. Majd azzal, hogy nem létezik az, hogy a feleségem boldog tud lenni egy nála 25 évvel idősebb férfi mellett és keressen magának szeretőt aki őt „igazán” boldoggá tudja tenni. És a végén azzal zsarolta, hogy megmondja nekem azt, hogy a házasságkötésünk előtt, a feleségem, az anyja könyörgése hatására, nem mondta meg az édesapjának azt, hogy biológiailag nem ő az apja, hanem valaki más, mert az anyja terhes volt vele jóval azelőtt, hogy először ők ketten (Mármint Emőnek az apja és az anyja) szeretkeztek. Szerintem, csodával határos, hogy Emő ilyen vészterhes családi háttéri körülmények és lelki között is tíz éven át bírta, és csak azt követően költözött vissza az őt tíz éven át csábítgató anyjához, hogy annak a házastársi hűség alól „felszabadító” szövetkezései hatására, csakugyan meg engedte magának azt a luxust, hogy hónapokig tartó titkos internetes kommunikáción keresztül, egyoldalúan szerelmes legyen. De ez már nem ide tartozik. Az viszont igen, hogy ilyen, általam egyáltalán nem ismert háttéri hatások és ellenséges körülmények között is, tíz évig éltem – általam végül is, végig boldognak érzékelt, és messze menően gyümölcsöző – házasságban, amire jön ez az antikrisztusi elméleteket hirdető „teológus”, akit csak egy kemény tudatmódosító gyógyszereken élő, gyermektelen nő képes elviselni, és azt állítja, hogy velem egy nő sem volt képes komoly kapcsolatban élni! – És, hogy persze, és főként, ez a Puli által adu ászként kivágott ”TÉNY” azt is jelenti szerinte természetesen, hogy az én tulajdonképpen egy sarlatán asztrológus vagyok. És még fel is szólít ez a Júdás, hogy fogjak neki ilyen általa kivágott komoly érvek ellen védekezni! Majd röhög, és vigyorogva hirdeti, hogy ő milyen jól szórakozik a nyomorúságomon, mivel a gyermekeim anyagi fenntartása érdekében ezeket a magyarázkodásokat kénytelen vagyok megtenni. Hiszen a rendelőim nem Erdélyből származnak, hanem külföldről, mivel az Erdélyiek úgy képzelik, hogy a közülük valók nem lehetnek jó asztrológusok, hanem csakis a Magyarországiak, de főként a Budapestiek. A külföldi potenciális rendelők viszont elolvasván a Puli rágalmainak csak az első mondatait, belőle sem kérnek, de belőlem sem.
    – És ő akinek nincs semmi felelőssége és gondja, mert sem gyermeke, sem anyagi keresetet biztosító munkája nincsen, mert egyelőre az őseitől örökölt földekért kapott pénzből él, fölényesen mosolyog és ugrat, most már végre nyíltan is, nem csak a hátam mögött, mint szekus besúgó korában.

    Persze, hogy élvezi ez a, Nagy Attilának (Puli) nevezett, volt szekus besúgó – ... Bizonyára a besúgásait is ugyanúgy élvezte! – azt, hogy engem a gyermekeimmel szembeni gazdasági felelősségem miatt, magyarázkodó védekezésre kényszeritett, az által, hogy a színes hazudozásain és a vastag valóság ferdítésein – a történetek Pulisan sajátos átírásain! – alapuló, nyilvános rágalmakat jelentet meg rólam szerte az interneten. Hiszen ennek a steril férfinek, a mások mocskolásán kívül, nincs semmi más élvezetforrás az életében!

    - Éljenek hát, a Puli féle munkakerülő és felelősségkerülő, ősi vagyonokat tékozló, de az interneten mellbevágóan „érdekes” elméleteket hirdető vad-vigécek! És dögöljenek meg a hozzám hasonló sorsvállaló családapák! Sőt: azoknak a gyermekei is. Csak úgy..., a jó internetes szórakozás kedvéért.


    Lásd még: http://www.scribd.com/szilardk/d/62752670-Kozma-Szilard-Nagy-Puli-Attila-sarlatanozasa-hatekony-kovetkezmenyei

    VálaszTörlés