2010. szeptember 5., vasárnap

Székely autonómia - Autonómia a diktatúrában

Neagu Djuvara román történelem filozófus, az egyik interjuban, a következőt mondta: mint egy póknak a hálójában, úgy vergődik az ország a titkosszolgálat hálójában.

Ahol egy titkosszolgálat az úr az országban ott diktatúra van, rejtett diktatúra a jelnere alkalmazva. A kommunizmus nyílt diktatúrájából rejtett diktatúra lett.

Sokan azt mondják, hogy nyugat fele haladunk és így csak idő kérdése, hogy sok minden, mint például az autonómia is, hogy megoldódjon. Kétlem, mert a régi és új diktatúra között folytonosság van, és nyugat lepaktált a régi és új diktátorokkal, tehát elárult bennünket – mikor nem?! Nem hiszek abban az Európában, abban az Unióban, mely tikosszolgálatok diktatúrájával össze játszik. Ennek az Európának már rég nincsen értékrendje, csak érdekei.

Amikor sokan autonómiáról beszélnek, magát a relítást nem veszik figyelembe, hogy egy hatalom pókhálójába vergődünk és ez a pók úgy trancsíroz fel minden törekvést ahogy ő akar, úgy futtatja vakvágányra a törekvéseket ahogy ő akarja, mert erre magas szinten ki vannak képezve. Ennek kivédésére meg “mi nem vagyunk kiképezve”. De ezzel nem élnek idegen világban, mert maga a demokrácia erről szól, a manipulálásról.

A kisebbségi politika most is az, mint a kommunizmusban volt: a taktika most is a húzd meg, ereszd meg, csak most annyira lazára hagyják a gyeplőt, hogy elhisszük, hogy minden rendben, közben így trancsíroznak fel mindent ami nemzetiségi. Diktatúrában nehéz autonómiát kiharcolni, nagy háttér érdekek kellenének hozza, ami nincsen a mi esetünkben; vagy egy támogató anyaország, ami nincsen, csak szavakban.


Nagy Attila (Puli) - Székelyföld