Jung szerint a férfi, társadalmi szerepe,
maszkja, a felesége, a házassága felől értelmezendő, az
világítja meg. Tőkés László válásával kapcsolatban annak
idején sokat írtak, a részletekre helyezve a hangsúlyt. Holott a
házassága kudarca, az állítólagos félrelépései világítanak
rá arra a társadalmi szerepre, maszkra, amit vállalt.
Heller Ágnes filozófus a 89 utáni helyzetet a
zsidók Egyiptomból való szabadulására hasonlítja. Igen, csak
hasonló, de nem azonos, mert a pusztai vándorlás elmaradt, a
Vörös-tengeren való átkelés elmaradt, A nép nem tart a Szináj
fele, hogy új kinyilatkoztatást kapjon. De a legfőbb, hogy ma már
a Mózeseknek nincsen szellemi létjogosultságuk, vagyis nincsenek.
Ígéret Földje sincsen, ami felé tartanánk. Ami lényeges, akik
Egyiptomban születtek nem mehettek be az Ígéret Földjére. Mózes
sem mehetett be a lázadó próféta. Volt valami, ami mindenkit
fogva tartott Egyiptomban. Szellem volt Egyiptom, mi kísérte őket.
A birodalom szellem, ami mindent átjár – ezt zseniálisan írta
le Illyés Gyula „Egy szó a zsarnokságról” című versében -
ezért nehéz ellene a harc, mert mindent átjár. Nem is lehet
legyőzni, hanem inkább a szellem kifáradása vet véget neki, hogy
aztán új szellem üsse fel a fejét. A szellem társadalmi
szerepekben, maszkokban él.
Hiába, hogy kijöttek a zsidók Egyiptomból,
annak szelleme uralkodott rajtuk és rájuk kényszerítette a
birodalom szerepeit a pusztai vándorlás idején is. Miről szól a
birodalom?! A biztonságról!!! Ma is arról szól! A társadalmi
szerepek a biztonság szerepei a birodalomban, még akkor is, ha
valaki lázadással kockáztatja élete biztonságát. A zsidók a
puszta bizonytalansága elől, visszakívánkoztak a birodalom,
megélhetési biztonságába. Ilyen alapon vannak, akik ma is
visszasírják a kommunizmust. Ezt a „jó oldalát” emelte ki a
kommunizmusnak Kányádi Sándor költő is, Csíksomlyón a Böjte
Csaba gyerekeivel tartott, író olvasó találkozón.
A kommunizmusban az elnyomottság egy társadalmi
szerep volt, mivel azonosultunk. A lázadó is, a kommunizmussal
szemben, egy társadalmi szerep, maszk volt. Valójában így volt a
birodalom szerves része, és nem önálló vele szemben, mint ahogy
tűnt, a lázadó is, a kommunizmusban. Mózes valójában azért
lehetett a népe vezetője, mert a birodalom szellemét győzte le. A
birodalom szelleme, inkább valami árnyék, negatív szellem. A
hősnek először is ezzel kell megküzdenie, hanem a szellem őt is
elpusztítja.
A birodalom, a diktatúra nem más, mint ami
garantálja a biztonságot. Az anyát testesíti meg, aki óv. Ezért
feminin jellege van. A birodalomban, a diktatúrában, a hivalkodó
maszkulin, feminin dominanciát takar, így minden, ami maszkulin
femininé alakul át. A birodalom nem más, mint az anya mely
elpusztítja gyerekeit. A hősnek a feminin oldalban rejlő démonnal
kell megküzdenie, mely a biztonsággal kísérti, hogy aztán
elnyelje. A feminin oldala a férfinek az anyára támaszkodó,
infantilis biztonságigénnyel kísért. Itt az anyai biztonság a ki
nem fejlődött animát testesíti meg, melyre egy életen
támaszkodni nagyon veszélyes, mert elnyeléssel fenyeget. A hősnek
a legveszélyesebb oldalt kel tudatosítania az animát. A lélek
feminin. Lao - cse mondta, hogy ami magas, az csak a mélységre
épülhet. A maszkulin ráció alapja és az, amit épít, csak a
feminin lehet. A Kőműves Kellemen balladájában ameddig nem
integrálódik, nem tudatosodik a feminin oldal, addig az egyoldalúan
maszkulin építmény, éjszaka, ami a feminint testesíti meg,
összeomlik, maga a feminin oldal ontja össze. A vár, a személyiség
teljessége archetípusának szimbóluma, melynek a falába be kell
falazni, építeni az animát, mert csak az garantálja a vár
falainak szilárdságát.
A taoista szemléletben, ami lágy, vagyis
feminin az erősebb, mint a kemény, szilárd. Tehát az alap nem a
szilárd, a kemény, mint nyugaton, hanem az, ami lágy. A
természetnek ez felel meg. Az Újszövetség is ezen alapszik.
Jézus, a Logosz, az Ige a tengeren jár. A maszkulin alapja itt is a
feminin. Péter rémülete, süllyedése, rettenete a merüléstől,
az ember alapvető biztonságigényéhez fűződik. Péter lényegében
egy transzcendens elemtől rémült meg, a széltől, mi ugyan csak
lélek szimbólum. A hit lényegében bizalom, abban a transzcendens
elemben, mi kiszámíthatatlan, nem garantált a biztonság. A külső
fenyegetés, a szél, mi azonos elem az emberi lélekkel, mutatta meg
Péternek, hogy saját belső, alapvető elemében, önön lelkében
- a tenger a transzcendencia, de a lélek szimbóluma is - nem bízik.
Ezt jelképezi Péter süllyedése, nem bízik önön, belső, lelki
alapjaiban. A feminin lélek, mit, ha nem szilárdít meg a férfi,
tudatosítással, integrálással maszkulin eleméhez, elnyeléssel
fenyegeti. Péter félelmének alapja, hogy ő a feminin oldalára, a
pusztán csak ösztönös anyai biztonságigényként támaszkodik.
Aminek alapja a kézzel fogható garanciája kiszámíthatósága,
hogy közvetlenül, tárgyszerűen, rábízhatja magát, bármikor
számíthat rá, mint a gyermek az anyjára. Innen az infantilizmuson
alapuló tárgyszeretet, az anyai biztonság illúzióját nyújtja,
ez a materializmus, szellemi, lelki alapja. A materialista feminin,
ki megrekedt az anyai biztonság szintjén. Az ideológia, az utópia,
ennek a szellemi megfelelője. Az ideológia a biztonságot nyújtó
anya. Az ideológia szellemi materializmus.
A tengeren járó Jézus egy transzcendens
teljesség kép. Ahol az alkotó elemek a maszkulin és a feminin. A
teljesség ezek egyesülése, harmóniája nyomán jön létre. Péter
akkor nyugodott meg, amikor Jézusra irányult. Megszűnt az
egyoldalú feminin jelleg, amire addig támaszkodott. Mert ráirányult
az azt kiegészítő maszkulin ellenpólusára. Így felfedezte a
feminin oldala mélyén a racionálisabb Logosz magot, amit jól
fejez ki a taoista szimbólum. Valójában ennek a magnak az
aktiválódása tudatosítja a feminin oldalt, vagyis szilárdítja
meg azt, ami lágy, a vizet. Így jön létre az egység, a maszkulin
– feminin elem harmóniájaként, ami ontológiailag eleve adott,
mert másként nem jöhetne létre, ha már nem létezne eleve.
Vagyis nem az ember valósítja meg, hanem csak engedelmeskedik neki
– legyen meg a Te akaratod.
A társadalom kikényszeríti a szerepeket,
másként nem is létezhetne, szerepeken alapszik. Ez a diktatúrákra
még inkább érvényes. A diktatúra abban az értelemben
kényszerítőbb, ami a társadalmi szerepeket illeti, hogy belülről
alapja a nem tudatosított feminin oldal. A diktatúra, mint
kollektív eszme lényegében a tudattalan kollektivításának
dominanciája, a tudattalant pedig a feminin, az anima közvetíti,
személyesíti meg, ezért a diktatúra inkább valami anima
megszálottságnak nevezhető. A lázadó szerepe is kényszeres ezen
az alapon, pusztán reflexszerű, a diktatúra által kijelölt
szerep, és semmi magasabb rendű tudatosságot nem képvisel a
kommunizmussal szemben. Persze Szabad Európa elhitette velünk, hogy
ha elnyomottaknak érezzük magunkat, és táplálunk magunkban egy
felsőbbrendűségi gőgöt a kommunizmussal szemben, akkor eleve
hősök vagyunk.
A kommunizmussal szemben csak hősködések
voltak, tudattalanul kényszerültek bele a hősök szerepeikbe. A
rendszerrel való szembefordulásuk csak ideológiai volt és nem a
lélek szintjén. Az igazi szembefordulás a diktatúrával a feminin
elem tudatosítása lett volna, a maszkulin – feminin elem
transzcendens egységének megvalósulása. A kommunizmus ezen a
szinten fordult szembe a transzcendenciával. És ez a lényeges, nem
a vallással való szembefordulása, hogy engedte van nem, mert a
vallás nem azonos a transzcendenciával, mert mára már egyoldalú
feminin jellegű lett. Egy fajta, szellemi, lelki szinten, anyai
biztonságigényt testesít meg. Ez a bálványimádás, a
kézzelfogható bálvány láthatóságának biztonsága. Mert a
gyermek is a látható anyában bízik, ha nem látja sír. A
közvetlen adottságú, látható bálvány, a szellemi, lelki
lustaság terméke, megelégszik a közvetlen kapottsággal,
adottsággal, mint a gyermek, az ő szintjén van. Ez az alapja a
racionalizmus közvetlenül adott fogalom alapúságának, vagyis az
infantilizmus szellemi kényelmének.
A kommunizmusban felnéztünk azokra kik
lázadtak, nagyon erős karaktert mutattak. Mert teljesen eggyé
váltak szerepükkel, de épp ez volt gyengéjük is, mert ez
szolgáltatta ki tudattalanjuknak, belülről váltak védtelenné,
saját magukkal szemben, épp a külső, túl erős burok, szerep
miatt, mivel teljesen azonosultak, a túl erős azonosulástól lett
olyan, mint a páncél. Ennek köszönhető, hogy belülről a
feminin oldal dominálta őket. Kit belülről a feminin oldal
dominált, az nem volt hős, az csak szerepet játszott, maszkot
hordott, mivel teljesen azonosult. Ez nem más, mint az igazi
személyiség hiánya, ami a maszkulin – feminin teljesség-egysége.
A hősnek először önmagát kell legyőznie, a
saját mélységeibe kell leszállnia, a saját poklának démonaival
kell megküzdenie, a feminin démont kell elküzdenie, a feminin
oldalát kell tudatosítania, meg kell valósulnia benne a maszkulin
– feminin egyesülésének, és csak, mint a személyiség
teljességének egy fokozata lehet hős, szellemi útban a
személyiség végső teljessége felé. A hős lényegében nem
szerep, nem csak szerep, hanem archetípus, melynek belső
átalakulást kell eredményeznie, a személyi teljesség irányába.
A kommunizmus, mint diktatúra feminin jellege
annyira átjárt mindent, hogy ez alól a lázadók sem voltak
kivételek. Ezért vitték tovább, más, csak formálisan más
tartalommal szerepeiket. Tőkés László forradalmár
szerepvállalása, erősnek tűnő karaktere, amit mesterkélten
vontatott beszédével is szimulált, szuggerált, belülről a
feminin oldalának dominanciáját rejtette magában – maszkulin
oldala ezzel elnőiesedett. Ilyenkor a forradalmár, mivel azonos a
lélektani alapjuk, a diktatúra feminitása, csak a diktátor
irigye, nem igazi lázadó, nem igazi forradalmár. Egy pusztán
külsődleges forradalmár szerepről van szó, amikor az egyén, a
férfi teljesen azonosul szerepével, ezzel megtagadja, valódi,
belső személyiségét. Ilyenkor a feminin oldal tudattalan marad,
de épp ez által dominálja, támadja belülről. És összeomlik a
házassága, női kalandokba bocsátkozik. A jó házassághoz,
belül, a maszkulin – feminin egyesülésére van szükség, belső
házasságra, csak így lesz a két fél egy, egész. Fennáll a
gyanúja, hogy ez Tőkésre talál, házassága csődje miatt.
Ma a forradalmár szerepek nélkülözik a belső
pokoljárást, ez történik az akció filmekben is, csak a
felszín lélektani játszmái, mert a tudattalan, ahova le kellett
volna ereszkednie, tudattalanul dominálja. Tőkés esetébena
forradalmár szerepe könnyen átváltott hatalmi szereppé, ami
bizonyítja, hogy ő csak irigye volt Ceausescunak, és rögtön
hasonlóvá lett, mint a volt diktátor. Végül is ebben az esetben
a lényeg az azonosulás a szereppel, a maszkkal, mert a maszk ő,
mivel, belső, igazi személyisége felöl tudattalan. A szerep, a
maszk tartalma, csak annyiban fontos, ezért bármi lehet, hogy azzal
dominanciához jusson. Mert csak ekkor érzi, hogy létezik, mivel a
belső, feminin létezésérzete halott, nem tudatos. Szerepében
állandóan meg kel erősítenie magát, mert azt nem kapja belülről,
spontán módon, „ingyen” a feminin lélekből, feminin
oldalából. A szereppel, a maszkkal való azonosulásnak ára van,
nagy erőfeszítésbe kerül fenntartani, nem adják ingyen. Ez az
egyre fogyó energia, egyre jobban eltorzítja, az amúgy sem létező,
csak társadalomtól kölcsön vett mintaként tengődő
személyiséget, mert fogy az energia, mi fenntartja, élteti.
Másfelől mondhatjuk, a lélek spontán, ingyen energiái
kimeríthetetlenek.
Női kalandok azért kísértik az ilyet, mert
hiányzanak a lélek, a feminin oldal energiái és női
kapcsolatokból próbálja pótolni a fogyó energiáit, a hiányzó
feminin energiákat.
Maria-Luis von Franz, Jung tanítványa írja az
Álmok című könyvében, nagy emberek álmait fejti a könyvben,
hogy Temistokles az emberi élet életszakaszainak megfelelően élt.
Élete első felében, ami természetes a kollektív eszméknek
szentelte életét, kifele élt. Az élet második felében, az élet
belekényszerítette, de ez így működik természetesen, feladta a
külső, kollektív szerepet és visszavonultan a bölcsességnek
szentelte életét. Tőkés is kollektív eszmének szentelte életét,
az élete első felében, mert a lázadó szerep ez volt. Kollektív
eszmében hitt, mint maga a kommunizmus, nem különböztek. Az élet
második fele, teljesen más szerepet, kér, ezért az élet dereka a
változás kora. Aki ugyan azt az életet akarja élni, mi jó volt
az élet első felében, ez élet katasztrófához vezethet. Ezért
szükséges a változtatás. Az élet második fele, a befelefordulás
ideje. Ezért szükséges a feminin oldal integrálása, mert ebben
rejlik a bölcsesség. A szenvedő Jób katasztrófája az életderék
katasztrófája. Az ördög kérte ki magának Jóbot Istentől. De
itt lényegében arról van szó, lélektanilag, hogy az addig
elhanyagolt lélekrész követelte az ő szerepét a tudatba, hogy
integrálva legyen. Jób egyoldalúan pozitív életet élt,
anyagiakban, erkölcsiekben, épp ezért elhanyagolta az árnyékát.
Ez katasztrófához vezetett. Mivel azt az életet karta élni az
élet derekán túl is, mint az előtt, ugyanazon hitekkel. Ezért
omlott össze minden és kezdett perlekedni Istennel, mert a délelőtt
hit nem fungált délután. De a katasztrófa kényszerítette bele,
hogy a változás szükségességével szembesüljön. Ez
lélektanilag tényleg így van, hogy nem elég a belátás, csak a
katasztrófa tudja elérni, hogy változzunk, de az is csak
keveseknél.
Az ember elkövet egy nagy hibát, élete elején
egy életre akar berendezkedni, de ezzel megbénítja, szellemi,
lelki fejlődését, személyiség fejlődését. Ez történt
Nikodémussal, amikor Jézushoz ment, hogy mit tegyen, hogy
újjászülessen. Ő is az élet derekán lehetett. Szellemileg
érezte, hogy megfeneklett, ezért fordult Jézushoz. Érezte az
életderék belső nyomását, hogy belül meg kellene újulnia, meg
kellene változnia, újjá kellene születnie. Ekkor a régi
buroknak, maszknak meg kell halnia, hogy az ember újra visszatérjen
a kezdeti, új potenciálok archetípusaihoz, a maghoz, az
újjászületéshez, vagyis a belső gyermek archetípusának
kezdeti, személyiséget megújító friss potenciáljához, hogy
megszülessen az élet második felének megfelelő, most már belső
személyiség, mely most már belülről határozza meg a külsőt,
mert az élet első felének személyisége, inkább kívülről volt
meghatározott.
Tőkés elkövette azt a hibát, hogy a kívülről
meghatározott szerepet vitte tovább, a kollektivitásra épülő
szerepet, nem végezte el az életderéknak megfelelő változást.
Így a tudattalantól, az animától való domináltsága csak
erősödött. Ami személyiségét egyre diktatórikusabbá tette,
amit a felesége vallomásai is bizonyítanak. De a karrierje is azt
mutatja, politikai megnyilvánulásai, hogy egy megalomán
személyiségről van szó, kit a hybrisze dominál, ami mögött a
tudattalan, az anima dominanciája húzódik meg. Tehát magánélete
katasztrófája, politikai megalomániája, amit még Orbánék is
egyre nagyobbra pumpálnak, hogy még szánalmasabb legyen, az
életderék elmulasztott változásainak köszönhető. Itt csak
mellékesen említem meg, mert ebben hasonlít nagyon, Orbán és
Tőkés személyisége, mert mindkettőben van valami álprófétaiság,
hogy Orbán nemzetmegváltó prófétáskodása is egy ilyen
elmulasztott életderék váltásnak köszönhető. Ezért mutatja
Orbán, Tőkéshez egy az egyben hasonlóan, a személyiség
inflációjának jegyeit, mert a próféta, vagyis a vezető
archetípusától domináltak, ami tudattalan számukra. Mindketten a
tudattalanjuktól, az árnyékuktól, az animájuktól dominált
személyiségek.
Hogy Tőkésnél a személyiség inflációjáról
van szó, a teljes személytelenségről, mert a maszkokért
feláldozta valódi, belső személyiségét, mutatja az is, hogy a
hangsúlyt a külső ellenségképre helyezi. Ezt azok
kedvelik, kik a személyiségük hiányában, mit feláldoztak a
maszkért, a szerep oltárán, a tudattalan támadásinak vannak
kitéve. A belső támadást kívülre vetítik ki a nemzet
ellenségeire, állandóan sértődöttel Trianonért, mert ez is a
külső ellenségképet élteti
Ő a magyar nemzeti identitás nagy védője. Ez
is szerep, énje inflációjának szerepe. Minden identitás,
nemzeti, egyéni, közösségi, házasság, archetipális,
transzcendens alapja a maszkulin – feminin belső egyesülése,
egész, teljesség, amin alapszik minden. Tőkés szerepei ennek
hiányára utalnak, ezért a nemzet nagy védője szerep nem hiteles.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése