Jegyzet - A sepsiszentgyörgyi Mikó-ügy, és a székely bárók túlkapásai

Az erdélyi magyarság életében, időközönként, a közösség tagjainak címezve, morális jelszavak hangzanak el, a felkentek szájából. Mint az „egység”, a népszámláláskor. A székelyt morálisan kötelezték, a nem létező egység nevében, hogy letagadja székelységét. Ilyenkor a kedélyek, a nemzeti végveszély rémképével vannak felfokozva. De természetes az is, hogy ugyanakkor, amikor a székellyel letagadtatják székelységét, ugyanakkor morálisan kötelezik, mint teszi Antal Árpád András a marosfői EU táborban, hogy autonómiát akarjon, ha kell neki, ha nem. Mert ugye, ha nincsen autonómia elveszünk, ez is a nemzeti elveszés kényszerképzetével van alátámasztva. Tehát az erdélyi magyarságot, időközönként, morálisan kötelező jelszavakkal állítják sorba.

A buzoi bíróság döntése nyomán, a sepsiszentgyörgyi Mikó Kollégiumot újraállamosíthatják, vagy három atyafira, fejenként 3 év börtön néz ki. Ez a döntés megfellebbezhető, nem végleges, tehát túlzott a vele kapcsolatos reakció, ami a hisztéria fokát is elérte.

Megint apokaliptikus jelszavak hangzanak el, mint visszájára fordulhat az egész visszaszolgáltatási folyamat. A választások nyomán frissen felkentek, bombasztikus jelszavakkal, melyek megint morálisan kötelezők akarnak lenni, élére állnak az ügynek, hogy megmutassák, ők mekkora székelyek, magyarok, mint Antal Árpád András Sepsiszentgyörgy polgármestere, vagy Tamás Sándor megyei tanácselnök. Szokásához híven, Antal Árpád András jeleskedik, a semmitmondó, bombasztikus kijelentésekben, mikkel morálisan kötelezni szeretne. Szerinte, minden erdélyi magyarnak, magáénak kellene éreznie ezt az ítéletet, mintha őt ítélték volna el három évre. Ez valami morális kötelezés akar lenni. Hát én nem fogom a magaménak érezni. Sőt nagyon is közömbös maradok a Mikó tulajdonjoga iránt, tőlem akár azt is az ortodox egyháznak adhatják. De közömbös maradok az elítéltekkel szemben is. Miért?! Mert, amikor jogaimért harcoltam, részvétlenségbe, közömbösségbe, sőt gúnyba ütköztem. Csinta Samu, a Krónika főszerkesztőjeként, gőgösen lekezelve, megtagadta a replika jogát, egy megrendelésre készült, engem rágalmazó, cikk nyomán. Torma Sándor a Háromszék volt főszerkesztő helyettese, magányos lázadónak csúfolt. Farkas Árpád volt főszerkesztő kigúnyolt éhségsztrájkomért. A hatóságokkal szembeni igazság keresésemben egyedül maradtam, és most is egyedül vagyok, a közömbösség üressége vesz körbe, épp tulajdonjogi ügyekben, mint a Mikó ügye. De ugye csak a nagy ügyek számítanak, mert csak ezek biztosítanak nyilvánosságot a felkenteknek, kis ember, kicsi ügyei nem számítanak. Ezek nyomán, úgy döntöttem én is közömbös leszek a morálisan kötelező, de épp annyira üres nemzeti jelszavakkal szemben. Természetesen erre valaki azt mondhatja, de azok érvényt szereznek, maguknak, nálam nélkül is. De vajon így van? A kérdésre a későbbiekben válaszolok.

Ilyenkor illik szidni a román államot, hogy nem működik a jogállamiság, csorbát szenved. Ilyenkor a székely valami morális fölényt érez a román állammal szemben. De vajon ez jogos? Nem jogos! Mert a Székelyföldön sem tartják tiszteletben a törvényeket, a magántulajdonhoz való jogot, a székely elöljárók, bárók közül nagyon sokan. Sok névtelen székely hiába keresi az igazát, saját fajtájával, felkentjeivel szemben, tulajdonjogi ügyeiben. A Székelyföldön is épp úgy kitörik a nyakát a magántulajdonnak, épp úgy lábbal tiporják a tulajdonhoz való jogot, mint a buzoi bíróság az Erdélyi Református Egyházét. Úgy, hogy mi székelyek sem vagyunk morális fölényben a román Bukaresttel szemben. A kisember fájdalmáért, mi nem látványos, azért az Antal Árpádok, Tamás Sándorok, nem üvöltöznek, legalább bombasztikusan üres jelszavakat sem. Ezek az urak közömbösek a néma fájdalmakkal szemben, csak a látványosan felfújt, nagy nemzeti ügyek jönnek számításba. Ezek mindig felülírják a kisember néma fájdalmait. Az nem jó, ha a kollektivitás közömbössé tesz a néma fájdalmakkal szemben. Gyengíti a közösséget, ha a kisember úgy érzi, a közösség nagy ügyei fontosak csak, az övé nem. Az ö ügyei alá vannak vetve a nagy ügyeknek, a közömbösség révén, mit a nagy ügy okoz a kicsinek, mert a nagy ügy közömbösség tesz a kicsi ügy iránt. Hány székely család nem tudja érvényesíteni tulajdonjogát, mert nem találja erdejét, mert a székely bárók ellopták, de ez a nagy ügyektől nem kap nyilvánosságot. Ezekért a tulajdonokért nem üvöltözik sem Antal Árpád, sem Tamás Sándor.

Korunk tömegembere, a belső üressége nyomán, csak a bombasztikus, nagy ügyekre érzékeny, mert úgy érzi, tudat alatt, hogy ha nagy ügyért lelkesedik, akkor ö is valaki. Holott, csak egy pici zsír cafat a nagy húsőrlőben. Amikor meg már őrlik a húst, akkor lehet kész a recept. Az újabb nagy ügy, előre gyártott. A figyelem, hogy mi fontos, mi legyen fontos, mesterségesen irányított. Így a kisember néma küzdelemre van kárhoztatva, mert az ő ügye, soha nem lesz érdekes. Az a fontos, ami érdekes, ami szenzáció, a kisemberben semmi szenzációs nincsen, semmi érdekes, ezért ő és az ő ügye soha nem lesz fontos, vagyis ő maga nem fontos – csak, amikor a felkentek, a nemzet nevében, morális kötelezettségeket vernek a fejéhez.

A modern ember jelszava, így a nemzetieké is, a „valós problémák”. Csak az a gond, hogy a modern ember életében, már csak az a valóság, mi mesterségesen felfújt, tehát ami nem valóság. Épp a nagy, bombasztikusra fújt kisebbségi ügyek, miket az Antal Árpádok, Tamás Sándorok ügyesen megnyergelnek, tesznek közömbössé a némán szenvedők fájdalmai iránt.

Na de Tamás Sándor jelszavát se hagyjuk ki, amit puffogtatott a Mikó-ügy nyomán: fennen hangoztatta, hogy a székelyt nem lehet megfélemlíteni. Szemtelenül üres jelszó. Vajon, mi által uralkodnak, a Székelyföld bárói, kapzsi felkentjei, a némán szenvedő székelyen? Sok esetben mivel fosztják meg tulajdonától, mert sok székely hiába keresi a tulajdonhoz való jogát? A rettenhetetlen székely megfélemlítésével. A szekus módszer maradt, a megfélemlítéssel való manipulálás. Csak az üres jelszavak az újak.

A szentgyörgyi Sláger Rádió, fennen hangoztatta, hogy magyar emberek tették a feljelentést az ügyben, kiknek a református egyház, a pénzükkel megvett lakására igényt tartott. Na, itt látszik, hogy a kisembernek, mennyire kuss, ha az ő ügyét a nemzeti, egyházi felül írja. Úgy látszik nekik a nemzet iránti kötelesség lett volna, az utcára menni, lakni. És mivel nem tették, meg vannak bélyegezve árulóknak. Csak nem tudom milyen morális alapon?! De mi lett volna, ha a református egyház, megelégedett volna az iskola épületével, elfogadott volna egy kompromisszumos megoldást, nem háborgatta volna a lakókat? De miért nem tette ezt a református egyház?

Azért, mert 89 után a birtoklás őrülete tört, mindenkinek kell valami, mindenki kapni szeretne. Különös a birtoklási őrület az egyházak esetében, épp azok esetében, akiknek legfőbb mestere, Jézus mondta, hogy „a rókának odúja van, de az Emberfiának nincsen hova lehajtania a fejét” - és az egyházak épületekért háborúznak, vagy ajándékba kapják az államtól, mint az ortodox egyház. A transzcendencia közvetlen élménye, az ő képeinek élménye, mi a vallási élmény alapja, a lélek szabadságához kötött, mi nem tűr semmiféle birtoklást, ezért ítélte el Jézus a birtoklás szenvedélyét.

Az egyházak elöljáróinak, papjainak minden nap a kezében van a Biblia, az Ószövetség, melynek prófétái, nem csak a nagy veszedelmekről prófétáltak, hanem a kisember néma fájdalmáért is szót emeltek, mit a vagyonosodás mellett az egyházak papjai elfelejtenek. Lehet, hogy nálam nélkül is érvényt szereznek a bombasztikus jelszavak, de azon székelyek nélkül, kiknek némán kell tűrniük a székely felkentek, bárók igazságtalanságait, nem biztos, hogy érvényt fognak szerezni. A kisember némán tűrt igazságtalansága, jobban rombolja a közösséget, mint a külső ellenség, mert belülről rombolja. Ennek voltak tudatában a zsidó próféták, aminek ma nincsenek tudatában, az egyházak papjai.

Jézus a Lélek eljöveteléről beszélt, ami anyagtalan, és nem hatalmas anyagi konstrukciókat jelentő egyházakról.