2013. május 16., csütörtök

Memoár - A gyergyóditrói Lukács Jóska bácsi, I. világháborús veterán, és a vietnámi veterán


Volt egy gyergyóditrói bácsi, Lukács József, aki mindkét nagy háborút végig harcolta. Az elsőben végigharcolta az isonzói, doberdói csatákat, na meg a Piavenál is ott volt, ott sebesült meg, ki is tüntették. Benne van, Az erdélyi ezredek az I. világháborúban című könyv, kitüntetettek mellékletében, a képi mellékletben is. Mivel gyorsan felépült, idő előtt kérte, hogy visszamehessen az olasz frontra, mely köztudott a legvéresebb volt. Azt mondta az első szuronyroham volt az irtózatos, az első halottak, sebesültek látványa, utána már ment minden, mint a karikacsapás.
Asztalos volt, műbútorasztalos. Ha valaki jár a ditrói nagytemplomban, a belső üveges ajtó, meg egy újabb gyóntatószék az ő munkája. Nem muszáj meggyónni benne. 94 évesen, még egy házra való épületmunkát vállalt el és készítette el. Egy száraz öreg volt.
A nyolcvanas években, még amikor az öreg élt, megismerkedtem egy amerikai, Vietnámot jár veteránnal, magyar volt. A ditrói templomot nézegették, egy mise vége volt akkor. Épp katolikus teológus voltam. Felvittük a toronyba, Balázs Frici teológus kollégámmal, ami 75 méter magas. A derekánál mondta szédül, mélységiszonya van, pedig nem volt kilátás. Végül kiderült, hogy amikor lelőtték a repülőgépét Vietnámban, akkor kapta a mélységiszonyt. Tanár volt. Egy kicsit látszott rajta a háború viszontagsága, pedig nem volt idős, még tanított. Az öreg Jóska bácsin nem látszott semmi. Tehát igaz, hogy az első világháborúval valami nagyon megváltozott. Mert az amerikai katona, hűjén megy haza, annyira kikészül a láthatatlan talibánoktól, ha nem viszik, mert öngyilkos lesz. Drogos lesz, meg egyéb, ha leszerel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése