2013. január 20., vasárnap

Zen jegyzet - Heller Ágnes gondolatai provokálta írás a filozófia oktatásáról


A filozófia eredetileg arra épül, azokra a kérdésekre, mik a gyerekben ott szunnyadnak és már pár évesen felszínre jönnek. Az eredeti filozófia, a régi, archaikus görögöké, nem puszta racionális elvontság, hanem transzcendenciára irányultság, az ő képein és természetesen elvont, racionális fogalmakon keresztül is, miket a kérdező és válaszadó ember fogalmaz meg.
A nagy képek már gyerekkorban megszólítják az embert, önön lelkében és  a természet képeiben. Tudat alatt vonzzák, például, amikor megcsodál egy nagy hegyet, fát, folyót, forrást, mert ezek a transzcendencia természeti képei, mik rá utalnak. Ekkor kerül az ember, legtisztábban  a transzcendencia vonzásába. Ami, később, épp az erőltetett vallásosság, oktatás, az erőltetett művelté levés révén, csak szennyeződik egy életen keresztül. Holott ezek lennének hivatottak arra, hogy a csírában levő képeket eljuttassák a teljesség állapotába, ezzel valósítva meg az embert, mint teljességet.
Ezek, mint egy forrásként buggyannak ki az emberből, gyerekkorában már. Ez  a forrás, kezdetben csermelyként, a tenger az óceán fele tart. Ez a forrás az alapja az életnek, az oktatásnak is erre kellene alapozódnia, meg a filozófia oktatásának, a filozófiának magának is, no meg a vallásnak is. És nem valami közvetlenül, gyorsan hasznavehető ismeretekre van szükség, mert nem ezekkel munkálunk, munkáljuk magunkat és környezetünket, hanem az  a forrás munkál, bennünk, mi gyerekkorban felfakad. Csak sajnos, a kultúra, oktatás, vallás, garantálja, hogy ez  a forrás soha ne jusson a tengerbe, óceánba.
Megakadályozzák a Teljesség munkáját az emberben, azt, hogy az Ő munkája által ő is teljes legyen, mert ennek kellene lennie, a filozófia, az oktatás, a vallás céljának és nem valami közvetlenül hasznos eszközök, mivel korhűvé munkálják az ifjú növendéket, és nem a transzcendenciára vonatkoztatott teljességgé. A vallás, a filozófia, az oktatás, a kultúra céljának, csak az ápolásnak kellene lennie, annak, ami saját ontológiai gyökereiből, a transzcendencia munkája nyomán, magától növekszik. Az embert nem a vallás, nem a filozófia, nem az oktatás hozza létre, sem a kultúra, nem az ő praktikus eszközei, hanem az Isten-képiség növekszik benne, önön teljessége fele, míg teljesen hasonlóvá nem válik ontológiai alapjához, Istenhez. Az ember teljes, csak önön belső transzcendens képei kiteljesedése révén lehet, a transzcendencia munkája révén, mi az élet célja. Az egyik taoista írás azt mondja, hogy a vezető a benne lévő természet ápolója – csak, és nem létrehozója.
Ma sokat hangoztatják életre nevelés. Sajnos ma ezen, valami pragmatizmus, gyakorlatiasság érthető, aminek semmi köze az élethez, a transzcendens, szellemi élethez, mi az igazi életet jelenti. Nem azon transzcendens képek életét értik, mi az élet forrása, amiknek a kifejlődő élete az életet jelenti, amik egyedül képesek irányt szabni az életnek. Mert ma az életre nevelésen, valami irányszabást értenek, csak az igazi cél vesz el, annak pragmatikusságán, puszta gyakorlatiasságán.
Azért kezdődik minden  a kérdéssel, mert bennünk, gyerekkorban a transzcendencia kérdez. Kezdetben volt az Ige. A kérdező ez az értelem, a transzcendens értelem. A gyerek, a legközelebb van, ő is kezdet lévén, az Ős-Kezdethez, ezért van számára jelen a Kezdetben lévő Ige, mint kérdező. Ezzel a kérdéssel alapozódik meg később az emberi lét egzisztencialítása, vagyis a filozófia, a vallás, de maga az élet értelme.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése