Elég
pragmatikus hitet tükröz a házi áldás szövege, „ahol Isten, ott szükség
nincsen”. Volt egy nyugalmazott tanítónő, Ditróban. Katolikus, na de nem ezen
van a lényeg. Nagy templomba járó volt, ahogy falun mondják. Mindig kért
valamit Istentől. Mindig meg is kapta. Automata volt neki Isten.
Amúgy
ennek ószövetségi gyökerei vannak, hogy az istenes élet az anyagiakban is
megmutatkozik. A szegénység bűnre utalt, bűnös életre. Jóbnál, ez csődöt
mondott! Ez a szemlélet az alapja, szekularizált formában, a jóléti
társadalomnak – minden szekularizált a szentből keletkezik, ezért a szekuláris
mögött, csak a szent archetípusait találjuk. Ezért, szegénynek lenni, ma is
"bűn". Ennek egyik megnyilvánulása, ahogy a szélsőjobb a társadalmilag
marginalizálódottak politikai mozgalmának van tekintve a jóléti demokraták
által, vagyis megbélyegezve, ami mögött tudattalanul teljesen más egyéb
rejtőzik, mint a tény, hogy ők a társadalom peremén vannak, szegények,
lecsúszottak; mint ok, a társadalmi állapotuk csak a felszíni probléma. Ők, a
demokráciában elfogadott jólétiségből ki vannak zárva, vagyis kizárják saját magukat.
Jób is, ő volt végül a hibás nyomoráért, tehát valami bűnt tulajdonítottak neki,
az akkori vallásos jólétiek.
A
szélsőjobbos bűne, hogy a jólétiséget, nem tiszteli legfőbb értékként, erre
utal létük a társadalom peremén; „bűn” a társadalom peremén élni. A jólét,
legfőbb érték, mert mögötte, ma is bűntelenség érzet van, ami hamis. Ezért, mégis
bűntudat társul a jólétiséghez, bűntudattal éli jólétiségét, melyet a
szélsőjobbra vetít ki, stigmatizálva őket.
A
jóléti, a szegénységet, fenyegetésként éli meg, a nem-Lét fenyegetéseként, előle
a jóléthez menekül. A menekülés megint bűntudatot okoz neki, mert úgy érzi, nem
meri vállalni a Léttel járó kockázatot, nincsen neki Lét-bátorsága, és ezt is a
szélsőjobbra vetíti ki, őket tartva a legfőbb bűnösöknek. Mert miattuk van
bűntudata, a szélsőjobb képviselte szegénység miatt, mert a szélsőjobb
képviselte szegénység miatt, mi neki a nem-Léttel azonos, nem meri megélni
életét, ami miatt bűntudata van. Vagyis azért is, mivel a szélsőjobb testesíti
meg, külső látható formában is, a szegénységet, ami számukra a nem-Lét általi
fenyegetettséget jelenti. A szélsőjobban összekapcsolódnak, a kivetítés révén,
a bűntudat, szegénység, mint a nem-Lét fenyegetési formái. Ezért mondhatjuk,
hogy a jólétiség belső traumája a szélsőjobb archetípusa, mert archetípusos
jellege van.
A
jóléti, jólétisége menekülés önmaga elől, önmaga hitelesen megélt élete elől,
menekülés az önmagához való bátorság, a Lét-bátorság elől. A jólétiség mindig
kér (Istentől), mint a ditrói nyugdíjas tanítónő, és meg is kapja, mert a
szolgáltatások arra valók. A hitelesen meg nem élt élete miatt, a Lét-bátorság,
az önmagához való bátorság hiánya miatt, önmagával szemben van bűntudata. A
bűntudatában is a nem-Léttől való fenyegetettség nyilvánul meg, ezért a
bűntudat, csak súlyosbítja a nem-Léttől való fenyegetettség érzését, a tőle
való szorongást. A jólét, ami által a jólétiség védekezik, a nem-Lét
támadásaival szemben, a szegénységtől látja magát veszélyeztetve, mert a
szegénységben nyilvánul meg, leginkább, a nem-Léttől való fenyegetettség. Ezért
lesz számára a szélsőjobb, a szegénység, a nem-Lét tudattalan fenyegetésének, a
tudattalanból jövő fenyegetettség, külső megtestesítője, mert rájuk vetíti ki.
A jóléti demokratának, a szélsőjobbos a bűnbakja. Természetesen ez fordítva is
igaz, más tartalommal. A jólét helyében, a nemzet mesterséges fogalmát
találjuk, amivel a nem-Lét, tudattalan támadásaival szemben védekezik a
szélsőjobbos, de most nem ez a téma.
Tehát
nem az az érdekes, mit fúj a jóléti retorika, konkrétan, tényszerűen, hogy a
szélsőjobb a marginalizálódottak társadalma, és a demokráciát, vagyis a
jólétiséget fenyegeti, hanem a lényeg az, hogy a jóléti, először is, tudattalan
fenyegetésként éli meg a szélsőséget, a nem-Lét tudattalan fenyegetéseként,
ezért utasítja el, és nem azért, hogy a demokrácia ellenségei. A jóléti, saját
tudattalanja, meg nem élt, ezért szélsőséges, tendenciáit utasítja el a
szélsőjobban, melyeket csak a nem-Lét fenyegetéseként él meg, mert a meg nem
élt belső tartalmak, a nem-Lét fenyegetéseiként jelentkeznek, mivel szemben az
ember védekezni kényszerül, ha nem veszi az egzisztenciális, önmagához való
bátorságot, Lét-bátorságot, a nem-Lét szakadékába bele ugorva, vagyis, ahogy
Jézus mondta, elveszíteni életét, hogy megnyerje. A védekezés, nem más, mint a
tolerancia mesterséges erőltetése, valami rejtetten, rendőri ideológiaként. A
jóléti tudattalan motivációja, viszonya a szélsőjobbos jelenséghez a fontos, és
nem az, hogy jaj, a demokrácia értékeit a szélsőjobb fenyegeti-e vagy nem.
Tehát a szegénység elutasítása, mint „bűnös” állapot örök probléma, már ezért
bélyegezték meg Jóbot is.
Az
igazi probléma az, ezért nehéz felismerni, hogy a támadás kettős, belső és
külső és a gyökere egy a kollektív tudattalan. A szélsőség tényleg egy
valóságosan létező, külső, valós veszélyforrás, ami a tudattalan támadásain
lebeg, tehát a tudattalan erőitől motivált, attól mozgatott, ezért veszélyes.
És ugyanakkor a külső veszély mellet létezik a jóléti demokrata számára, egy
még nagyobb belső veszélyforrás, önön tudattalanjának támadása, mi még
veszélyesebb, mert nem ismeri fel, hogy a kettőnek egy a forrása, a kollektív
tudattalan. Ezért a demokrata jólétiség, az önmagához, a szélsőjobbhoz való
viszonyát is alapvetően a tudattalantól való meghatározottság jellemzi, holott
mind azt hangoztatja, hogy ő felsőrendűen tudatos a szélsőjobbal szemben. A
problémát nehéz felismerni, mert közös bennük, a nem-Léttől való fenyegetettség,
ami tudattalanná teszi a problémát. Nem tudatos, mert a tudat elmenekül a
nem-Lét fenyegetése elől, különböző tartalmakhoz, demokrácia, nemzet. A
menekülés a tudattalanság forrása. A menekülés nem más, mint amiről Jézus
beszélt, aki meg akarja életét menteni. Amtől az ember menti életét, az nem más,
mint a nem-Lét.
A
menekülés miatt, a tudattalan tartalmai, képtelenek a tudatba emelkedni, hogy
tudatosodjanak. A tudattalan tartalmak épp a nem-Lét szakadékában emelkednek a
tudatba, mert emelkedésükben nem ütköznek semmi akadályba. Ez a teremtés a
nem-Létből. A teremtés, a teremtett valóság, az elnyert élet, amiről Jézus
beszél, amikor azt mondja, aki elveszíti életét – a nem-Lét szakadékában, ami
azonos a teremtést megelőző nem-Léttel – az elnyeri, mert Isten alapvetően
életet teremtett, teremt. És ebben a Kezdetben – „kezdetben volt az Ige” - ott
van az Ige, mert a tudattalan mélyén rejtőző transzcendens Logosz, a Buddha
értelem, a magasabb rendű tudat, értelem, képes csak a tudatba emelni,
tudatosítani a tudattalan tartalmakat, vagyis teremteni.
Az
élet, amit az élet elveszítésével megtalálunk, a nem-Lét szakadékában, amiről
Jézus beszélt, az nem más, mint az élő szellem tudattalanunk mélyén, vagyis
maga a Logosz, aki a mélységekben rejtőzik, ezért mondja Jézus, hogy érte
veszítjük el életünket, és ezért találjuk meg életünket, ki ő maga, belső
Logoszunk, Buddha-értelmünk valóságában, képében. A szellemi tudatosodás nem
más, mint az Örök Teremtés aktusa a jelenben; a nem-Létből, a Semmiből, az örök
Kezdetben, ahol jelen van az Ige, mint teremtő, mert az Ige teremt minket
szellemileg, az örök teremtés, örök jelenvalóságaként. A szellemi tudatosodás,
a teremtés folyamatának újra és újra történése, lefolyása az emberben, mely az
örök Kezdetből forrásozik, folyik ki, mint öröktől fogva aktív valóságból, de
ami nem lehetséges a nem-Léttel való, egzisztenciális találkozás, szembesülés
nélkül, vagyis ahogy Jézus mondta, el kell veszítenünk életünket, és ami elől
nem szabad elmenekülnünk, szellemi teremtésünk érdekében.
Szándékosan
jelöltem a demokráciát a jólétiséggel, nem alaptalanul, mert magát is annak
tartja, így szembeállítva a szegénységgel, mert így akartam kifejezni, hogy a
jólétiség a szegénységben megnyilvánuló, nem-Lét támadásának köszönhető, tehát
a nyugati ember védekezése a nem-Lét támadásával szemben, mely a Lét-bátorság
hiányának köszönhető.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése