2014. március 14., péntek

Magyar sorskérdések - A Marosvásárhelyi Rádió, Jó Reggelt Erdély műsora, amelyben nem tudják, mit jelent tudatosítani a történelmet

Ma divat dobálózni a tudatosítás szóval, mint a tudattalanság egyik formájával. Sokan tévedésből, tudattalanságból, a tudatosítást, összekavarják a puszta tudással, pusztán csak tudni. Tudatosítani nem más, mint a tudatba integrálni.
A nemzeti, közösségi lét alapja a kollektív tudattalan képi világa, aminek tudatosítás azt jelenti, hogy a tudatba integrálni. A nemzeti tudat, élő, alapja, ontológiai alapja, a tudatba integrált képi világ a tudattalanból. Ez a képi világ lesz a híd a tudat és tudattalan között. A tudat és tudattalan kapcsolatából jön létre, az egész, egység, teljesség, ami az ontológiai alapja lesz a nemzeti identitásnak, ami a tudattalan képeiben maga az identitás. Csak azon kulturális, történelmi ismereteknek lesz jelentőségük, lesznek megtartóvá, melyeknek az alapjuk a tudattalan tudatba emelt valósága, a valóságosan tudatosított, a tudatba integrálva.
A történelem száraz adat marad, ha nincsen egy tudatba integrált mítoszvilág a nemzet kollektív tudattalanjából, nem érint meg senkit igazán. A történelem alapja a mítosz, nem a puszta sulykoltatás, erkölcsi kényszerrel a nemzet irányába. A rejtett kényszer által, erkölcsi kategorikus imperatívuszként, nem lesz megragadva senki. Az integrált kép a tudatba, a tudattalanból, képes megragadni, és jelent vitális energiát, amely megtartó a közösség számára. A tudatba integrálás szerepe, hogy a tudattalan képei révén vitális energiákat szabadítsunk fel a nemzeti kollektív tudattalanból, ez által válik megtartóvá a tudatosítás.
A történelem tudatosítása nem más, mint a tudatba integrálni a múltat, nem puszta ismeretként raktározni. A múltat a tudatba integrálni, az nem más, mint tudatosítani annak árnyoldalait is. Több mint, puszta ismeretanyag, amit ma tévesen tudatosításnak gondolnak. Ma tévesen sokan azt hiszik, hogy a tudatosság egyenlő a tudással. Nem, ez az igazi tudatlanság! Ma embere azt hiszi tévesen, hogy ha valamivel azonosult puszta tudásként, az tudatosság, azzal meg is valósult a tudott, amivel azonosult. A puszta tudással nem valósítunk meg semmit. A tudat önámítása, hogy a tudás önmagában megvalósít mindent. Ma, ahogy számon kérjük a nemzeti történelem ismeretét, az nem más, mint a nyugati ember egyoldalúsága, az európai tévút, zsákutca. Ez azt jelenti, egy zsákutcás történelemszemléletünk van.
Ezért nem tudatosítottuk, az 1848-as forradalom árnyoldalait, amiknek következményei vannak, máig. Kertész Imrének igaza van, hogy a magyarság nem szembesült történelmével, annak árnyoldalaival, ezért egy frusztrált nemzet. A történelmet tudatosítani, nem más, mint szembesülni a történelem árnyoldalaival, mert ha nem az identitás frusztrációjához vezet. Meg a tudatosítással, mint üres jelszóval való dobálózáshoz, mint a tudatlanság megnyilvánulásához, ahogy a Marosvásárhelyi Rádió, Jó Reggelt Erdély műsorában teszik egész héten, március 15-el kapcsolatban, hogy tudatos-e, hogy mit is ünneplünk, Kádár Zoltán és Rákóczi Kinga.

2014. március 7., péntek

Zen jegyzet - A Lét, Létezés, mint esemény és annak figyelője

Az eseményre figyelni, nem más, mint jelen lenni az eseménynek. Jelen lenni, jelen-Lét, ahol az esemény és figyelő egyformán jelen-Lét, így vannak egyformán jelen egymásnak, hogy egymást megismerve egyesüljenek, egy Egészé.
A Lét folyama a maszkulin - feminin folytonos egyesülése, ebből származik a Lét-dinamika, a Létezés feszültsége, ami az egyesüléshez vezet, vagy széthulláshoz.
Az esemény és a figyelője, a férfi és a nő, akik egy házban laknak, a Lét házában. Egymást megismerve egyesülnek, mivel mindkettőben van a másikból. Általuk valósul meg a Lét-Egész. Aki megfigyel, az esemény is, mivel puszta figyelő jelenével, a Létnek, a Létezésnek adja át önmagát. Figyelmében a Lét, a Létezés, mint esemény aktiválódik, mint tavasszal a rügy a fán. Az esemény meg Látó, figyelő a magjában, akitől mi magunk leszünk megismerve, ha a két figyelő egyesül.
Az esemény és a figyelő, lényegében, egy kép, egy képben egyesülnek. A kép látható és láthatatlan, üres. Az üres a figyelő, az látható az esemény. Ezt a nagy horderejű képek egyesítik, rejtve, hogy manifesztálódva újra egyesüljenek. A nagy képek egyesítik a figyelőt és az eseményt, így jön létre az esemény és a figyelő szerves kapcsolata, mint a képi megismerés.
Figyelni nem hordoz más célt magában, mint megismerni. A megismerés, a két princípium, a maszkulin – feminin egyesülése, melyek a Lét alapvető teremtő princípiumai. Az eseményre figyelni, nem más, mint teremteni és vele egyesülve, megismerni. Mert, amit teremtünk, mindig csak utólag ismerjük meg. Az eleve ismertből létrehozni valamit, csak puszta utánzásra épülő gyártás.

2014. március 5., szerda

Zen jegyzet - Az igazi esemény ontológiai gyökerű, a mitikus rétegekből érkezik

Oda figyelünk-e az eseményekre - a Marosvásárhelyi Rádió, Jó Reggelt Erdély reggeli műsorának e heti kérdése?! De vannak-e események! Vagy a szűrés, a médiacsomagolás, amik nem mások, mint cenzúrák, felszámolják az eseményeket. Ma már nincsen esemény, Mc Luhani értelemben. Mert a médiacsomagolás, maga az esemény és üzenet is. A diktatúrákban nincsen esemény. A kommunizmusban sem volt igazi esemény. A média terrorja, nem más, mint egy szellemi diktatúra, ami felszámolja az eseményt. A média nivellál, ezzel szünteti meg az eseményt, a történést, mint egyedit. Az igazi történés vertikális. Azért nincsen igazi változás 89 után, mert nincsen egyedi történés. A kommunizmusból tovább vittük a lényeget, hogy nincsen egyedi történés – a diktatúrák jellemzője, hogy nincsen igazi történés. Vittük a demokráciába, ahol a nivellálás az úr, és így nincsen történés. 
Az igazi, egyedi történés az, ami tovább visz, átalakít. Az átalakulás, mindig a mélység történése, munkája, átalakító ereje, bennünk. A mélységben, a csendben, ott, abban az időben történik, ahova beáramlik az öröklét. Akkor, amikor ráér az ember, hogy a ráéréssel átadhassa magát az időben megnyilvánuló öröklétnek, hogy az öröklét átalakító ereje, Isten teremtetlen energiái, amik igazán átalakítanak, beáramoljanak mélységeibe, aktiválva. Az igazi esemény, történés, a mélységekből jön, ontológiai esemény. A pusztán külső változás, nem esemény, nem történés, ami nem érinti mélységeinket. Jung is figyelmeztetett már, hogy a mélységekben történő változás nélkül, nincsen igazi változás. Hamvas Béla, politikának nevezi, a pusztán külső változásba vetett hitet. 
A külső változás, a mélységek nélkül, pusztán csak látszata az eseményeknek történéseknek. Amikor a csomagolás lesz az üzenet maga, ott az eseményt csak előállítják, ebből természetesen hiányzik az esemény egyedisége, mert hiányzik belőle a mélységek aktív jelenléte. Az eseményt, történést az ontológiai gyökerek részvétele az eseményben teszi egyedivé, vagyis annak transzcendens, vertikális jellege. 
Eli Vizel mondta, hogy a zsidó néppel történteket, a huszadik században is, nem csak a biblikus időkben, ki kell helyezni az időtlenbe, a transzcendensbe, mert csak akkor kapnak igazi súlyt a nép életében. Az igazi esemény, történés, részben az idő, részben az öröklét eseménye, történése, vagyis szakrális, szent esemény. Életünk deszakralizációja, az időtlen száműzése az időből, a vertikalitás száműzése az eseményekből, a történésekből, eljelentékteleníti az eseményeket, a történéseket.
Az ember azért élte újra mítoszait, újra mesélve azokat, mert azok voltak az igazi történések prototípusai, archetípusai, kollektív tudattalanja mélyrétegeiben. Felelevenítette, hogy újra részt vegyen az igazi történésben. Igazi történés nincsen az emberi lét mélyrétegei nélkül, csak azok részvételével. Ahol ez nincsen, ott a horizontálisban elfolyó, mint egy szennyes folyó, események, történések vannak, sajátos, vertikális jelleg nélkül. Ez a folyó, az egymástól elszigetelt, dologias események folyama, görgetése, ebben az esetben a folyó nem képez organikus egészet, nem igazi folyó. A jellegtelen történés, az áltörténés, nem más, mint a horizontálist uraló, melyből száműzték a vertikálist, transzcendenst, nivelláló történés, esemény.
Heller Ágnes filozófus a 89 utáni változást, a zsidók Egyiptomból való szabadulásához, pusztai vándorlásához hasonlította. A fogságból való szabadulás ősmintája, a fogság, ahol igazán nem történik semmi, nincsen igazi esemény. Egy haszid történet szerint, de Nysszai szent Gergely görög egyházatya szerint is, a zsidók akkor szabadultak igazán Egyiptomból, amikor a Szinájon új kinyilatkoztatást kaptak. Az igazi esemény, történés, az, ami az ontológiai rétegeiben történik, az ontológiai esemény, az embernek, az hozza csak az igazán újat, változást. 
A mítosz, mindig a Kezdetekhez nyúlik vissza, az alapításhoz, mert az, az igazi esemény, az folyik bele mindenbe, van jelen mindenütt, vagyis kell jelen lenni mindenütt, hogy a későbbi események hitelesek legyenek. Az igazi esemény, történés, szent cselekmény, Isten aktív jelenléte az eseményekben. Ez adja a zsidó történelem egyediségét, mint esemény, történés. A magyar mitikus nacionalizmus, csak ezt utánozza, annak ellenére, hogy örök archetípusokról van szó, amelyek, torzított módon jelen vannak a magyar mitikus nacionalizmusban is. Ami torzít a mitikus magyar nacionalizmusban, az a nem élő mód, ahogy visszanyúl a Kezdethez, vagyis nála nincsen is igazi Kezdet, csak mitikus látszata. Hiányzik a Logosz, élő jelenléte, mint Isten ereje, aki a Teremtésnél ott volt, mint teremtő. Minden igazi esemény, történés, újjá teremtés, ami a Logosz munkája az emberben, teremtésben, a Logoszé, aki ott volt a Kezdetben, és így összeköti a Kezdetet a jelennel. Ez tartja meg az embert, hiteles ontológiai létében, melyből a hiteles események, történések származnak, amik megújítanak, átalakítanak. 
A legfőbb esemény, történés, a Teremtés, minden abból származik. Minden megújulásnak az alapja, hogy a jelen történésében, eseményében részt vegyen a Kezdet, a Teremtés. Az igazi esemény, történés, teremtés. A teremtés újít meg mindent. A megújulás ad egyediséget, vertikalitást az eseménynek, történésnek. Bármi, létében, csak megújulva, egyedi történések, események révén képes megmaradni. A Logosz, a teremtésnél jelen lévő, állandó tevékenysége bennünk az alapja, hogy a jelen eseményei, történései, a Teremtésből, a Kezdetből erednek, mint élő, örök forrásból. Mert csak Ő képes összekapcsolni, aktív jelenlétével, a Kezdetet a jelennel, így aktívan résztvevővé tenni a Kezdetet, a Teremtést a jelenben. Hogy a Kezdet, a Teremtés, aktívan jelen legyen, a jelen eseményeiben, történéseiben, és így, mint újjáteremtéssel megújító, megtartó legyen. Azon eseményeknek, történéseknek, van értelmük, súlyuk, jelentőségük, amik teremtő, így megújító jellegűek, és ez által megtartók. Ami nem ilyen jellegű, álesemény. Az álesemény nem teremtett, hanem csak előállított. A média csak előállítja az eseményeket, ezért azok nem teremtő, tehát nem újjáalakító, így megtartó események. 
Azt hiszem, senki nem tud egy valódi folyót elképzelni, forrása nélkül. A forrás állandóan jelen van, a folyó minden szakaszában, egy külön kijelölt, szakaszában, részletében is. A folyó folyása egy folyamatos esemény, amiben folyamatosan részt vesz a forrás is, nélküle, nem létezhetne. Azt hiszem, ilyen viszonyban vagyunk a Teremtéssel is. És érdemes volna így elgondolni, folyóként létünket, mert csak így kerülünk organikus kapcsolatba eredetünkkel, a Kezdettel, a Teremtéssel, és kerül minden esemény organikus kapcsolatba egymással, hogy valódi eseményekről, történésekről beszélhessünk. Mert minden valódi eseményben, történésben, az egész, a teljesség nyilvánul meg. Az igazi, egyedi, sajátos esemény az egész, a teljesség képe, az Ő történése. Minden nagy kép, a teljesség, az egész képe bennünk és a természetben. Az igazi történés dinamikus kép, ami folyamatosan átalakítva éltet bennünket. A folyó az egy történés, esemény kép bennünk, ami ontológiailag éltet. Jézus keresztség a Jordánban igazi esemény, történés volt, mert részt vett egy transzcendens kép életében, mint történésben. Ami igazán történik bennünk az a szakrális kép, Isten munkája bennünk. 
A virtuális kép, ilyen szempontból, az ontológiailag aktív nagy kép teljes megsemmisülése, így lesz a virtualitás, a teljes nem történés, az áltörténés, a pusztán csak előállított álesemény. Az internet az a hely, ahol abszolút nem történik semmi. Az a hely, ahol fokozatosan meghal a Teremtés, az aktív Isten-kép az emberben, az ontológiailag legalapvetőbb, legaktívabb valóság az emberben, mert bármilyen aktivitásunk a Teremtés-képből, az Isten-képiségből nyert, mint legfőbb képből, ezért a legaktívabból. 
Az igazi esemény, történés abból származik, ami meghaladja az embert. Ami nem ebből származik az előállított. Ezért tud az embert meghaladó esemény, megtartó lenni. A nagy képek, mint történések, események, létünk ontológiai alapja transzcendens jellegüknél fogva. Ezt ábrázolja Jézus vízen járása! A tenger, a transzcendencia képe, az, amin járunk, és ami megtart, létünk alapjaként, de csak valódi eseményként, mert másként elnyeléssel fenyeget, mint Pétert. A transzcendencia képei, történésként, szent eseményként, csak aktív valóságként jelentenek, ontológiai megtartó erőt, másként elnyeléssel fenyegetnek. Létünket a szent esemény, történés sziklájára kell építenünk. Mert a homok a nem esemény diferenciálatlansága, amire, ma nagyon sok élet épül az interneten. Az internet a látszat diferenciáltság helye, homokozó, amiben, felnőttként is valódi gyerekek, infantilizmusban megrekedt gyerek-felnőttek játszanak, látszat, homokvár eseményeket építenek. Végül is, minden nagy kép tenger, transzcendens kép, amiknek meg kell szilárdulniuk, valódi, eseményként, történésként, hogy létünk ontológiai alapjai lehessenek, ez által megtartsanak.
Eddig azzal foglalkoztam, hogy mi a valódi esemény, történés, ontológiai szempontból és önmagában véve. A Marosvásárhelyi Rádió, Jó Reggelt Erdély, e heti reggeli műsora témája, odafigyelünk-e a körülöttünk történő eseményekre, politika és egyebek. Ez alapján azon kell meditálni, hogy egy esemény mitől válik jelenvalóvá, valóságosan az ember számára. A válasz egyszerű: attól, hogy az ember is jelen van az esemény számára, valós jelenléttel. Odafigyelni az eseményre, kettőn áll: valósan jelenvaló esemény, történés legyen, nem látszat, és az ember is legyen jelenvaló számára, nem csak látszat jelenléttel. A jelen-Lét nem más, mint a Létezés maga, mely magában egyesíti, az eseményt és az embert, aki számára jelen van az esemény, aki meg jelen van az esemény számára, vagyis kölcsönösen jelen vannak egymás számára. Ez egymást feltételező kapcsolat, organikusan, egymásba átjárva. 
A Létben, Istenben, mint egy házban vannak jelen egymás számára, az esemény és az ember, mint az esemény figyelője, ez által megismerője, mert ezen van a lényeg, a férfi és nő kapcsolatához hasonlóan, akik házasságban egyesülnek, hogy egyet képezzenek. Az eseményt és az embert, a férfi és nő szerep kapcsolja össze. Egymásba átjárva a szerepek felcserélődhetnek. Ezt egy újszövetségi történettel világítom meg, mint ennek legfőbb archetípusa. A történet a vőlegényre várakozó szüzek az éjszakában. A szüzek, az éjszaka a feminin princípiumot jelenítik meg, mely passzív jelenvalósággal várja, hogy az aktív, férfi, Logosz princípiummal egyesülhessen. De ahhoz, hogy éberen jelen legyenek, és ez által jelen legyenek az esemény számára, amikor a vőlegény megérkezik, az égő mécsesnek, a femininben rejlő, maszkulin, Logosz princípiumot kinyilvánító, aktív jelenlétére van szükség, hogy végül egyesülhessenek. Az esemény, történés, aktív, maszkulin, Logosz jellegére, a feminin, passzív jelen-Lét figyel, a benne rejlő, aktív, maszkulin, Logosz princípiummal, amivel jelen van a Logosz esemény számára. Valamire figyelni, nem más, mint jelen lenni az esemény számára, mindkét princípiummal, egy egészé egyesülve. Ez az Egész az Isten-képiségünk, mert Isten a maga képére, és hasonlóságára teremtette, férfinak és nőnek. Azért kell jelen lenni, mindkét princípiummal, az esemény számára jelen lévő figyelő alapvetően feminin, a benne rejlő Logosz, maszkulin princípium, mert az esemény, és az arra való figyelés, vagyis megismerés egyesítő, a két princípiumot egyesítő történés. Az emberben így valósul meg az Isten-kép munkája révén, az ontológiailag már eleve egyesített révén, az, ami az ontológiai alapokra helyezkedve, ugyanakkor, egyesítésre vár, hogy az ember megvalósuljon, mint Egész, Teljesség. 
A megismerés nem más, amit a racionalizmus nem ismer, mert ő csak az egyoldalúan befogadó, feminin princípiumot képviseli, mint a két princípium egyesítése egy egészben. Az eseményre, történésre figyelni, nem azt jelenti, hogy teljesen passzívan figyelünk egy aktív valóságot, amit elszenvedünk és épp olyan passzívan véleményezzük, azzal az illúzióval, hogy aktív polgárok vagyunk. Az esemény, történés, amennyiben valós, az embernek aktív, egyesítő jelenlétét igényli az esemény számára, hogy az eseményt belső valójával egyesítve ismerje meg, átadva így a bennünk rejlő Logosz megismerő tevékenységének, így válva igazán ismerté az ember maga. Mert az a valós esemény, ami által önmagunkat ismerjük meg! A valós esemény, és annak megismerése, nem más, mint az egészben, az Egésszel, önmagunkkal, a világgal, az Istennel egyesítő megismerés. Ezzel szemben az áltörténés, mindig elválaszt, szétszór.
Ma azért nincsen igazi esemény, történés, ami valósan jelen van, meg nincsen igazi jelen-Valósága ennek számára az ember részéről, mert a feminin dominálja ma az embert, a nyugati civilizáció emberét. Ma a feminin jellegű káosz ural mindent, ahol valódiságától meg van fosztva minden. Jelen lenni csak a Valóságban lehet. A Valóság, meg mindkét princípiumot feltételezi, egy egészben egyesülve. Ezért találjuk a teremtő eseményeknél, az alapító jellegű mítoszokban, legfőbb eseményként, ami által létrejön a teremtett, az alapított, mint Egész, a maszkulin – feminin egyesülését. Természetesem ez csak akkor történik meg, ha megvalósult az emberben az Isten-kép, mint a férfi és nő egyesülése, ha a kettőt egyesítve lett egész, teljes. A mítoszok, a szent iratok, csak azok számára aktív valóságok, történések, események, ontológiailag, saját mélyrétegeikben, akikben a két princípium egyesült, mert csak ők élnek a Valóságban és vannak ez által valóságosan az események számára jelen. Ma csak ezek látják, valóságosan, hogy ma a világ káosztól uralt, ami az áleseményekben, az emberek látszat-jelenlétében, a demokratikus rendezettség látszatában, a gazdasági rend látszatában nyilvánul meg, legfőképpen a virtuálisban. Jelen lenni az esemény számára, legfőképpen jelenti azt is, hogy látjuk, hogy mik az álesemények, a szív mélyén érzékeljük azok káosz valóságát.
De csak az lesz jelen, valósan, az események, történések számára, aki erre ráér. Ma az embernek csak szabadideje van, de nem ér rá. Ráér az, aki elengedi a külső valóságot, a látszatot, a látszat önmagát, a látszat eseményeket. Aki nem kapaszkodik kétségbeesetten, a pusztán külső valóságokban, eseményekben, életét mentve, ahogy Jézus mondta, hogy aztán belül elveszítse az igazit, ami állandóan jelen van, és ami által jelen tud lenni az ember is önmaga és az események számára is. Aki elenged, az belül nyílik meg az esemény számára, így lesz benne, számára, a kép aktív történésé. A ráérés, mint kifele passzívan elengedő, belül aktív jelenlét, a képi esemény, mint egyedüli valós esemény, aktiválója. Amikor a valósan jelenlévő figyelő, jelenlétével maga aktiválja a képi eseményt, akkor gyökerében egy valóság, az esemény és a jelenlévő figyelő, megismerő. Mert, hogy igazán jelen legyünk az esemény, a történés számára, valahol, ontológiailag, egynek kell lennünk vele, a jelen-Létünkkel. Önmagamban, aktív valóságként kell érzékelnem. 
Végül is a magam jelen-Léte aktiválja a hiteles képi eseményt. Mert a jelen-Lét azt jelenti, hogy a Lét, a transzcendencia, mint aktív, teremtő valóságok számára jelen lenni, belül megnyílva az aktív jelenlétük számára az emberben. Jelen-Létemmel nyílok meg a Lét ontológiai mélyrétegei fele, aktiválván azokat, amikből végül is a hiteles, események, történések származnak. Bennem a jelenlévő figyelő, jelenlétével, maga az, aki egyben a hiteles képi eseményt is aktiválja! Így fogja a hiteles esemény, a jelenlévő figyelője annak, egymást kölcsönösen feltételezni! A jelen-Létemmel, én magam aktiválom - így lesz a jelen-Létem a hiteles esemény, történés forrása - a hiteles képi eseményt, történést, ezért vagyok képes megismerni, aktív valóságként szemben állva, hogy újra egyesüljek vele, amivel eleve egy vagyok, így ismerve meg önmagamat és Istent. Így leszek a Létben, Istenben, transzcendens Lét-történés, ami nem más, mint az igazi történés, esemény.
Jézus mondta, hogy bármit is tesztek a legkisebbeknek is, nekem teszitek. Ez nem a jó tettek morális beszámíthatósága, Jézus szemében. Hanem arról van szó, hogy Jézus a Kezdet, a Középpont, amire mindennek irányulnia kell, minden tettnek, aktív képnek, mert minden belőle származik. Jung szerint, Jézus belső középpontunk, önvalónk képe, melyben a transzcendens elem nem választható szét, az emberitől. Ez a középpont, Jézus, minden hitelesség forrása, legyen esemény, vagy jelenlévő megfigyelő, mert az ő aktív képe által van jelen minden, egy és ugyanazon valóságban. 
Ő általa szerzünk érvényt mindennek. Az egyik haszid történet a következőben állapítja meg az áldozat érvényességét. „Uri rabbi mondotta: Írva van: „És Ábel is vive, ő is.” Saját magát vitte, a saját ”ő”-jét. Csak ha valaki saját magát is viszi, akkor érvényes az áldozat.” 
Vitte az „Ő”-jét is. Az „Ő” jelenléte az áldozatnál, mint az emberi jelenlét teljessége, teszi érvényessé az áldozatot. Mint írtam fennebb, a szakrális esemény, történés, mint a transzcendens megnyilvánulása, az egyedüli hiteles történés, esemény. Az „Ő” az Isten-kép bennünk, az áldozat képei, az Isten-kép megnyilvánulásai. A Jung szerinti önvalónk, és annak képe, Jézus, ahol ontológiailag van egyesülve az emberi az istenivel. Bármi akkor hiteles, valós, ha ebből a Középpontból származik és arra irányul. A hiteles eseményben, történésben ennek kell jelen lennie, hogy hiteles legyen, valós legyen. A történésre figyelő jelen-Lét, mint passzív, de magjában aktív valóság egyben, az „Ő”-től, az önvalónktól, benne az aktív transzcendens magtól nyeri tényleges jelenvalóságát, az „Ő” a hitelesítő, az érvényt szerző alap ebben is. Az esemény, a történés, és a jelenvaló figyelője a történésnek, eseménynek, az „Ő”-ben képeznek, egy, harmonikus valóságot, kölcsönösen aktiválva egymást, hogy egymásban jelen legyenek, így hozva létre az Egész harmóniáját. Így lesz a személyiség a saját teljességére irányuló dinamikus valóság, így ébreszti és teljesíti be önmagát, Istenben, Istennel. Végül is érvényes az, ami Istenben történik, az által ismerjük meg önmagunkat és Istent. A Logosz éber szeme látja bennünk az eseményeket, amik nem mások, mint az ő képeinek történései, de Ő látja bennünk azt is, ami álesemény, csak a történés látszata.

2014. március 3., hétfő

Zen publicisztika - A Lényeget látni az események mögött

Az eseményekre odafigyelni, politikai, meg egyéb, azt jelenti odafigyelni a mögöttesre. Ezt az látja, aki látja ki, mi áll mögötte. De csak az látja, aki látja a rejtett önmagát.
Mert a rejtett révén mentjük meg önmagunkat. A kommunizmusban a hallgatásra voltunk ítélve. Nem fedeztük fel, hogy a rejtett révén mentsük önmagunkat, a hallgatás rejtekében. A hallgatás az idő az időtlenben, amiben odafigyelünk. Az első keresztények az üldöztetések idején, a katakombákban, a rejtettben, a rejtett révén védekeztek.
A lényeg amúgy is a rejtett, valami abszolút. Az identitás nem más, mint az abszolút lényeg. Ez által a rejtett Abszolúttal állunk szembe a relatívval, a káosszal szemben, mely ma fenyeget. Odafigyelni az eseményekre, jelenti a védekezést az információ áradat, az események káoszával szemben. A lényeget látni, a belső rejtett, a lényegben rejlő, lényeglátó szemmel. Ha nincs időnk, nem látjuk az események külső relativitása mögött a lényeget. A relatívban a lényeget látni, nem más, mint az identitás védelme.
Ma gyakorlatilag háború van! Amikor a káosz erői törekednek uralni az embert, háború van. Amikor a káosz ural, akkor a csata már vesztett. Ez már apokalipszis. Ahol nincsen idő a Lényeget látni, ott a káosz erői uralnak. Az identitást a káosszal szemben kell védenünk. Mert az identitás valami teljes, egész, amit a káosz erői próbálnak lerombolni.
A vesztett csata káosszal jár, káosz! Károly Róbert a Poszadai csatából a rejtett álruhájában menekült el.
Az apokalipszisek káoszát, csak a rejtett képes legyőzni, ami a káosz idején rejtve maradt. Végül az addig rejtett Lényeg fogja legyőzni a káoszt, amikor a Bárány elfoglalja méltó helyét. Amikor megtörténik a Bárány menyegzője. Ami addig szétválasztva volt, aminek a következtében a káosz uralkodott, a férfi és a nő újra egyesülnek, hogy megint egészet alkossanak, ahogy a Tamás evangéliuma írja, a lényeg a kettő egyesülése. 
A Lényeget látni az eseményekben, nem más, mint látni az események mögött a két princípium konfliktusát, melyek egyesülni akarnak, de a káosz erői nem hagyják, mely erők a kettő konfliktusából születtek. Mindkét princípium a kollektív tudattalan megnyilvánulása, ha konfliktusban vannak, bennük a tudattalan kaotikus uralma lesz dominálóvá. A kettőjük egyesülése, az a teljesség, ami képes uralni a káoszt. Ez az alapja minden identitásnak, legyen az emberi, nemzeti. Az identitások védelme, nem más, mint az egésszel, a teljességgel uralni a káosz erőit, melyet végleg nem lehet legyőzni. Csak szemben állni vele az egészet a teljességet őrző éberséggel, hogy az, ami egész a Lényeg, megvédjen a káosz uralmával szemben, melyben a nem-Lét fenyeget, tehát egzisztenciális létkérdés. Szóval figyelni az eseményekre nem más, mint éberség, mely a Lényeget őrzi, hogy a Lényeg megőrizzen. Így megfordul a probléma, nem mi őrizzük az identitást, mint Lényeget, hanem Ő őriz meg bennünket. Szerepünk a virrasztás. A ma nacionalizmusaiból épp az éberség hiányzik, ezért a nemzet féltés látszata mögött, a káosz apokaliptikus erői rejtőznek.