2009. október 31., szombat

Székely nemzeti anarchizmus - Gondolatok, a székelyeket megosztó autonómiázásról


Abban majdnem minden misztika megegyezik, hogy az elme szétszór, - hozzáteszem, hogy a belső éntől elszakadt elme. Sokan azt hiszik, hogy a misztikus kevesek dolga az elme harmóniája, - melyet a belső én harmonizál a csendben, létrehozván közte és az elme közötti harmóniát. És azok a sokak nem gondolják, hogy a mindennapokban fellelhető diszharmóniák, visszásságok az elme diszharmóniájának a következményei, - amely elszakadt központjától a belső éntől. De a sokak nem tudják, hogy az elme nem képes önmagát megregulázni, mert központja nem önmagában van, hanem a belső énben. Nem tudják, hogy az elmének nincsen önálló autonómiája, csak a belső énnel való harmonikus kapcsolat révén autonóm, - csak a belső én, a belső központunk autonóm, abban hordunk minden autonóm szabályt, nem elménkben.

A székely autonómia törekvések inkább megosztják a székelyeket, vagyis pontosabban, azokat kik közvetlenül azzal foglalkoznak, mert az átlag székely azzal van elfoglalva, hogy mit eszik holnap és nem az autonómiával, - az autonómiával akkor foglalkozik, amikor az autonómiások ünnepélyesen megkérdik, hogy kell-e, hát persze rávágja, hogy igen, mert az nem kerül semmibe.

Az Székely Nemzeti Tanács gyergyócsomafalvi gyűlése, az autonómiáról veszekedésbe, és azon keresztül eredménytelenségbe fulladt. Az autonómiázás, az arra érdemesek, vagy pusztán önjelöltek, energiáit szétforgácsolja. Az autonómiázás, inkább megosztja a székelyeket, mint egyesíti egy cél érdekében, szétforgácsolja az energiákat.

Ami szétszórt, annak nincsen autonómiája. Egy autonómiához vezető törekvésnek, föltétlen autonómnak kell lennie: autonómiát csak autonómiával lehet létrehozni. A szétszórt törekvés nem autonóm, tehát autonómiát sem eredményezhet.

Mi tesz autonómmá egy törekvést? Egy autonóm mag a törekvésben. Autonómiája az emberi önvalónak van és a benne lévő törvényeknek. A Láthatatlanban egyesült autonóm önvalók adják egy törekvés autonóm magját.

Autonómiája, csak a megvalósult embernek van, ki megtalálta önön központját önvalóját. Az ilyen embernek nem szétszórt az elméje, mert önön autonóm központjára irányul, az egy központ adja neki a harmóniát, fokuszálja.

A Székelyföldi autonómia törekvés azért vezet szétszórtsághoz megosztottsághoz, mert csak az elme szintjén történik, ami szétszór, és nem a megvalósult autonóm emberek szintjén.

Egy igaz autonómia törekvésnek a misztika szintjén kell kezdődnie, az önmaga belső autonómiáját megtalált emberrel, - autonóm közösséggé csak autonóm emberel lehetnek.

Az embert autonómmá az is teszi, hogy önaktív törvényeket hordoz önvalójában, amit nem kell úgymond megvalósítani, hanem megvalósulnak maguktól, mint egy belülről kényszerítve az embert megvalósításukra, betartásukra. Egy közösség autonómiáját nem az elme szintjén, a szétszórt elme szintjén létrehozott, kívülről a közösséghez hozzáadott törvények adják. Sokan azt hiszik, tévesen, hogy az önálló elme törvényalkotási képessége a közösségi autonómia alapja. Az elme, minek nincsen autonómiája, nem alkothat autonóm törvényeket. Csak az autonóm, ami eleve adott, önaktív természeténél fogva, és ezek nem egyebek, mint az önvalónkban hordott törvények.

Autonómiát az embernek, a közösségnek, csak olyan törvények adnak, mik maguk is autonómok, ön-aktívak és nem az ember által, mesterségesen, a puszta elme révén, létrehozottak. Az ember, a közösség, nem akkor autonóm, ha törvényeket alkot az elme szintjén, hanem ha engedelmeskedik az önmagában hordott belső törvényeknek.

Az elme szintjén létrehozott törvények, csak akaratlagos erőfeszítés révén működnek és nem a törvény, belső, önmagát megvalósító autonómiája révén. Az elme törvényei nem képesek önmagukat megvalósítani, ezért nem autonómok. A magunkban hordott törvényeknek az önmegvalósító képesség adja autonómiáját., saját dinamizmusuk, saját energia készletük van. Az ember belső törvényi önmagukat mozgatják, saját belső energiáikkal, tehát a törvény mozgatója belül van magában, attól autonóm. De a puszta elme konstruálta törvénynek nincsen belső mozgatója, belső energia készlete, a mozgatót kívülről kell hozzáadni, ezért nem autonóm az emberi elme alkotta törvény.

Az emberi elme, mely elszakadt belső központjától, az külsővé lesz, mert a külvilág határozza meg nem a belső központ, az önvaló, nem annak törvényei. Ez által veszíti el az elme az autonómiáját, hogy kívülről meghatározottá lesz és nem belülről, - minden ami autonóm az belülről meghatározott, magában hordja törvényeit. Az ember attól autonóm, hogy magában hordja törvényeit és azoknak engedelmeskedik, - “szívükbe írom törvényeimet”, írja az Ószövetség.

A pusztán külsővé lett elme, melynek már nincsenek belső törvényei, mik meghatározzák belülről, elveszíti autonómiáját és csak olyan dolgokra képes, amiknek maguknak sincsen, belső autonómiájuk. Az autonómiáját elveszített elme, ami külső, csak külsőként ad hozzá az emberhez, közösséghez törvényeket, melyek már csak pusztán kívülről határozzák meg az embert és a közösséget, - ami meg kívülről meghatározott az nem autonóm, csak ami belülről, önaktív törvények révén.

Az elme szintjén megkonstruált székely autonómia, mint kívülről hozzáadott a közösséghez, az csak az autonómia illúziója, mert nem belülről határoz meg és nem belülről mozgat. A közösség autonómiájának alapja, hogy a tagjai a bennük lévő törvények által belülről vannak mozgatva, - nem külső parancsra. A közösség akkor autonóm, ha a belső kohézió határozza meg, belső kohézió ott van, ahol a közösség tagjai megtalálták belső központjukat, tehát egyénileg is meg van belső kohéziójuk.

Sajnos nem gondolja senki az autonómiázók közül, hogy az elmék szétszórtsága, amiről a misztikák írnak, miatt van a sok egyet nem értés az autonómisták között. És, azt sem tudják, hogy az önmaga belső központját megtalált ember az autonóm ember, mely nélkül nincsen közösségi autonómia. Autonóm közösségnek csak autonóm emberek lehetnek az építő kövei.

A puszta elmék, a puszta elme szintjén nincsen konszenzus, - a szétszórt nem tudja megérteni magát a szétszórttal. A belülről meghatározottak egyet értenek, mert erre a belső törvények azonossága teszi képessé, - és az, hogy az önmaguk központját megtalált emberek, a Láthatatlanban egyesülnek. Az embereket nem a konkrét egyesíti, úgy igazán, hanem az, ami azon túl van, a személyiség azon része, mely már a Láthatatlan birodalmában van. A kézzelfogható elválaszt, de Láthatatlan egyesít. Az önvalóját megtalált ember együtt él személyiségének azon részével mely a láthatatlan birodalmához tartozik, mely apofatikus, kifejezhetetlen, végtelen, abszolút.

Autonómia tanácsok születnek, egyik a másik után, úgymond kidolgozzák, egyeztetik az autonómia elképzeléseket, - de nem gondolják, hogy ezt az emberről alkotott helyes kép, az emberi személyiség ősmintája nélkül teszik. Az embernek az önmagáról alkotott képe nem valami helyesen kigondolt kép, helyességét nem a kigondolás precizitásától kapja, hanem az ősmintának való megfelelésétől melyet a lelkünkben hordunk, - ezek az önvalónk szimbólumai, mint Jézus, ki önvalószimbólumként valóság a lelkünkben, ő a teljes ember szimbóluma.

Az emberi teljesség szimbólumokat mellőzve, amik az ember önmagáról alkotott egyedül helyes képe, amit lényegében nem ő alkot meg, hanem belülről adott, közvetlenül, a kollektív tudattalanból, közvetlenül, nem lehet közösséget autonóm közösséget építeni. Az emberi tejességszimbólumoknak önálló létük van az emberi lélekben, autonómok, az autonóm ember szimbólumai, - ezt mellőzve nem lehet organikusan autonóm, belülről létező közösséget elképzelni, mely belülről autonóm. Csak az a közösség autonóm, mely belülről autonóm és nem külső intézményei révén, a kívülről hozzáadott révén.

Az emberi teljességszimbólumokat, mint Buddha, Jézus vallásos élményként éli meg az ember, aminek megéléséhez tévedés, hogy rítusok, technikák, vagy vallásos intézmények kellenek, sőt azok inkább akadályok. Az autonóm ember vallási élményként jön lére, vallási élményként találod meg önvalódat, az emberi teljesség szimbólum megélése révén. Az autonóm ember vallási élményként jön létre, tehát azt mondhatjuk, hogy ha az autonóm ember, a közösségi autonómia lapja vallásos élményként jön létre, akkor az autonómia-törekvés mélyen vallási törekvés vagy annak kellene lennie, - és messze nem politika. Ilyen szempontból a politikai autonómia törekvés csak illúzió.

A belső embert, az emberi teljességet, annak belső képét, a nyugati kultúrában Jézus, de az Ős-Táltos is lehet egy szimbólum, kevesen élik meg ezeket a képeket magas szinten, kevesen valósítják meg az ember autonómiáját, mit ezek a képek jelölnek, magas szinten, kellő mélységben és intenzitással. De azok a kevesek, akik megélték, a közösség vezetői voltak hajdanán, tehát az ily módon autonóm személyiség volt hivatott a közösség szellemi és politikai irányítására, - ez baj, ha a politikai és szellemi vezetés szétválik, korunk tragédiája, hogy ez szétvált.

Az emberi személyiség ősmintáját ha nézzük, az elme nem kér autonómiát, hanem az egész ember szerves része. Akik úgy érzik, hogy hivatottak a székely autonómiáért küzdeni, azok csak a szanaszét kószáló elméjükben élnek, nélkülözve a belső emberi teljesség megélését. Ezek, szellemi értelemben nem autonóm személyiségek. Nem élik meg belső emberi autonómiájukat, hogy a közösség igazi autonóm szellemi vezetői legyenek. Nem tudtak szellemileg felnőni oda, hogy a közösség prófétái legyenek, - mert a próféta az, aki szellemi szinten, lelki szinten, magasan autonóm személyiség, és ez által hivatott a közösség vezetésére.

Az autonómia törekvés azért lett, már-már közröhejjé és nem közérdekké, mert kicsinyes, csak a puszta elméjükkel okoskodók irányítják, és ezért fullad veszekedésekbe, melyek meddővé teszik. Ez a törekvés az autonóm vezető személyeket, a karizmatikusan autonóm személyeket nélkülözi, ezért fullad meddő vitákba. Mivel már az autonóm személyiség ősképei nem mondanak semmit, azt hiszik sokan, hogy a szókimondó, mint Tőkés, vagy az arrogánsan nagyszájú és szókimondó, Szász Jenő autonóm személyiségek, - nem azok, Tőkést még a temesvári tette sem tette az, mutatja kicsinyes szereplése. Ma az igazi autonóm személyiség helyét átvette a kiabáló, látszatautonóm.

A zsidóknál a próféta nagysága abban állt, hogy képes volt rávilágítani, a problémák szellemi gyökerére, ebben állt látásának autonómiája, hogy szellemileg, lelkileg látta azon mélységeket, ahol a problémák rejtőztek, a felszín mögé látott, a nép lelkébe látott, ott látta minden külső probléma okát. A ma nagy-magyarjai, Tőkés, Orbán, Morvai, Vona, azért nem a nemzet igazi vezetői, nem próféták, mert csak a felszínen probléma látók, ők csak problémákat látnak, miket gyakorlatiasan meg kell oldani, külső megoldásokkal, de a nemzet lelkével nem tudnak kommunikálni, nem látják, hogy a bajok gyökere ott van, amit pusztán politikai, intézményes megoldások nem gyógyítanak.

Mire figyelmeztettek a zsidó próféták? Arra, hogy a nép bálvány imádó lett, hogy fontosabbá lett a külső rítus, a külső tárgy, mint a lélek, - tehát a nép a külsőnek, a külső formának, a külső anyaginak hódol, elveszítvén ezzel a lelkével, a belső autonóm meberi központtal való kapcsolatot. A próféták, mindig ara figyelmeztettek, hogy a megtartó a belső, a lélek, a szellem, az Úr, nem a külső cselekmény, nem abban kell bízni, hanem a belsőben.

A próféta, ha a nép elszakadt lelkének belső képeitől, vallásosságának belső, képi alapjától, azok megélésétől és a külső tárgyba fordult, a próféta megpróbálta visszavezetni a népet az ő belső képeinek megéléséhez, mert a próféták azt látták a nép igazi megtartójának, ami belül van és nem a külső tárgyit.

A jungi pszichológia nyelvén, a próféta szerepe az volt, hogy a népet visszavezesse, ha nép elszakadt a nemzet kollektív tudattalanjától. Az elszakadás abban állt, ha a nép nem élte meg közvetlenül lelkének képeit, hanem tekintetét külső valóságokra fordította és megfeledkezett lelkének képeitől.

A próféta szerepe az volt, hogy ápolja a kapcsolatot a nemzeti kollektív tudattalan és a nemzet tudata között, hogy ne feledkezzen meg a nép a lelkének képeiről.

A nemzeti egység forrása, nem valamilyen racionális konszenzus, hanem a nemzet tagjainak kapcsolata a nemzet kollektív tudattalanjával, annak képeivel, a tudatba emelés révén a tudattalanból.

A nemzetet a kollektív tudattalanja tartja egybe. De a nemzeti energiák forrása is, a nemzet megtartói ezen energiák és nem az intézmények. A kollektív tudattalan képei, megélésük révén, hatalmas energia mennyiségeket hordoznak magukba, mik a nemzeti vitalitás forrásai. Itt meg kell jegyeznem, hogy a meg nem élt képek, jogukat követelve, hatalmas pusztító energiákká is válhatnak, - egy nemzet nem hanyagolhatja el büntetlenül lelkének képei megélését, ez meg vallási élmény.

A nemzet melynek tudata elszakadt tudattalanjától és annak képeitől, annak a nemzetnek a prófétája biztosítja a kapcsolatot a tudat és tudattalan között, az próbálja újra visszavezetni a nép tudatát tudattalanjához. A tragédia az, amikor a nemzetnek nincsenek ilyen prófétái, - az a nemzet elveszett. A magyarság ebben a helyzetben van. A jobbikos acsarkodók, a megmondó Tőkés ere nem képesek, - a nemzet élete ezen áll vagy bukik, nem a külső szervezésen, hogy van-e nagytőke az országban vagy nincsen, vagy van-e autonómia vagy nincsen.

A nemzet belülről meghatározója, autonóm törvényeinek tárháza a nemzet kollektív tudattalanja, - ez a belülről való meghatározottság teszi autonómmá a nemzetet. Saját autonóm energia készlete, mi mozgatja megvalósulás felé, autonóm módon csak a tudattalan törvényeinek van, - ettől autonóm törvények a tudattalan törvényei.

A nemzet tudata, ha kapcsolatban van tudattalanjával, akkor az a nemzet tudatának egységet biztosít és nem szóródik szét a nép; a nemzet tudata, ha elszakad tudattalanjától a nemzet tudata szétszóródik, és így a nemzet is szétszóródik. A nemzet autonómiájának alapja nem az intézményei, hanem kollektív tudattalanjának élő volta, tudatának élő kapcsolata kollektív tudattalanjával. A nemzet tudatának, magában nincsen autonómiája, ezért hamis a nemzeti öntudat kifejezés, hanem csak a tudattalannak egyesült tudatnak, vagyis a tudattalan autonómiájára helyezkedő tudatnak, mely tudatosította mélységeinek tartalmait, - leereszkedett a mélységekbe, felhozta, és felvitte az egekbe megszentelni, hogy megszentelve lehozza a földre megtartó szentségként.

Nem csoda, hogy a székelyföldi autonómia törekvés még nagyobb megosztottsághoz, szétszórtsághoz vezet, az energiák szétforgácsolásához, így lassan a székelység pusztulásához, épp a helytelen autonómiázás következtében, mert alapvető dolgokat nélkülöz, ami egy nemzet életét illeti.

A zsidó próféták a külső vallási intézmény túlértékelésében, és a lélek elhanyagolásában látták a nemzet vesztét. Most az autonómiázás révén épp az történik mit elítéltek a próféták, az intézmény megtartó erejének túlértékelése, a nemzeti kollektív tudattalannal való kapcsolat kárá, épp azoknak a megtartó energiáknak a kárára melyek, belülről, szerves módon tartják meg a nemzetet. Tévesen, az autonómiások abban látják az autonómiát, ami nem autonóm, ami nem belülről meghatározó, ami autonóm módon nem belülről megtartó, hanem csak kívülről hozzáadott, mint a területi autonómia intézményei. Ahelyett, hogy összekapcsolnák a nemzet tudatát kollektív tudattalanjával, befele fordítanák a nemzet tekintetét, önmaga lelke felé, hogy a nemzet tudata felfedezze önmaga lelkének megtartó képeit, a nemzet tekintetét kifele fordítják, egy mesterséges, pusztán csak egy kívülről meghatározó autonómi és annak intézményei felé. Épp amivel meg akarják menteni a nemzetet, épp amivel védelmére kelnek, épp azzal vágják el lelkének vitális energiáitól.

Egy nemzet akkor veszíti el identitását, amikor elfordul tudata, saját kollektív tudattalanjától, önön lelkétől, tekintete kifele fordul, - az autonómiázás nem más, mint a nemzet java ürügyén elfordítania nemzet tekintetét, a külső intézmények felé, önmaga lelkétől, önmaga lelkének képeitől, mely energiái, és identitása forrása. A politikai nemzet mentők, mint a Jobbik, Tőkés azért károsak, mert beszédjükkel a nemzet tudatát még jobban kifele fordítják, el lelkének képeitől, el a kollektív nemzeti tudattalantól, mely az igazi megtartó, és mely igazán autonóm a tudattal együtt.

Az autonómia törekvés fő problémája, hogy az autonómiát, kizárólagosan, csak az intézményekben látja, és nem a lélek ténylegesen autonóm törvényiben, mint alapban, - amire esetleg épülnének az intézmények. Az autonómiát abban látja, ami nem autonóm, ami nem belülről meghatározó, hanem csak kívülről, ami nem autonóm, - a külső hozzáadás soha nem autonóm.

Az autonómiások nem látják, mit Jung látott, hogy az európai ember válsága vallási válság, - ami azt jelenti, hogy megfeledkezett önön lelkéről, lelke tartalmainak közvetlen megéléséről, és azon keresztül a a Transzcendenssel való közvetlen kapcsolatról. Válságunk oka, hogy nem tudjuk, hogy az embernek identitást, és ezen keresztül a nemzetnek, a Transzcendenssel való közvetlen kapcsolat ad, az tart meg az tart egybe, az a tényleges emberi autonómia forrása, mert igazi autonómiája a Transzcendensnek van, - ha önmagunkat is annak éljük meg, Transzcendens végső valóságnak, akkor vagyunk autonómok és van emberi és nemzeti identitásunk. Az autonómia élményünk alapja, hogy lényegünket végső valóságnak éljük meg, mert autonómiája csak a végső valóságnak van. Az autonómiások nem látják, kik csak intézményekben gondolkodnak, hogy az autonómia vallási kérdés, nem intézményes, - és a nemzeti megmaradás problémája is nem jogi, hogy milyen jogaink vannak, hanem kifejezetten vallási, prófétai. A nemzeti megmaradás pusztán jogi kezelése, intézmények révén, elfordítja a tekintetet, attól, hogy a nemzeti megmaradás alapja a lélekben van, a problémák gyökerét ott kell keresni, a megoldást ott kell keresni.

Az autonómia pusztán jogi és nem szellemi, lelki megközelítése oda vezet, hogy az igazi probléma nem vevődik észre, hogy a nemzet tudata elszakadt saját kollektív tudattalanjától, lelkének képeitől, identitásának, vitalitásának forrásától, és azt kéne először egyesíteni, mert ez mindennek alapja. A tudatnak a kapcsolatát a tudattalannal, csak vallási élményként lehet ápolni, tehát nem politikával, - a politika csak elszakítja a tudatot a nemzet tudattalanjától, ezért mondom, hogy nincsen olyan, mint nemzeti párt, és amelyik annak mondja magát az hazudik, mert a külső valóságra fordító beszédével épp az, hogy elvonja a nemzet tudatát lelkétől, annak képeitől, mely a nemzeti lét, identitás alapja.
Az autonómiások épp attól fordítják el a nemzeti tudatot mi autonóm: a kollektív tudattalantól, vagyis az azzal egyesült tudattól. A közösséget az teszi autonómmá, ami belül van és nem kívül, az autonómiások szerint az által lesz autonóm a közösség mi kívül van.

A közösséget nem a jogai tartják meg, hanem az, hogy mennyire éli meg lelkének képeit közvetlenül, - minél kevesebb eszköz nélkül. Az autonómiások fonákul látnak egy dolgot, azt hiszik, hogy a megmaradáshoz sok mindenre van szükség, minél több jogot birtokolni az a megmaradás titka, - ez nem igaz, egy közösség akkor autonóm, akkor életképes, ha minél kevesebb eszközt igényel megmaradásához, ha elég neki, minden intézmény nélkül, az mi lelkében közvetlenül adott. Ne feledjük, minden jog, csak függőség. Az eszközök nem növelik a lehetőséget, nem növelik a szabadságot, hanem csak megkötnek, függővé tesznek. De a lélek azt is biztosítja, anélkül, hogy függővé tenne, amit a törvény, még jog formájában sem képes a nemzet számára: a szellemi, vitális energiákat, ezeket semmilyen jog nem tudja megadni. Egy közösségnek életet nem a jog ad, hanem a lélek.

Az autonómiások fő problémája, hogy nem veszik észre, hogy a nemzet problémája nem jogi, mihez van joga, hanem először is, szellemi, lelki, vallási válság, súlyos belső identitásválság, a nemzet tudatának elszakadása önön tudattalanjától, lelkének képeitől, valami súlyos szakadék a tudat és a nemzet lelke között, - ezt sem az autonómiások, sem Tőkés, sem Orbán, sem a Jobbik nem képes áthidalni, összekapcsolni, mert beszédük kifele fordító, a külső problémákba, amivel elfordítják a tekintetet az alapvető szellemi válságról, a szakadékról, ami a nemzet tudata és a lelke között tátong.

Ezt a szakadékot a nemzet tudata és tudattalanja között, semmilyen külső politikai reform, sem vallási reform nem tudja áthidalni, nem lehet tatarozni, ezt csak a csend tudja összekötni. Önvalónk csak a csendben válik autonómmá. Az emberi autonómia kezdete a csendben van, ott nyeri el aza ember az autonómiáját. A nemzet kollektív tudattalanjának tartalmai a csendben a pusztában emelkednek fel e tudatba, - ezért kellett a zsidóknak negyven évig a pusztában vándorolniuk, hogy megelevenedjenek lelküknek tartalmai, élő valósággá legyenek. A nemzet kollektív tudattalanjának energiái a csendben szabadulnak fel. A nemzet megtartója nem a zajos autonómia gyűlések, ahol személyeskedésig menő veszekedések folynak, az autonómia nem itt születik, hanem a csendben, - az autonóm ember, az autonóm közösség a csendben születik, az autonómia nem a zajos autonómia tanácskozásokon születik, hanem a pusztában, a csendben, Egyiptom pusztájában.

A székelység akkor lesz autonómmá, autonóm közösséggé, ha a csendben elnyeri autonómiáját, kollektív tudattalanjának önálló aktivitását, ha lelkének törvényei újra megkapják a saját energia töltetet, és ez által önmegvalósító autonóm törvények legyenek.

Az autonómisták egy dolgot nem tudnak, hogy az ember nem tud autonóm valóságot létrehozni, mesterségesen létrehozni nem lehet autonómiát, az autonóm valóságok azok eleve adottak, ha nem működnek azokat, csak újra aktiválni lehet, de nem lehet mesterségesen létrehozni, - és autonóm csak az lehet, minek gyökere a Láthatatlanban van, a végső valóságban, ha valami elszakad a Láthatatlantól, csak konkrét lesz, akkor már nem autonóm, ez a másik hibája az autonómi a törekvésnek, hogy csak konkrét, nincsen gyökere a Láthatatlanban, de az ember révén lehet. Autonómiát azért képtelen az ember pusztán a konkrétból, mesterségesen megépíteni, mert autonómiája csak annak van, ami a Valóságra épül, vagyis a látható és Láthatatlan valóságra együtt, - Láthatatlant nem képes alkotni az ember, ezért nem tud autonómiát létrehozni.

Autonóm valóság az, ami egy világ. A világ az mi magába foglalja a Láthatót és Láthatatlant. A világ lényege a Láthatatlan, a Látható a csak a felszín. A világokat, mint autonóm valóságokat, nem tudja létrehozni az ember, mert, amint írtam, nem képes a Láthatatlan létrehozásához, ami a világ eszenciája, az autonóm volt forrása. A világok csak a csendben születnek, mert a csend, mint láthatatlan tud a Láthatatlanból Láthatatlant szülni, és abból a láthatót.

A csend láthatatlanjából újjászületik a nemzet valóságának Láthatatlan oldala, a nemzet világának Láthatatlanja, láthatatlan identitása, és a Láthatatlan megszüli a Látható világát a nemzetnek, - végül is a csendből megszületik a nemzet új világa, és ez az újjászült világ a csendből az igazi autonóm nemzeti lét, ez az igazi autonómia, ha egy világ születik a csendből. Tehát az autonómia törekvés azt kellene, hogy jelentse, hogy új világ születik a csendből, - autonóm világot csak a csend szül és csak az tartja életben. Csend nélkül nincsen autonómia, a szellemi, lelki valóságok csak a csendben nyilvánulnak meg autonóm valóságokként, - és ne feledjük, hogy a szellemi, lelki valóságok lehetnek csak autonóm valóságok, ami Láthatatlan.

Azt is mondhatom, hogy a nemzet újjászülető világára, mint egy várakozni kell, az éjszaka csendjében, - lehet, hogy furcsa, a tettek, a kényszeres aktivizmus világában, de a nemzetért nem kell tenni, hanem csendben várakozni kell, az újjászülető nemzetre, mely új világként újjá születik, és majd ebben az új világban lesz az új nemzeti energia mely tettekben fog majd megnyilvánulni. Csak látszatra, passzivitás ez a várakozásra buzdító kép, mert majd a várakozásból született hatalmas energiák fognak, majd hatalmas tetteket szülni. Ez csak látszat passzivitás.

Autonóm valósággá csak egy olyan közösség válik, mely a puszta csendjében új világgá tud lenni, ahol a Látható és a Láthatatlan harmóniában van.

A magyarság a Kárpát-medencében nem tudott ilyen értelemben egy magyar világot teremteni, minek önálló szellemi léte van, ezért tűnik el, mert nincsen világa mi megtartsa. De még nem késő semmi, lelkéből, a csendben, minden technika, jóga nélkül, új világ születhetik, mely megtartja.

Egy nemzet autonómiájának alapja a szellem autonómiája, - a székely autonómia törekvés épp a szellemi autonómiát nélkülözi, azzal ellentétes irányba mozog.

A székely nemzeti anarchizmus szerint, a székelységnek el kell dobni minden régi hagyományt, intézményt, nemzetről való tudást, ami már halott, és a csendből, önön lelkéből újjá kell szülnie mindent. A nemzetnek új találkozásra van szüksége, minden külső eszköz és régi hagyomány nélkül, minden előzetes tudás nélkül, önön lelkével, és lelkében a Láthatatlannal.

A székelység tudatának újra kell találkoznia önmaga tudattalanjával, lelkének mélységeivel, minden külső eszköz nélkül, minden tant mellőzve. Új, közvetlen találkozásra van szükségünk önmagunkkal, önmagunkban az Úrral, hogy ebből szülessen új vallás a nemzet számára, mert csak egy ilyen közvetlen találkozásból az Úrral és önmagunkkal születhet új, nemzeti megtartó vallás. A székelységet egy új vallás tartja meg és teszi autonómmá, élő közösséggé, és csak egy új, a saját lelkéből született vallás tartja meg és nem valami nyugatról és innen onnan összemásolt és kiagyalt intézmények. Ne feledjük, hogy a nemzet csak a szellem lévén lehet autonóm és csak a szellemnek van megtartó ereje, és nem az önmagunktól elfordító intézménynek. Az téves, hogy az intézmények megtartanak, azok nem azok, csak önön lelkünktől fordítanak el, épp attól, mi megtart, mi vitalitásunk forrása, mi identitásunk forrása élő képei révén.

A székely autonómiázás nem egyéb, mint vak vezet világtalant. Az önálló elme vak, tanítják a misztikák. Az elme lámpása a Lélek, a belső fény.

Az elme szétszór, a szétszórtságnak nincsen autonómiája, csak annak, ami összpontosítva van, önmagára belső központjára. Az autonómiázásnak nincsen fókuszált szellemi központja, mi identitást adna a törekvésnek, ez azért van, mert az önálló elme autonómiájának hódoló, szétszórt elme állapotú autonómiázók vezetik az autonómia törekvést, tehát olyanok kik szellemileg maguk sem autonómok, - tehát a törekvésnek nincsenek autonóm vezetői, szellemi értelemben, kik az autonóm ember ősképének megélése révén autonómok.

Az önállónak hitt elme kifele fordul, elfordul önmaga belső központjától, az autonóm magtól. Aki kifele fordul, az képtelen észrevenni a nép alapvető tragédiáját, hogy hatalmas szakadék van a nép életében a a tudat és a tudattalan között, ami végzetes lehet. Az autonómiázás még jobban kifele fordítja a nemzet tekinteté, mert pusztán a kifele forduló elme műve, és még nagyobbá teszi a szakadékot a nemzet tudata és tudattalanja között, de ezzel egyúttal növelve a nemzet identitásvesztését, és csökkentve lelkének energia központjával való kapcsolatot, megfosztva a nemzetet éltető szellemi, lelki energiaforrásától. Az autonómiázás nem, hogy önmaga belső szellemi központjára irányítaná a nemzet tudatát, hanem épp elvonja attól, megfosztva belső szellemi identitásától a nemzeti tudatot.

Az autonómiázó politikusok sem azok, kik önön autonóm központjukat keresnék, vagy akár megtalálták volna, hanem épp távolodnak a pusztán kifele tekintő autonómiázás révén, tehát nekik semmi közük a közösségi autonómiát képező autonóm emberhez, holott ők kellene, hogy legyenek az autonóm ember mintái. Itt is egy ellentétes mozgást látunk az autonómiázásban, nem az autonóm ember jön létre, az autonómia alapjaként, hanem az attól való eltávolodás, az autonómiázás okán.



Nagy Attila Puli

2009. október 25., vasárnap

Székely nemzeti anarchizmus - Nemzeti lét és Valóság

A probléma ott kezdődik, hogy mit tartunk valóságnak, de leginkább ott, hogy mit élünk meg valóságnak: az igazi valóság, a látható és láthatatlan együtt. A nyelvében él a nemzet, csak a látható valóságra utal, a látható megtartó erejére, és nem veszi tudomásul, a láthatatlan valóságot, ahonnan minden külső formát éltető energiák származnak. A nemzetet nem nyelve élteti, hanem lelkének belső energiái, ezek az energiák éltetik a nyelvet is.

A székelység és a magyarság nyelvi azonossága, az csak a külső formai azonosság, de ahol a valóság, csak a konkrétat jelenti, ott ez teljes azonosságként jelentkezik. De akik a valóságot, kettős formájában élik meg, láthatónak és láthatatlannak, azok belülről érzik, hogy a székelység esetében, a magyar nyelv mögött, valami megfogalmazhatatlanul más van.

A fél valóság, a konkrét emberei, akik magukat is csak konkrétnak élik meg, tehát emberségüket is csak félnek, azok nem tudják, hogy a nemzeti identitás nem a konkrétban van, hanem a láthatatlanban, a konkrét annak csak kifejeződése. Az igazi nemzeti identitás láthatatlan, ez azt jelenti, hogy az igazi nemzeti identitás esetében belülről vagyunk meghatározva, amikor ennek élménye, elhal, akkor a nemzeti identitás kívülről meghatározott lesz, - mint egy halott kéreggel fogják védeni vele  a nemzetet, de teljesen hiába, mer  a külsőt éltető szellemi energiák, a lélek már elhaltak.

A politikai jobboldal, szélsőjobb problémája, hogy a nemzet csak nézetek kérdése, pusztán csak az egyoldalúan megélt konkrét valóság kérdése, annak helyessége  a probléma, ahol meg csak a konkrétban létező helyesség a fő probléma ott soha nincsen nyugalom csak vita, - és abból kifolyólag anyázás.

A nemzeti igazi problémája, nem nézeti kérdés, hanem a megélt valóság kérdése, hogy az ember önmagát minek éli meg, láthatónak és láthatatlannak együtt, a valóság teljességeként, vagy csak fél valóságként, konkrétként, mert  a valóság csak akkor valóság, ha megéljük, és ezt csak emberi létünkben annak teljességeként tudjuk megélni, láthatónak és láthatatlannak együtt.

Ha emberi létünket tejességként éljük meg, a  látható világ és a láthatatlan világ együtteseként, akkor a világlátásunk megváltozik, akkor azt látjuk, hogy nem a konkréton múlnak a dolgok, hanem, ami mögötte van, a Láthatatlanon, és annak folyamatain. Ekkor azt látjuk, hogy identitásunkat nem a konkrét adja, hanem a belső Láthatatlan, melynek a konkrét csak kifejeződése.

Az így megélt valóság teljesen másként láttatja a nemzeti identitást is, ahol már nem a külső formák döntik el a nemzeti identitást, nem azok határozzák meg, hanem a mögötte lévő láthatatlan szellem. A nemzeti identitást ott féltik, ahol már csak halott, külső kéreg  a nemzet, a belső láthatatlan szellem nélkül. Ahol meg szellem az identitás, ott nem félnek a formai változásoktól, a nemzeti kultúra esetében, mert élik, érzik, hogy épp az élő szellem következménye a nemzeti kultúra időközönkénti képi változásai. Aki meg a kultúra képeit, önön lelkének képeiként éli meg, az nem fél, hogy meghamisítják, elveszik. Aki meg a kultúrát, mint belső képi, szellemi identitást éli meg közvetlenül, annak nincsenek olyan problémái, mint az ezzel kapcsolatos helyes vagy helytelen nézetek, mert tudja, hogy ezek a problémák csak olyanoknál gondok, kik magukat csak egyoldalú valóságként élik meg, konkrétnak. A közvetlenül megélt esetében, nem létezik olyan, hogy helyes vagy helytelen, ez csak az egyoldalúság következménye, ebben az esetben az van, hogy megélt vagy nem megélt. A nemzeti identitás, nem nézeti helyesség kérdése, mint ahogy a szélsőjobb látja, hanem az, hogy a nemzeti lét, belső közvetlen valóságként meg élt vagy nem megélt.

Ha megéljük magunkat, a valóság kettősségének, akkor saját tapasztalattá válik, hogy nem a külső forma a megtartó, hanem a belső láthatatlan világunk szellemi, lelki energiái.

Széchenyi, az egyoldalúan konkrét, racionális ember, ki nem a teljes valóságot élte meg, tudott olyat mondani, hogy nyelvében él  a nemzet, tehát a pusztán külső konkrét valóságban. Szerintem Széchenyi nem méltó a tiszteletre, mert egyoldalúan, betegesen egyoldalú valóságképet mutatott a nemzetnek, csak a külső valóságit. Az a nagy magyar, ki ember voltát, a két valóság együttesének éli meg.

A Széchenyi féle valóság kép, a pusztán csak külsőben alkotó emberé, meghamisítja valóságélményünket, valóságlátásunkat és így nem tapasztaljuk meg azt  a valóságot, mely feltárja, hogy a nemzet igazi élete  a Láthatatlan belsőnkben folyik, a nemzet energiái, mik belsőnkben vannak, azok  a megtartók és nem a külső forma, hogy az identitásunk belsőnkben van, mint valami isten országa, és nem a halott külsőben.

A külső identitás elvesztésének félelme, akkor van, mikor már a belsőt rég elveszítettük. Az osztrákokat vádoljuk, hogy meghamisították történelem szemléletünket és ezzel nemzeti identitásunkat, hogy ezt meg tudták tenni, az azért van, mert már az előtt elveszítettünk valamit, lelkünk élő képeivel való kapcsolatot. Ahol már valami nézet kérdése, ott a nemzetnek már rég elveszett a belső szellemi, képi identitása.

A nemzet lelkének képeiben él, a nyelv, annak csak gyenge közvetítője. Lelkének képeit, meg a lélek energiái éltetik, - a lélek az energiáit önmagából nyeri,  a csend révén. Így a nemzeti identitás megőrzője, megújítója a csend, - lásd a zsidók pusztai vándorlását, mint nemzeti reformot a puszta csendjében, ősi archetípus, mit nem értünk, nem élünk, ez a gazdag kép, minden zsidó volta ellenére többet segíthetne a magyarság nemzeti reformjában, mint a szélsőjobb, Jobbik nemzet féltése  a zsidóktól.

Szerintem, a székelységet, a Hargita hegy csendje tudná megújítani, szellemileg, lelkileg, az által, hogy a valóság teljességét tapasztalnánk meg. A nemzeti identitás a valóság teljességéhez kötött, annak személyes élményéhez, a látható és láthatatlan valósághoz együtt. Az olyan problémák, mint az autonómia, kettős állampolgárság, melyet Orbán újra elővett, pusztán csak illúzió keltésre jók, azt az érzés keltik, hogy majd ha ez meg amaz lesz, az megvéd bennünket, holott bennünket, csak a lelkünk, energiákkal telített képei védenek meg, a valóság kettősségének élménye, a teljes valóság.

Csak a  teljes valóság megélése révén, tudatosíthatjuk, hogy a történelem folyamán, milyen lelki sérüléseket szenvedett a magyarság, mert  a magyarságnak, súlyos, belső, lelki identitászavarai vannak, melyeket sámán technikákkal nem lehet megoldani, hanem a valóság teljességének megélésével.

Nemzeti létünk, nem valamelyik politikai oldalon van, vagyis annak megoldása, hanem a valóság teljességének megélésében gyökerezik, hogy képesek vagyunk-e, önmagunkat látható és láthatatlan valóságként együtt megélni, hogy identitásunk, emberi és nemzeti, a láthatatlanban van, a látható a belsőben megéltnek pusztán kifejeződése, itt kezdődik a nemzet és nem az Árpád-sávos zászló lobogtatásában, ami inkább nemzeti pótcselekvés, az elveszített belső szellemi identitás kompenzálására van.

A magyarságunkat, székelységünket, nem a zászlókban hordozzuk, hanem lelkünkben, mint egy láthatatlan valóságként, melyet nem a terek zajos nemzeti megnyilvánulásai éltetnek, hanem épp a fordítottja, a csend. A nemzetet a csend élteti, az  a valóság, melyet  a csendben megélünk, önmagunkban, - a nyelv, ennek csak nagyon gyenge közvetítője.

A székely nemzeti anarchizmus szerint, a nemzeti létet önmagunkban hordozzuk, Isten országához hasonlóan, azt hiszem ez az újszövetségi kép nagyon jó a szellemi, lelki nemzeti lét kifejezésére, és nem annyira a zászlókban. Szerintünk a nemzeti lét, a nemzeti identitás alapja, nem valami nézet a nemzetről, vagy annak összessége, hanem a közvetlenül, önmagunkban megélt valóság, teljessége, ha megéled a valóságot közvetlenül, van emberi és nemzeti identitásod, ha nem akkor nincsen, - a nemzet nem nézet, nem tudat, hanem megélt valóság, a Látható és Láthatatlan valóság élménye, a tudat, csak ennek kifejeződése.




Nagy Attila Puli

2009. október 24., szombat

Írások kapásból - Fenntartásaim, a magyar igazolvánnyal szemben

Nekem nem kellett, indulásból, a magyar igazolvány, fenntartásaim voltak és vannak, az igazolvánnyal szemben.

Először is, hogy jönnek, svábokból, zsidókból, rácokból, tótokból, bunyevácokból lett a magyarok, hogy én igazoljam nekik magyarságomat. Hogy jönnek, az ezekből a nációkból lett magyarok, hogy majd ők igazolják, egy okirattal, hogy én magyar vagyok.

Nagyon megalázónak éreztem, hogy nekem, székelynek, az idegenekből lett magyarok előtt kell igazolnom magyarságomat, és ezek az idegenekből lett magyarok majd visszaigazolják.

A másik, mitől a hajam égnek áll, hogy gondolták, ott Csonka-országban, hogy egy székelynek magyarságát igazolják, amikor a székely nem magyar, ez a székely nemzeti identitásunk meghamisítása. Mi csak rokon nép vagyunk a magyarokkal, és nem vagyunk csak egy fajta magyar, nem vagyunk egy fajta kárpát-medencei kultúrkuriózum, melyet Pesten mutogatnak, mint valami cirkuszi majmokat, - ezt a cirkuszi majom féle szerep góbéskodást, sok székely el is vállalja, Pesten. Sokan eljátszák, a csavaros eszű góbét, mint tette Kissgyörgy Zoltán, a Háromszék napilap újságírója, a Duna Tv, Kívánságkosár című műsorában. És közben nem vevődik észre, a góbéskodás mögött, hogy egy balfácán náció lettünk, kit mindenki oda manipulál, ahova akar, Orbántól, Vonáéktól, Markóékig és Szász Jenőig.

Markóék politikai rövidlátása, és a kicsinyes önérdek, már jóval, a magyar igazolvány ötlete előtt, a székely nemzeti identitás ellen lépett fel, a népszámláláskor, hogy a székelyek is vallják magukat magyaroknak.

Nekünk székelyeknek újra vissza kell állítanunk ősi jogainkat, a jogot, hogy önálló nemzetként határozzuk meg magunkat, mint ahogy volt, majd ezer éven keresztül.

A magyar jobboldal, szélsőjobb, épp úgy a székely nemzeti identitás ellen tőr, mint a románok, sőt veszélyesebbek, mert kulturális eszközökkel teszik, a rajtunk való segítség ürügyén.



Nagy Attila Puli

2009. október 23., péntek

Magyar sorskérdések - Nyilvánosággal, bizalmatlansággal rombolt magyarság

A nyilvánosság, egyébre nem jó, ebben a demokráciának becézett állapotban, csak a káosz előállítására, és növelésére. A káoszban nincsen bizalom, ahol nincsen bizalom, ott a nemzet szétszóródik. De mintha valakik ezt is akarják. Egy nemzetet könnyebb szétszórni, nyilvánossággal, mint fegyverrel. A bizalmatlanság, egy nemzet életében, olyan, mint a fa gyökerén a féreg, a legnagyobb tölgyet is képes elpusztítani. Mint ahogy a féreg láthatatlan, és munkájának eredménye csak akkor látszik, mikor a fa már menthetetlenül szárad, úgy a nemzet életében is, a bizalmatlanság is láthatatlanul munkál a nemzet lelkében, csak az eredmény válik láthatóvá, az, hogy a nemzet visszafordíthatatlanul pusztulásnak indult. A nemzetek pusztítása módszeresen folyik, a nyilvánossággal. És pont ott pusztítják, ahol a legérzékenyebb pontja van, és megtartó energiái, lelkében.

Mi a menő a médiában? A nagy leleplezések. Úgy mond, az igazság kiderítése.

Vannak, akik tudni vélik, hogy a kurucinfo mögött, a MOSZAD van. Mások meg nagyon jól informáltak arról, hogy Tőkés CIA ügynök. De vannak, akik megesküdnének, hogy Vona MOSZAD ügynök. Vannak, akik buknak ezekre, hogy nahát mekkora igazságot tudtak meg. Kevesen veszik észre, hogy ezek az állítólagos nagy leleplezések nem visznek közelebb az igazsághoz, hanem van egy láthatatlan, de annál pusztítóbb eredményük, a bizalmatlanság, mely ezen leleplezések nyomán munkál. És ebben a problémában, az az érdekes, hogy mellékes, hogy Vona például tényleg ki, a mesterségesen gerjesztett bizalmatlanság veszélyesebb, mint az, hogy ha Vona tényleg MOSZAD ügynök lenne.

A gond az, hogy a korrupt politikusok, párttól függetlenül, tényleg konkrét okot is adnak, arra, hogy leleplezzék őket. Vagyis okot adnak, a politikusaink, a bizalmi válságra. De érdekes módon a leleplezések, ezt csak mint egy ördögi körként növelik, és nem megszüntetik.

Ennek az ördögi körnek vannak haszonélvezői, akik épp azon munkálkodnak, hogy a nemzet mint bizalmon alapuló közösség megszűnjön. A magyarság szétrombolása, a nyilvánosság erejével, fegyverével folyik, a legrafináltabb fegyverrel, mit eddig a történelemben kitaláltak. Vannak, akik nagyon jól tudják, hogy az Ige, ami kezdetben volt, mint teremtő, az épp olyan pusztító is tud lenni, a szó, ami teremtett, az pusztítani is tud.

A nyilvánosság ürügyén a magyarság szétszóratása folyik, a nemzetet, lelkében fertőzik meg a bizalmatlansággal, hogy ne bízzon senkiben, bizalomra méltó vezető, vezetők nélkül szétszóródik a nemzet. Vannak, akik ezt is akarják. Ahol nincsen bizalom, ott a nemzet megszűnik létezni, csak egy manipulálható tömeg lesz, - sajnos a magyarságot már azzá is tették és ennek gyümölcseit eszegetik már valakik.

Természetesen erre valaki azt mondja, hogy, erkölcsileg kiváló politikusokra van szükség. De kérdem én azt hogy kit nem lehet suttogó pletykával lejáratni, - hogy ügynök.

Én azt hiszem, hogy ez nem elég, mert magával a rendszerrel van a baj. Hiába vagy jó, ha a milliő szétszór. Itt többről van szó, mint erkölcsi kiválóság, itt belső összeszedettségről van szó, mi a demokráciában ismeretlen fogalom.

A demokrácia az ő erényének a sokszínűséget, a nézetek egymás melletti, békés sokaságát látja. De épp ezzel foszt meg, attól, hogy belsőleg összeszedett légy, - a demokrácia a szétszórt emberre épül, kit a több párttal, több nézettel, az általános műveltség ürügyén szét lehet szórni. Ahol szétszórtság van, ott nincsen összeszedettség, ahol nincsen összeszedettség, ott nincsen önbizalom, ahol nincsen önbizalom, ott másba vetett bizalom sincsen, ahol nincsen másba vetett bizalom, ott megszűnik a közösség létezni, ahol nincsen közösség ott megszűnik a nemzet.

A nyilvánosság, a több párt, a több nézet, csak szétszórnak, szétforgácsolják az embert, az ember mely szétforgácsolt könnyű préda, azok számára, kik uralkodni akarnak rajta.

Amikor a több párt, csak szétszórja a nemzetet, akkor tök mindegy, hogy melyik van hatalmon, akkor tök mindegy, hogy ki Tőkés, meg Vona, meg az is, hogy kik állnak a kurucinfo mögött, - nem ez az igazi probléma, hanem az, hogy valakik azon munkálkodnak, hogy az elmédet, téged szétszórjanak, és ez által a nemzetet.

A nemzet ellenes tettek, nem valami nagy általánosságok, mi téged nem érint, hanem épp olyan dolgok, melyek romboló hatásukat a te lelked rombolása révén fejti ki. A modernitás, avittnak tartja, az olyat mint lélek, de közben nagyon is az ellen folyik a háború.

A modern ember számára, a lelki élet, már aki ilyennel foglakoz, egy olyan dolog mire időt szakít a nagy rohanásban, de nem határozza meg életét, - életét csak a rohanás szabja meg a szerzés. Ezt nevezem a kor követelményeihez igazított lelki életnek. A lelki élet modern szerzői, mint Paul Burton, direkt azt írják, hogy a régi misztikus tanokat a kor követelményihez igazítják, - semmiként sem vonják kétségbe a kort. Ezzel ellentétben az igazi lelki élet szembe száll a korral, nem korhoz kötött.

A demokráciában, már a lelki életről szóló könyvek is már csak szétszórnak, mert csak nézeteket közvetítenek, a lelki élet már csak a nézetek szintjére van lezüllesztve, és a meditációs technikák szintjére, a modern ember, mit kell tenni, probléma megoldó szintjére, aki már szétszórtságában csak különálló problémákat lát.

A nyugati kultúrában, csak egy része az életnek a vallás, a sok rész között, - ahol sok rész van, ott szétszórtság van. Nincsen, ami egy középpontra irányítaná az emberek életét, mert milliónyi középpont van. A sokaság akkor szűnik meg, ha a lényeg túl van a láthatón, a Láthatatlanban van. Ha az ember a lényeget a Láthatatlanban látja, akkor az egy középpontkén határozza meg életét, - és megszűnik szétszórtsága. A Láthatatlanra irányulás, ha meghatározza életed, mindennapjaid, akkor ez az egy cél, középpont tesz összeszedetté, ahol összeszedettség van ott bizalom is van, önmagunkban és másokban is.

A demokráciában, a hit már csak elhívés, vallási nézettel való azonosulás, de nem bizalom abban, ami túl van a kézzelfoghatón, ami LÁTHATATLAN. A nyugati kultúrában, csak egy része az életnek a vallás, a sok rész között, ahol sok rész van, ott szétszórtság van.(A szektákban nyilvánul meg leginkább, a demokrácia “vallásos lelkülete”, vagyis a nézet vallásosság. A kézzelfoghatót meghaladó bizalom, mint hit, minden bizalom alapja. Csak egy ilyen bizalomra, hitre lehet nemzetet építeni, szellemileg lelkileg. Az ilyen hit, bizalom, nem lehet csak egy része életünknek, hanem át kell járnia az egész életet, csak akkor van embert, nemzetet megtartó ereje.

Ahol a Láthatatlanba vetett bizalom, életet meghatározó tényező, ott nincsen szétszórtság, ott a bizalom, minden összetart, embert nemzetet.

De mi vezet a bizalomhoz, a bizalmi hithez, a Láthatatlanra irányuláshoz? Valamit azért kell tenni, úgy nyugati módra, ki lehet valami technikával kényszeríteni, mint például a joga? Ennek nincsen semmi technikája, ehhez nem vezet út, bárhogy írják sokan, hogy igen. Erre a misztikus várakozás, a virrasztás vezet, az éjszakában, - mint az éber szüzek az újszövetségi példázata.

A nemzet ügyét akkor viszed előre, ha a nemzetet fenyegető szétszórtságot önmagadban fedezed fel, a bizalom kérdését, először is önmagadban látod, és ott próbálod orvosolni.

Egy nemzet sorsát, nem a csaták döntik el, nem a tárgyaló asztaloknál dől el, nem Trianonban dőlt el a magyarság sorsa, hanem már jóval az előtt a lelkekben. A magyarság sorsa, mindannyiunknak a lelkében dől el, és nem a médiában és nem a politikai színtereken, - hazudik minden párt, mely azt állítja, hogy a nemzet ügyét előbbre viszi.



Nagy Attila Puli

2009. október 22., csütörtök

Magyar sorskérdések - A magyarság és Lao-cse

A magyarsággal kapcsolatban Lao-cse jut eszembe, sajnos nem tudom szó szerint idézni, egy blog bejegyzésért, pedig lusta vagyok elővenni a könyvét, a Tao-te-kinget, de valami olyat írt, hogy amikor valaminek megjelenik a fogalma, akkor az azt jelenti, hogy az megszűnt közvetlenül megélt valóság lenni, a valóság helyébe a fogalom lépik. A ténylegesen, a belül megélt magyarság helyébe, a nemzetnek, a már csak hisztériát generálni képes fogalma lépett.

Ezt tetten érni, közvetlenül önmagunkban, mellőzve a vallások, tanok, metafizikák szűrőjét, a magyarság sorsproblémáinak megoldását jelentené.

Nagy Attila Puli

2009. október 21., szerda

Vallásos anarchizmus - Egy hölgy problémája, hozzászólás egy blogbejegyzéshez

Egy hölgy problémája: “- Ha én megbirkózom hetedíziglen a félelmeimmel, akkor a gyermekeimre mi marad? Nem fogom-e el elzárni a fejlődés lehetőségétől őket, ha megoldom ezeket a dolgokat? Hogyan fognak tudni fejlődni, ha nem lesznek nehézségek az életükben?”

Hát mit mondjak, nekem egyszerűen nem mond semmit a hölgy problémája. Számomra a lelki élet folyamat, nem megoldandó problémák, - egy belső folyamat. Ezt a folyamatot, ezt a lelki érési folyamatot a szülő nem tudja lerövidíteni könnyebbé tenni, a gyereke számára, nem tudja elvenni a fejlődés lehetőségét, ez közönséges marhaság, mert mindenkinek saját életútja, életfolyamata van, melyen át kel mennie, és ezt a szülő nem tudja elvenni, bárhogy megoldja problémáit, a lelki életben . A lelki élet nem úgynevezett problémák és félelmek megoldása, hanem belső átalakulás, melyen mindenkinek át kell mennie, - csak kevesen mennek át.

A karmikus gondolkodást is, elég nyugatiasnak tartom, már, ami nyugaton dívik, mert életfeladatokban gondolkodik, nagyon tárgyszerű, a horizontálisra helyezi a hangsúlyt, az emberi erőfeszítésre, holott a vertikális nem passzív, hanem ő az igazán autonóm működő bennünk, annak kell átadnunk magunkat, - ez a vertikális szerinti élet.

Hogy egy szülő előre meg tudja oldani gyereke életét, problémamentessé tudja tenni, - elnézést a durva szóért de közönsége marhaság.

A hölgy, amit mondott, hogy ha megoldja problémáit, vagyis a problémákat, akkor a gyerekeknek mi marad, ez nekem egy hatalmas marhaság, ez a kijelentés. A lelki életbe nem volna szabad bevinni, nincsen helye a lelki életben a nyugati probléma megoldó gondolkodásnak, mely nem képes az Egészet látni, az embert mint Egészet. A kereszt, maga az ember, - látható és láthatatlan együtt. Problémák csak a láthatóban vannak, a horizontálisban. De az ember lényege a vertikális, ezt megélni, túl van csak az úgynevezett problémákon, a probléma megoldásokon, a horizontálison.

A probléma megoldások, csak emberi erőfeszítések, melyek csak a horizontális területére tartoznak,- csak látszólag autonóm cselekvések. Autonómiája, csak a vertikálisnak, vagyis a láthatatlanban működő Istennek van, - vagy nevezzük bárminek mi fogalmainkon túl van. A horizontális hiteles mozgatója csak a vertikális, - a lelki élet célja, hogy a kereszt harmóniája megvalósuljon benned.

Azt írtam, az elején, hogy a lelki élet az egy folyamat, belső folyamat. Ha figyelembe vesszük, hogy az ember lényege a vertikális, akkor ez a vertikálisban játszódó folyamat, ahol nem mi vagyunk az aktívak, mi a külső ember, a horizontális, hanem a belső ember, és Isten, a vertikális. A vertikális folyamatai láthatatlan folyamatok, rejtett folyamatok, melyek túl vannak, a feladat, probléma-megoldó, tárgyias gondolkodáson. Végül is a lelki élet egy olyan folyamat, ahol úgy igazán nem mi vagyunk a cselekvők, ahol a külső erőfeszítésnek nincsen értelme; és amely egy rejtett, belső, láthatatlan folyamat, mely teljesen távol áll a kézzel fogható cselekvésektől, - mondhatjuk a Tao szellemében, hogy a lelki élet nem cselekvés, hogy más cselekedhessen bennünk, Valaki ki láthatatlan. Hogy más cselekszik benned, nem te, ami a misztika csúcsa, épp a keresztény misztikában találjuk meg a legtisztábban. Ez keleten is meg van, de nyugaton nem látják, a kézzel fogható, tárgyiasult, lelki életben gondolkodók, és keleten is háttérbe szorították a meditációs technikák. Amikor a Láthatatlan cselekvéséről van szó, az emberben, nincsen nyugat és kelet között különbség. A Láthatatlan cselekvésében nincsen külső kultúra, mert láthatatlan folyamat, így nincsen mi elválassza keletet nyugattól. De amikor a lelki élet kézzel fogható, mit kell tennivé válik, akkor már a kultúráé lesz a hangsúly, mi megkülönböztet és elválaszt.

A belső Láthatatlan egyesít, a külső, a kultúra szétválaszt. Kelet pusztán csak kultúraként ér ide, - Láthatatlanként pedig bennünk van, nem kell oda mennünk, mert a Láthatatlanban nincsen sem kelet, sem nyugat.

Kelet Semmije, akkor lenne hiteles, ha a Semmi megközelítéséhez nem építette volna fel a meditációs technikák bonyolult rendszerét, és a metafizikák bonyolult rendszerét. Kelet akkor volna hiteles, ha a Semmit magával a Semmivel akarná elérni, vagyis a vertikálist a vertikálissal magával. De kelet is akkora fontosságot tulajdonit a horizontális eszközöknek, hogy elhomályosítja a direkt vertikálist, - ezt teszi lényegében a kereszténység is a liturgiájával és intézményeivel. A vertikálist, keleten és nyugaton is egyaránt elhomályosítja a horizontális. Ennek a megoldása, minden eddigi tan, vallás, metafizika, meditációs technika eldobása, és ráhagyatkozás, a puszta vertikálisra, annak a cselekvésére bennünk.


Nagy Attila Puli

2009. október 7., szerda

Székely nemzeti anarchizmus - Zsidók-magyarok, hozzászólás "A zsidó élet törvényei" Lehar féle cikkhez a Nolblogon

Egy a Nolblogon lévő cikk hozzászólásaiban, A zsidó élet törvényei a cikk címe, egyesek azt állítják, hogy a zsidók önző módon mindenütt előtérbe helyezik magukat. Hát erre azt mondom, hogy minden szentnek maga fele hajlik a keze. A világban az erősebb kutya törvénye érvényesül, és fog mindig is. A zsidóknak meg van a magukhoz való eszük, a magyarnak meg nincsen. És ez zavar sok magyart, mert kisebbrendűségi érzés gyötri a zsidókkal szemben, - ez agresszivitásban fejeződik ki a szélsőjobbnál.

(Érdekes álmom volt nem olyan rég: Mózes öt könyvét tartottam a kezemben, nyitva. Megjegyzem valamikor teológiát végeztem, majdnem kettőt is, de nem vagyok lelkész, sőt egy felekezethez sem tartozom, sem szektához.)

(Nekem a chaszidok a szimpátiáim, na meg a zsidó próféták, mert vallásos anarchistáknak tartom, mint ahogy TGM tesz, vallási és nemzeti anarchizmusom gyökerét bennük látom.)

Egy másik dolog, hogy a magyarságnak nincsen meg az a erős, belső, szellemi, lelki identitása, mint a zsidóságnak, és itt nem számít hány zsidó vallásos, mert azt hiszem, hogy a zsidóságnál van egy belső láthatatlan szellemi identitás, mely minden zsidóban benne van és ez az erejük. Azt szoktam mondani, hogy a szélsőjobb megfeledkezik arról, hogy a zsidóságnak van Kabbalája, a magyarságnak nincsen. A magyarságnak nincsen egy olyan belső, láthatatlan szellemi identitása, mint a zsidóknak, ezért marad a zsidókkal szemben alul.

Ami még nagyon fontos, hogy a zsidóságnak közvetlen kapcsolata van az Istennel, és ez a nemzeti identitás szempontjából nagyon fontos, mert azoknak a népeknek van erős szellemi, lelki identitásuk, és ezen keresztül erős nemzeti identitásuk, kiknek közvetlen kapcsolatuk van az Urral. Akiknek közvetlen kapcsolatuk van az Urral, azt a lelkük mély rétegein keresztül élik meg, és a lélek mély rétegének megélése biztosítja az emberi és nemzeti identitást. A vallási élet tartja életben, mozgatja meg leginkább a lélek mély rétegeit. Belső központodat, csak vallásos élményként élheted meg, és ez adja belső emberi identitásodat és ezen keresztül a nemzetit. A lélek belső aktivitása, annak ereje a nemzet ereje és ez az Úrral való közvetlen találkozás révén lehetséges, az aktiválja a legmélyebben a lélek mély rétegeit. A közvetlen Úrral való találkozás, csak az önmagaddal való közvetlen találkozás révén lehetséges, ez az igazi emberi és nemzeti identitás, a közvetlenségre, az eszköznélküliségre alapozott identitás, mert a külső eszközök, mindig a belső identitásod közvetlen megélésétől fosztanak meg. Hogy mennyire aktiválják az Isteni energiák belső központodat, annyira vagy erős, erős az emberi és nemzeti identitásod. Isten élete az emberben a nemzet életének az alapja.

Az önmagaddal való közvetlen találkozás az alapja, az Istennel való közvetlen találkozásnak. Elméd harmóniája, közvetlen kapcsolata lelked mélyével, nem közvetítőkön, vallásos közvetítőkön keresztül, ez az önmagaddal való közvetlen kapcsolat, - sok keleti tannal ellentétben nem kell ehhez megszüntetni elméd tevékenységét, mert az már eszközöket igényel, és épp a közvetlenséget zárod ki. A mai vallásosság, épp arról a belsőről nem vesz tudomást, ahol az Istennel való találkozás helye van, tehát képtelen biztosítani az emberi belsőre alapozott emberi és nemzeti identitást. A keresztény nemzeti jobboldal, ezzel a belsőt nélkülöző vallásossággal, épp attól az identitástól foszt meg, mely az emberi és nemzeti identitás alapja, az Istennel való találkozás helye. Ha nem te vagy, akkor ki találkozik Istennel; ha nem te te vagy, akkor ki a magyar, székely.

A székely nemzeti anarchizmus szellemi, lelki alapja, az önmagunkkal és azon keresztül az Úrral való közvetlen találkozás, - épp ezért eldobunk minden eddigi vallási és nemzeti ismeretet, mint külső eszközt, mely megfoszthat a belső identitástól.

Itt nem az intézményes vallásosságra gondolok, mert annak semmi köze, ahhoz a vallásossághoz, mely belső központod megélése, sőt amit most vallásnak neveznek, annak semmi köze a valláshoz, ami a belső központod megélése, a mostani intézményes vallásosság épp ebben akadályoz meg, hogy a vallásod, minden külső eszköz nélkül a belső központod megélése legyen és azon keresztül az Urral való találkozás, ki benned él.



Nagy Attila Puli

Székely nemzeti anarchizmus - Az élő nemzeti identitás

Az ember alapvető problémája a lélek és elme diszharmóniája, vagyis pontosabban, az elme mit sem tud belső önmagáról, és ez minden pszichés betegség alapja. De az elme elszakadása a lélektől alapvetően az európai civilizáció problémája, - a ráció túltengése.
A régi kultúrák nem voltak egyebek, mint az elme és szív harmóniájának biztosítói, eszközei. Most a kultúra nem ez, hanem a lélektől független, puszta racionális öncél.
Ma nem divat úgy élni, hogy életformád a szíved és elméd kapcsolatára épüljön, de egy úttal azt is biztosítsa, azt a kapcsolatot.
Nem divat a természetes, az életformába ágyazott csend, amely nem jóga gyakorlatokkal, külső eszközökkel van előállítva,a nagy rohanás közepette, pedig a csend hozza létre a szív és elme kapcsolatát.
Ahol nincsen meg az aktivitás és a csend természetes ritmusa, ez ápolja a szív és elme kapcsolatát, ott a szív és elme harmóniája megbomlik.
Ahol nincsen meg a szív és elme harmóniája, ott nincsen emberi identitás, de nemzeti sincsen, mert a nemzeti alapja az emberi. A szélsőjobbos üvöltözés hiábavalóság abban van, hogy nem veszik észre, hogy a nemzeti identitás akkor sérült, ha a szív és elme kapcsolata sérült.
Már az óvodába be akarják vezetni a jógát, de mit ér ez egy eleve beteg civilizációban. Az európai ember életében a hatalmas törés abban van, hogy nem muszáj a mindennapi élet összhangban legyen a lelkivel, a vallásival, ez pedig meghasonláshoz vezetett nála. Az európai nem látja, hogy hiába jógázik, ha külső civilizációja, kultúrája nincsen összhangban a belsővel, szakadék van a kettő között. Harmonikus civilizációnk akkor lesz, ha az a belső tűkre lesz, de ezt csak a csend és aktivitás, természetes harmóniájával lehet megteremteni.
Harmonikus külső világunk akkor lesz, ha a csend hozza felszínre, az elmébe, belső világunkat, és azt öntjük formába a külső világunkban.
Ameddig az ember megmarad kapzsinak, addig a jóga csak az én féltés egyik formája és semmi köze a lelki élethez.
A vallásnak a lelkünk belső életének a megélése kéne, hogy legyen, de nem az, csak külső forma, mely épp a belsőnk megélését akadályozza meg, ahol az Isten lakik. A mai, külső formára alapozott vallásosság, pusztán csak vallási formába rejtett ateizmus. Jungnak igaza van, hogy Európa fő problémája vallástalansága, vagyis lelke tartalmainak meg nem élése.
Azt hiszem, hogy ha ez Európa problémája Jung szerint, akkor ez nemzeti probléma is. Ha belső lényegedet megélése az igazi vallási élmény, akkor a belső emberi identitásod is vallási élményként érhető el. Ha ilyen értelemben nem vagy vallásos, akkor emberi identitásod sincsen. Ha nincsen emberi, akkor nemzeti sincsen. A vallástalanság ilyen értelemben a nemzeti identitáshiányt is okozza, mert nemzeti mivoltodat is belső központodban éled meg vallásos élményként.
A lélek, például az álmainkban, az ők képei keresztül szól hozzánk. A lélek képeinek nem értése, az a lélek üzeneteinek nem értése. A lélek képei, egyúttal egyetemes és nemzeti kultúránk alapjai, ezek nem értése az egyetemessel való összhang elveszítése, emberi és nemzeti identitásunk elveszítése. A tudat, ha nem képes a lélekkel való párbeszédre, akkor ott zavar keletkezik az ember, az emberiség életében, a nemzet életében. A hiteles civilizációk ezt a kapcsolatot fejezték ki.
Az ember lelki autonómiája abban van, hogy a lélek öngyógyításra képes, csak az elmének oda kell figyelnie a lélek üzeneteire, mert az segítségedre siet, - a csendben. A boldogság és probléma megoldó receptek özöne lepte el a világot, a keleti praktikák nagy divatja van és senki sem gondol arra, hogy épp ezek lehetnek az akadályai az elme közvetlen lélek kapcsolatának, a befele figyelésnek. A technikai, a közvetettségekre épülő nyugat, keletben is csak a technikait, a közvetettet látja, és nem veszi észre, hogy a lélek természete a közvetlenség. Az embert ahhoz szoktatták a tanítók, vallások, a misztikák, spiritualitások, hogy nélkülük nem képes semmire, pedig ez nem igaz, ah odafigyelsz álmaidra észreveheted, hogy a lélek közvetlenül szólít meg téged, vagy ha figyeled megérzéseidet, a lélek üzeneteinek közvetlenségét tapasztalod. A közvetítők a lélek és elme közvetlen kapcsolatát akadályozzák meg, ami nélkül az ember nem harmonikus egész.
Minden meditációs technika külső beavatkozás, a nyugati civilizáció mindenben csak a külső beavatkozást ismeri, ezért menő a jóga. A lelki életbe való külső vegyi beavatkozás, még nagyobb zavart idéz elő, az elme és lélek kapcsolatába.
Ha oda figyelünk önmagunkra, akkor láthatjuk, hogy a lélek annyira közvetlenül szólít meg, hogy a külső eszközök ezt a közvetlen megszólítást zavarják, amivel a lélek segíteni akar. Az ember nem bízik önön lelke képességeiben, hogy az tud segíteni, minden külső eszköz nélkül, és ezért folyamodott külső technikákhoz. De, aki nem bízik lelkének közvetlen segítségében, az Istenben sem bízik, hogy közvetlenül segíteni tud, és az ilyen ember önmaga és Isten iránti bizalmatlanságában vallásos lesz, külső praktikák formájában.
Lelkünk és Isten természet a közvetlenség mely kizárja a vallási közvetítést.
A székely nemzeti anarchizmus szerint, a tudatunknak a lelkünkkel való párbeszédében találjuk meg emberi és nemzeti identitásunkat. Nemzeti identitásunk akkor élő, ha e párbeszéd élő, ha a lélek képei a nemzeti tudatban élő valóságok, mert ezen képek a nemzeti kultúránk alapjai. Nem vagyunk hívei, a nemzeti kultúrának nevezet, de csak a tudatban elraktározott halott ismereteknek a nemzetről, szerintünk ezek a könyvekből vett ismeretek, semmivel nem járulnak hozzá az élő nemzeti identitáshoz.
Ehhez az élő nemzeti identitáshoz a hangoskodó szélsőjobbnak semmi köze.


Nagy Attila Puli

Magyar sorskérdések - Vesztett csaták kultusza

Október 6., a hiába küzdők napja, valami szent ünnep nálunk. A hiába való küzdelemnek azt hiszem a magyarságnál van csak, majdnem már „szakrális“ kultusza. Mi vesztett csatáinkra emlékezünk, azokat „ünnepeljük“. Vesztett forradalmunkat tettük nemzeti ünneppé. Nemzeti identitásunk, a vesztes hős ideáljához kötődik, aki tudja, hogy hiába való, de csak azért is küzd. Ebből mi egy tragikus nemzeti erényt csináltunk, sőt az a jó magyar, ki hiába valóan is küzd. Ez csak egy pusztuló nép erénye lehet, mely már nem akar megmaradni és nemzeti erény csinál öngyilkosságából, mert ez az, nemzeti öngyilkosság nemzeti erény rangjára emelve. Nálunk erény a csak azért is hiába való dac, az önpusztító konokság, - lehet, hogy van nép, mely ezt közönséges butaságnak látja. Mi mintha direkt annak örvendenénk, arra lennénk büszkék, hogy egy állandóan levert nép vagyunk, - mintha titkon állandó levertségünkben gyönyörködnénk, mintha ez adná nemzeti identitásunk lényegét.

A lélektan lehet azt mondaná, hogy ez egy beteges nemzeti játszma, - valami ahhoz hasonlóan, ahogy a feleség nem tud megszabadulni az őt verő férjtől, mert ez neki játszma miben jól érzi magát, saját kínzatásában titkos örömét leli. A magyar nem leli titkos örömét, vesztes csatái emlegetésekor, abban, hogy ő pusztul, nekünk nem titkos örömünk pusztulásunk, - félek, hogy igen.


Ünnepeink, valami beteges pusztulás kultuszok. Az a nép vagyunk melynek hagyománytisztelete egyszerűen beteges, egy beteges játszma, beteges módon alkotott ideál. Amely nép pusztulásában leli örömét, annak a lelke beteg, a beteg lélek identitás zavarokkal küzd, azért beteg. Az egészség feltétele a belső emberi identitás, ez a nemzetnél is érvényes. Nekünk baj van a nemzeti identitásunkkal ezért beteg a lelkünk és ezért leljük titkos örömünket pusztulásunkban. Ez egy beteges, önpusztító nemzeti szerep lett, azok számára, kik nemzetben gondolkodnak. A nemzeti szerepszemélyiség nem pozitív tartalmú, hanem negatív, ez a gond és ez pusztulásunkat hozhatja.


Egy a doni-katasztrófáról szóló rádió műsorban kérdezték a Dont megjárt bácsitól: „dehát amikor látta, hogy nagy a túlerő, miért nem adta meg magát?“ A magyar katona nem adja meg magát. A parancs, az ideál fontosabb, mint az élet? Azt jelenti, hogy ennek a népnek nem működik az életösztöne, - mert a Donnál nem a hazáját védte. Mi a parancs népe vagyunk, katona nép ere büszkék vagyunk, - de a parancsszeretet nem tartott meg bennünket, sőt a vesztünket okozta. Mi tévesen azt hittük, hogy a parancs tartja meg a nemzetet.

Általában nagyon gyakran össze szoktam hasonlítani, alapvető viselkedési mintáinkat a románokéval, mert valahol itt tetten érhető, hogy mi miért maradtunk alul velük szemben és nem Trianonban, az csak az Ámen volt a a fekete mise végén.

Nicolae Iorga a románok egyik legnagyobb történésze írja, hogy a románokat nem a külső parancs tartotta meg, hanem a belső. A románokat az egészséges nemzeti ösztönök védték, mit a nemzet tagjai lelkükben hordoznak és amit nem kívülről kapnak, mint valami kívülről hozzáadottat az emberhez, mint a katonai parancs, mint a magyaroknál. Na itt veszítettünk a románokkal szemben, nem ahhoz igazodtunk, mi bennünk van, a lelkünkben, hanem ahhoz, mi külső, a parancs.


Az ember autonómiáját a belseje adja, a lelke, szelleme, megtartója a belső. Ami érvényes az emberre az érvényes a nemzetre is, a nemzet megtartója a belső lelki identitás autonómia és nem a külső intézmény, - az intézmény mindig a külső parancsra épül. A székely autonómia esetében, megint nem történelmi hibát követünk el, amikor a székely megmaradás feltételét egyoldalúan az intézményben látjuk, a külső parancsban, mi már többször nem vált be, - mi csak pusztulásunkat hozta. Az egyoldalú autonómiázás nehogy a sírunk legyen, - hihetetlen, de megtörténhet. Ne feledjük, hogy a nemzet éltetője, lelke, szelleme.


A románok nemzeti ünnepe az országgyarapodáshoz kötődik, a mienk egy kilátástalan forradalom leveréséhez, a nemzet pusztuláshoz. Ez a különbség nincsen előzmények nélkül egyik nemzet történelmében sem. Az egyik mögött a lélek, nemzetet védő ösztönös bölcsessége van, a másik mögött a konok önpusztító dac, mely már konokságában, önpusztító őrületében nem hallja már a lélek szavának bölcsességét, - az utóbbi mi vagyunk.


De miért ez a különbség? A parancs, az intézmény, csak tudati alapú, külső, nem belső, a magyart ez határozta meg, a magyar csak tudta, hogy magyar, de ez nem volt igazán lelkében, ösztöneiben. A román ezzel szemben nem csak tudatában román, hanem mélyen lelkében ösztöneiben, és az jelenik meg tudatában.


Ez a különbség a két nemzet eltérő kultúrájában rejlik. A magyarnál, nyugati kultúrája révén, a tudati dominál, de ez az oka, hogy felejti a tudati miatt, ösztöneit, lelkét, belső szellemi identitását, - identitása, így csak az elméjében van. Itt meg kell említeni azt is, hogy a magyarra a kereszténység külső paranccsal volt rákényszerítve, tehát külső is maradt.

A románok keleti kereszténysége, a lélek képeire épül, aminek a tudat csak tűkre, amivel a tudatnak összhangban kell lennie és amitől a tudat nem szakadhat el, mint a nyugati kereszténység esetében. A lélek vallásosan megélt belső képei az emberi és nemzeti identitás alapjai. A keleti kereszténység nem külső kényszer, parancs, alapján jött létre, ezért lett belsővé. A lélek megélt képei a nemzeti identitás, vitalitás forrásai, - amit a románság megél lelkében.


Itt van a kutya elásva, a magyarnak túlzott tudatisága épp arról a rétegéről nem vesz tudomást a léleknek, mely identitásának, vitalitásának, irányt adó ösztöneinek forrása, a románság vallásosságában meg épp ez kap központi szerepet, - ez az a nemzet-lelkületbeli különbség ami miatt mi alul maradtunk velük szemben.

Túlzott tudatiságunk nem vette tudomásul a nemzet ösztönvilágát, csak a külső parancsra reagált, ami nem tartott meg.


A túlzott tudatiság, a lélektől elszakadt tudat, az önpusztítás gyökere, az amúgy pozitív lelki energiák pusztítókká válnak(a túlzott tudatiság miatt lett a nyugati civilizáció az emberiség legpusztítóbb civilizációja) , - ebben gyökereznek önpusztító nemzeti játszmáink.

Az egyik bihari népdal énekes, azt mondta, igaz magyar ellenes éllel, de számunkra nagyon tanulságosan, hogy a románoknak nem voltak kőváraik, mik megvédjék, de nekik a váruk a szívükben volt, és a szív vára legyőzte a magyarok kővárait. Sajnos ez igaz. De a baj, hogy a Székelyföld autonómiája esetében, megint kővárat építünk, miben a külső parancs az úr és nem a belső, lelki, szellemi energiák, a nemzetet védő ösztönök, melyben nem a belső képi megtartó erő dominál, mi a nemzeti vitalitás, identitás forrása.


E kell végeznünk lelkünk mély vizsgálatát, mert csak az adhat magyarázatot Trianonra, lelkünk szempontjából még ma sem tudjuk, hogy mik voltak azok a lelki feltételek, melyek századokon keresztül a nemzetet Trianohoz vezették, - a külső történések csak a felszín, mögötte a lélek történései vannak melynek ismerete vezet Trianon igazi okainak ismeretéhez. Ennek a nemzeti önvizsgálatnak, legnagyobb akadálya, hamis nemzeti ideáljukkal, az öngyilkos nemzeti játszmák ideáljával, a szélsőjobb, a jobb, akik a nemzeti önismeret egyedül igaz letéteményeseinek tartják magukat.


Ha nem tárjuk fel Trianon lelki okait, akkor azok a problémák tovább pusztítanak, - a Magyar Fa gyökerét tovább fogja pusztítani a titkos féreg foga. Ez a képe nem azt mondja, hogy a magyarság kollektív tudattalanjában van az igazi gond? És a titkos féreg foga kép nem azt mondja, hogy a probléma tudattalan, feldolgozásra vár, a probléma beemelését várja a tudatba, - de ehhez meg kell szüntetni a magyarság tudati egyoldalúságát, amely nem vesz tudomást tudattalanjáról, ösztöneiről, lelkének képeiről, vitalitásnak forrásáról. A magyarság tudatának önön lelke fele fordítása nemzeti létkérdésünk.


Nagy Attila Puli




2009. október 4., vasárnap

Székely autonómia - Gondolatok Czika Tihamér, a székely autonómia - törekvés tíz legnagyobb hibája cikke nyomán a manna.ro - ban

Nekünk székelyeknek, akkor van esélyünk, hát mondjuk úgy, egy önálló régióra, ha Románia a regionalizálódás útjára lép, és ahogy elbeszélgetek néha, stoppos utak alkalmával, nem idegen a románságtól a regionalizálódás gondolat, nem gondolkodnak épp annyira nemzetállamban, mint ahogy mi magyarok, veszélyeztettségi reflexeink miatt látjuk.

Sőt olyan románnal is találkoztam, egy bihari tirsoförrel, ki független Erdélyben gondolkodott. Ezt most egy példának hoztam fel, hogy a románok is gondolkodnak régióban, és nem azért, hogy most már független Erdélyt lássuk megoldásnak. Erre lett volna lehetőség és elpuskáztuk, kezdve Kossuthékkal, akik máig ható baklövést követtek el, hogy az erdélyi románsággal szemben egyesítették Erdélyt Magyarországgal. Helyesen fogalmazott Bíró Béla, hogy ha nekünk nem tetszett Erdély Romániához csatolása, akkor biztos a románoknak sem tetszett 1848-ban.

Kossuthék nem látták be, hogy Erdély esetében, etnikai alapon nem lehet kizárólagosan jogot formálni a területre. A székely autonómisták nem látják be, hogy a székely autonómia, egy ilyen kizárólagos jogformálásnak hangzik, és sajnos nem csak hangzik, hanem az is. Itt Kökösnél, ahol éppen lakunk, gondolom, hogy mindenki emlékszik, hogy fel volt téve egy Székelyföldet jelző tábla, - mit aztán levettek. A táblán, egy nagy, a táblának keretet adó székely kapuban egy székely pár volt, és más etnikum sehol, - pedig vannak, voltak. Ha a szívünket a kezünkre tesszük, önkritikusan, akkor láthatjuk, hogy a tábla kirekesztő volt, románokkal, cigányokkal és másokkal szemben. De ezzel a kirekesztéssel elfelejtjük a Székelyföld múltját, ami nagyon is multikulturális, multikulturális, például, ha Gyergyószentmiklós templomait nézzük, amelyek a város múlti-etnikus múltjáról beszélnek: van benne kerített örmény templom, zsinagóga, stb. De akik oda állították, azok elfelejtették, hogy a tábla tartalma épp olyan kirekesztő, mint a Román Alkotmány, melyet sérelmezünk?

A tábla úgy volt tálalva, hogy turisztikai jellege van, hát akkor kérdem én azt, hogy miért nem a multikulturális jelleg volt kihangsúlyozva, és miért a kizáró üzenet, más itt élő nációk fele.

Sajnos a székelység a nemzeti identitását, még mindig a románsággal szemben fogalmazza meg és nem azzal organikusan együtt élve. Mintha féltenénk identitásunkat a románsággal való érintkezéstől? És ez nem akkor van, ha belső nemzeti identitás zavarokkal küzdünk? Valeriu Braniste, a XIX. századi erdélyi románság neves publicistája, a románság jogainak nagy harcosa, az egyik cikkében egy nagyon érdekes dolgot írt: nem írja le kifejezetten, hogy a magyarokról van szó, de a szövegösszefüggésből egyértelmű, hogy a magyarokról írja, hogy a magyar az a nép mely fél a vele együtt élő népek kultúrájával való találkozástól – hát ezt most a nemzetiekről lehet elmondani.. Én azt hiszem, hogy igaza volt és van, mert a megállapítást most is érvényesnek tartom – a nemzetiek esetében. A kulturális elzárkózásból csak hátrányunk származott és származik.

A Nolblogon fogalmazta meg egy magyarországi hölgy nekem, Kovács Sára Szorina, hogy autonómiázunk, jogainkat hangoztatjuk, de az együttélés mikéntjére fittyet hányunk a románokkal. Igaza van. Szerintem azért van a székely, magyar kisebbségnek identitászavara Erdélyben, mert Trianon után, a nagy sértődöttségben nem gondolt arra, hogy az új helyzetnek megfelelő identitást kell megteremtenie, mely a románsággal való kapcsolatra épül, egy fajta bi-kulturalitásra épül. Azért vagyunk frusztráltak, mert azok vagyunk, és az autonómiázás is egyfajta megnyilvánulása ennek a frusztráltságnak, ennek a szeparatizmusnak, mert nem valósítottuk meg az új helyzetnek megfelelő identitást, mely a románsággal való kapcsolatra épül. A románsággal való szerves kapcsolat hiányában egy vákumot idéztünk elő magunk körül, mely szorongással tölt el.

Az autonómia törekvés szerintem nem egyéb, a mostani formájában, mint frusztrált elzárkózás a románság elől, a velük való együttélés elől, nem hiába tartják szeparatizmusnak, mert van valami igazság benne. Sajnos az autonómia törekvés jelen szelleme, mert azzal van a baj, a Trianon utáni sértődött önmagába fordulása a székelységnek. Nagyon kiérződik belőle, a románság felé küldött akaratlan üzenet, hogy nem kérünk belőletek, hát ne csodálkozzunk, hogy egy ilyen autonómia törekvésnek ellene van a románság, vagyis a politikum.

Ha megnézzük az erdélyi románság történelmét, a kulturális hatásokból láthatjuk, hogy nagyon is képesek voltak együtt élni velünk, nem zárkóztak el kulturálisan, hanem sok mindent átvettek tőlünk, de úgy, hogy organikusan asszimilálták, nem féltették identitásukat a magyarságtól való kulturális átvételtől. Tehát a románság, a XIX. században, messze jobban megvalósított az együttélést az akkor domináns magyarsággal, mint mi most, sokkal nyitottabb volt irányunkba, kint mi irányukba.

Az a nép nem fél a kulturális átvételtől, melynek identitása erős, archaikus kulturális gyökereik erősek, lelkének belső mintáit nem nyomja el az átvétel, hanem ahhoz asszimilálja, úgy, hogy megtölti lelkének energiáival. Mi erdélyi magyarok, székelyek, nem azért félünk a románsággal való kulturális találkozástól, mert a belső identitás, ami náluk erős, az nálunk gyenge?

A székelynél, magyarnál az átvétel mögött, egyből érződik, hogy az identitásvesztés munkál, nem organikus átvétel. A XIX. századi erdélyi románságnál ez nem érződik a magyarságtól való átvétel esetében.

A románság belső identitásának ereje vallásában, ortodoxiájában gyökerezik. Az ortodoxia ereje abban van, hogy nem egyoldalúan racionalista, mint a nyugati kereszténység, hanem a lélek belső képeire alapozódik, amik a vallási és nemzeti lét alapjai, a nemzeti identitás gyökere. Ezért fogalmazhatok úgy, hogy ameddig a magyarnak nemzeti identitása nyugati racionalitásából kifolyólag tudat, addig a románságnak, belső lelki, belső képi és ezért erősebb az identitása. A románnak a nemzeti mivolt belsőleg is megélt, lelkének képei révén, addig a magyarnak, székelynek csak tudati, hiányzik a románnál lévő, belső identitás ereje, - ezért vagyunk frusztráltak a történelmi helyzeten is túl. Szerintem a románsággal való kulturális kapcsolatból csak nyernénk, megtanulhatnánk tőlük, egy belső identitásra épülő nemzeti létet.

A regionalitás lényegét épp az archaikum adja, az archaikus gyökerek, hogy az a bizonyos terület egy külön világ. A románság, hogy még mindig sok mindent, ami archaikus, megőrzött, nagyon nagy esélye van az élő, szellemi regionalizmusnak. Szerintem, egy dolgot elfelejtünk a nagy autonómiázásban, hogy a régió az egy külön szellemi világ, autonómiája külön szellemiségében van és nem adminisztratív különállóságában. Külön világként autonómnak lenni, lehet, hogy Moldvában jobban ismerik a románok, anélkül, hogy autonómiáznának. Mondhatni, hogy sok helyt élik az autonómiát a románok, de a Székelyföldön csak beszélnek róla.

Sajnos az autonómia gazdasági és adminisztratív kérdésként tevődik fel és nem egy szellemi állapotként, szellemi régióként, - tekintettel humán végzettségemre én szellemileg közelítem meg. Én a szellemi létállapotot tartom az autonómia elsődleges alapjának. Ebből a szempontból nagyon nagy kérdés, hogy egy frusztrált nép, mint mi vagyunk mennyire autonóm szellemileg, mely nemzeti énjét félti másoktól a másokkal való találkozástól. De tudjuk azt, hogy a hamis ént szokták félteni, erre már Jézus figyelmeztetett, amely mögött nincsen igazi belső én, identitás. Azt hiszem, hogy a Trianon utáni kisebbségi nemzeti létünk egy hamis nemzeti énre épül, nem egy belső, erős nemzeti identitásra. Az autonómia törekvés is csak része, kifejezője, ennek a hamis, illúziókra épülő nemzeti énnek, amit kétségbeesetten félteni kell, - az igazi ént nem kell félteni a románoktól. Sajnos a kisebbségi nemzeti énünkből, sok épül a románokkal szembeni, mondhatni gyerekes dacra, - erre nem lehet nemzeti identitást építeni. Márpedig az autonómia törekvés jelen állapota ezt fejezi ki. Nem az autonómiával van a baj, vagyis a törekvéssel, hanem annak tartalmával, jelen állapotában tévút, a nemzet sírja inkább, mint megőrzője.

A hamis nemzeti énünket, a frusztrációt táplálja a Jobbik itteni propagandája, nekünk ezzel csak ártanak, itteni jelenlétük ellen tiltakozni kéne, határozottabban el kellene határolódni tőlük, és nem kéne a mi nemzeti megmaradási törekvéseinket a magyar szélsőjobbhoz kötni, mert a székelységnek, lelkileg szellemileg semmi köze a magyar szélsőjobbhoz, a Jobbikhoz, - épp azt lehet mondani, hogy szellemi, lelki identitásunkat, autonómiánkat még annyira sem tartják tiszteletben, mint a románok, egyszerűen ránk húzzák az ők sovén sémájukat, ami kifejezetten árt a románsággal való szerves együttélésünknek. Azt kellene belátnunk, hogy tévúton járunk a románokkal szembeni dacpolitikában, elzárkózásban, és nem ezt a magatartást még felerősíteni a Jobbik sovén propagandájával.

Sajnos azt kell mondanom, hogy igazi belső szellemi identitásunk, nekünk székelyeknek nincsen, mire az autonómiát építhetnénk, - mert maga a belső szellemi identitás az autonómia, nem valami külső, mit idővel létrehozunk.



Nagy Attila Puli