Az ember alapvető problémája
belső szellemi fejlődése, mi egy életen keresztül tart, míg
öreg korára eléri szellemi teljességét. Az első ötven év csak
előkészület a teljesség eléréséhez. Az elért teljesség révén
kapcsolódunk vissza ontológiai gyökereinkhez. Ebből a
szempontból, ha korunkat nézzük, akkor az infantilizmus jellemzi
az embert. A tudományosságot is beleértve, mert a tudomány, már
csak a tárgyak, szellemi tárgyak összessége, mihez infantilisan
viszonyul a tudomány embere, mint gyerek játékaihoz. Annak
ellenére, hogy a tudomány számít ma a legkomolyabbnak. De nem
szabad elfeledni, hogy a belső szellemi fejlődés szempontjából a
tudomány embere sem fejlettebb, mint egy utcaseprő. Lehet, hogy az
utcaseprő még fejlettebb a tudósnál. Korunk embere belső
szellemi alacsony szintje alól a tudós sem kivétel, sőt lehet,
hogy ő áll a legalacsonyabb szinten és a politikus, az üzletember,
vagyis, azok, akik dominálják a kort. Ha egy kor, szellemileg
alulfejlett, akkor a legalulfejlettebbek, kik meghatározzák a kort,
tudósok, papok, politikusok, üzletemberek. Jézus korát a
farizeusok dominálták. Nagyon képzett tudósok voltak. Jézus azt
mondta, hogy a kisdedek megelőzik Isten országában az okosakat. A
tudás tagadja a nem tudás bölcsességét, mi sokkal mélyebb a
tudásnál. Egy ortodox teológiai álláspont azt mondja, hogy
nyugat ott tévedett, amikor megtagadta az igazság apofatizmusát és
csak a megismerhetőre helyezkedett.
Korunk emberének infantilizmusa,
nem csak tárgyi viszonyulásaiban infantilis, hanem a politikában
is. A vezetők és vezetettek egyaránt. A hatalom gyakorlása is
állhat infantilisan domináló alapokon. Politikai pszichológiai
nézet állítja, hogy a párt és a választók szerepeket
játszanak. A pártok szerepeket osztanak ki a tömegnek az által,
hogy ők is szerepeket játszanak. Ilyen lehet az egyik nézet
szerint az apa – gyerek viszony. Természetesen ez más szerepekkel
kombinálódhat, mire itt nem térek ki, mert nincsen jelentősége.
Ez maga nem is volna gond, ha politikusaink nem lennének maguk is
infantilisak, vagyis éretlen apák. Hatalmi szomjuk gyerekes hatalmi
ösztönökből táplálkoznak. Így nyugodtan mondhatjuk, hogy a
politika gyerekek játéka. A ravasz gyerekek uszítják a bunkókat.
A székely búcsújáró nép. Mivel
Csíksomlyó egy évben egyszer van és néha már rutin, kitalál
alkalmi kevésbé rutinos politikai búcsúkat. Autonómiásat, mint
volt a ditrói nagy tömeggyűlés. Vagy a sepsiszentgyörgyi
Mikó-ügyes. A csíksomlyói búcsúból, ahogy a Duna Tv.
közvetíti, főleg ha esik az eső, csepeg a szentelt víz, hogy
ugye micsoda nagy szakrális tömegtett az, ami történik. Nekem
erről nem a szakrális élmény jut eszembe, hanem az anyaméh
biztonsága. A tömeg az anyaméh biztonságát nyújtja, amiben a
tömeg, az infantilisan biztonságra vágyó, a szellemileg
alulfejlett ember megnyugvást talál.
A kommunizmusban a kisebbségi
jogharc kockázattal járt. Ennek ellenére azért jól fogna a kor
mítosztalanitása, hőseink mítosztalanítása. Abból a
szempontból, hogy törekvéseik mennyiben álltak a belső szellemi
érettség talaján, vagy mennyire táplálta az infantilizmus
kivagyisága. A lázadó, vagyis a hős archetípusa, egy szellemi
fejlődés útját jelenti.
A kommunizmus bukása után jog lett
a lázadás. Ami nem volt szabad a kommunizmusban a tömeg
összegyűlhet. Erről a kommunizmusbéli, még az eleji, majálisok,
„flekkenyezések” jönnek be, amit róla szüleim meséltek. A
politikai, alkalmi búcsújárások valami ilyesmihez hasonlítanak,
van valami majális jelleg benne. Nekem különösen izgalmas
felfedezni a hasonlóságot, a kommunizmusbéli magatartás minták
és a mostaniak között, mintha mi sem történt volna.
A majálisban van valami az anyaméh
öröméből, az anyai öl biztonságából és a csecsszopás
öröméből. Az ember nem is gondolja, ilyenkor mennyire közel van
a bébi korához. A politikusok ezt az infantilis örömet teremtik
meg, amikor tömeget terelnek össze, politikai búcsú majálisra!
És ebben élik ki maguk is infantilis hatalmi dominanciájukat,
ebben való örömüket. Ennek nyomán infantilis haszontárgyi
élvezetűket. Infantilisan élvezik hasznos tárgyaikat, mint a
gyermek. Mondhatni egy fajta tárgyi maszturbációt folytatnak.
Tehát ami ma nagyon komolynak látszik a politikában, gazdaságban,
beleértve a kisebbségi létet is, az csak az infantilis örömelv
szintjén mozog. A ma emberét az infantilis örömelv dominálja. A
háborúkat is ez robbantja ki! Igen, mert az infantilizmus gyilkolni
is képes!
A Mikóért való tüntetés egy
ilyen alkalmi anyaméh, csecsszopás örömét nyújtotta a tömegnek.
Az ilyen csecsszopást nevezik a kisebbségi identitás védelmének.
Pedig minden identitás alapja a belső szellemi teljesség érettség,
mert az identitást csak a szellemi egész mondhatja el magáról és
csak másodsorban jelenti az identitást valami külsővel való
azonosulás, annak védelmét a kulturális áthagyományozódás.
Ilyen szempontból az infantilizmus az identitás lerombolásával
egyenlő, amit a nacionalizmus teremt meg, az ilyen Mikó-ügy féle
tömegrendezvények révén. Ezek révén nem védjük kisebbség
létünket, hanem mélylélektani értelemben romboljuk. Sajnos a
rombolás láthatatlan a tömeg látható, ezért megnyugtat, ami
megnyugtat, az eredményként van elkönyvelve. Az eredmény puszta
látszat illúzió. Sajnos nemzeti létünk rég erre van alapozva,
ferde, illuzórikus nacionalista romantikája révén. Ebben
gyökerezik kisebbségi létünk 22 évnyi illúziója és a
politikusi infantilis haszonelvűségben.
És a sok okosság a politika körül,
a sok felsőbb-rendüsködő szakértői politikai elemzés vajon
hova sorolható az ember szellemi szintjét nézve? Már leírtam az
előzőekben, hogy akik dominálnak azok állnak a legalacsonyabb
szinten a belső szellemi érettség tekintetében. Épp a
legmagasabb intelligencia a leginfantilisabb. Infantilis rajongói
pusztán csak tárgyiasult gondolataiknak. Még egyszer: a kor
mindenkire rányomja bélyegét!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése