2012. március 27., kedd

Reflexiók - Kozma Szilárd, pénzcsaló, megélhetési asztrológus, a veréssel való fenyegetés után, mivel nem vezetett eredményre, perrel szeretné a róla való kritikát belém folytani


Szilárdka, mint a hazugok királyának, notórius hazudozónak, nem nehéz bizonyítanod velem szemben, mint ahogy írod, amikor nem is bizonyítasz.
Te, egy szkizoid alkat vagy! Mert az, hogy a nagy tanítókkal helyezed egy sorba magad, és azt állítod, hogy hasonló mélységeket jártál meg, mint a nagy misztikusok, de ugyanakkor egy utolsó, aljas, rágalmazó vagy, ez egy olyan személyiségen belüli ellent mondásra utal, mi csak komoly személyiség zavar esetében áll fenn.
Rájöttem, hogy egy nagyon buta fráter vagy, még hazudni sem tudsz. Elfelejted, hogy mi után nálunk voltál, vagyis áltatok a haveroddal, mint valami sunyi kélgyók, az után azt írtad, hogy megsürgetted a másolatokat, ez az bizonyítja, hogy nem volt mi nálad legyen.
Ne hitványkodj, ne hazudozz, te hazugok királya, hanem bizonyíts. Tedd fel ide, a szkennerezett változatát annak az oldalnak a dossziédból, ha megkaptad a másolatokat, ahol a "KOKOSI" fedőnév szerepet. Mondtam, én világosan beszélek, nem vagyok hazug, mint Te, és aljas, hitvány módon támadó. Ha te olyan magas szinten vagy szellemileg, akkor miért tudod védeni állítólagos becsületedet, csak hazugsággal, hitványsággal, és aljassággal! Nem gondolod, hogy kilóg a lóláb, épp ezzel mutatod meg, hogy nem vagy te egy magas szellemiség, hanem egy hitvány aljas. Nem tudom, hogy egy hitvány aljas, hogy vezet másokat az életben?!
Tudod Szilárdka, a pert meg is kell nyerni, amivel fenyegetsz. Aztán meg nem úgy van, hogy annyit, meg sokat követelünk, 5000 lejt, amennyit kapzsiságod kiagyal, nem tőled függ, hanem a bíróságtól, ezt is törvény szabályozza. És tudod, nem ijedek meg, még ha beperelsz, akkor sem, épp úgy fogok rólad írogatni. Ilyesmivel ijesztgetett polgármester, megyei rendőrség, és nem ijedtem meg, tovább írtam róluk. Rólad is tovább fogok írni!!! A hiteledet nem én rontom, hanem saját magad, mert szélhámosság, amit művelsz. És nem szarom össze magam, hogy te a szélhámosságodat céges alapokra helyezted. Nem írok túl gyakran rólad, hogy tartson tovább, egy néhány évig.
Ja, ami meg a pert illeti, pont jókor perelsz be, mert formában vagyok. Három év alatt jól beedződtem, mert három éve képviselem a Feleségemet egy ingatlan perben.
Ami meg a bizonyítékot illett azt mutasd a tárgyalás elnökének, mert aki az emberek becsapásából él én azzal nem állok szóba. Másként jogom lesz tanulmányozni az ellenem benyújtott keresetedet.
Mi van Szilárdka, veréssel nem ment, hogy megijesszél, most a perrel jössz?! Hidd el, hogy ez sem fog eredményre vezetni!!!
És mondom, ne hazudozz, hogy itt és ott, ekkor és akkor fogod megmutatni bizonyítékaidat, ellenem, bíróságon és egyebütt, most mutasd meg a netten, leszkennerezve. Ne hazudozz, hogy hoztad a bizonyítékokat, amikor hívatlanul hozzánk jöttetek, csak én nem engedtelek be. Hanem, ha van bizonyítékod ellenem, hogy én besúgtam rólad 89 előtt, akkor tedd fel a nettre, kérlek, a szkennerezett változatokat, hogy lássa ország világ, hogy én mekkora besúgó voltam. Ne csak hangoztasd nyakra, főre, minden bizonyíték nélkül a „besúgómat”, megjátszott magabiztossággal, mintha temérdek bizonyítékod volna. Mondom, tedd fel a nettre a szkennerezett változatát a dossziéd annak a lapjának, vagy lapjainak, ahol a "KOKOSI" fedőnév szerepel, amely alatt állítólag én voltam besúgó. Ne próbáld elintézni a dolgokat, ne helyettesítsd a bizonyítékokat a vége-hossza nincsen, bulvár-írásaiddal, és rágalmaiddal.
Szilárdka emlékszem, hogy veréssel való fenyegetéssel jelentkeztél egy levélben, mert ha nem veszem le a rólad szóló írásomat, akkor a Ladáddal ide jössz és meg versz. Nem gondolod, hogy az ilyesmikkel azt bizonyítod, hogy valami baj van nálad, az agyal, neked pszichológus kéne, téged kéne kikezelni, és nem neked kellene másokat vezetgetned az élet útvesztőiben, mert egy misztikus mélységeket megjárt valaki nem lép fel így, hogy veréssel fenyeget. Csak olyannál megy együtt a kettő, kinek baj van az agyával! A nagy misztikusok kifejezetten örvendtek a megalázó helyzeteknek, áldásnak, az Úr ajándékának tekintették, egy olyasminek mi segíti őket a lelki életben, olyasminek tekintették az élet megalázó helyzeteit, mi megóv a konformizmustól. Igaz, ők nem kereskedtek a misztikus tudásukkal, mint te. Ők tudták, hogy a lelki életben is lehetséges a konformizmus veszélye. Te épp konformizmusra nevelsz. Az olyanoknak meg kéne vizsgálni az elméjük állapotát, mint te, mielőtt engedélyt kapnának a tömeghülyítő működésükhöz!
Látod Szilárdka, mennyire nem vagy következetes, fáj, hogy Szilárdkázlak, de te elfelejted, hogy kopaszságommal csúfolkodtál. Nem esik jól, ha azt kapod mit adtál?! Nem vagy képes elviselni, mit nekem adtál, ez azt jelenti gyenge fráter vagy! Egy misztikus mélységeket megjárt valaki, hogy tud elviselni ilyen keveset. Vagy neked a külső máz a fontos, mert csak azoknak ilyen kicsi a tűrés határuk?!
Szilárdka, még egyszer mondom, ne gyere véget nem érő mesékkel bizonyítékok helyett, hogy én rád állított besúgó voltam, hanem a bizonyítékaidat, azok szkennerezett változatait tedd fel a nettre. Vagy nincsenek, azért jössz helyettük véget nem érő dumákkal?!
A perrel nem leptél meg, de én még tartogatok, nem egy meglepetést neked. A perrel azt hiszed, hogy most aztán jössz te?! Nem, hidd el, ez után jövök én!!! És amikkel jövök, nem fogja jó híredet öregbíteni.
Ja de még csak annyit kérdek. Azt írtad, hogy levélben kérted a másolatokat. Három kötetes dossziédból, fejből honnan tudtad mely oldalakat kell kérned?! Már erre is tudom a válaszodat, és azt is, hogy milyen kapaszkodót találsz ebben az újabb támadásra, de nekem épp ezekre van szükségem!
Igen SRI ügynök is vagyok, ki rád van állítva, állítod te! Az érdekes az, hogy aki nem kapta meg a szekus dossziéját, második kérésre sem, az tudhatja, hogy még mindig meg van figyelve, mert azok nem kapják meg. Tehát személyemben egy olyat gyanúsítasz SRI ügynökösködéssel, aki épp az ők megfigyeltjük.
Szilárdka, érdemes azért a perrel való fenyegetéseden is elgondolkodni, mert jelentése van, rád nézve. Látod nagy szellemi lény létedre erre nem is gondolsz, ez is azt bizonyítja, hogy az olvasottakat majmolod. Az általad mondottakat nem reflektálod, ez látszik kijelentéseidből. Akkor milyen szellemi lény vagy, ha reflexió nélkül beszélsz, mert aki önreflexió nélkül beszél az nem szellemi lény, mert nem tudja, mit beszél. Az ellenem indított támadásaid a reflexió teljes hiányáról tanúskodnak, mert akinél hiányzik az önreflexió ír ilyen önmaga ellen valóan, önmagának ellentmondva. Na, de azzal fenyegetsz, hogy 5000 lejt fogsz követelni perben, szakmai hitelrontásért, mert te horoszkópiából élsz, vállalkozásként, vagyis megélhetési asztrológus vagy, megélhetési metafizikus. Te az anyagiakkal próbálsz megfélemlíteni, vagy ez által akár le is "győzni". Nem gondolod, hogy szellemi ember létedre az anyagiakat veted be ellenem, akkor nyugodtan el lehet mondani, le lehet vonni a következtetést, hogy te nem vagy igazi szellemi lény, részedről csak mondvacsinált az egész metafizikus aspirációd. Ezek alapján csak a szád mondja a metafizikai tanokat, de lelked, a szíved az anyagé! A valóságban egy roppant anyagias vagy, ezzel azt bizonyítod, nem szellemi lény. Szavakkal kompenzálod, aki nem vagy. Szavakkal valósítod meg, csak, aki szeretnél lenni, szellemi lény!
Végül is ez volt nekem a célom, hogy rángassalak bele egy perbe!
Tudom Szilárdka, hogy a célod az erkölcsi halottá tevés. De milyen erkölcs szerint?! A tied szerint ?! A tömegé szerint?! Végül is a nyilvánosság szemében akarsz erkölcsi halottá tenni, amit a misztikusok megvetettek, mint a konformizmusnak formáját, ezért örvendtek, ha rossz hírüket keltették - ahogy már fenn utaltam erre, de ugye, ők nem kereskedtek misztikus állapotukkal, tudásukkal! Ebből azt a következtetést vonhatom le, hogy ha te fontosnak tartod a nyilvánosság előtti jó erkölcsi bizonyítványt, akkor a te személyiséged nem más, mint amit a nyilvánosság kiállít rólad. Ha te azt hiszed, hogy a nyilvánosság előtt valakit ki lehet végezni, és ezzel megsemmisült, mint ember, akkor nálad a személyiség léte a nyilvánosságra redukálódik, de ez által a te személyiséged is. Azt látod megsemmisítőnek, amitől tudat alatt úgy érzed, hogy te magad is megsemmisülnél. Hogy ez így van, bizonyítja erőlködő életed, hogy nagy legyél, mert ez a te életed. Az életed egy nagy hiábavalóság, arra ment ki egész életed, hogy a pusztán csak külső személyiséged egyre jobban kifényezd. Ezt bizonyította, a hirdető plakátjaidon a sok titulus! Te az élet minden területén kiváló szerettél volna lenni, és ez azt bizonyítja, hogy léted a külső személyiségre irányult, az igazi belső hiányában. Te egész életedben kisebbrendűségi érzésedet szeretted volna legyőzni, az ellen harcoltál. Másokban akarod "kikezelni" azt, amit magadban nem sikerült, ezért akarod mások problémáit megoldani, mert a tiedet nem tudtad, ezzel kompenzálod magad. Az életed egy belül üres ember állandó kompenzációs törekvése! Nagy szeretnél lenni, mert kicsinek érzed magad! Ezért karatéztál, hogy erős legyél, nem azért amiért a keleti szellemiség teszi. Akkor meg az írás területén szerettél volna nagyot alkotni, Hamvas utánozva, valami beavatási regénnyel, de közben csak egy lapos utánzat lett. Aztán meg úgy érezted egy idő után a hübriszed, már krónikussá váló nyomása alatt, hogy olyat is tudsz, mit sem Jézus, sem Buddha nem tudott, sem az eddigi szent íratok. Nem gondolod, hogy ezekkel, a metafizikáddal csak a bulvár területén alkottál nagyot, másként egy szellemi bohóc lettél. Ez a minden területen naggyá lenni akarás azt bizonyítja, hogy életedben egy olyan nem valós személyiséget építettél, mi puszta illúzió önmagadról. Az illuzórikus személyiség akar kiváló lenni minden területen, egy fajta übermensch szeretne lenni, a felsőrendű ember negatív archetipusának a fogja. Zseni vagy a kimagyarázósdiban. Ez szoros összefüggésben van az illuzórikus személyiségeddel, mert a kimagyarázás hatékonyságába vetett hit sem más, mint illúzió, és természetes a kimagyarázás is illúzió, mert illúzió illúziót teremt. Az illuzórikus személyiségből tovaburjánzó illuzórikus szövevény a kimagyarázás. Az öncélú személyiség öncélú játéka. Az ilyen ember idegen önmaga számára. Aki idegen önmaga számára, hogy akar másokat belső világukban vezetni, amikor épp a belső világtól él a legtávolabb.
Hogy te a külső megítélések fogja vagy, bizonyítja az az agresszivitás is, amivel a kritikákat reagálod. Ezek a vad reagálások, amivel reagálsz, mi a közönséges hitványságtól sem riad vissza, utalnak arra, hogy személyed nagyon érzékeny, érzékenyke, kényeske, szegénykém. De tudod, kiknek ilyen érzékeny?! Akiknek a személyiségük a puszta külső, kik a külső megítéléstől függnek. Te pedig attól függsz, krónikusan. Kérdem én azt, hogy egy szellemi lény, mint aminek tartod magad, hogy függhet ilyen krónikusan attól, ami külső?! Ezt bizonyítja, hogy ha te nagy csapásnak tartod az én erkölcsi megsemmisítésemet, halálomat, akkor ez tudat alatt számodra is az volna, magadból indulsz ki! Ha pedig az volna, akkor személyiséged egy puszta álarc, mi mögött nincsen senki, ezért kell ezt az álarcot állandóan, nagy életenergiát pocsékolóan fenntartani, fényezni, és persze állandóan eladni, mert te, az álarcoddal üzletelsz!
Na de azért érdemes visszatérni az anyagiasságodra, mert ez a személyiséged alapvető kulcsa. Csak a szád beszél szellemiekről, kompenzálásként, mert a szíved megrekedt az anyagiakban. Ezt bizonyítja az anyagiakra vonatkozó állandó támadásod. A lakásunk állapotával próbálsz megalázni, ami anyagi vonatkozású támadás, és külső jellegű, mint a te személyiséged, ezért ítélsz a külső alapján, mert a te léted, személyiséged puszta külsőség, ami belül üres. Kölcsönpénz kéréssel támadsz, amit fantasztikusan kiszínezel, gyerekszüléssel, és követelőzéssel. Tudod, én nem tagadom, hogy voltunk ezért nálatok, mert ami igaz nem tagadom, mint te. Nem láttam ebben semmi kivetni valót, amikor tudtam, hogy szélhámoskodásból élsz. Emlékszel, még akkor beismerted, idézlek, hogy „mindketten spekulálunk”. Légy szíves, ne rágalmazz nagy kölcsönpénz adásával, mert ez egyre nagyobb csodálkozást vált ki bennem, hogy hova aljasodták, vagy hova aljasodsz, ha puszta kéregszemélyiségedet megsérti valaki. Egyszer tényleg adtál, de akkor egyedül voltam ott, harmincezer lejt, de az már akkor nem volt jelentős összeg. Nagyon furcsa, amikor egy magát szellemi embernek tartó lény, a megalázás fő eszközének az anyagiakat használja, mint kölcsönpénz kérés, repedt ház, nylon ablak. Ugye Hamvas Béla is, ki a te mestered, a művei mellett ilyen aljasságokban jeleskedett. Megfordulna sírjában, ha tudná, milyen szálhámos fajankó hivatkozik rá. Nem gondolod, hogy ezzel anyagiasságodat bizonyítod? Természetesen támadsz te szellemi síkon is, vagyis amit te annak tartasz, mert én nem tartom igazi szellemiségnek a te bulvár horoszkóp tudományodat, metafizikádat, mi alapján szellemi nyomoréknak tartasz. Ezzel különösebben nem foglalkozom, mert azt a hozzád hasonló bohócok hiszik, akiknek a véleményére nem adok. Na, meg a horoszkópjaidat az is hitelteleníti, hogy aki kritizálni mer téged, azoknak egytől egyik katasztrofális az életük, az általad elkészített horoszkóp alapján. Tudod mi ugrott be nekem az ellenfeleidről készített horoszkópokból? Nincsen benned egy csepp ferplé sem azokkal szemben, kik úgy érzed megbántottak. Válaszod a legaljasabb rágalom és mocskolódás, ez bizonyítja leginkább, hogy te egy utolsó senkiházi vagy, nem hogy szellemi ember lennél.
De érdekes, hogy épp te állítasz ki rólam horoszkóp alapján egy szellemi nyomorék bizonyítványt, aki a gyanú szerint oda aljasodik, hogy zsaroláshoz folyamodjon. Vagy annyira gyáva senkiházi, és még te foglalkozol lelki vezetéssel, igaz tanítványaid sem különbek, hogy nem mered megtenni a te neved alatt, vállalva az egészet, hanem a haverod teszi meg, „revizor” álnév alatt a blogomon. A gyanú szerint 1000 lejjel zsarolsz, hogy tartozom neked, mert ha nem kipakolsz rólam, hogy mekkora besúgó voltam. Jó néven veszem az ilyen húzásaidat, mert ezekkel te magad bizonyítod, hogy milyen senkiházi vagy, és nem szellemi ember, csak annak adod el magad, azoknak, akiket át tudsz verni a sarlatán tudományoddal. Mi van, a hős barátod nem meri vállalni kilétét, csak álnév alatt van gatyája zsarolni?! Na, ne gyere, hogy az éhségsztrájkod alkalmával álnév alatt mocskoltalak. Tudom, a sarlatán szó megjelenéséből indulsz ki, mi megjelent az álneves kommentárokban. Én nem tehetek arról, hogy mások is arra a következtetésre jutottak, hogy sarlatán vagy.
Nem értem, miért kellene megijednem az anyagi veszteségtől, amivel te fenyegetsz, hogy majd perben fogsz követelni tőlem 5000 lejt?! Magadból indulsz ki Szilárdka?! Aki azt állítja, hogy félni kell az anyagi veszteségtől, az magából indul, azt bizonyítja, hogy ő maga is tudat alatt az anyagiak fogja, tudat alatt állandóan az anyagiak hiányától retteg! El vagy csodálkozva, hogy én nem rettentem meg, attól, hogy 5000 lejt követelsz szakmai hitelrontásért – megjegyzem, hogy hol a hitelrontás, amikor maga, amit csinálsz nem komoly dolog, nem hiteles, így te magad nem vagy már eleve hiteles ember. Sőt azt állítod, nem vagyok normális, mert egy normális ember megijed egy ilyen 5000 lejes perkövetelés hallatán. Igen az olyan normális ember, mint te, vagyis az átlag, kinek létalapja az anyagiak, azért él. Látod Szilárdka, minden megnyilvánulásodat fel lehet használni ellened: amit tőlem számon kérsz az a középszerűség normalitása. Buddhákkal tegeződő szellemi lény, mint aminek tartod magad, hogy tud ennyire a középszerűségben fetrengeni?! De azt hiszem, itt van neked a személyiséged titka, ez a meghasonlottság, mert a te megnyilvánulásaid, mind azt bizonyítják, hogy egy meghasonlott személy vagy. Szellemiekről prédikálsz, de közben tudat alatt, az anyagiak fogja vagy. Ez kettéhasítja személyiségedet. A hasadt személyiség pedig agresszív. Ez az agresszivitás az alapja, hogy ha támadva érzed magad, annyira elaljasodsz.
Szilárdka, a perrel való fenyegetéssel, az ellenkezőjét érted el, még jobban megtöltöm veled az internetet, és garantálom, hogy per esetén sem szállok le rólad!!!
Szilárdka, megint bele kell kötnöm az asztrológusi tudományodba. Te, aki előre látod a horoszkóp alapján ellenfeleid szomorú jövőjét, csak épp a te házasságod bedőlését az árokba nem láttad, miért lepődtél meg, attól, hogy én nem ijedtem meg, a horoszkópom alapján kellett volna tudnod. Vagy a horoszkópok is kiagyalások, mint minden nálad?! Az illuzórikus személyiség zseni a kiagyalásokban, mert az illúzió könnyen gyárt illúziókat, sőt csak arra képes.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése