2013. július 26., péntek

Kökösi reflexiók - A kökösi állomásnál árúló kürtősárús, az illyefavi Tibi, törvényszegései, aki a cigaretta koldust üldözi

Az illyefalvi kürtőskalács árust, Tibit, aki Kökösben a vasúti megállóval szemben árul, a Brassó – Bákói európai út szélén, az alábbi kép az ő árudája, nagyon zavarja az ott kéregető cigaretta koldus, és mindenáron el akarják hajtani. Tibi oda kiabál a kocsikhoz, hogy ne adjanak cigarettát neki. A felesége, ma azzal fenyegette meg, hogy rendőrséget hív rá, hogy koldulja a cigarettát. Amúgy már a rendőrségre is jelentette Tibi! Az egész miért?! Mert túl sokat lát ott?! Látja az ők törvénytelenségeiket, látja komaasszonyuk, Kati feketézését, a maffiózus tevékenységből származó cigivel és szesszel?! Ugye, őt nem jelentik fel, rá nem hívják a rendőrséget, nem fenyegetik rendőrséggel, nem zavarják el a kuncsaftjait. Ők fenyegetőznek, akik maguk sem tartják be a törvényeket, akiknél kérdés a krumplit, ami a fotón látható, törvényesen árulják-e? Igaz, termelői igazolást, nem nehéz egy kis csúszóért szerezni, és akkor egyből törvényes. Lehet, ezt történhetett a gyanú szerint Tibiéknél, mert eleinte egy kicsit dugták forma.




Nekem, már annak idején feltűnt, amikor Szentivánból vettük, az útszéli árustól, a házi kenyeret, hogy a kürtősárulás körül, biza sok rendellenesség mehet végbe, mert például sehol nincsen garantálva a súly. Ez alól meg, az úgynevezett hagyományos termék sem ment fel. Amikor vettük a kenyeret, kérdeztem a súlyát. A tulajdonos maga mondta, három kiló. Otthon, vagyis egy üzletben, hivatalos mérlegen megmérettük. És mi derült ki, csekély 750 gr. hiányzott. Ezt rengetegnek találtam. Tehát fennáll a gyanúja, hogy a vevőt, a hagyomány ürügyén, komolyan átverik. Ez haszon az eladónak! De nincsen az a törvénytelenség Romániában, aminek ne lennének haszonélvezői a gyártókat, és kereskedőket ellenőrző hivatalok körében. Tehát nekem az a gyanúm, hogy nyugodtan beszélhetünk a „kürtős maffiájáról” Kovászna megyében, Kököstől Szentivánlaborfalváig. Már maga kérdés az is, hogy miért épp Szentivánlaborfalván kezdett virágozni a székely hagyomány?! A magyarázat, az ott lévő nagy malom. Ez is gyanúra ad okot, hogy valakik ezen megint nyertek, tisztességtelenül!

Hogy én nem beszélek a levegőbe, bizonyítja az is, hogy feljelentettem őket, mármint a Kökösnél áruló illyefalvi Tibit, a képen az ő árudája látható, a fogyasztóvédelemnél, a legea 650/2002 Art. 2. litera c. alapján, mely előírja a vásárló jogát a korrekt információhoz az árúval kapcsolatban, hogy nem tartják be  a törvényt. Az intézmény alábbi válasza, nekem adott igazat! De itt is, valami fura dolog történt. Ha igaz, amit egy ott lakó mondott, akkor értesítve voltak, mert a fecnik a gramokkal, ki voltak téve, fel voltak készülve. Igaz arra is rá lehet kérdezni akkor ki hazudik, aki mondta vagy az intézmény. Tibinél rövid volt az ellenőrzés, a mellettük lévő árusoknál, Annamariéknál, vagy két óra, ha igaz, amit az elbeszélő mond! Tehát meglehet, hogy „maffia” van a hátuk mögött. Ezért is lehet nyugodtan beszélni, a „kürtős maffiájáról”!






Na, de ez, csak az egyik! Továbbá kérdés, hogy olyan közel ki lehet-e pakolni az árút az úthoz, törvényes-e?! A fészbukon, megkérdeztem a közúti rendőrséget, hogy ez törvényes-e, mellékelve a képet. Mert van egy gyakorlati oldala a kérdésnek, hogy a járda szerepét betöltő részt, az út és házak között, keresztben teljesen elfoglalják. Nem kaptam választ. Ez többet mond minden válasznál! És ne feledjük a törvénytelenségeknek vannak haszonélvezői!
Továbbá kérdés, hogy az út melletti sütés, egy eléggé szennyezett környezetben, megint törvényese, ha az egészséget nézzük. Mert az a tábla, ami a sütő masinára, elől van szerelve, nem sokat ér! Ez a látszat intézkedés, pedig elárulja, hogy biza szennyezett környezetről van szó! Eddigi nyarakon, míg a Natura park felé vezető út nem volt leaszfaltozva, a kocsiktól felkavart por, belepte a kürtős sütőt. Ebből a szempontból, úgy nézett ki nem felel meg az EU-s szabályoknak és be lesznek tiltva. Természetesen, lehet érvelni azzal, hogy sok embernek munkahely. De ez nem igazolja, hogy ez ugyanakkor sok embernek, törvénytelen hasznot tesz lehetővé!
Kérdés, hogy a kacsalábon forgó vár, vagyis a kerekes utánfutó, a hely, amit használnak Tibiék, a képen látható, nem számít-e rögtönzöttnek, mert akkor a fenti törvény, 9. cikkelyének, c.) pontja értelmében, a hely ahol árulnak nem lehet improvizált?! Természetes, ha ez igaz, akkor törvénytelenül kaptak volna engedélyt az út mellett árulni?!
Kökösben a szegény ember is köteles a szerződésre a szemetet elhordó Tega vállalattal, de nem arra utal, hogy az illyefalvi Tibikének lenne szerződése, mert a maradék szenet, ami a sütésből marad, a vasúton túlra önti, ahogy az alábbi fénykép igazolja!


Vajon ehhez mit szólnának a környezetvédelemnél?! Ide jött, Illyefalváról, környezetet szennyezni, a járdát elfoglalni, egy jó néhány törvénytelenséget elkövetni, és még neki áll fennebb! Kérdés, ki adott neki olyan nagy lábat, mert annak haszna is van belőle, még hozza törvénytelen!
A többszörös törvényszegő, üldözi az állomásnál a cigaretta koldust, jelenti a rendőrségnek. Szövetkezik más kökösi feljelentőkkel a feljelentésben, Bordás Sándorral a tatar mesterrel, aki, amikor lelkész voltam, képtelen volt, rendesen egy hidrofort megjavítani, mindig csak megtatarozta, Kőrös Mihállyal, akinek a felesége kocsmárosként, Virág Feri szerint, csalta a falut a decikkel. Érdekes, hogy a kökösi feljelentői a „koldusnak”, koldulásért, nem látják, hogy Tibi itt szemetel, szennyezi a környezetet, csak, hogy a „koldus” a falu szégyene az átmenő idegenek előtt. De ugye az nem probléma, Bordásnak, Kőrösnek, ez utóbbinak a felesége sem volt tisztességesebb, hogy a Tibi törvénytelenségei nyomán, valakik törvénytelen haszonra tesznek szert, az nem törvénytelenség, az nem szégyen Kökösben, csak a „koldulás”!!!
Ezeknek a „koldulás” a törvénytelenség, de Kati feketézése, a csempészetből származó cigivel, meg a ki tudja honnani szesszel, nem törvénytelenség, nem jelentik. Kati nem szégyene a falúnak, akiből hasznuk van! Na, itt kezdődik a jelentők aljassága!
Tibi szeretné uralni, tisztességtelen konkurenciával, az állomási kürtős eladást. Mert tőlük nem messze, pár lépésre, egy ott lakó kökösi család is próbálkozik a kürtősből némi jövedelemre szert tenni. Azzal kezdte, hogy a képen látható magas állványt megcsináltatta, hogy a Kézdi felől jövők elől eltakarja. Ezzel sem elégedett meg, hanem nyomult a kocsikból kiszálló vevők elé, hogy elhalássza Annamariék elől őket. Vagy, ha valaki oda akart menni kenyérért, akkor mondta, hogy hozza menjenek, mert nála frissebb van. Mindennek a teteje, ha igaz a Laurától származó információ, feljelentette őket valamivel. Ő jelentget, aki környeztet szennyez Kökösben, törvénytelenül üríti a szabadba a szemetét, az elhasznált szenet, aki maga sem tartja be a törvényeket. Aki a feketéző komaasszonya vevőit nem látja, nem jelenti Katit, de a konkurenciát igen! Ilyet csak az tesz, aki mögött a maffia áll!!! Tehát maffiózus alapokon árul!!!
Ha Bordás Sándor, Kőrös Mihály, annyira aggódik Kökösért, azon a címen, hogy a „koldus” szégyent hoz a falúra, akkor a falú érdekét miért nem látják Annamariék esetében is. A helybeli érdekét miért nem tekintik a falú érdekének, az idegennel szemben, hogy egy idegen elnyomja őket, tisztességtelen konkurenciát folytat velük szemben, ha esetleg csak erkölcsileg is! Ugye, Tibi megteheti, mert a maffiára támaszkodik!
Akkor nem kérdés ugye, hogy a cigarettakoldust miért kell megfélemlíteni, jelentgetéssel, kiabálással, mert túl sokat lát, és ez kényelmetlen, nem csak nekik, hanem akik utánuk is részesednek a haszonból!

2013. július 17., szerda

Magyar sorskérdések - A hegymászók, mint a hősiesség utolsó dinoszauroszai

Az iszlám terrorizmus szakértői mondták, egyik nap a rádióban, a terroristák motivációját illetően, hogy hősök akarnak lenni. Nem elégednek azzal, amivel a nyugati társadalom embere megelégszik, hogy a megélhetése felől bebiztosítja magát.
Nem tudom nyugat ezt az irracionális elemet bekalkulálja-e, vagy egyáltalán képese bekalkulálni, racionalizmusa miatt, az iszlám terror elleni harcba. Nem jár-e úgy, mint a vietnámi háború idején az amerikaiak. Még folyt a háború, és az amerikaiak betáplálták mindkét fél adatait, egy akkori számítógépbe, hogy ki nyeri meg a háborút. Jelzem még folyt a háború, de a masina kihozta, hogy az Államok megnyerte, már két éve, a háborút. Egy amerikai tábornok azt mondta erre, egy dolgot nem tápláltak be, amit nem is lehet, a vietnámi nép hazaszeretetét, ami majd eldönti a háborút. Mert csak technikával, ami az amerikai fölény volt, és ideál, amire kifejezetten alapoztak, nem lehet háborút nyerni.
Az autonómiázás is, valami, úgy ahogy, kalkulálton alapszik. Kihagyja, azt a rációt meghaladót, tudattalant, ami minden identitás, vitalitás, sorsdöntő esemény alapja. Egy nép megmaradása, a látszat ellenére, csak akarattal, tervezéssel nem befolyásolhatón múlik, valami sorsszerűn, tudattalanon, irracionálison.
Lehet Amerika az iszlámmal szemben, megint valami számára, racionálisan nem elfogadhatón, tudattalanon, marad alul a terrorral szemben. Mely fölött nem lehet végső győzelmet aratni, csak a technikával, mert olyan, mint a vulkán, hol alszik, hol tombol. Annyira mélyen gyökerezik a terror a kollektív tudattalanban, hogy az nem ellenőrizhető. Ez érvényes amúgy minden háborúra.
Nyugat mivel kihagyja az irracionális, tudattalan elemet, ez vitalitása hiányára utal, arra, hogy rossz viszonyban van tudattalanjával, mellyel való jó viszonyból forrásozik a vitalitás. Nem tudom, az autonómiázás, a kisstílű akarnokságot is beleszámítva, nem a vitalítás hiányára utal a székelység esetében is, ennek a hiányát kompenzálja?!
A hanyatló népeknél, a hős archetípusa, mi a vitalítás egyik alapvető tudattalan forrása, közvetíti, felszabadítja a tudattalan energiáit,  visszahúzódott a kollektív tudattalanba. Természetesen az archetípusok soha nem lesznek inaktívak, ezért kivételes személyekben, újra, és újra megnyilvánulnak, kitörnek, mint az alvó vulkánok, például a hegyet hódító hegymászókban. Akik megtestesítik, azok zavarólag, nyugtalanítólag hatnak, mint a Himalájában eltűnt hegymászók, Erőss Zsolt és Kiss Péter! Tragédiájuk a kor, a székelység tragédiája, mert, amit már a közösség nem mer megélni, mert életcélja lett a megélhetés, a meg nem élt hősiességet, kénytelenek magukra vállalni, mint terhet. A hős az, aki az emberi identitása, emberi teljessége elnyeréséhez, szükségesnek érzi, a nem-Léttől való megkísértést.
Ez a nemzetre is érvényes. A nemzet megmaradásának garanciája, nem a többség jogi garanciáiban, vagy a nemzetközi jogi garanciákban van, mert ez éppen ugyan az, mint amikor a középszerűség a hétköznapokat akarja bebiztosítani, ezt akarták a zsidók a pusztában az Egyiptomból való szabadulás után is, hanem abban, hogy az identitásának forrása, mint valami rejtett teljesség, a nem-Léttől való kísértésben van. Ahol a közösség jogi garanciákért esdekel, ott eltűnnek a hősök, a hegyekbe húzódnak vissza, hegyet hódítani. Mert a hegy nem más, mint az identitás archetípusának szimbóluma, mint teljességszimbólum, mert az identitás nem más, mint megvalósult teljesség, ezért van sok népnek szent hegye. Az identitás csak fáradt népeknek kész kulturális minta, mivel elég csak azonosulni és ragaszkodni hozza. A hős archetípusát élő népek, kiknek az identitásuk megnyilvánulása a hősiesség, azoknak a hegy, mint identitás, meghódítása, egy életre szóló hősies feladat. Ahol a hősiességnek értelmét a nem-Léttel való szembenállás adja. A nem-Létnek, kettős megnyilvánulása van, egyben taszít és vonz. A hős ezt a kettősséget tartja egyensúlyban, azzal, hogy valahol a Léttel érintkezik, az a hegy, az ember belső központjának szimbóluma, ami a Léttel, a Lét Ősforrásával érintkezik. A nem-Léttel való viszonyban való kettősség, ha nincsen egyensúlyban, akkor, ha csak vonz, önpusztítás, ha csak taszít, akkor arról van szó, akiről beszélt Jézus, hogy meg akarja menteni életét.
A Hargita, a székelység szent hegye. Erőss Zsoltnak, Kiss Péternek az identitás volt, amivel meg kellett küzdeniük, az által, hogy minden hegy felfele mutat - kitörve a szűk nemzetiből, így alapozva meg, a meghódított univerzálissal a nemzeti létet, identitást - egy még nagyobbra, mely az utolsó úttal, útjukkal, az égig ér, mert csak így lehet elnyerni, önmaguk, és népük számára, a végső identitást. Ők voltak a hősiesség utolsó dinoszauroszai, kiknek az identitás, egyéni és nemzeti, csak hősiesség révén volt realizálható.

Ők, hősies fokban élték a vertikálist, ami a hiteles emberi lét alapja. Ők hősies fokban élték Jézus tanításának lényegét, aki elmeri veszíteni életét, az elnyeri. Ez csak a nem-Léttel szemben hiteles. Ők halálukkal hitelesítették, hogy így van.