Megpróbáltam a nyugati vallásosság, teológia kategóriái szerint leírni, ahhoz igazítani az én puszta Létezésre irányuló gondolataimat. Nem megy. Mindig is úgy éreztem, hogy nekem a szeretet, hit, fölösleges kategóriák, melyek fölöslegesen felszabdalják a Létet, ami Egész.
Utóbbi írásaimban a szeretetről és annak ürügyén a vallásról, hitről, megismerésről írtam és próbáltam egy egységet adni mind ezeknek, az által, hogy a vallásmeghatározásom révén, visszatérés Istenhez, egy közös célt adtam nekik, visszatérés Istenhez. De valahogy így is zavarólag hatott a sok kategória éreztem, hogy vissza kell térnem a régebbi, egyszerű, gondolatvilágomhoz mely jobban egységesít.
Azt hiszem, hogy az ember alapvető vallási problémája, vissza kapcsolódni az Úrhoz, vagy felismerni az Egységet nem igazi probléma, csak álprobléma. Az igazi probléma az, hogy képesek vagyunk-e pusztán csak létezni, mint a Lét maga, mert abban van az igazi szabadság. A vallások, mind valami célt, problémát látnak melyeket el kell érni, vagy meg kell oldani, ezzel a puszta létezés szabadságától fosztanak meg, sőt ezzel, hogy álproblémákat dobnak fel, nem is hagyják, hogy felismerd az igazi problémát a puszta létezés szabadságát.
A puszta létezéshez nincs szükség külső eszközökre, de a vallások felvetette gondok, eszközöket igényelnek, melyek a puszta Létezés szabadságától fosztanak meg, mert az eszköz mindig külső függőséget jelent. A jógázó technikái börtönében él.
Aki csak pusztán létezik az a Létet követi. Aki tanokat vallásokat követ, az képtelen a Létet követni a puszta Létezésre ráhangolódni.
Aki csak pusztán Létezik, mint a Lét, annak az embernek nincs szüksége vallásra hitre, szeretetre, megismerésre, ezeket mind az izolált ember álproblémáinak látja.
Aki csak pusztán Létezik, annak a vallás lényege visszatérés az Úrhoz, álprobléma, az izolált ember álproblémája.
Aki csak létezik, annak nincs hite, de nem is Isten tagadó. Aki csak Létezik, annak vallásosnak lenni vagy ateistának, álprobléma, mely az emberi izolációból származik.
Sokkal könnyebb csak Létezni, mint vallásosnak vagy ateistának lenni és az emberek mégis a nehezebbet választják.
Akik csak Léteznek, azoknak a misztikák alapvető problémája az elme diszharmóniája a lélekkel álprobléma. Ők ebből nem csinálnak külön problémát, mert nekik természetes, hogy az elméjüknek nincs önálló léte, elméjük csak a lélek belső napjának fényét tükrözi. Nekik ami van a természetben, ami van az égen, az van belül is.
A szeretet az izolált emberek álproblémája. Az esőcseppeknek nem kell szeretniük egymást, mert tudják, hogy ha lehullnak úgy is egyé lesznek, nem kell akarniuk, mint az emberek, hogy szeressék egymást, csak állandóan elengedik önmagukat és így lesznek eggyé. Az ember mivel képtelen elengedni önmagát, szeretet prédikál, akar és még sem tudd eggyé lenni, oly természetes módon, mint az eső cseppek, ezért nem tud megvalósulni soha szeretete egymás iránt. Az esőcseppek, még ha izoláltak is pusztán csak Léteznek, ezért tudnak eggyé lenni. Az esőcseppben az önmagát állandóan elengedő Lét nyilvánul meg, mert a Lét alapvető természete az állandó elengedés. A Lét az állandó elengedés révén, ritmikusan teremti önmagát sokasággá lesz, de nem szóródik szét, mert épp az állandó elengedés révén újra egyesíti önmagát. Az önmagát állandóan elengedő Létet a víz fejezi ki leginkább: a víz mindig elengedi önmagát és ez által szóródik szét eső formájába és ez által egyesül. A víz mivel elengedi önmagát állandó körforgásban van. Annyira szétszóródik, olyan könnyű lesz, mivel elengedi önmagát, hogy az Égbe emelkedik, onnan alászáll, mert elengedi önmagát és újra egyesül. Mivel elengedi önmagát állandóan felemelkedik és alászáll, így köti össze az eget és földet. Mi köti össze az eget és a földet? Az önmagát állandóan elengedő Lét.
Aki csak Létezik, nem csinál külön problémát a szeretetből, mert a puszta Létben Minden megtörténik, így külön a szeretet álprobléma.
A puszta Létben, az állandó elengedettségben minden a természete szerint nyilvánul meg a nélkül, hogy akarná. Az elme anélkül játszodja a napot tükröző hold szerepét, hogy akarná. Az akarat annak a jele, hogy az ember képtelen a puszta Lét szerint élni, képtelen a puszta Létezésre.
A Lét szerinti megvalósulás csak az elengedés révén jöhet létre, ez már teremtés, ez az egyedüli igazi megvalósulás. Az akarat gyakorlatilag nem valósít meg semmit, csak erőlködik. A vallások, misztikák az akaratra épülnek, így nem valósítanak meg semmit. Igazi megvalósításra, csak az önmagát elengedő Lét képes és az az ember ki átadja magát ennek a Létnek.
Aki pusztán csak Létezik az Lát igazán, mert közvetlenül lát. A vallásos ember nem tud közvetlenül látni, azt ami van, mert neki megmondják, hogy mit lásson. Ragaszkodik ahhoz, amit mondtak neki, hogy mit kell látnia és ezen ragaszkodás révén nem tud az állandó elengedés állapotában pusztán csak Létezni, nem tud ráhangolódni a Lét önmagát elengedő természetére. A vallásos ember nem tud a puszta Létre ráhangolódni.
A nemzeti léthez görcsösen ragaszkodó nacionalista magyar, nem tud magyar lenni igazán. A nemzet is az elengedésben létezik, a nemzetben is az önmagát elengedő Lét működik. Ahol féltik a nemzetet ott nem létezik az állandó elengedettség állapota amely önmagától valósít meg mindent. Az igazi nemzet is csak az elengedettség állapotában létezik, azzal teremti önmagát, az önmagát állandóan elengedő önteremtő Léttel teremti önmagát. A nemzetféltés az akarat műve, mely képtelen létrehozni bármit is. Akarattal nem lehet nemzetet megvédeni, ez a politika illúziója.
Nagy Attila Puli
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése