Ha megnézzük népmeséinket, nem találunk bennük mai értelemben vett, pusztán csak filantrop, egy adott helyzetre leszűkített segítségnyújtást. A mesében a segítségnek egy magasabb jelentése van! A tudattalan mélységeiből jőn, a segítő energiák különböző segítő állatok formájában jelennek meg, vagy akár megszemélyesüle, mint bölcs öreg. Ezek a tudattalanból jövő szellemi segítség az ember szellemi teljességére irányul. Ezt a jelentést az emberi élet rég elveszítette!
Valamikor a segítség azt jelentette, hogy a Lét, a transzcendens mélységeivel, annak segítő energiáival kapcsolatba kerülni, mert azokból az erőkből merítve lehet segíteni. Abban tudsz segíteni, amivel kapcsolatban vagy a Létben, a Transzcendensre irányulva.
A segítség nem az, hogy egymásnak könnyebbé, kényelmesebbé tesszük az életet, vagy megszabadítjuk a nehézségtől! Lehet, hogy a nehézségnek volna az a szerepe, hogy felébressze a tudattalanba rejlő segítőket, hogy az élet a teljesség irányába induljon el.
Valaki álmában egy hagyományos, fából készült, fekete vasabroncs összetartotta szekérkereket látott. A fekete vasabroncs az élet útjainak nehézsége, ami a kereket, mint teljességet, egészet, egybe tartja.
A szekér kerekét, segítségként, akkor van értelme kivenni a kátyúból, ha az a teljesség fele tart. Másként nem más, mint kölcsönösségen alapuló, önzés, pragmatizmus, a segítségnek csak funkció szerepe van, a szeretet duma csak ennek az álcája!
A hagyományos kaláka, a közösség kollektív tudattalanja mélységeből jövő, segítő energiákon alapszik, ami a közösség önvédelmi reflexe.
Végül a segítség nem más, mint a szellemi, lelki energiák felszabadítása, mert ezek az igazi segítőink, akor is, ha kapjuk, mélységeinkből, másoktól, akkor is ha adjuk, valami megfelelésként, valamely archetipusának a tudattalannak, mely segítő szellemi energia!
A segítségnek akkor van értelme, ha az élet teljességére irányul, mint az élet egyedüli értelmére! Jézus mondta, hogy amit a legkissebbeknek is teszünk, neki tesszük! Vagyis a tetteinknek benne kell összpontosulniuk, mint a Lét ontológiai középpontjában! Az fogja össze cselekedeteinket, létünket. Jung szerint, Jézus, belső kőzpontunk archetipusa is, ez nem fosztja meg transzcendens jellegétől, sőt, felerősíti az emberit! A segítség ebből a központból jön, és a segítő tettnek arra kell irányulnia, aki, ami létünket ontológiailag egybetartja!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése