2010. július 13., kedd

Vallásos anarchizmus - Levél N. F. Ilona képzőművésznek az emberi lélek végtelen közelségéről

Kedves Ilona!

Ez pont nálam is így van, gondolataim megvalósulnak. Természetesen csak azok, mik szelid ábrándok. Ha időközönként megfeledkezel róluk akkor nagyobb esélye van a megvalósulásnak.

Ilyenkor gondolati magvakat vetünk el a lélek mély rétegébe, amiket a lélek maga valósít meg. Ezt meg találjuk a keleti szent iratokban is, meg nyugati misztikus írásban, mint a Láthatatlan felhője.

Az újszövetségi magvető példázatát így is lehet értelmezni, hogy Te magad veted a magot a lelkedbe. Minél szellemibb magokat kell vetni a lélekbe és ez már lelki élet. A lelki élet nem elérhetetlen magasság, mint ahogy sok tanító szent könyv hirdeti, közvetlenül adott rá a képesség. A lélek számunkra közvetlenül adott, minden közvetítő nélkül, ő megtanít mindenre, ennyi az egész lelki élet.

A vallás, a lelki élet nem egyéb, mint a kapcsolat lelkünk mély rétegeivel, a benne lévő képivel és képen túlival, ami a Transzcendens maga.
A gondolati magvetés, amit Te művelsz, már lelki élet, mert gondolataid kapcsolatba lépnek lelked mély rétegeivel és így valósulnak meg. Ezt nevezi a Láthatatlan felhője ismeretlen szerzője, szándék nélküli akaratnak, ez messze több, mint a racionalista nyugatnak a görcsös akarata, akarnoksága.

A lelki életet nem lehet akarni, a hitet nem lehet akarni. Ha ráfigyelsz, a belsőd hív meg a lelki életre. A hit nem elhatározás kérdése, hanem belőled születik. A hit nem akarat kérdése hanem megragadottság, elragadott vagy önön mélységeidtől - természetesen a ráció kontroljával, mert ha nem, az már őrület. Megragadnak lelked mélységeinek képei - itt kezdődik a festészet mely egyben vallási élmény is. A vallás lelkünk képeinek közvetlen megélése - tudatosítása. Természetesen a rációi kontrolja is fontos, mint ahogy írtam az előbb: a nagy misztikák útjai a lélek és ráció harmóniájával kezdődnek. 

Ahogy nézem képeidet, nálad a festészet öntudatlan vallási élmény. Képeidben ott van az időtlen is. Mert minden igazi kép mögött az időtlen, a képen túli is ott van.

A lelki élet ott kezdődik, amikor levetkőzzük a kisebbrendűségi komplexust Jézussal, Buddhával szemben, vagyis saját élményeinket komolyan merjük venni, merünk rájuk alapozni, épp olyan mélységűnek, épp olyan hitelesnek érezzük, mint a Buddháét, Jézusét. Sokan épp a tanítások miatt nem részesülnek önön lelkük életében. Magadra figyelj és ne Buddhára vagy Jézusra. A Te közvetlenül adott élményeid fontosabbak, mint amiről Buddha vagy Jézus tanít, vagy amiről tanítanak a misztikák. 

A lelki élet a bátorsággal kezdődik, hogy a Te élményeidet fontosabbnak és hitelesebbnek mered tartani, számodra, mint a Buddháét vagy Jézusét, vagy a szent iratokét. Ha nem ezt teszed akkor csak kérőzni fogod mások tanításait. Még a nagy tanítónak tartott Hamvas Béla sem volt egyéb, mint a mások tanításainak a szent iratok kérőzője, ezt más kérőzőktől tanulta, mint René Guenon. A hagyományok, misztikák puszta kérőzések, az igazi tan benned van, a lelki élet veled kezdődik. A lelked közvetlenebbül és hamarabb szólít meg mint a tanítók. A tanítók, mind feltételt szabnak, hogy valami teljesíteni valód van, valaminek meg kell felelned. A lelked csak arra kér, hogy azzal lény összhangba mivel már egy vagy. A Mesterek, még Buddha is, kívülről vezetnek, lelked belülről vezet - intelligenciája végtelen.

Az emberek nem veszik komolyan álmaikat, de a bennünk lévő végtelen intelligencia álmainkban szólít meg és vezet - ez nekem saját tapasztalat. Az álmokkal azért is jó viszonyba lenni, mert ha rá kérdezel, tájékoztatnak a gondolat magjaid sorsáról, hogy megvalósulnak, vagy nem.

Ha kapcsolatba lépsz álmaiddal, annak képi világával, önmagadat akkor mélyebben éled meg, közelebb kerülsz önön központodhoz; ha közel vagy saját belső képeidhez, önmagadhoz, képeid még mélyebbek lesznek, az időtlen még inkább fog sugározni belőlük, mert ez adja a kép mélységét.

Alexandriai Filon terapeutái, akik szemlélődő életet éltek, fontosnak tartották az álmokat a lelki életben. A katolikus egyházban, a lelki élet egynémely mestere, mint a bencés Grün Anzelm, nagy fontosságot tulajdonít az álmoknak. Mondhatjuk, hogy kultúránk nagy képeit álmainkban éljük meg igazán, a legközvetlenebbül. A hitles művek szemlélődésből születnek. Egyes nagy álmaink a szemlélődés csúcsai.

Képeidben az ragadott meg, hogy egy olyan világnak érzem őket melyben otthon vagyok én is, része vagyok képi világodnak.

De visszatérve a képekre, ha még lelkiek is, tudni kell, hogy a lényeg ezeken is túl van, Láthatatlan - a gondolatmagvakat ebbe a Láthatatlanba veted ez érleli ki, ez érleli valósággá.

Még egy gondolat a végén: a lelki élet önmagunk megtapasztalása, közvetlenül, hogy bennünk valami működik. A gondolat magok elvetése és megvalósulása, miben már részed volt, hogy már megélted önmagadat, mint valami belül működőt.

Üdv: Attila


Nagy Attila (Puli) - Székelyföld

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése