A Marosvásárhelyi Rádiót azért
szeretem, mert még meg van benne, a régeni rádiók, a "békebeli"
rádiók bemondóinak a klasszikusan nyugodt beszéde. Gyermekkorom
kedves emlékei közé tartozik a vasárnapi gyermekműsoraik, mikkel
szebbé, varázslatosabbá tették gyermekkoromat.
A műsoraikon még nem érződik a
rohanó tempó, mi a kereskedelmi adókat jellemzi. Egyszerűen, nem
ripacskodnak. Mert most a médiát elönti, elöntötte a ripacs
hadarás, a ripacskodó szertelenség a műsorokban. Ma a
kereskedelmi adókban, majdnem kötelező a műsorvezetőnek
hányavetien szertelennek lenni. Ma az ember az ideges
szertelenséggel akar örök fiatal maradni, így menekülve el a
mulandóság, a halál gondolata elől és ezt dögivel kapja a
kommersz médiából.
A tévében meg idegesen rángatózni,
mintha tényleg valahonnan rángatnák a műsorvezetőt - hát
rángatják is. Ma az emberi megnyilvánulásnak, mint közlésnek
két divatos módja van: idegesen rángatózol, mikor beszélsz, vagy
ha nagyon komolynak akarsz mutatkozni, úgy beszélsz, hogy nem
mondasz semmit
Nem tudom, de erről a japán
partoki cunami jut eszembe és az az utáni látvány a partokon. A
sok szemét, törmelék.
A ripacskodó műsorvezető, ripacs
beszédének sodrásában, mintha a széthullás erői dolgoznának.
A katasztrófák nyomán, sok minden
elhangzik, mindenki mondja a magáét, de hogy annak lehet üzenete
is, mely a Lét mély rétegeiből jön, az emberiség kollektív
tudattalanjából arra senki nem gondol. Az apokalipszist ma kevesen
ismerik a jelek üzenetének. A modern ember már nem éli, mert
kiszakadt belőle, hogy a világ, a természet egy élő organizmus,
mely Istenben él, melyben nem csak a vak erők tevékenysége
nyilvánul meg, hanem a vak erők látszata mögött, szellemi
üzeneteket is hordoz.
A természet képei a
transzcendencia képei, jelenlétének megnyilvánulásai, ezért
jel-üzeneteket is hordoznak a természet eseményei, mik vak erőknek
tűnnek. Ezt belül lelkünkben nem érzékeljük, mert a túlzott
racionalitásunk miatt, nagy szakadék van fejünkben és
érzésvilágunkban a természet és az Isten között.
A Logosz ott volt a teremtésnél.
Tehát a természet a Logosszal áthatott. Így a Logosz üzeneteit
hordozza, mi nem más, mint minden apokaliptikus gondolkodás alapja.
A kollektív tudattalan sem a Freudi
démonikus erők konglomerátuma - az is lehet – hanem a
transzcendencia képeinek élő világa bennünk. Ahol a képeket, az
archetípusokat, a Logosz jelenléte tölti meg, hatja át
értelemmel. Csak a Logosz értelmének hiányában válnak démonikus
erőkké, a Lélek, a Szellem képei. Amikor az ember nem hagyja, a
Lélek eredendő nyugalmában a Logoszt munkálkodni, mert Ő egy
aktív, értelemadó, de ezzel egy magasabb szintre átalakító
realitás, akkor válik a tudattalan képi világa démonikussá.
A Transzcendencia képeinek, a
vallási szimbólumvilágnak, a Biblia szimbólumainak egyre
sztereotipebb, pusztán racionális megközelítése, érzéketlené
tesz, a képek belső megragadására, hogy a külső vallási
képeket, a belső képekkel, azok belső megfelelőivel ragadjuk
meg. A túlzott értelmességünk, a bennünk élő Logosszal kerül
diszharmóniába. Így az értelmünk megakadályozza, hogy a
legfelsőbb Értelem munkája révén kerüljenek tudatunkba a
tudattalanunkból, mint egy megvilágosodva, megvilágítva, a
Logosztól, a Transzcendencia képei.
A mindent csak projektekben
elgondoló és építő modern ember, az e mögött rejlő egyoldalú
racionalitásával, érzéketlenné válik, a benne és körülötte
lévő transzcendens világ apokaliptikus üzenetei iránt.
A tudattalanunk és a természet
harmóniában van. Ezért van az, hogy az álmainkban a
tudattalanunk, alapvetően a természet képei révén üzen.
Gyakorlatilag ehhez hasonló üzenet az apokaliptika szimbolikus
üzenetei is, nappali, tudatos énünknek. Álmainkban is nagyon sok
a figyelmeztető üzenet. Az apokaliptika világa is nem más, mint
figyelmeztető üzenetek a mélyebb, transzcendens világból.
Álmainkban is nagyon sok a természeti katasztrófa kép, ha valami
nincsen rendben bennünk, amik figyelmeztető célt szolgálnak, épp
úgy, mint az apokaliptikában és a természetben. Ha megfigyeljük
az álmaink figyelmeztetéseit, észrevesszük, hogy az apokaliptikus
és természeti katasztrófák, meg az álombeliek egy harmonikus
egységet képeznek.
A saját életén, sorsán az tud
változtatni, ki megérti a jelek üzenetét. És nincsen csak
pusztán természeti katasztrófa, nincsen csak emberi mulasztáson
múló katasztrófa, minek ne lenne üzenete. Amikor egy zagytároló
gátja elszakad és kiömlik a szenny, akkor nagyban folyik a
vádaskodás, mi arra jó, hogy végül ne feleljen senki. Csak az
ember elfelejti, hogy a szenny kiömlése, jel, hogy az embert az
árnyéka fenyegeti pusztulással. A zagy kiömlése okozta kár,
csak jel, mert az okozott kár össze sem hasonlítható azzal a
kárral, mit az emberi árnyékban rejlő nem tudatosított szenny
kiömlése fog okozni.
De hogy mindenki megússza, az annak
a jele, hogy elmarad a szembesülés az árnyékkal, a tudattalannal
és minden katasztrófa innen ered. A földrengés a föld
mélységeinek mozgása. A cunami, hiába, hogy a tenger felszíni
mozgása, köze van a mélységekhez. A cunami után ami maradt,
hiába, hogy a felszín törmeléke volt, mintha azt sugallná, hogy
a mélységek dobták felszínre a lelkek elfojtott szemeteit. Vajon
a mélységek mozgása, nem az emberiség kollektív tudattalanjának
háborgását jelzik?! Az apokaliptikus irodalom, mint minden szent
könyv a mélységekből feljövő könyv, a mélységek
megnyilatkozása. Úgy, hogy érdemes a természet szimbolikus
üzeneteit összhangban olvasni a szent könyvek szimbólumaival,
mert valahol a kettő találkozik a lelkünkben. Mindkettő a bennünk
élő, a Logosztól áthatott természet, tehát mindkettőnek
értelme van.
Végül is a ripacs műsorvezető, a
saját árnyékát fröcsköli a hallgatók, nézők szemébe. Az
árnyékkal bódított nézők így saját árnyékukkal is
képtelenek lesznek szembesülni. Így lesz a média egy állandó
majomkergetés.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése