2012. május 5., szombat

Székely nemzeti anarchizmus - Kányádi Sándor költő, minek nincsen tudatában


A nemzetre nézve a legnagyobb veszély, ha valaki nem tudja, mit beszél, vagy nem tudja, mit akar. A politikai szónoklat alapja, hogy az ember ne tudja, mit beszél. Ez még súlyosabb, ha nincsen tudatában, még annak sem, hogy szónoklata, megnyilatkozása politika. Ekkor kétszeresen nem tudja, mit beszél.
Ez történt Kányádi Sándor költő esetében, ki azt az aranyat köpte ki, hogy "Nincsen romániai, nincsen erdélyi költő, csak magyar költő van." Ez politikai retorika, és nem az irodalom magasabb szellemiségéhez tartozó kijelentés. A politika soha sem valósít meg igazi egységet, mert retorikájának egyik alapja a kizáró jelleg. Az igazi egység, egyesíti az ellentéteket, az ellentétek egységére épül. Kányádi retorikája politikai, mert valaminek a kizárására épül, a romániaiság, az erdélyiség, ha akár csak nevében is.
Aki egyesíteni akar, úgy, hogy közben kizár, nem az ellentétek egyesítésére épít, egy magasabb szellemi fokon, az nem tudja, mit akar, mert képtelent akar. Ezért képtelen a politika, amikor nemzetegyesítő célokat tűz ki, mint Orbánék a kettős állampolgársággal, az igazi nemzet egyesítésre. Ezért képtelen Kányádi, a szellemi, irodalmi nemzet egyesítésre, mert politikai retorikával kizár, ezzel képtelent vállalva, de még ennek nincsen is tudatában, így még súlyosabb. De lehet, hogy fiatal kori verselésében ivódott bele, hogy az irodalom politika, így kérte a párt, lehet, aztán a kisebbségi lét.
A kisebbségi lét rákfenéje, hogy az irodalom hajlamos megmaradni az ellentétek, vagyis a politika szintjén, pedig az irodalom gyökere a vallásban, a mítoszokban van, melyek célja az ellentétek egyesítése, reintegrálása egy magasabb egységbe, mi maga az emberi élet célja, a nemzeti identitás, egység alapja - mit Kányádi, valami hülye politikai formalizmus szintjén erőltet. Attól tartok, hogy Kányádi Sándor kijelentése mögött, az ő magyar egysége, a magyar irodalom egysége mögött, a modern ember, nivelláló gondolkodását találjuk, a szürke tömeg, identitás nélküli egységét.


Zen publicisztika - Világában vékonyodó ember


A demokrácia, egyre inkább valami diabolikus rendszer jeleit mutatja. A szabadság rendszerének, a szólásszabadság rendszerének titulált rendszerben, egyebet sem hallasz, hogy vigyázz, mit közölsz a netten, mert kirúgnak, vagy nem vesznek fel, és akkor éhen döglesz. Tehát, be kell fognod a szád. A szekusok is azt verték annak idején a fejemhez, amikor kihallgattak, hogy mit mondtam.

De tudom, jönnek a demokrácia hívői, mert a demokráciának sem más az alapja, mint a vallásnak, a hit az alapja, annyi különbséggel, hogy ez utóbbi szekularizált hit, de magatartásban, még irracionálisabb, mint a legprimitívebb vallás. A primitív, ha a lélek belső mintáit nézzük, nem mondhatjuk, hogy hülyét csinál magából, de a modern ember igen, a demokrácia hívője igen.

Hitének alapja a redukáló minimalizmus, a modern ember minimalista maximalizmusa, mely így hangzik: de azért jobb a demokrácia, mint a kommunizmus. Ezt elfogadni, csak pavlovi reflexek szükségesek, nem is kell gondolkodni, itt kezdődik a demokrácia, ilyen egyszerű, nem is kell tanulni csak utánozni, hagyni, hogy ezek a bölcsességek csak hassanak ránk, úgy kell tenni, mintha napoznánk, a nap is csak hat, ha kiállsz. Igen a tényekre leredukált ember minimalizmusa, melynek semmitmondó minimalista bölcsessége, olyan bölcsességeket szül, mint az udemeré tesz a legtöbbet az erdélyi magyarságért, vagy Orbánék tesznek legtöbbet a magyarságért. Ez a biztonság jelszavának, minimalista biztonsága, a minimum biztonsága. Ezt az az ember keresi, mely elveszítette az Egész biztonságát a talpa alól. Kinek már léte sincsen, csak tényekre redukált élete, ezért szereti a tények látszatbölcsességét, látszat nyilvánvalóságát. Ez a bölcs a következmények előre látásával bölcs, hogy, ha nem hagyatkozunk a biztos minimumra, nagy veszélynek tesszük ki a nációt, létébe kerülhet, mint a népszámláláskor. A rettegés korában, mert a Lét-hiány, rettegéssel jár, a biztonság válik az ember, legégetőbb problémájává, mert Lét-hiányában egyre inkább fenyegetve érzi magát, tudattalanul, és így válik a minimum biztonsága melletti legfontosabb érve a veszéllyel való riogatás.

Ő a dolgos középszerűség minimuma. Nagy reklámtáblákon hirdeti, mint udemerés polgármester, mint Antal Árpád András, sepsiszentgyörgyi polgármester, hogy mit tesz, mert, amit tesz a minimum maximuma, ez az ő logikája, a 89 utáni logika, a modern ember logikája amúgy. A tett a fontos, azt hangoztatják, vagyis, ami nem más, mint a Lét minimuma. A Lét minimuma konkrét, tárgyi, objektív, mert ő cselekvésében ezzel foglalkozik, ez a tartalma cselekvésének, mert a Létet nem cselekedheti, mert Lét-hiányában, benne nem cselekvő a Lét - gőgjében megszűnt a Lét elszenvedője lenni, hogy a Lét fölé emelkedjék, a Létben jelen lévő isteni teremtetlen energiákkal. A Létből, csak a minimumot engedi közel, amit lát, a konkrétat, a Lét teljességét, ami túl van rajta, nem engedi közel, tehát az nem is létezik, csak a minimum, amit lát, érzékel. Létének garanciája ez a biztos minimum, így lesz ő tárgy, mert tárgyiasságából kifolyólag, nem ismeri létét, mert a tárgyiassággal elzárja maga elől a lét teljességét. Ahol nem ismeri az ember a Lét teljességét, ott léte, a tárgyi léte is, egyre vékonyodik, már nem is tárgy, hanem puszta benyomás, mit a technika egyre élesebb képsugárzói hoznak létre. Az egyre tökéletesebb képek, egyre nagyobb felbontások kiégetik, a transzcendencia, a Lét, belső képet az emberből, mivel kapcsolatot teremt a természet képeivel, realitásaival, ami által benne él a világban. A tökéletes képernyők képei, teljesen irreálissá teszik az ember létét a világban. Az ember egyre zsugorodik a világban, mint a mesebeli királykisasszony, a rossz varázslat következtében az ágyában, míg már nem lesz látható.