Reflexiók - Egy könyv, mely a Transzcendensre utal - levél Hawaiba

Drága Zizi!

Miért írod, hogy túloztam azzal, hogy azt írtam, hogy a nyugati magyar írok között lesz a helyed. Sőt én szűkmarkú voltam Jakabffy Tamáshoz viszonyítva az elismeréssel, mert ő már az írok közé helyez. Lehet azért voltam szűkmarkú, mert még nem ismerem eléggé munkásságodat.

Visszatérve az íróságra, nálam tág fogalom. Sajnos ma az a nagy író, ki magas szinten, hozza teszem öncélúan, forma művész. Emil Cioran román filozófus ezt mélyen elítélte, szerinte az öncélú forma megöli a szellemi tartalmat, ezt tartom én is.

Én abból indulok ki, hogy mi a kultúra szerepe. Az, hogy összekapcsolja az elmét a szívvel. A kultúra alapja a lélek élő képei, amik összekapcsolják az elmét a lélekkel, de egyben ugyan ezek a képek túlmutatnak önmagukon a transzcendens irányába, mert csak így van értelmük.

Az irodalom ma már ilyen szempontból értéktelen, csak a horizontálisban mozog, öncélú lett, megszűnt a transzcendens felé mutató jelnek lenni. De maga az irodalom az ember horizontálisba merülésének az eredménye. a Látható csak jel, mi a transzcendens felé mutat.

Kezdetben voltak a szent könyvek a mítoszok és nem az irodalom. Mióta irodalom van az emberek kevésbé értik a szent könyveket, vagy nem értik egyáltalán, mert nem olvassák lelkükkel, a lelkük nyelvezetével, a lélek képeivel. Ahol halottak a lélek képei, ott nem értik a szent könyveket. De ha lelkeddel tudsz beszélget, már szent könyvekre sincsen szükség, mert ott magával Istennek beszélsz.

A mítosz a lélek története, amelyben a lélek mesél önmagáról. Az irodalom a darabjaira hullott mítosz, mi már messze nem a lélek élő története. A mítosznak van önálló élete a lélekben, annak puszta darabja élettelenek, mert nincsenek kapcsolatban a lélekkel. Csak a költészet, ami megőrizte a lélekkel való kapcsolatot, de az is nagyon ritka esetekben, az öncélúság ott is érződik, nem jel a transzcendens fele.

A nagy képek csak szakrális élményként élhetőek meg. A kultúra csak szakrális élményként élő. Az ember és a nemzet csak szakrális élményként találja meg identitását. A csak teoretikus, lexikális ismeretekre alapozott nemzeti identitás halott, ma csak ez van. A nemzetállam, ne feledjük, csak a horizontális létsík. Egy országnak a léte, csak akkor van megalapozva, ha az valami spirituális viszonyba van a földdel, ezt a sámánjaink, táltosaink tudták.

A pusztán csak horizontálisban élő ember tudott olyat mondani, hogy "nyelvében él a nemzet". Széchenyi mondását azóta is szolgaian, gondolkodás nélkül szajkózza egy nemzet. Egy néprajz kutató azt mondta, hogy nagy baj amikor egy nemzet már csak a nyelvében él és feledte mítoszait. De kérdem én azt, hogy mi élteti a nyelvet, nem a lélek, belső önmagunk.

Élővé a nyelvet az élő mítoszok teszik, az élő belső önmagunk, a lélek élő képei. A nyelvet nem csak a lélek, nem csak a lélek élő képei teszi élővé, hanem maga transzcendens, mert a nagy képek csak a transzcendenssel való élő kapcsolatban élőek. A nyelv maga csak a horizontálist képviseli, minek magában nincsen élete, csak a Transzcrendenshez kapcsolódva.

Ezért fantasztikus a cím amit adtál könyvednek, "Ahol leoldom saruimat" Mózes öt könyvéből inspirálva, ez a cím már azt sugallja, hogy egy olyan valaki írta kinek az emberi identitását a szakrális élménye adja. Aki tudja, hogy hogy kell közelíteni a szenthez, alázattal, távolságot tartva, mert csak így teremtő erő, éltető szellem, de ha nem akkor pusztító energia. Az Ószövetségben jobban ismerték a szent természetét, mint az egyoldalú jóságot prédikáló Újszövetségben. Az egyoldalú jóság veszélyes, mert feledteti, hogy a vallási élmény pusztító is lehet.

A szent szerepe nem önmagában van, hanem jel mivoltában. Szerepe, hogy összekapcsoljon a Láthatatlannal. A Valóságot csak akkor éljük meg, ha az a Látható és a Láthatatlan együttese. A Valóság akkor Valóság, ha az a Teljsség maga. Az embernek a Valóság nem Teljesség-élmény ez az ember alapvető problémája. Önmagát sem éli meg Valóságként, Teljességként. Az ember öntapasztalása van válságban.

Nem gazdasági a válság, hanem az ember Valóság-élménye van válságban, Valóság-inflációban szenved az ember, mert elveszítette a Láthatatlan iránti érzékét: önmaga belső láthatatlan világa iránti érzékét, nem éli meg belső láthatatlan oldalát az ember; de ennek az érzéknek az elveszítésével az ember elveszítette a transzcendens iránti érzékét. A válság vallási, szellemi. Új szőlőtőkékre, új borra és új tömlőkre van szükség.

Az előszóból azt érzem ki, hogy Férjeddel, lélekkel, lélekben jártátok be a világot és annak szent helyeit. Úgy érzem, hogy a könyvben jelen van a magasság és a mélység, a horizontális és a vertikális, vagyis a könyved a kereszt jegyében íródott.

A Te könyved, nem öncélú mű, mint a mai irodalom, ilyen értelemben nem irodalom, hanem jel, mi a Transzcendensre mutat és összekapcsol vele. Művedben benne van a szent, mi a mai irodalomból hiányzik, ez a nagy értéke. Műved lélekkel írodott, a képek nyelvén ez az értéke. Hogy honnan tudom?! Az előszóból és egyénb írásaidból előfeltételezem.

Szeretettel,

Attila