2012. október 15., hétfő

Vallásos anarchizmus - Kozma Szilárd, pénzcsaló, megélhetési asztrológus üres lelke és sztereotip személyisége

Kozma Szilárd, ez a pénzcsaló, svihák asztrológus, szeret zengzetes címeket adni az ellenem írott, engem „leleplező” írásainak, mint annak az írásának a címe, mely így szól: „Nagy Attila (Puli), a SRI misztikus ügynöke”. Gyakran hangoztatja, hogy „volt besúgóm”, amivel 89 előtti besúgással vádol, hogy én ráállított ügynök voltam. Ezek az eddig nem bizonyított állítások, rágalmak, nem engem lepleznek le, hanem őt, mert eddig csak hivatkozott CNSAS dokumentumra, mely tartalmazza, hogy én ráállított besúgó voltam, de nem látta azt még senki. Az aljas gazember képes azt hazudni , hogy van ilyen dokumentuma. De aki képes volt Csíkszeredából, Kökösbe jönni, hogy ellenem terhelő dolgokat gyűjtögessen, ellenségeimtől, kikről ugyan úgy megírtam az igazat, mint róla, nyomozzon utánam, amivel aztán támadhat az interneten; aki képes volt udvarunkra betolakodni, filmezni, hogy a lakásunk állapotával lejárasson, annak, ha tényleg lenne valami papírja a CNSAS-tól, már rég lobogtatná az interneten – a CNSAS a volt Szekuritate dossziéit vizsgáló bizottság. Szilárdka leleplezésének mértéke annál nagyobb, minél magasabbra helyezi Szilárdka magát a szellemi ranglétrán. Magát a legfelülre helyezi, mert ő többet tud a teremtésről, mint a keleti és nyugati mesterek. Egy biztos, hogy a keleti és nyugati mesterek közül egyik sem volt aljas, mint ez a svihák, pénzcsaló, közönséges hazudozó.
Mi célt szolgál ez a SRI-sezés, ez a „volt besúgóm”-ozás? Ezek nem mások, mint megbélyegzések, stigmatizálás. A megbélyegzés szerepe, a bélyeg szerepe, hogy a megbélyegzettet, a rásütött bélyeg révén kiközösítse a társadalomból, a közösségből, melyben él – vagy élni kényszerül. Ezt a célt szolgálja az általa is sokat hangoztatott papságból való kirúgás. Vagyis a megbélyegzett, belülről, a társadalom biztonságából, kívülre kerül, a külső bizonytalanságába, kiszolgáltatottságába. A kívül kerülés súlyossága csak ontológia alapokból érthető, az ember alapvető fenyegetettségéből. Az ember alapvető fenyegetettsége nem más, mint amikor a nem-Léttől érzi magát fenyegetve. Minden fenyegetés ennek a megnyilvánulása csak. A társadalom, az azon belül lét, lényegében védekezés, a nem-Léttel szemben, mit a külső, a kívül levés testesít meg. A társadalmon kívül lenni, nem más, mint a nem-Léttől direktben fenyegetve lenni. Természetesen a kívül lenni, csak annak jelenti a nem-Léttől való fenyegetést, ki előle a társadalom anyaméh, anyai öl biztonságába menekül, ki nem mer kívül is lenni, meg belül is, a kettőt egyesítve. Ki nem meri elveszíteni életét, a kint létben tapasztalható nem-Létben, az attól való fenyegetettségben. De aki elveszíti életét, a kint nem-Létében, az elnyeri életét, azt a mély belső valóságot, mit a társadalmi belül levés biztonságáért megtagadott. Aki megnyeri életét az elveszíti, mondá Jézus.
Nem csak a társadalmon belül levés jelenti a biztonságot és azok hiánya a nem-Léttől való fenyegetést. Ezt azok által lehet igazán bemutatni, amikkel Szilárdka tudattalan materializmusa támad. Rossz a házunk, anyagi nyomorban élünk, egészségtelen vagyok, kopasz vagyok, öreg vagyok, öregebbet mutatok, mint ő. Természetesen ezekben ő, mind pozitív, pozitívabb, mint én. Kényszeresen bizonygatja, hogy több mint én. Majd fény derül a kényszeresség okára is. Tehát ezek, amikkel támad ezek mind negatívumok. Lényeg, hogy nem csak Szilárdkának, hanem korunk emberének. És miért?! Mert a nem-Lét általi fenyegetettség érzése nyilvánul meg bennük az ember számára. Ennek nyomán jött létre az a sztereotip személyiségideál, mely szerint ma a modern ember él, mely elutasít mindent, ami negatív, mert azok által létét érzi fenyegetve, a nem-Lét által. A nem-Lét általi fenyegetettség elől, a modern ember - de más formában más koroké is, egyik sem kivétel, csak a ma embere életében a legsúlyosabb probléma - egy egyoldalúan pozitív, a negatívat egyoldalúan elutasító, sztereotip emberképben próbál menedéket lelni, a nem-Lét fenyegetése elől. Ez a nem-Lét elől menekvés társadalmának, sztereotip személyiség ideálja. Ez a nem-Lét elől menekülő társadalmi belül lét, személyiség struktúrája. Egyik strukturálója a társadalomnak, mi által maga is strukturálva van. A társadalmi belül-léthez, a sztereotip személyiségideálhoz való menekvés, nincsen következmények nélkül. A belső én-központ elveszítésével jár. Ettől identitás nélküli korunk tömegembere. A belső én-központ hiánya egy belső űrt hagy maga után, mi nem más, mint a nem-Lét űrje, a belső üresség érzete. A kívül lenni fenyegetettsége, belső fenyegetettséggé válik. Ez a fenyegetés, a nem-Lét általi fenyegetés, növeli az erőfeszítést, amivel az ember kapaszkodik a társadalmon belüliségbe és a sztereotip én ideálba. De az erőfeszítés növeli az űrt, egy ördögi kört hozva létre, miből végül nincsen menekvés. Esetleg a teljes összeomlás.
Az emberek általában koruk emberideálját kérik számon egymáson. Ha valaki esetében úgy látják, hogy nem azonosult a kor emberképével gyűlölni kezdik. Igaz, hogy azért egy korban több emberkép van, és sokszor ezek ütköznek, de akkor is van egy közös vonásuk, hogy sztereotipek és lényegében ez az igazi probléma. Valakit megvetni rossz lakása miatt, anyagi nyomora miatt, eléggé átfogó sztereotip magatartás, mert a nem-Lét általi fenyegetettség nyilvánul meg általuk.
A normalitás ma azt jelenti, hogy azonosulsz a pusztán sztereotip létmóddal. Szilárdka, a sok fenyegetés között azzal is fenyegetett, hogy beperel és nagyon nagy összeget fog követelni. Mikor látta, hogy nem ijedtem meg, bolondnak nevezett, mert szerinte minden „normális ember” megijed, egy olyan anyagi fenyegetéstől, amivel ő fenyegetett. Az anyagi veszteségben a nem-Lét általi fenyegetést éli meg az ember, már akinek léte arra alapozódik. Ha Szilárdkának ez a normalitás, akkor ő materialista és csak látszatra szellemi ember, mivel nála a szellemiek is materializálódnak, puszta gondolatként, lélek nélkül. A belső űr, mi benne van, puszta gondolati matériává teszi a legmagasabb gondolatait is. Ha neki a normalitás ez, hogy félni kell az anyagi veszteségtől, akkor ő is fél. Fél a nem-Léttől, a belső űrtől, ezért menekül előle, és ezért, védekezésül, azonosul, a normalitás sztereotípiáival. Ezek alapján ő a bölcs tanító, pusztán csak egy sztereotip személyiség, azzal azonosul, mi kizárja a bölcsességet.
Szilárdka lényegében korunk sztereotip személyiségét kéri számon rajtam, mivel ő azonosult, lelkében egy űrt hagyván maga után. Ez ellen a belső űr ellen küzd Szilárdka, asztrológiával, metafizikával, ezekhez menekül. Mivel csak menekül, ezek csak növelik a benne lévő űrt. Az üresség szörnyen gyűlöli ki nem üres. Azt hiszi, hogy mérhetetlen csapást mér rám az internet nyilvánossága előtt, az előbbi negatívumokat hangoztatva. Nem mér ő semmilyen csapást, mert amikor ezekkel harcol ellenem, ellenünk, akkor saját sztereotip személyisége és saját belső üressége gubancában vergődik. Szilárdka harca ellenem egy gubanc ember vergődése, nem igazi harc, mert az ilyen legalább még arra sem képes, úgy igazán. Hogy én mit csinálok vele?! Szórakozom Szilárdkával, mint macska az egérrel!!!
Szilárdka korunk személyiségideálját kéri számon rajtam, kinek pénze van, kinek jó lakása van, egészséges, nem kopasz, egészséges a felesége. Ezek hiánya, mind negatívum, ami alapján bárki negatív besorolást kap. Ezeknek olyan jellege van, mint a középkorban a bűnnek, stigmatizálnak. Szilárdka tudja jól, hogy mit csinál, amikor besúgóz, SRI-sez, mert ez nem más, mint stigmatizálni valakit, bélyeget sütni rá és ez egyenlő a kitaszítással a nem-Létbe, minél szörnyűbb érzés nincsen, ennél kegyetlenebb lélektani háborút nem lehet elképzelni valaki ellen. Csak az a helyzet, hogy az én esetemben ez a fegyver nem hatékony, én már rég szembefordultam a társadalmi bent léttel, kívül élek, a pusztámban. Onnan tudom, hogy az ilyen háború valaki ellen, miért olyan kegyetlen lélektanilag. Neki nehéz, mert ő a belső gubancaiban vergődik, a nagy asztrológus, ki mindent tud az emberről. Na, ez a gond nála, ez a mindent tudás gőgje, ezért üres ott ő belül, mert ez is egy sztereotípia, mivel azonosul, a szellemi ember, meg nem élt, pusztán sztereotip ideálja.
De épp ezzel árulja el magát, hogy sztereotípiát kér számon rajtam, mert ezzel árulja el személyisége pusztán sztereotip voltát. Mi áll távolabb a misztikától, mibe ő a beavatást kínálja, a metafizikától, miről bölcsködik, a bölcsesség mivel henceg, mint a pusztán csak sztereotip személyiségnek lenni, belső ürességtől kínzatva. Az igazi mély szellem messze ezen túl van.
A sztereotip személyiség roppant érzékeny, ha kritika, támadás éri, mert létében érzi fenyegetve magát. Léte és sztereotip személyisége egy és ugyan az. Ezért érzi magát létében fenyegetve, ha azt bármilyen támadás éri. Az ontológiai fenyegetettség érzésével küzd, mert az őt ért támadások, neki a nem-Lét támadásai, mi szorongással tölti el. Sztereotip személyiségét védve, a nem-Lét ellen kénytelen küzdeni, aminél kegyetlenebb, szorongatóbb nincsen. Ezt szánta nekem, de úgy néz ki fordítva sült el a fegyver. Ő akart a lelki gubancból kiszedni, az, aki benne vergődik. Ő állította rólam, a magas asztrológiai, bulvár tudomány alapján, hogy tévúton járok. Aki sajt személyisége börtönében vergődik, az milyen úton jár. Aki eljön Csíkszeredából Kökösbe és betolakszik udvarunkra, tiltásom ellenére, filmezni házunk állapotát, hogy milyen rossz, mikor kiutasítom, szájba ver, az vajon milyen úton jár, ki ide züllik, a „magas bölcsessége” ellenére?! A sztereotip személyisége, és a belső üressége útját járja, azt az utat, melyre ezek kényszerítik, mert ezek kényszerítő erők. Ezért kényszeres Szilárdka háborúja ellenem, mert a belső űr, és a sztereotip személyisége erre kényszeríti. A háború legnagyobb ellensége a szabadság hiánya. Ezért nem tud igazán a ma embere háborúzni!
A társadalomban való bent lét, egyik alapvető feltétele a saját lakás. Szilárdka épp ezzel teszi fel a koronát az ellenem irányuló egzisztenciális támadásaira. Azt állítja, hogy a lakást el fogjuk veszíteni a per által. A feleségem megy a testvéréhez – ahhoz, aki kicsinálta a lakásból, nagyon érdekes ez, az én megjegyzésem – én pedig nem lesz hova ellegyek, mert engem nem fog befogadni senki. Tehát a senki leszek, kinek semmije, senkije, senki nem nyújt védelmet neki. Az ember legfőbb igénye  a védettség. A teljes kiszolgáltatottságot szánja nekem Szilárdka. Ebben nyilvánul meg a nem-Lét általi fenyegetettség leginkább. A teljes kitaszítottságban lesz részem, szerinte! Szilárdka a maximálisra fokozta ezzel, a nem-Lét általi fenyegetésemet, általa. Mert a legszörnyűbb, lelkileg, valakit a nem-Lét által fenyegetni. Mindenen kivülre, a nem-Létbe helyezni valakit, az nem más, mint a személyiség erkölcsi, ontológiai megsemmisítése, meggyilkolása. Az agresszió szellemi, de sokkal valósabb, mint a fizikai. Szilárdka ezzel árulja el, hogy neki a lényege az agresszivitás. Forrása a belső űr, mi ellen azzal küzd, ha máson uralkodhat, mást szellemileg megsemmisíthet. Mert a belső űrt, a nem-Létezés belső űrjét, az uralkodás, a szellemi agresszió nyújtotta illuzórikus létezés érzettel űzi el. Belső űrje az által jön létre, hogy menekül belső önmaga elől. Az egész metafizikázása, asztrológiázása, misztikázása, nem más, mint menekülés belső önmaga elől és az annak nyomán létrejövő űr elől. És egy ilyen akart engem a helyes útra terelni, ki menekül önmaga elől, a terelgető tudománya révén. Az önmaga előli menekülés is egy út, de ez az igazi tévút.
Szilárdka engem oda helyez, abba a kinntbe, ahol minden misztika kezdődik. Elnézem hány ember, mint ő is, képes azonosulni tanokkal, meditációs technikákkal, ami rém könnyű, de elmenekülnek, az egész életükkel, az igazi misztikus hely elől, ami nehéz, a kinti pusztaság elől, a benne való egyedüllét elől, ahol senki vagy. A külső, hamis éntől, csak itt szabadulsz meg és nem a szociális háló biztonságban meditálgatva, keleti tanokat olvasgatva és azok frázisait pufogatva a netten. Az igazi misztika a kitaszítottságban kezdődik, ahol te vagy és az Isten. Nem az ezoterikus, bulvár honlapokon, vagy kényelemben keleti metafizikákat olvasgatva! Az igazi misztika a Jób könyvének misztikája, az elhagyatottság, mi Jóbot övezte, ahol csődöt mondott minden vallásos válasz. Csak az tisztít meg annyira, üresít ki, hogy az Úr beléphessen belsődbe, ahol már ott is van. Ezt a hiteles misztikusok, misztikák mind tudták, csak Szilárdka nem tudja, ki játsza a nagy misztikust, az általa átverhető buta népségnek, az emberi butaság vámszedőjeként. Mert a kint létben, nincsen már semmilyen misztika, csak te vagy és az Úr. Az igazi misztika nem misztikus, nem metafizikus, azon túl van. Ott kezdődik, ahol mindenki elnémul, mert úgy érzi minden csődöt mondott. Ebben a teljes feladásban jelenik meg az Úr, amikor már semmilyen misztikus tudománnyal nem állunk neki ellent. Szilárdka misztikázása, metafizikázása, asztrológiázása, tudálékoskodó, sztereotip személyisége, nem más, mint ellenállás az igazi misztikus élménynek, ellenállás, Isten tiszta jelenlétének, mit nem gátol vallás, sem misztika, sem ezotéria, sem meditációs technika.
Beavatásról locsog a misztikába, tudálékoskodik, amikor megveti a misztikus élmény születésének igazi helyét, a senkivé levés helyét, a társadalmon kívül lévő kintet, mert csak a senki veti le igazán a külső illuzórikus ént. Csak a senki olyan egyszerű, hogy ne keljen neki tan, csak Isten, ki a senkiben lakik. A keleti tanok után érdeklődők, szeretik olvasni az elme csiklantó, csak elmeizgalmat jelentő, metafizikákat, mik a belső ürességről, a Semmiről, ami infantilis örömet okoz nekik, mint gyereknek a játékai. Sokan pufogatják jelszóként, hogy a külső én illúzió, kényelmesen olvasott keleti tanok alapján, de annak fájdalmas megsemmisülése elől, a senkivé levés révén, elmenekülnek. Elmenekülnek az egyszerűvé érlelő, mert az érettség egyszerű, nem magas szinten tudó, senki volt elől, a tanok infantilis szeretetébe. A szenvedéssel járó - a nehéz és nem könnyű, mint a keleti tanok kényelmes olvasgatása - egyszerűség üressége már nem vonzó számukra, csak a gondolatian kényelmes. Aki nem szenvedéssel, egzisztenciális szenvedéssel szerezte ismereteit, az csak tudálékos, mint Szilárdka. És viszonya ismereteihez infantilis, mint gyermeknek játékaihoz. Szilárdka honlapja bevezetőjében azt írja, keményen dolgozik - a ma emberének sztereotip szlogenje - készíti a horoszkópokat. Ez nem kemény munka, hanem infantilis játszadozás a horoszkóppal, mert Szilárdkának, a horoszkópkészítés ugyan az, mint a gyerek, amikor játszik játékaival. A gond az, hogy ezzel nem csak magával játszik, hanem egyúttal, felelőtlenül emberek életével, sorsával is.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése