Pszeudo-zen történetek - A Mester és Titok Tóni beszélgetései IV.

Pszeudo-zen történet - Amit Buddha látott

A Mester szívesen mesélt gyerekkoráról. Azt tartotta, hogy a lelki élet kezdeteit, a gyerekkori önkéntelen képi vonzalmakban, önkéntelen keresésekben kell keresni, és a későbbieket ezzel kell összekapcsolni. Szívesen emlegette, azt, amit gyerekkori szórágásnak nevezett.

- Tudod Tóni, hogy én gyerekkoromban, azzal szórakoztam, hogy egy szót hosszasan ismételtem magamban, és egy idő után, arra jöttem rá, hogy a szó értelmetlen, és felnőtt koromban ehhez tértem vissza, ez volt lelki életem egy mozzanata. Arra jöttem rá, hogy amiket, Buddha meglátott, az egy gyerek is megláthatja. A nagy tanításokban csak az érték, ami közvetlen látáson alapszik, amit mindenki megláthat, közvetlen látással. A legfontosabb, ami közvetlen látással látható, az a múlandóság.

Pszeudo-zen történet - A Patakról

- Kitől tanultál a legtöbbet Mester? - kérdezte Titok Tóni a Mestert.

- A pataktól, mely gyerekkoromban a kapunk előtt csordogált.

Pszeudo-zen történet - A Gondolkodásról és a Csendről

A Mestert és Titok Tónit egy hatalmas nagy zápor kapta el, miután rögtön kisütött a nap.

- Latod Tóni, ilyen természetesen kellene, hogy váltsak egymást a gondolkodás és a csend, egyiket sem erőltetve.

Később egy kérődző tehenet láttak.

- Latod Tóni azt a kérődző tehenet? Így tesz az, aki bölcsen tanul, megkérőzi, megemészti a nagy mesterek tanításait. Vannak, akik egész életükben csak tanulnak, olvasnak, de soha nem érnek rá tudni. Akik állandóan a különböző bölcsek tanításait tanulmányozzák, soha nem látják meg, közvetlenül, azt, amiről a tanítások szólnak. A régi bölcsek tanításainak nem a tudás volt a célja, hogy egy tudáskészletet átadjanak, hanem az, hogy a tanítvány lássa azt, közvetlenül, amit a mester látott közvetlenül. És mit láttak a mesterek közvetlenül? Mindent, de leginkább a mulandóságot.

Pszeudo-zen történet - A Falevelek

A Mester és Titok Tóni, a kertben, a nagy körtefa alatt ültek, nézték a lapik hullását.

- Tóni tudod, hogy volt egy mester, aki minden ősszel a körtefája alatt ült, nézte lapik hullását, és nem világosodott meg soha? De elmerült a múlandó szemléletében.

Pszeudo-zen történet - Írás a víz tükrén

Titok Tóni, többször megfigyelte, hogy a Mester, a víz tükrén húzogatja az úját, mintha a vízre írna. Egyszer meg is jegyezte:

- Mester, Te egyszer-egyszer, úgy húzogatod az ujjadat a víz tükrén, mintha írnál rá.

- Igen, tényleg írok a víz tükrére. Ezt azért teszem, hogy Te ne csinálj dogmákat belőle, mint Pál apostol tette Jézus tanításával.

Pszeudo-zen történet - A Mester tanít

Titok Tóni, egy nap azon panaszkodott a Mesternek, hogy évek óta együtt vannak, és még nem tanította semmire. A Mester nem szólt semmit. Egy nagyon forró nyári napon, a Mester megtöltetett Tónival, egy nagy zsákot, homokkal. Tóni nem tudta elképzelni, hogy miért. Csak akkor lepődött meg, amikor a Mester megadta a magyarázatot. Tóninak fel kellett vinni, a majdnem ötven kilós zsákot a közeli hegyre. Cipelte is Tóni hűségesen, fel a hegyen. Sokszor jött, hogy letegye. És az is jött, hogy elkívánja a Mestert, de mindezeket szégyellette megtenni. Végül felértek a hegyre. Tóni a földre dobta a zsákot, és ráült. Ültek és hallgattak. Végül, hosszú némaság után, Tóni szólalt meg.

- Ilyen belső békében nem volt részem soha.

Pszeudo-zen történet - A Mestert nem érdekli semmi

Évek hosszú során keresztül, Titok Tóninak, úgy tűnt, hogy a Mestert mintha nem érdekelné semmi. Műveltnek sem látszott. A kultúra értékeire nem sokat adott. Legjobban egy szerelmeskedő vadgalamb pár érdekelte, melyek egy fán tanyáztak. Tóni meg is kérdezte egy szép nap:

- Mester, Téged nem érdekel semmi?

- Engem Abszolút semmi!

Pszeudo-zen történet - A Körtefáról

Szép, meleg ősz volt. A Mester és Titok Tóni hátul a kertben egy nagy körtefa alatt heverészve uzsonnáztak. A körtefa ágait lehúzták a sárgára érett körték. Időközönként lepottyant egy körte. Szalonnát ettek hagymával, úgy igazi székelyesen bicskával. A Mesternek a kezében úgy állt a székely bicska, mint egy igazi székelynek, csak épp nem csámcsogott hozza, mint egy igazi székely. Egyszer csak egy nagy sárga körte szétloccsant a Mester kopasz fején. A Mester komótosan letörölte, és felnézett a fára.

- Ennek a fának is mindegy, hogy mi lesz a gyümölcsével. Nem törődik azzal, hogy hasznos lesz-e a gyümölcse.

Pszeudo-zen történet - Álom a Sziklával és a Galambbal

Titok Tóninak különös álma volt. Álmában egy hegyen voltak a Mesterrel. Egyszer csak a Mester egy sziklatömbbé változott. Utána, Tóni, látta saját magát, egy fehér galambbá változni. A galamb rászállt a sziklára.

Pszeudo-zen történet - A Folyó természete

A Mester nagyon kedvelte, a patakokat, folyókat, tavakat, a nagy, magányos fákat, a távoli, nagy hegycsúcsok látványát. Már nem is tudta sem a Mester, sem Tóni, hogy már mennyi ideje ülhettek a Feketeűgy partján. Hirtelen a Mester megszólalt.

- Azt hiszem, hogy minden mesternél, tannál, spiritualitásnál, misztikánál, vallásnál, jobban, a folyó tanítja meg, hogy hogyan kell eljutnunk önmagunkhoz. Önmagadhoz, önmagad által, önmagad természete szerint kell eljutnod, mint a folyó. Az utadnak, önmagadhoz, minden külső segítség nélkül, önmagadból kell kibuggyannia, mint ahogy a folyó, forrásként, a természet rendje szerint, minden külső segítség nélkül kibuggyan a földből. A folyó, önmaga természete szerint folyik, míg a tengerbe, vagy az óceánba ömlik. A folyó, önmaga természete szerint alakítja medrét, hol egyenesre, hol kanyargósra. Útja folyamán beleömlenek tiszta patakok, szennyvizek, de ő csak folyó marad, és ha szennyesen is, de csak a tengerbe jut. A folyónak, élete folyamán, sok mindenen át kell folynia, hogy az óceánba jusson. A folyót, nem segíti folyásában semmi senki, neki nem kell senki medret vájjon, ő maga alakítja útját, időközönként változtatva azt. A folyó időközönként, a járt utat, a járatlanért elhagyja. A természet útja nem a gyáva ember útja, aki a járt utat a járatlanért nem meri elhagyni, hanem a bátor-é, aki inkább a járatlan utakat szereti. Az intézményes utak, a gyakorlatozó emberek útja, a gyáva emberek útjai. A természetnek nincsenek is útja, mert az igazi természet láthatatlan. A természet soha nem törekszik az utak lerövidítésére, mint az ember. A folyó, önön természete szerint, ő sem rövidíti útját, sőt inkább a kanyargást szereti. De jött a nagyokos ember, aki mindent szeret lerövidíteni, még a természetet is, és sok helyt, egyenes medreket, rövidebbeket ásott a folyóknak, segítvén a folyásban, kéretlenül. Ezért nagyon sok folyó megharagudott, hogy az ember megfosztotta kedvelt kanyargósságuktól, és pusztítva kitörtek a medrükből. A mesterséges, külső beavatkozással, a folyó életébe, az ember, a folyó természetének, a közvetlenül adott működését függesztette fel, kívülről, és ezt a folyó megbosszulta. Az utak lerövidítései, mindig az ember mesterséges, külső beavatkozásai, mely felfüggeszti a természet önműködő, működését. Szeretem a lelki életet is a folyó folyására hasonlítani. A lelki életben, aki az utat, külső technikákkal le akarja rövidíteni, az a belső természetes működését függeszti fel a léleknek, ami katasztrófákkal is járhat.

Nagy Attila Puli