2012. december 8., szombat

Zen jegyzet – A nem-Lét fenyegetésétől fél a jóléti demokrata és szélsőjobbos egyaránt


Elég pragmatikus hitet tükröz a házi áldás szövege, „ahol Isten, ott szükség nincsen”. Volt egy nyugalmazott tanítónő, Ditróban. Katolikus, na de nem ezen van a lényeg. Nagy templomba járó volt, ahogy falun mondják. Mindig kért valamit Istentől. Mindig meg is kapta. Automata volt neki Isten.
Amúgy ennek ószövetségi gyökerei vannak, hogy az istenes élet az anyagiakban is megmutatkozik. A szegénység bűnre utalt, bűnös életre. Jóbnál, ez csődöt mondott! Ez a szemlélet az alapja, szekularizált formában, a jóléti társadalomnak – minden szekularizált a szentből keletkezik, ezért a szekuláris mögött, csak a szent archetípusait találjuk. Ezért, szegénynek lenni, ma is "bűn". Ennek egyik megnyilvánulása, ahogy a szélsőjobb a társadalmilag marginalizálódottak politikai mozgalmának van tekintve a jóléti demokraták által, vagyis megbélyegezve, ami mögött tudattalanul teljesen más egyéb rejtőzik, mint a tény, hogy ők a társadalom peremén vannak, szegények, lecsúszottak; mint ok, a társadalmi állapotuk csak a felszíni probléma. Ők, a demokráciában elfogadott jólétiségből ki vannak zárva, vagyis kizárják saját magukat. Jób is, ő volt végül a hibás nyomoráért, tehát valami bűnt tulajdonítottak neki, az akkori vallásos jólétiek.
A szélsőjobbos bűne, hogy a jólétiséget, nem tiszteli legfőbb értékként, erre utal létük a társadalom peremén; „bűn” a társadalom peremén élni. A jólét, legfőbb érték, mert mögötte, ma is bűntelenség érzet van, ami hamis. Ezért, mégis bűntudat társul a jólétiséghez, bűntudattal éli jólétiségét, melyet a szélsőjobbra vetít ki, stigmatizálva őket.
A jóléti, a szegénységet, fenyegetésként éli meg, a nem-Lét fenyegetéseként, előle a jóléthez menekül. A menekülés megint bűntudatot okoz neki, mert úgy érzi, nem meri vállalni a Léttel járó kockázatot, nincsen neki Lét-bátorsága, és ezt is a szélsőjobbra vetíti ki, őket tartva a legfőbb bűnösöknek. Mert miattuk van bűntudata, a szélsőjobb képviselte szegénység miatt, mert a szélsőjobb képviselte szegénység miatt, mi neki a nem-Léttel azonos, nem meri megélni életét, ami miatt bűntudata van. Vagyis azért is, mivel a szélsőjobb testesíti meg, külső látható formában is, a szegénységet, ami számukra a nem-Lét általi fenyegetettséget jelenti. A szélsőjobban összekapcsolódnak, a kivetítés révén, a bűntudat, szegénység, mint a nem-Lét fenyegetési formái. Ezért mondhatjuk, hogy a jólétiség belső traumája a szélsőjobb archetípusa, mert archetípusos jellege van.
A jóléti, jólétisége menekülés önmaga elől, önmaga hitelesen megélt élete elől, menekülés az önmagához való bátorság, a Lét-bátorság elől. A jólétiség mindig kér (Istentől), mint a ditrói nyugdíjas tanítónő, és meg is kapja, mert a szolgáltatások arra valók. A hitelesen meg nem élt élete miatt, a Lét-bátorság, az önmagához való bátorság hiánya miatt, önmagával szemben van bűntudata. A bűntudatában is a nem-Léttől való fenyegetettség nyilvánul meg, ezért a bűntudat, csak súlyosbítja a nem-Léttől való fenyegetettség érzését, a tőle való szorongást. A jólét, ami által a jólétiség védekezik, a nem-Lét támadásaival szemben, a szegénységtől látja magát veszélyeztetve, mert a szegénységben nyilvánul meg, leginkább, a nem-Léttől való fenyegetettség. Ezért lesz számára a szélsőjobb, a szegénység, a nem-Lét tudattalan fenyegetésének, a tudattalanból jövő fenyegetettség, külső megtestesítője, mert rájuk vetíti ki. A jóléti demokratának, a szélsőjobbos a bűnbakja. Természetesen ez fordítva is igaz, más tartalommal. A jólét helyében, a nemzet mesterséges fogalmát találjuk, amivel a nem-Lét, tudattalan támadásaival szemben védekezik a szélsőjobbos, de most nem ez a téma.
Tehát nem az az érdekes, mit fúj a jóléti retorika, konkrétan, tényszerűen, hogy a szélsőjobb a marginalizálódottak társadalma, és a demokráciát, vagyis a jólétiséget fenyegeti, hanem a lényeg az, hogy a jóléti, először is, tudattalan fenyegetésként éli meg a szélsőséget, a nem-Lét tudattalan fenyegetéseként, ezért utasítja el, és nem azért, hogy a demokrácia ellenségei. A jóléti, saját tudattalanja, meg nem élt, ezért szélsőséges, tendenciáit utasítja el a szélsőjobban, melyeket csak a nem-Lét fenyegetéseként él meg, mert a meg nem élt belső tartalmak, a nem-Lét fenyegetéseiként jelentkeznek, mivel szemben az ember védekezni kényszerül, ha nem veszi az egzisztenciális, önmagához való bátorságot, Lét-bátorságot, a nem-Lét szakadékába bele ugorva, vagyis, ahogy Jézus mondta, elveszíteni életét, hogy megnyerje. A védekezés, nem más, mint a tolerancia mesterséges erőltetése, valami rejtetten, rendőri ideológiaként. A jóléti tudattalan motivációja, viszonya a szélsőjobbos jelenséghez a fontos, és nem az, hogy jaj, a demokrácia értékeit a szélsőjobb fenyegeti-e vagy nem. Tehát a szegénység elutasítása, mint „bűnös” állapot örök probléma, már ezért bélyegezték meg Jóbot is.
Az igazi probléma az, ezért nehéz felismerni, hogy a támadás kettős, belső és külső és a gyökere egy a kollektív tudattalan. A szélsőség tényleg egy valóságosan létező, külső, valós veszélyforrás, ami a tudattalan támadásain lebeg, tehát a tudattalan erőitől motivált, attól mozgatott, ezért veszélyes. És ugyanakkor a külső veszély mellet létezik a jóléti demokrata számára, egy még nagyobb belső veszélyforrás, önön tudattalanjának támadása, mi még veszélyesebb, mert nem ismeri fel, hogy a kettőnek egy a forrása, a kollektív tudattalan. Ezért a demokrata jólétiség, az önmagához, a szélsőjobbhoz való viszonyát is alapvetően a tudattalantól való meghatározottság jellemzi, holott mind azt hangoztatja, hogy ő felsőrendűen tudatos a szélsőjobbal szemben. A problémát nehéz felismerni, mert közös bennük, a nem-Léttől való fenyegetettség, ami tudattalanná teszi a problémát. Nem tudatos, mert a tudat elmenekül a nem-Lét fenyegetése elől, különböző tartalmakhoz, demokrácia, nemzet. A menekülés a tudattalanság forrása. A menekülés nem más, mint amiről Jézus beszélt, aki meg akarja életét menteni. Amtől az ember menti életét, az nem más, mint a nem-Lét.
A menekülés miatt, a tudattalan tartalmai, képtelenek a tudatba emelkedni, hogy tudatosodjanak. A tudattalan tartalmak épp a nem-Lét szakadékában emelkednek a tudatba, mert emelkedésükben nem ütköznek semmi akadályba. Ez a teremtés a nem-Létből. A teremtés, a teremtett valóság, az elnyert élet, amiről Jézus beszél, amikor azt mondja, aki elveszíti életét – a nem-Lét szakadékában, ami azonos a teremtést megelőző nem-Léttel – az elnyeri, mert Isten alapvetően életet teremtett, teremt. És ebben a Kezdetben – „kezdetben volt az Ige” - ott van az Ige, mert a tudattalan mélyén rejtőző transzcendens Logosz, a Buddha értelem, a magasabb rendű tudat, értelem, képes csak a tudatba emelni, tudatosítani a tudattalan tartalmakat, vagyis teremteni.
Az élet, amit az élet elveszítésével megtalálunk, a nem-Lét szakadékában, amiről Jézus beszélt, az nem más, mint az élő szellem tudattalanunk mélyén, vagyis maga a Logosz, aki a mélységekben rejtőzik, ezért mondja Jézus, hogy érte veszítjük el életünket, és ezért találjuk meg életünket, ki ő maga, belső Logoszunk, Buddha-értelmünk valóságában, képében. A szellemi tudatosodás nem más, mint az Örök Teremtés aktusa a jelenben; a nem-Létből, a Semmiből, az örök Kezdetben, ahol jelen van az Ige, mint teremtő, mert az Ige teremt minket szellemileg, az örök teremtés, örök jelenvalóságaként. A szellemi tudatosodás, a teremtés folyamatának újra és újra történése, lefolyása az emberben, mely az örök Kezdetből forrásozik, folyik ki, mint öröktől fogva aktív valóságból, de ami nem lehetséges a nem-Léttel való, egzisztenciális találkozás, szembesülés nélkül, vagyis ahogy Jézus mondta, el kell veszítenünk életünket, és ami elől nem szabad elmenekülnünk, szellemi teremtésünk érdekében.
Szándékosan jelöltem a demokráciát a jólétiséggel, nem alaptalanul, mert magát is annak tartja, így szembeállítva a szegénységgel, mert így akartam kifejezni, hogy a jólétiség a szegénységben megnyilvánuló, nem-Lét támadásának köszönhető, tehát a nyugati ember védekezése a nem-Lét támadásával szemben, mely a Lét-bátorság hiányának köszönhető.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése