Nagy
a kontraszt az ősi organikus székelykapuk, miknek az enyészet a
sorsa, és villaötletekkel beépített szép szovátai, szakadáti
mezőcskék között.
Már
rég a fejemben van egy meditáció, épp ezen "elhagyott"
ősi házak, székelykapuk témájára. Amiket mindig látok, ahogy
az udvarhelyi útról megyünk felfele a központ fele.
Az
ősi már néma. Némán kiált a mélységből, az elmúlása
mélységeiből. A mélységben, már aki oda jut, csak néma
kiáltásra képes. Ezt már csak a szív hallja, saját mélységében.
A kétségbeesés szorongása némává teszi kiáltását. A
villaötletek zajos kiabálása közepette.
Némán
visszatérnek a mélységbe, mely szülte őket. Végül néma
kiáltásukat is elnyeli majd a mélység.
Esetleg
a nagyon éber lélek őrzi meg emléküket, mert a szív mélysége
az öröklétbe nyúlik, ahol mindennek emléke örökre megmarad,
mert onnan született minden.
Vajon
azért jött létre a Medve-tó, a föld mélységeinek
megnyílásaként, hogy visszafogadja a mélység, aminek ő adott
életet?!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése