2014. augusztus 13., szerda

Gondolati napló - A konfliktuskezelés, mint modern illúzió



A
konfliktuskezelés olyan, mint a mai gyógyászat, csak a betegséget kezeli, nem a beteget. A konfliktus feszültség az egészen belül, a részek között, mely figyelmeztet. Szóval nem a konfliktust kell kezelni, mert az csak következmény! Nem maga a baj, az sokkal mélyebben van, minek a konfliktus csak felszíne, ezért hiába kezeljük.

A konfliktuskezelés, csak olyan olcsó tömeg jelszó, mint a párton belüli egység, nemzeti egység! Vagyis csak valami látszat, ami nyomán a tett is csak látszólagos.

Sokszor látom, keleti jelszavakkal dobálózni, minden az elme illúziója! Ugyanazok nem veszik észre az illuzórikus konfliktusokat és azok illuzórikus kezelését, buknak a posztmodern illúziókra. Ahol a szétszóródás apokaliptikus erői dolgoznak, ott nem látják már, hogy minden konfliktus válság, az egésznek, a teljességnek a konfliktusa, a válsága. Mert a kérdés az, hogy egész, teljes az ember, a világ, ahogy megéli?!

Ez a konfliktuskezelés, olyan karton emberkék lelkizése, nyálazás, a látszat problémák, látszat kezelése! Amikor nem old meg semmit, mert a megoldás nem benne van, hanem önmagán kívül, mert a konfliktust is csak önmagán kívül képes látni, ezért, mint csak illúziót, bármennyi pszichológiát, Oshot, meg Hamvast olvas. Mert bárhogy locsog egész nap, hogy belül van, neki mégis kívül van, mert nem belül éli meg! Na, ez az illúzió, nem kelet jelszava nyomán puffogtatott, hogy minden az elme illúziója. Mert az illúzió belső gyökereit meg nem élve teszi a jelszót magát illúzióvá. 

Jung írta, hogy minden háború a mélységekben, belül, a kollektív tudattalanban kezdődik! A konfliktus csak ennek következménye. És erre gyógyírként, minden változásnak először belül kell megtörténnie, mert pusztán csak külső, nem hoz valós változást. A korunk konfliktuskezelése, pusztán csak külső, mert pusztán csak racionálisan megközelített probléma, csak külső módon racionalizált eseményként közelíti meg! A megoldás is ehhez hasonló, pusztán racionálisan külső! Nyugodtan mondhatjuk a racionális látszat szintjén, vagyis a tudományos jelszavak szintjén, mert a tudomány is már csak üres jelszavakat gyárt, ami az embert illeti! Ez csak azért, nehogy valaki azt mondja, hogy a konfliktuskezelés tudományos alapokon áll!

2014. augusztus 12., kedd

Kökösi reflexiók - Te tolvaj Konnáth László, megloptad volna családod, egy kis szexért, amikor a feleséged kórházban volt?!



Ti vagytok egy hitvány, aljas, gazemberek, Konnáth László és felesége Konnáth Klára, Kökösben! Egy rágalmazó, alaptalan büntetőjogi feljelentést tettetek a Feleségem ellen, hogy ellopott 1700 lejt tőletek?! Amikor a feljelentésben semmi bizonyíték nincsen, teljesen légből kapott az egész! Nem gondoljátok, hogy hitvány aljasok vagytok, amikor egy pszichés beteget támadtok ezzel, teljesen alaptalanul?! És még te tanítottál gyerekeket te hitvány senkiházi Konnát Klára, te szemét alak! Tekintettel arra, hogy unitárius, nem csodálkozom!
De még inkább nem csodálkozom a hitvány, gazember Konnáth Lászlón! Aki, ha igaz, amit mondanak az emberek, saját lányát akarta megdugni! Konnáthné, allítólag, ebbe is betegedett bele! Nem elég, hogy te hitvány, te betegítetted le, semmi jóérzés nem volt benned, irányában, amikor a kórházban szenvedett. Mert a szabadságot, ami a feleséged kórházi kezelésének volt köszönhető, arra akartad használni, hogy szexeljél! Ezért tettél egy 100 eurós ajánlatot a Feleségemnek. Csak Ő, te vén „ganyé”, visszautasított! Gondolom, tudod, te vén szar Konnáth, hogy az a családod meglopása lett volna! Szóval tolvaj lettél volna, erkölcsileg! És figyelj ide, te, aki képes lettél volna, elég nagy összeggel meglopni családod, becsapni a feleséged, te rágalmazod lopással a Feleségem?! Jó, tudom, feleséged is épp úgy!
Na de itt van a bökkenő! Ha a Feleségem belement volna, hogyan számoltál volna el a pénzzel, mit mondtál volna feleségednek, hova tűnt el?! Vajon az a pénz, ha tényleg hiányzik, és a Feleségemre akarjátok kenni, véletlenül épp nem te loptad el, hogy egy kis pinát kapjál valamelyik kurvától, és most a Feleségemre akarod kenetni?! Vagy, véletlenül nem a kökösi maffia bosszúja az egész lopás ügy, mesterségesen kreálva, mert abszolút légből kapott?!