Székely nemzeti anarchizmus - Tamás Sándor kovászna megyei tanácselnök, az infantilis mohóság, székely zászlós manipulátora

A mohóság kapni szeret. A mohóság vak. Alapja az infantilisan éretlen tárgyszeretet, tárgyfüggőség. Bármi kell neki, csak kapjon. Ezért kapkodták el a Tamás Sándor kovászna megyei tanácselnök, és Antal Árpád András sepsiszentgyörgyi polgármester által közprédára dobott székely zászlókat a székely zászlós tüntetésen, Sepsiszentgyörgyön. Az infantilis mohóságnál primitívebb nincsen. Az udemerés elöljárók a primitíven infantilis mohóságnak dobták oda a székely zászlót. Infantilis mohósággal manipulálták a tömeget, politikai hatalmi célból, ami ugyancsak az infantilis mohóságban gyökerezik. A manipuláló primitivizmus eszközévé tették a székely zászlót. Jobban bemocskolták, mint az ellenfél.

A zászló transzcendens szimbólumokat tartalmaz. A bemocskolása az udemerés elvtársak által, azt jelenti, hogy nincsen érzékük a transzcendencia szimbólumai iránt, amik a nemzeti lét élő, szellemi, belső lelki alapjai. Az infantilis mohóság elől, a transzcendencia, a szellem, a lélek visszahúzódik az ő képeiből és marad csak a puszta halott kép - az akarnok, erőlködőknek.

A primitívség szintjén minden magyar párt összefogott. Abban fogtak össze, ami távozásra kényszeríti a transzcendenciát, a szellemet, a lelket, az ő képeiből, és így azok szellemi halálát okozza, annak, ami egyedüli élő alapja a nemzeti identitásnak. Csak a hatalom szomja épp ezek iránt érzéketlen. A szomj, pedig a szent képeinek, a lélek meg nem éléséből származik, ezért marad infantilis a lélek. A transzcendencia képeinek az is a szerepe, hogy az infantilizmusból magasabb szintre emelje a lelket. Így az identitás, annak képei, nem csak egy forma mit meg kell védenünk, hanem mindennapi létünk, egzisztenciális létalapja. Az utóbbi idők mesterségesen gerjesztett nacionalista tüntetései, tömeghisztériái, Antal Árpád és Tamás Sándor által, azt bizonyítják, a primitív szellem, minek alapján áll az egész, hogy nemzeti létünk, identitásunk, nem a minden nap megélt transzcendens, szellemi, lelki létalapja a székely társadalomnak. Amit nem kell tömeghisztériával, alantas szándékból úgymond védenünk, ha létünk ezen egzisztenciális alapján állunk.

A nemzeti identitás, nem egy zárt kész, statikus, külső forma, mit az által őrzünk, hogy pusztán csak külsőleg azonosulunk vele, hanem egy dinamikus transzcendens szellemi valóság, amit ha megélünk, átformálja a lelket, egy érett, teljes szellemi valósággá, hogy elnyerje identitása teljességét. Ez az a nemzeti identitás, minek az élet folyamán meg kell szellemileg, lelkileg valósulnia. A bennünk folyó szellemi, lelki megvalósulás által állandóan, újra és újra létrejön, megújul a közösség identitása és ez által őrződik. Az élő nemzeti identitás, egy folyó, ezért dinamikusan állandóan átalakuló. A teljesség irányába tartó folyamat, mi nem más, mint a megvalósult identitás, mert identitást csak a megvalósult egész, teljesség mondhat magáénak.

Az átalakulás munkáját, a bennünk élő transzcendencia képei végzik, amik nem mások, mint az állandóan átalakító folyamatok archetípusai. Az archetípusok, az öröktől fogva megvalósult teljesség ősmintái is. Egy identitás, legyen az egyéni vagy közösségi, élő dinamikáját az adja, az a feszültség, ami a között van, amin áll az ember, az örök teljesség képei, ami már öröktől fogva megvalósult, és ami az emberben, ezen a talajon, ennek átalakító munkája nyomán, létrejön. Az identitás energiája az öröktől fogva létrejöttből és az állandóan létrejövő közti, ez utóbbit állandóan átalakító, feszültségből fakad.

És itt van az identitás őrzése problémájának a gyökere. A nemzeti azt hangoztatja, hogy ő őrzi az identitást, feladat az őrzése. Csak az ember nem őrizheti azt, ami meghaladja, amitől függ, ami nagyobb, mint ő, mert rajta áll, ezért ő őrzi, amin áll, és nem az ember őrzi, amin áll. A viszonyt őrizheti, szellemi, lelki éberséggel. A viszony pedig az, hogy az ember engedelmeskedik a transzcendens valóság átalakító munkájának. Az éberség az, amivel a minket meghaladó valóságra irányulunk. Ezért úgy helyes, ha azt mondjuk, hogy az identitás őriz bennünket, vagyis a nagyobb transzcendens valóság, és nem mi őt. Csak ahol az ember önösen előtérbe helyezi magát, állítja, hogy ő őrzi a nemzeti identitást. Az ilyen önösség nyilvánul meg a nemzeties politizálásban, Antal Árpád, Tamás Sándor nacionalista tömeghisztéria keltésében Sepsiszentgyörgyön. Mik nem mások, mint az éberség hiánya, szétszórtság, ami statikus állapot, hiába a látszat mozgás. Ezzel szemben, az élő nemzeti identitás, egy állandóan átalakító, átalakulni hagyó, ezért átalakuló, dinamikus folyamat, ami saját dinamizmusa által őrzi önmagát, nagyobb szellemi energiáknak engedelmeskedve. Amit a folyó archetípusa hordoz. A folyó dinamikája hordozza emberi és nemzeti létünk egzisztencialitásának alapját.