2010. június 6., vasárnap

Magyar sorskérdések - Trianon okai a magyarság lelkében

Mint kisebbségi székelyt mindig is foglalkoztatott, hogy mik vezettek Trianonhoz. Fiatalabb koromban én is az események szintjén, a külső események, ok - okozat szintjén kerestem Trianon mély-okait, mint a történészek tették. De ahogy túlléptem a negyvenen és az ember egyre inkább befele fordul, egyre inkább az foglalkoztat (végzettségemből, beállítottságomból is kifolyólag), hogy mi mehetett végbe a látható események mögött, lelki szinten, a magyarság lelkében, jóval az előtt, hogy Trianonra sor került volna. Trianon egy több évszázados folyamat eredménye, mi nem csak a külső valóságban történt, hanem belül a nemzet lelkében.

Én értem, hogy a történész csak a külső eseményeket látja - ez a felszabdalt nyugati gondolkodás következménye - de valahol a külső események mögött meg kell látni, a belső, a láthatatlan szellemi, lelki eseményeket. Ezt azért nem látjuk mert valóságképünk egyoldalú, a valóságot csak a látható jelenti és nem valóság a Láthatatlan, holott a Valóságot a kettő együtt adja. Csak a látható esemény a valóság és a Láthatatlan nem. Az ember öntapasztalása akkor teljes, ha magát a Valóságnak megfelelően éli meg, Láthatónak és Láthatatlannak egyaránt. Az emberiség szellemi válságban van és ennek a gyökere, hogy öntapasztalása nem teljes, egyoldalú öntapasztalása csak a láthatóban merül ki.

Azt hiszem Trianon okait ilyen messziről kell kezdeni, annak a Valóságnak a talajáról, ahol a Láthatót együtt látjuk, éljük meg a Láthatatlannal. A Valóság kettős arcának élménye tudatosíthatja bennünk, hogy mik voltak azok a láthatatlan események, a magyarság életében, a nemzet kollektív tudattalanjában, évszázadokon keresztül, mik végül Trianonban csúcsosodtak ki.

Csak próféta képes arra, hogy leereszkedjen a nemzet kollektív tudattalanjába és onnan felhozza a nemzet tudatába a mélyen rejlő frusztrációkat amelyek a nemzeti katasztrófák okai voltak – és lesznek. Volt egy majdnem próféta, Ady. De nem volt igazán az, mert pusztán csak elemi erővel és részproblémák törtek fel benne a magyar lélek tudattalanjából. A próféta a nemzet tudattalanjának megnyilvánulása, Ady csak részben volt az. Ady nagy hibája az volt, hogy csak a kocsmákból, a kávéházakból látta a "magyar ugart" és nem fedezte fel az ugart, mint pusztát, ahol a próféta leereszkedik a puszta csendjében a nemzeti lélek mélységeibe.

De miért nem voltak prófétáink, kik leereszkedjenek a nemzeti lélek mélységeibe?! És most az én területemre térek, a vallásra, a misztikára. A nagy misztikák, misztikusok az ember alapvető problémáját a Valóság két oldalának a Láthatónak és a Láthatatlannak diszharmóniájában látták és ezt  a harmóniát próbálták visszaállítani. Másként fogalmazva, a misztikusok az alapvető emberi problémát az elme(Látható) és a tudattalan (Láthatatlan) konfliktusába látták, mert ha ez a kettő békében van csak lehet Istent megtapasztalni.

A nyugati civilizációban az elme végzetes konfliktusban van a tudattalannal és mi ebbe a nyugati civilizációba csöppentünk. Felvettünk egy olyan nyugati kereszténységet, mely egyik oka volt nyugat szkizofréniájának, elme - lélek konfliktusának. A nyugati kereszténység racionalizmusa, a misztikus törekvésekkel ellentétben elszakította, szembe helyezte az elmét a tudattalannal. Az átvett nyugati civilizáció még mélyebb szakadékot teremtett a magyar tudat és elme között. Ahol meg szakadék van a kettő között ott keletkeznek a frusztrációk. Ahol meg nagyon nagy a szakadék az elme és a tudattalan között ott nem születnek próféták, mert a próféta az aki kommunikál a nemzet tudattalanja és tudata között. Ha rövidzárlatos a nemzet tudata és tudattalanja közötti kapcsot, akkor frusztráció frusztrációt szül, melyek a kettő közötti kommunikáció hiányában soha nem dolgozódnak fel, soha nem emelkednek a tudatba. Végül is ezért nem voltak nekünk prófétáink. A történelemben elszenvedett sorscsapásaink, miket elszenvedtünk, csak feldolgozatlan traumákká lettek, mik újabbaknak lettek az okozóik, míg Trianonhoz nem értünk - és ez így folytatódik tovább. Egy ilyen traumatizált nemzetnél nem nehéz a hisztéria keltés - ezt nem folytatom, mert nem akarok politikára térni.

Kertész Imre amikor magyar frusztrációról beszélt, nem kellett volna, egyeseknek, annyira felháborodniuk, mert nagy igazság van benne.

A magyar antiszemiták egy dolgot nem vesznek észre a zsidóságnál, hogy a zsidóság volt az a nemzet mely legtöbbször képes volt a nemzeti sorskorrekcióra, mely úgy történt, hogy a prófétáik, szellemi, lelki vezetőik, kapocs voltak a nemzet tudata és tudattalanja között és így szembesítették a zsidóságot az elszenvedett traumákkal - sorskorrekció csak szembesülés révén jön létre a tudattalannal. Ez nálunk magyaroknál soha nem jött létre - nálunk mindig más volt a hibás, mi pedig a hős szenvedők voltunk. A legnagyobbjaink is csak tényekkel tudtak szembesíteni, de nem azok mélyen fekvő, láthatatlan okaival. A tévedések mögött lelki okok vannak, még a történelemben is, nem mások tévedtek helyettünk.

Elég hosszú ideje már, hogy a negatív egészségi mutatók, a magyarságnál arra utalnak, hogy a magyarságnál az igazi gondok a léleknek nevezett láthatatlan tartományban vannak – ezek adminisztratív úton soha meg nem oldhatók, csak szellemi, lelki úton.

Dr. Boross Péter néha magyar miniszterelnök, az MTV, néhai Napkelte műsorában arról beszélt, hogy a ma nemzetben gondolkodói nem tudnak már történelmi analógiákban gondolkodni - tehát a nemzeti közgondolkodásból kiveszett a történelmi analógiákban való gondolkodás. És ebben igaza volt. A történelmi analógiákban való gondolkodás képes csak észrevenni a hosszas történelmi folyamatokat, amik lehet, hogy ma is létező folyamatok, de csak annak, ki képes meglátni. Egy példa erre, hogy a XIX, században a románok kezdték felvásárolni, Erdélyben, a magyar ingatlanokat, ez jelentette fokozatos térvesztésünket. Ez a folyamat ma is tart.

De ha nagyobb távlatokban gondolkodunk, akkor láthatjuk, egy több száz éven keresztüli visszaszorulásunkat a Kárpát-medencében – mely folyamat nem zárult le. Naponta 11 magyarral van kevesebb a Vajdaságban.

Szerintem nyugodtan fel tehetjük a kérdést: hogy tényleg meg akarunk maradni, mint nemzet?!  Vannak kik ilyenkor a magyar vitézséget veszik elő, levert voltunkban is dicső harcainkat. De ez nem egy kétségbeesett nemzet görcsös erőfeszítése, mely inkább önpusztítási hajlamra utal?! A magyarság sokszor vezette az öngyilkossági világranglistát, meg az önpusztító életmód is sokszor volt magyar jellegzetesség. Ezek arra utalnak, hogy tényleg fel lehet tenni a kérdést, hogy mint nemzet egyáltalán meg akarunk-e maradni - vagy csak mondjuk, de a magyar élet mást mutat. Hogy a több évszázados magyar térvesztés a Kárpát - medencében arra utal, hogy a magyar életösztönnel, vitalitással gondok vannak. Vitalitás ott van ahol a Valóságot a maga teljességében, Látható és Láthatatlan harmóniájaként élik meg; ahol az elme békében van a lélekkel, a tudattalannal.

De ki az önpusztító?! Hol van baj az élni akarással?! A személy esetében, akkor van gond, amikor az illető személy nem éli önön belső életét, amikor az elme nincsen a belső mély-magra, nincsen a lélekre hangolódva, amikor az elme és a tudattalan között rövidzárlat van. A meg nem élt belső élet önpusztító. A magyarság nem éli önön belső életét és ez minden tragédiájának távoli oka, ez Trianon távoli, de alapvető oka is.

A megélt élet az amikor ráhangolódunk elménkkel lelkünkre, lelkünk képeire. A megélt élet a lélek képeinek megélése, amik az emberi kultúra alapvető képei. Vallási kultúránk alapvető szimbólumai azok amivel a lélek megszólítja az elmét - itt kezdődik a vallás, és folytatódik azzal, hogy a lélek képei, szimbólumai a transzcendesre utaló jelek. A kultúra, a vallás csak akkor élő, ha annak képei a lélek élő nyelve, mivel az elmét megszólítja és az elme fogadja az üzenetet.

Egy alkalommal a Duna Tv-ben egy néprajzos azt mondta, hogy baj van akkor, amikor egy nemzet már csak nyelvében él és elfelejtette mítoszait. Ezért vitatható Széchenyi kijelentése, hogy "nyelvében él a nemzet". Igen, ha az élő nyelv. A nyelv akkor élő ha a lélek élő képeit, élő mítoszokat fejez ki.

A mítoszok a lélek tanításai. Mítoszok nélkül nincsen emberi és nemzeti identitás. Jung szerint, mely nemzet elveszítette mítoszait, lelki egészségében is megsínyli. A magyar sínyli is. Nem elég a pusztán racionális, történelmi, kulturális nemzeti önismeret. Ahol a lélek képei halottak, ahol a mítoszok halottak ott halott a nyelv is, még ha használják akkor is, vagyis haldoklóban van, mint a nemzet.

A lélek képei nem csak képek, jelek, hanem hatalmas energiák vannak mögötte - amik lehetnek éltetők de pusztítók is, erre nem térek ki. A megélt képek adják a nemzet éltető energiáit. A vitalitás a megélt képekkel kezdődik, mely mélyen vallásos élmény - itt nem egyházzá merevedet intézményre kell gondolni. A családsegítő gazdasági programok csak látszatmegoldások. Az igazi vitalitás a nemzet kollektív tudattalanjából fakad, ha azzal harmonikus a közösség kapcsolata. A közösség, pusztán csak racionális döntés alapján, program alapján, akarati alapon, nem is tud megmaradni, ha az élni akarás nem jön mélyen a kollektív tudattalanból.

Természetesen feltevődik a kérdés, hogy hogyan fakad fel az éltető energia a nemzet lelkéből. Belső önmagunk, lelkünk képeihez nem kell semmi technika, hogy aktiváljuk, elég a puszta csend, az éltető energiák itt fakadnak fel a lélekből. Ennek életformának kell lennie, vissza kell adni az emberi életnek a természetes ritmusát, a pihenés, a csend természetes egymás váltását.

A zsidó próféták a puszta csendjének emberei voltak. Ők, amikor a nép elmerült, egyoldalúan, a külső, látható valóságban, elméje elfordult önön lelkétől, nem élte önön életét, visszafordítotték a nép elméjét önön lelkéhez lelkének képeihez. Ezt nálunk nem volt ki megtegye. A zsidóknál voltak próféták kik mítoszok révén visszavitték a népet a Kezdetekhez, hogy lelkében megújuljon - ez volt a sorskorrekció mitikus alapja.

Fokozatos térvesztésünket mindig ellentétes párhuzamba helyeztem a környező népekével, akiket épp úgy gyilkolt az ellenfél, török, tatár, osztrák, mint minket és mégis ők egy nemzeti kiteljesedés fele tartottak, míg mi a nemzeti széthullás fele.

Egy idő óta keresem azon lelki okokat, mik a magyarság esetében Trianonhoz vezettek, a velünk rivális nemzetek esetében, ugyan csak azon lelki okokat keresem melyek segítették, hogy fölénk kerekedjenek
- mert mondom a dolgok először a Láthatatlanban játszódnak le. A nagyhatalmi érdekek találkozása a Monarchia kisebbségeinek érdekeivel csak külső okok - ezeket kihasználni jól működő nemzeti ösztönök
kellettek, mit csak önmaguk belső világával valamelyest harmóniában lévő nemzetek képesek, olyan nemzetek melyek a kollektív tudattalanjuk sugallatait képesek fogni tudatukban.

A kérdést továbbá a románokkal kapcsolatban fejtegetem, mert az ők világukat ismerem valamennyire. Egy a sámánizmusról szóló könyvben, egy jungiánus, magyar, pszichológus írta, hogy az ortodox nemzetek szerencsésebbek voltak a kereszténység felvételében, mert asszimilálták a kereszténységet, nem volt rájuk erőltetve, nem került régi mitikus hitvilágukkal ellentétbe új hitük, nem okozott törést ezen nemzetek életében a kereszténység felvétele - mint magyarság esetében.

Az ortodox nemzetek nem kerültek ellentétbe saját kollektív tudattalanjukkal, nemzeti létük, vitalitásuk forrásával. Max Weber vallásszociológiájában írja, hogy ameddig a katolicizmus megtartója a külső abroncs szerepét játszó Codex Iuris Canonici, vagysi az intézmény, addig az ortodoxiában nincsen olyan fontos szerepe az intézménynek, hanem a megtartó erő a kép. Weber szerint a kép erősebbnek bizonyult, mint a Róma intézményei, mert Rómát széttépte a reformáció, de az ortodoxiát nem sikerült megbontania.

A románság megtartója, vitalitásának forrása az élő kép volt, vallása, mely a lélek vallása volt - ha primitív is volt a mi szemünkben, akkor is, vagy még inkább akkor. A Monarchia, a Nagy-Magyarország nem a lélek képein nyugodott, nem azok energiáin, mint a románság léte, hanem pusztán csak külső, élettelen intézményeken, miknek nem volt saját energiájuk, mint a lélek képeinek. Nem csoda, ha a román képi erővel, vitalitással szemben, alul maradt a történelmi párharcban, a magyar intézményes vitalitáshiány. Erdélyben az történt, hogy a román vitalitással szemben alul maradt a magyar vitalitáshiány. Itt találkozott két nemzet, az egyiknek több volt a vitalitása, mint a másiknak, Trianon csak ezt szentesítette.

Nicolae Iorga román történész a románság vitalitásáról írott könyvében azt írta, hogy a románokat a belső tartotta meg és nem a külső parancs. Mi mindig katonai erényeinkre voltunk büszkék és abban bíztunk, abban ami intézmény, pusztán csak külső. A magyar külső parancs alul maradt, Erdélyben, a román belső megtartó erővel szemben.

Gheorghe Sarac, bihari román nóta énekes mondta, az állami román rádió műsorában, igaz nem kis magyar ellenes éllel, de azért számunkra nagyon tanulságosan, hogy Erdélyben a románságnak nem voltak kőből épült váraik, mint a magyaroknak, a románoknak a lelkük volt a vár és a lélek vára győztesen került ki a magyar kővárak elleni harcból. A vár intézmény, de lehet a lélek képe is. A magyarság esetében sajnos a külső vár csak intézmény volt, nem volt a lélek belső képe is, ezért nem tudott a románokkal szemben megvédeni - de a románoknak elég volt, a létükhöz, a vár pusztán belső képe, mert abban több vitalitás volt, mint a magyarok kőváraiban.

Attól tartok, hogy mi székelyek, az autonómia intézményeivel, továbbra is a külsőben bizunk a belső megtartó helyett - ami már vesztünket okozta. Nem azt mondom nem jó az autonómia, csak az nyugodjon belső élő képeken.

Erdélyben, a két nemzet lelkében kell keresni, annak magyarázatát, hogy melyik lett a győztes és melyik a vesztes. A tettek mögött az ember van, kinek tetteit nagyban az határozza meg, hogy hogy éli meg tudattalanját, elméje azzal milyen viszonyban van. Erdélyben a magyar - román párharc titkát abban kell keresni, hogy a két nemzet milyen viszonyban volt kollektív tudattalanjával, vitalitásának forrásával, hogyan élte meg lelkének képeit, hogyan élte önön életét, vagy hogyan nem, ez döntötte el, hogy kié lett Erdély - Trianon csak pont volt a mondat végén.


Mely nemzet rossz viszonyban van kollektív tudattalanjával, nem éli önön életét, annak ösztönei sem működnek. A kollektív tudattalan egy nagy segítő, akkor, amikor a ráció nem működik. A környező nemzeteknek nem pottyant csak úgy az ölükbe Trianon áldása. Nagyon jó ösztönökkel kihasználták a politikai, nagyhatalmi helyzetet és a magyar gyengeséget. Politikusaink gyengeségeiben, Trianonkor, meg azt megelőzően, a magyar ösztönélet gyengeségét látom megnyilvánulni – a magyar élni akarás hiányát látom.

De látok egy történelmi analógiát, a mostani Nyugat-Európa és a Monarchia között. A Monarchiát felszámolták a vitalitásukban erősebb nemzetek. Nyugat öregedik, felszámolják a vitalitásukban erősebb fajok. Ezt jósolja Neagu Djuvara román történész, filozófus. Szerintem a Monarchia bukása, Nyugat-Európa bukásának előképe volt - vajon ezt gondoltak a Trianoni békeszerződést aláírók.

A misztikából indultam ki és oda térek vissza. Az ember alapvető problémája a Látható és Láthatatlan kapcsolata, az elme és lélek kapcsolata., amit csak a misztika képes egyesíteni és nem a pusztán csak a Láthatóban mozgó résztudományok. A z ember alapvető problémája a Valóság élménye, miben csak a misztika részesít.

Jung írja, hogy a nyugat válsága vallási válság, a lélek képeinek válsága, nem megéltek közvetlenül a lélek képei, halottak. Az igazi élő kultúra, közvetítő szerepet tölt be az elme és a lélek között, ezt nyugat kultúrája nem tölti be és a magyar sem. Az igazi probléma az, hogy egy halott kultúrában élünk, mi a lélek igényeit nem képes kielégíteni. A lélek igényeit kielégítő nemzeti kultúránk nincsen. Itt megjegyzem, hogy a nemzeti az egyetemesben gyökerezik, mert a lélek képei először is egyetemesek - a nemzeti csak valami sajátos.

A nyugat embere, önön válságát részproblémák összegeként kezeli, részmegoldásokat keres és nem látja egészben a problémát. Az emberi lét alapvető problémáját, egészben, a nagy misztikusok, misztikák látták: az ember alapvető problémája az elme és lélek diszharmóniája, de ennek a harmóniának a megteremtése csak kezdete az ember teljességélményének, Transzcendens-élmény nélkül nincsen teljesség élmény - a Lét alapvető problémája a teljességélmény. A nemzeti lét alapja a teljességélmény. A teljességélménynek, csak egy külső sajátossága a nemzeti lét.

Az ember alapvető problémája a Látható és Láthatatlan kapcsolata, az elme és lélek kapcsolata., amit csak a misztika képes egyesíteni és nem a pusztán csak a Láthatóban mozgó résztudományok. A z ember alapvető problémája a Valóság élménye, miben csak a misztika részesít.

Karl Rahner német katolikus teológus írta., hogy az ember vagy misztikus lesz vagy nem lesz. Ebben nagy igazság van, mert emberi identitást csak a teljességélmény nyújt, a misztika az mely ebben az élményben részesít. A pszichológia nem tudja az emberi problémát megoldani, mert csak részproblémákkal foglalkozik, nem tudja önmaga totalitásának élményét nyújtani az embernek, ezt a misztika képes megtenni. A misztika a csendben kezdődik és ott végződik. Tehát misztikára sincsen szükség csak a puszta csendre - és ott belül minden átalakul. A puszta csendjének misztikája a misztikákon is túl van. A puszta csend a misztikákon is túl van.

Végül is a vallás célja, a religio-religare, vagyis visszatérés, visszakapcsolódás létünk gyökeréhez, a teljességhez, vagyis a Transzcendenshez.

Visszatérve Trianonhoz, annak oka, hogy a magyarság nem önön belső életét élte. De ez egyetemes probléma, melyre a válasz a misztika, a csend misztikája.

Nagy Attila (Puli) - Székelyföld

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése