A Háromszékben, nem olyan túl rég, egy olvasó nagyon bölcs és nagyon meggondolt akart lenni, a márciusi Vásárhelyi események kapcsán. Szerinte, ahogy olvasói levelében írta, butaság volt a tüntetés, mert annak a következménye volt a románok támadása, a románok támadásának pedig az, hogy sok magyar elköltözött Vásárhelyről Magyarországra, tehát mi húztuk a kurtát. Látszatra igaz.
Ez a gondolkodása álbölcsesség csupán, a puszta elme, a puszta ráció kicsinyes számítgatása. Így a szorongó, a félénk ember gondolkodik, aki görcsösen minden áron az abszolút biztos megoldást keresi, aki fél a kockázattól, és nem a bölcs. De ezt a gondolkodást nem egyszer lehet tetten érni a magyar sajtó profijainál is, akik állandóan a következményekkel riogatnak, a következményekkel való számolás bölcsességével akarnak kitűnni.
Ez a gondolkodás annak a következménye, hogy egy szorongásos náció vagyunk, Trianon óta szorongunk, - vagy még az előtt jóval?!
Ahol a nemzet lelkében szorong, fél, ott nem áramlanak szabadon a lélek vitális energiái, és a nemzetnek vitális problémái lesznek, amit nem lehet gyerekcsinálási nemzeti kötelezettséggel megoldani. A lélek energiái csak a szabadságban áramlanak szabadon, ahol félelem és szorongás van ott nincsen szabadság. A nemzeti vitalitásnak az alapja a szorongásmentes szabadság.
A szorongás megsemmisíti a nemzeti identitást. A lélek képei, (például a székelykapu és annak szimbólumai) a nemzeti identitás alapjai ott élőek, ahol a lélek szabad energiái éltetik. A nemzeti identitás a félelem, szorongásmentes szabadsághoz kötött.
A szorongás megsemmisíti a nemzeti identitást, mert megöli, kiszárítja a lélek képeit. Olyan egyértelműen beszélünk a székely, magyar nemzeti identitásról, mint ami egyértelműen, vitathatatlanul létezik. De kérdem én azt, hogy egy szorongó náció nem veszíthette-e el a belső, élő nemzeti identitását?! Beszélünk az identitás védelméről, intézményekkel, de vajon van-e mit védeni?! Vajon nem újjáteremteni kéne identitásunkat a lélek szabadságában.
A nemzeti identitásról van egy nagyon helytelen felfogásunk. Az igazi szellemi, lelki nemzeti identitás az hűséget jelent mindahhoz, ami bennünk él, hűséget a lélek belső mintáihoz, mert a nemzet bennünk él. A téves felfogás a hűséget a nemzeti identitáshoz abban látja, hogy ragaszkodunk, valami pusztán csak kívülről belénk sulykolt ismeretekhez, a nemzeti identitás ebben az esetben pusztán csak racionális ismeretek tömege.
Az úgynevezett primitívek papjai a sámánok, magyaroknál a táltosok ismerték a félelem, a szorongás okát, a lélekvesztést, de a módját is ahogy újra rá lehet találni. Ma már a lélekvesztésről nem beszél senki, mert a mai ember már csak tudatában él. De ahol elvesz a lélek, ott elvész a nemzeti identitás is. A mai ember elveszítette lelkét de annyira, hogy ezt a problémát nem is ismeri, már nem is szembesül vele. Lelkünkkel elveszítettük nemzeti identitásunkat is, ami maradt az a puszta racionális ismeretek halmaza, amiket már ugyan csak pusztán racionális intézményekkel védünk az eltűnéstől. Nem az identitást védjük az intézményeinkkel, hanem azt a halott kérget miből eltávozott a lélek.
A puszta ráció nem bölcs, bölcsessége csak a léleknek van, annak mi bennünk él. A ráció nem maga az ember, nem a teljes ember, az ember a lelkével együtt teljes, tehát csak a teljes ember lehet a bölcs. Aki elveszíti a lelket az a bölcsességet is elveszítette. A puszta rációval bölcselkedők a nemzet ügyében azt bizonyítják, hogy a nemzet elveszítette lelkét és azzal identitását is. A nemzeti identitáshoz a lélek bölcsessége is hozzátartozik, mert az mutatja az utat az ínséges időkben, az ellenséges támadás idején, a kisebb ellenállás felé. Mi mindig a nagyobb ellenállás fele kerestük a megoldást, mi magyarok, ez az bizonyítja, hogy lelkünket, vele bölcsességünket, ezzel identitásunkat rég elveszítettük.
Az igazi bölcsesség nem méricskél kicsinyesen, a biztosat keresve, mert tudja, hogy a rossznak lehetnek jó következményei, a jónak pedig rossz, - a lélek bölcsessége, évezredek bölcsessége ezt tudja, de a puszta ráció szorongó bölcsessége ezzel nem számol.
Egy dolgot pedig tudni kell, hogy a lelket a csend őrzi meg és azzal lehet visszaszerezni és nem az intézmények. A nemzet megtartója a csend. A nemzeti identitást a csenddel lehet visszaszerezni. Egy nemzetet misztikával lehet újjáteremteni és nem a ráció programjaival. Karl Rahner német katolikus teológus azt mondta, hogy az ember vagy misztikus lesz vagy nem lesz. Ez ránk magyarokra még érvényesebb vagy misztikus lesz a magyar vagy nem lesz.
A csendben merjünk szembenézni, hogy szorongó nemzet vagyunk, mely elveszítette lelkét, és ezzel nemzeti identitását. Ne védjük, ami nincsen, hanem a csendben teremtsünk újat. Erre figyelmeztet a Székely Nemzeti Anarchizmus.
Ezért nem hibásak, a lélekvesztésért, sem a zsidók, sem a románok, ők csak következményei a lélekvesztésnek. Ha valami felelős a lélekvesztésért az nem más, mint a ránk erőltetett nyugati kereszténység, mely elvette lelkünket. Simone Weil francia filozófusnak igaza volt, hogy a kereszténység hajlamos kivetkőztetni a nemzeteket nemzeti identitásukból. Annyiban azért kijavítom Simone Weilt, hogy csak a nyugati kereszténység.
Nagy Attila (Puli) - Székelyföld
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése