Sokan hangoztatják, legfőképpen keletet majmolva, de a nyugati misztikákra is hivatkozva, hogy az elme szétszór, az elme illúzió. De közben elfeledik, hogy ezt a kijelentést gépiesen utánozzák, ami még illuzórikusabb. És természetesen hangoztatják, hogy az elmét le kell csendesíteni, de közben a legfontosabbnak nincsenek birtokában, nincsen személyes ítéletük ebben a kérdésben, mi az egész embert magába foglalja.
Ha saját tapasztalatuk volna, akkor saját elméjük közvetlen élményével kezdődne, és akkor rájönnének, hogy kelet sokat hangoztatott nagy bölcsessége, az elme illúziója, mi még Hamvasnak, a szellemi raktárnoknak, állandó leltározónak és újra rendberakónak is, kiindulási alap, csak következtetés, következmény, nem más. Vagyis nem ok, hanem következmény. A meditációs technikák, csak ezen a puszta következtetésen alapuló technika. A technika, ha csak következtetésből indul ki, de önmagában véve is, nem viheti a meditálót egy abszolút állapotba, hanem csak egy olyan állapotba, mi a következtetésből származhat, tehát azt valósítja meg, mit az előfeltevés feltételez.
A gondolatok közvetlen megismerése, azok természetének megismerését jelent. A gondolatok természetéből kiindulva, a tapasztaló felismeri, hogy az elme szétszórtsága akkor gond, ha hiányzik mögüle, a belső központ, mint egységbe fogó, szervező elv. Tehát az ember, csak akkor esik saját elméje kelepcéjébe, ha belső önmagától távol él.
De a meditációs technikák hívői épp azt mondják, hogy a technika belső önmagunkhoz visz el. A központ maga nyilatkozik meg, képekben, gondolatokban, amivel az elmének üzen, ürességként, mi tele van. Ő belülről nyilatkozik meg, önállóan működő rendszerként. A technika külső módszer, mi kívülről nyúl bele a belsőbe, ezzel felfüggesztve a belső működését. Hogy a meditációs technika felfüggeszti a belső működését, bizonyítja az a tény, hogy könnyen balul üthet ki a pszichére nézve. A tudattalanban hatalmas energiák vannak, mit a belső működés szabályoz, fokozatosan szabadít fel belőlük.
Az alapvető érv a keleti mesterek részéről, a karma, az archetípusok energia fogságából való kiszabadulás, azokon túlra, ahol az archetípusok hatása nem érvényesül. Kelet mestersége ellentétet kreál az üresség, és az archetípusok között. Holott az archetípusok, és az üresség, a Semmi, mert ez is csak egy gondolati kép, egy egységet képeznek. Ahol az egységet felismerik, épp a belső alapján, ott az archetípus nem az lesz, mi a fogságba tart az energiái révén, hanem a láthatatlan energiái révén, ami az ürességgel rokon, épp az lesz, ami az ürességbe visz, minden külső technika nélkül.
Az archetípusok akkor veszedelmesek, ha az ember egyoldalúan viszonyul hozzájuk, beléjük kapaszkodik görcsösen, hátat fordítva a belső működésének, a belső ürességnek. De a meditációs technikát is épp ez jellemzi, ez az egyoldalú viszony, ami miatt nem veszi figyelembe a belső önálló működést, ezért jelenthet veszélyt az ember elméje épségére nézve.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése