|
A
|
szellemi egyoldalúság, ami a nyugati kultúrát
jellemzi, a vitális energiákat ölik meg, amik szellemi energiák. És ezért nem
tudjuk az eseményeket, valós képi jelentésükben, azok szellemi jelentésükben,
szellemi, figyelmeztető, jeleseményként felfogni. Mint például, Romániában
Verespatak ügye, az aranykitermelés. A föld és benne az arany, nagy
energiatöltetű képei a kollektív tudattalannak. Az arany, vagyis a Logosz
kiemelése a Földből, a káoszból, elválasztása, nem gazdasági kérdés, hanem
szellemi, amit mondjuk valamikor utoljára az alkimisták sejtettek. A Logosz
uralma a káosz fölött, a transzcendens teremtő energiák uralma a föld fölött.
Verespatak üzenete, hogy az ember képtelen kiszabadítani a teremtő Logoszát a
káosz fogságából és a káosz hatalma fenyegeti. Hogy ipari szennylevek öntenek
el településeket, mert gátak emberi hanyagság miatt átszakadnak, csaló látszat.
Szellemi jelentésük a fontos, hogy a tudattalan káosza fenyegeti az embert,
emberiséget.
II. József felesége
Izabella ragyogó elme volt, és ez az elme halott gyermekeket szült. A női
teremtő elv, épp ragyogó elme volta miatt volt halott benne! Ezek mind szellemi
üzenet a szellemileg halott Európa számára. A Logosz, mint férfi princípium nem
tudta megtermékenyíteni benne a kollektív tudattalan feminin princípiumát, hogy
azok a tudattalan alkotó energiáivá alakuljanak át.
Az európai szellem
impotens, ha szül is, az halott. A szakadék a két teremtő princípium között, a
maszkulin és feminin között, ami minden alkotás szellemi gyökere, már a középkori
nyugati kereszténységet jellemezte, például a skolasztika egyoldalú
racionalizmusa. Ahol meg az a két elv nem teremt, ott a káosz földszerű erői
pusztítanak. A gond, hogy a nyugati elme nem organikus, tárgyias gondolkodása
képtelen szellemi jelentésükben, szellemi jel-esemény voltában felfogni
eseményeket, mint például Izabella halott gyerek szülését. Az organikus
szemlélet azért igen, mert épp a két teremtő princípiumon nyugszik. Ezért nem
lehet azt mondani, hogy némely események meg nem története, Izabella tegyük fel
nem halt volna meg, a magyarság sorsa, esetleg másként is alakulhatott volna.
Mert nem elszigetelt, külső eseményektől függ a sors, hanem sokkal hosszabb
távú, folyamatok folyamától. Láthatatlan folyamokon nyugszik sorsunk, amit
egyoldalúan kifele néző racionalista szemeink nem látnak! Amely folyamban nem
pillanatnyi változások, okoznak külső változásokat, hanem évezredig tartó okok
vannak. A magyarságnak sajnos, ebben a folyamban vannak a vitális gondjai.
Azért jelentős ez a
vitális jelentésű kép esemény, a történelemben Izabellával. Ma az okos kutató
elmék, a XIX.-i nemzethalál magyar aggodalmat, Kölcsei, Vörösmarty, lekezelően
csak a századi romantika számlájára írják, ami ma amúgy nem megalapozott. Ady
zsenije, azért mélyebben érzett, mint a mai okoska, tudományuk felfuvalkodottá
tette kutatócskák. Ady a Magyar Fa sorsát úgy látta, egy csodálatos képben,
hogy gyökerét a titkos féreg foga rágja. A vitális energiákban látta ő is a
gondot, hogy pusztulnak, mert ugye az ő zsenijében is azok pusztultak! Szóval a
két képben, Izabella és Ady képében ugyan azt a magyar sorsproblémát látom,
vitális energiáink lassú pusztulását. Ezért lett és lesz, ahogy Illyés Gyula
látta a Vár a vízen, csodálatos magyar történelem vízió, című versében, Buda
vára rablók tanyája. A vár, aminek nemzetet kellene védenie, a káosz erői
győzik le, mert a féreg, amely titkon pusztítja, a vitális energiákat jelentő gyökereket, a
káosz, pusztító erőit jelenti, amit elpusztítanak, az a káoszba tér vissza. A rablók a várban, mint Orbánék a káosz
erőinek uralmát jelenti a nemzeti vitális gyökerek fölött! Végül is Izabella
történetének ősmintája az a népmese, melyben a király országa terméketlenné
lett, mert gyerekei nem mennek férjhez, fiai nem nősülnek, mert a király nem
képviseli a teremtő elvet, mivel magában sem egyesítette a két princípiumot,
hogy egy teremtő egészé, teljes emberé legyen, mert csak így válik teremtő
elvé. De ezt már napjainkban egzisztenciálisan nem értjük, mert életünk képi
eseményei nem bírnak nagy horderővel, mert nem tapasztaljuk azoknak gyökereit a
Lét, létünk egzisztenciális mélységeiben, ahol népmesénk gyökerei vannak,
ahonnan születtek, mert a népmese gondolata olyan, mint a mag, a földben kel
ki!
A közösség tartós várát,
ami megvédi, a Kőmíves Kellemen balladája meséli el, az archetípusok nyelvén. A
balladát csak akkor értjük meg, ha nem rekedünk meg az eddigi magyarázatok,
sztereotip áldozat magyarázatainál, ami a várat tartóssá teszi. A balladában a
vár erősségének a titka, nem más, mint a női és férfi princípium egyesítése,
mert a vár nem más, mint szellemileg, lelkileg megvalósított teljesség, egész!
A férfi princípiumnak magába kell integrálnia, vagyis a külső alkotásnak, mind
azt, ami tudattalan és feminin elvű, a sötétség erőit, mert ha nem, épp ezek a
romboló erők rombolják a külső alkotást, amibe nem integrálódott, mind az, ami
belső, tudattalan, feminin alkotó elv!
