Székely nemzeti anarchizmus - Nemzet és bölcsesség, vagyis a bennünk élő nemzetről

A Háromszékben, nem olyan túl rég, egy olvasó nagyon bölcs és nagyon meggondolt akart lenni, a márciusi Vásárhelyi események kapcsán. Szerinte, ahogy olvasói levelében írta, butaság volt a tüntetés, mert annak a következménye volt a románok támadása, a románok támadásának pedig az, hogy sok magyar elköltözött Vásárhelyről Magyarországra, tehát mi húztuk a kurtát. Látszatra igaz.

Ez a gondolkodása álbölcsesség csupán, a puszta elme, a puszta ráció kicsinyes számítgatása. Így a szorongó, a félénk ember gondolkodik, aki görcsösen minden áron az abszolút biztos megoldást keresi, aki fél a kockázattól, és nem a bölcs. De ezt a gondolkodást nem egyszer lehet tetten érni a magyar sajtó profijainál is, akik állandóan a következményekkel riogatnak, a következményekkel való számolás bölcsességével akarnak kitűnni.

Ez a gondolkodás annak a következménye, hogy egy szorongásos náció vagyunk, Trianon óta szorongunk, - vagy még az előtt jóval?!

Ahol a nemzet lelkében szorong, fél, ott nem áramlanak szabadon a lélek vitális energiái, és a nemzetnek vitális problémái lesznek, amit nem lehet gyerekcsinálási nemzeti kötelezettséggel megoldani. A lélek energiái csak a szabadságban áramlanak szabadon, ahol félelem és szorongás van ott nincsen szabadság. A nemzeti vitalitásnak az alapja a szorongásmentes szabadság.

A szorongás megsemmisíti a nemzeti identitást. A lélek képei, (például a székelykapu és annak szimbólumai) a nemzeti identitás alapjai ott élőek, ahol a lélek szabad energiái éltetik. A nemzeti identitás a félelem, szorongásmentes szabadsághoz kötött.

A szorongás megsemmisíti a nemzeti identitást, mert megöli, kiszárítja a lélek képeit. Olyan egyértelműen beszélünk a székely, magyar nemzeti identitásról, mint ami egyértelműen, vitathatatlanul létezik. De kérdem én azt, hogy egy szorongó náció nem veszíthette-e el a belső, élő nemzeti identitását?! Beszélünk az identitás védelméről, intézményekkel, de vajon van-e mit védeni?! Vajon nem újjáteremteni kéne identitásunkat a lélek szabadságában.

A nemzeti identitásról van egy nagyon helytelen felfogásunk. Az igazi szellemi, lelki nemzeti identitás az hűséget jelent mindahhoz, ami bennünk él, hűséget a lélek belső mintáihoz, mert a nemzet bennünk él. A téves felfogás a hűséget a nemzeti identitáshoz abban látja, hogy ragaszkodunk, valami pusztán csak kívülről belénk sulykolt ismeretekhez, a nemzeti identitás ebben az esetben pusztán csak racionális ismeretek tömege.

Az úgynevezett primitívek papjai a sámánok, magyaroknál a táltosok ismerték a félelem, a szorongás okát, a lélekvesztést, de a módját is ahogy újra rá lehet találni. Ma már a lélekvesztésről nem beszél senki, mert a mai ember már csak tudatában él. De ahol elvesz a lélek, ott elvész a nemzeti identitás is. A mai ember elveszítette lelkét de annyira, hogy ezt a problémát nem is ismeri, már nem is szembesül vele. Lelkünkkel elveszítettük nemzeti identitásunkat is, ami maradt az a puszta racionális ismeretek halmaza, amiket már ugyan csak pusztán racionális intézményekkel védünk az eltűnéstől. Nem az identitást védjük az intézményeinkkel, hanem azt a halott kérget miből eltávozott a lélek.

A puszta ráció nem bölcs, bölcsessége csak a léleknek van, annak mi bennünk él. A ráció nem maga az ember, nem a teljes ember, az ember a lelkével együtt teljes, tehát csak a teljes ember lehet a bölcs. Aki elveszíti a lelket az a bölcsességet is elveszítette. A puszta rációval bölcselkedők a nemzet ügyében azt bizonyítják, hogy a nemzet elveszítette lelkét és azzal identitását is. A nemzeti identitáshoz a lélek bölcsessége is hozzátartozik, mert az mutatja az utat az ínséges időkben, az ellenséges támadás idején, a kisebb ellenállás felé. Mi mindig a nagyobb ellenállás fele kerestük a megoldást, mi magyarok, ez az bizonyítja, hogy lelkünket, vele bölcsességünket, ezzel identitásunkat rég elveszítettük.

Az igazi bölcsesség nem méricskél kicsinyesen, a biztosat keresve, mert tudja, hogy a rossznak lehetnek jó következményei, a jónak pedig rossz, - a lélek bölcsessége, évezredek bölcsessége ezt tudja, de a puszta ráció szorongó bölcsessége ezzel nem számol.

Egy dolgot pedig tudni kell, hogy a lelket a csend őrzi meg és azzal lehet visszaszerezni és nem az intézmények. A nemzet megtartója a csend. A nemzeti identitást a csenddel lehet visszaszerezni. Egy nemzetet misztikával lehet újjáteremteni és nem a ráció programjaival. Karl Rahner német katolikus teológus azt mondta, hogy az ember vagy misztikus lesz vagy nem lesz. Ez ránk magyarokra még érvényesebb vagy misztikus lesz a magyar vagy nem lesz.

A csendben merjünk szembenézni, hogy szorongó nemzet vagyunk, mely elveszítette lelkét, és ezzel nemzeti identitását. Ne védjük, ami nincsen, hanem a csendben teremtsünk újat. Erre figyelmeztet a Székely Nemzeti Anarchizmus.

Ezért nem hibásak, a lélekvesztésért, sem a zsidók, sem a románok, ők csak következményei a lélekvesztésnek. Ha valami felelős a lélekvesztésért az nem más, mint a ránk erőltetett nyugati kereszténység, mely elvette lelkünket. Simone Weil francia filozófusnak igaza volt, hogy a kereszténység hajlamos kivetkőztetni a nemzeteket nemzeti identitásukból. Annyiban azért kijavítom Simone Weilt, hogy csak a nyugati kereszténység.

Nagy Attila (Puli) - Székelyföld

Életképek - Az olvasni nem tudó cigányok és a székely asszony

Nagy meglepetésünkre a sepsiszentgyörgyi poliklinika főajtóját, annak ellenére, hogy hétköznap volt, zárva találtuk. Az ajtóra kiragasztott felirat magyarázta meg, hogy miért: munkaszüneti nap van. A román kormány elrendelte, az állam kassza kiadásait könnyítendő, fizetés nélküli munkaszüneti napokat.

Egy darabig tanácstalanul álldogáltunk, még vagy két vidéki társaságában. Közben három cigány érkezett, akik ugyan csak tanácstalanul álltak meg az ajtó előtt. Megkérdezték, hogy miért van zárva. Látszott, hogy nem tudnak olvasni, azért érdeklődnek. A mellettünk álldogáló vidéki hölgy, foghegyről odavágta, hogy “tanuljatok meg olvasni.” Tényleg nem tudtak olvasni, mert továbbra is értetlenül nézték az ajtót.

Közelebb léptem és megmagyaráztam nekik, hogy miről van szó, mert nem értettem egyet a hölgy magatartásával. Vajon tudott volna-e most hencegni betűismeretével, ha nem küldte volna senki iskolába? Tényleg az ő érdeme, hogy tud olvasni? Nem csak, úgy akarata ellenére került a betű-világ betűsodrába? Nem is tehet róla, hogy tud olvasni, mint ahogy a cigányok, egyesek nem tehetnek róla, hogy nem tudnak olvasni.

Tényleg olyan vonzó a betűk világa azoknak is, akik kívül vannak, mint nekünk, kiket akaratunk ellenére bele dresszíroztak?  A betűkön kívüli világ vajon nem egy szabadabb világ, amit  a cigányok ismernek, de amit mi a műveltek nem ismerünk?

Számomra a legnagyobb benyomást az tette, hogy a cigányok igénybe sem vették a hölgyet, mintha nem is hallották volna, mintha ott sem lett volna. Tették ezt valami egyszerű és nemes méltósággal. Több volt bennük a méltóság, mint a székely hölgyben mely leteremtette őket.

Utólag elgondolkodtam, hogy mit is érnek a betűk. Jézus azt mondta, hogy a betű öl. Ezt a rá hivatkozó egyházak be is bizonyították. A legtöbb disznóságot betűkre hivatkozva követték el a történelemben, a fegyver annak csak a végrehajtó eszköze volt.

A Lélek nem a betű nyelvén szól, hanem a kép nyelvén, a betű csak arra jó, hogy elvágja a képeket az őket éltető lélektől. A betű megöli az élő képeket, kiszárítja őket.

Nagy Attila (Puli) - Székelyföld