Az egyik haszid történet szerint, a zsidóság
lényege, hogy nehéz zsidónak lenni. Tehát a zsidó identitás
lényegét adja az, hogy nehéz zsidónak lenni.
Miért volt nehéz zsidónak lenni? Mert a
zsidóság léte forgott kockán, a nem-lét veszélyének volt
kitéve a nagy birodalmak között. Valamit nehézé a nem-Léttel
való konfrontáció, a nem-Lét szembeni szorongás tesz.
Soha nem kérdezzük, hol is található az
identitás. Jézus mondta, aki elveszíti életét - a nem-Létben -
az elnyeri. Az identitás, mi nem más, mint teljesség, csak a
teljesség azonos önmagával, a nem-Létben található meg. Ott
ahol a legnehezebb megtalálni. Csak az a náció találja meg,
melynek mindig valami nehéz dolog marad az identitás őrzése.
Mindig a nem-Léttel szemben őrzi, mert a nem-Léttel szemben
megtartani valamit az a legnehezebb.
Ma a minél könnyebb identitásőrzés a cél, a
hozzá való jog a fő követelmény, mely megkönnyíti az
identitásőrzést. Csak el kell menni autonómiás, székely zászlós
tüntetésre és kész is van az identitásőrzés. Kényelem,
szórakozás az egész. Sokan azt hiszik, mekkora kurázsi ez. Paul
Tillich, evangélikus teológus írja, hogy az igazi bátorság
ideálja nem a barbár bátorság ideálja, mert az erőfecsérlő.
Hiányzik belőle, ami a görögöknél, még meg volt, a nem-Léttel
való szembesülés vállalása, a szorongás a nem-Léttől, mert a
Létnek értéket csak az tulajdonított, ki ezt kiállta.
A görög bátorság ideállal szemben, a nehéz
zsidónak lenni ideállal szemben, a kényelem, a könnyű, csak el
kell menni kurázsija, mely autonómiatűntetésen jelenik meg,
székely zászlós tűntetésen, szellemi lustaság, szellemi
önfeladás. Mely Jézus mondásának fényében, egyetemes. Minden
közösség csak akkor tudja megőrizni identitását, ha azt a
nem-Léttel szemben nehéz megőrizni, ha a nem-Létben találja meg,
mint benne rejlő teljességet. Mert minden teljesség archetípus
ott rejtőzik és csak úgy lesz képpé, ha „gyöngyhalász”
módjára a bátrabbja lemerül, hogy felhozza. Minden lemerülés a
nem-Lében való végleges elmerülés kockázatát hordja magában.
A mozgás vertikális – le és felmozgás – ami egy átalakító
folyamat, az archetípust képpé, képekké alakítja át, a tudat
számára befogadhatóvá diferenciálja, érzékelhetővé teszi, a
felhozatal, a tudatba emelés által. A gyöngy, mit felhoz az
nem más, mint a látható szimbólumban megnyilvánuló archetípus.
A kollektív tudattalan mélységeiből kiemelt, a tudatba
emelt teljesség kép.
A gyöngy teljesség szimbólum, valami egészre
utal. Identitása annak van, mi egész, teljes. Ezért van az, hogy a
nemzeti identitás képi alapjai, és ez a legfontosabb, a
teljességet, az egészet jelölő szimbólumok. Ami, attól lesz
teljesség szimbólum, hogy a legfőbb teljességre utal, a
transzcendenciára.
Végül is, ez a le és felmozgás, magától
megtörténik, csak az ember önmagát féltve, életét féltve,
ahogy Jézus mondta, elutasítja, így veszítve el életét. Mitől
félti életét? A nem-Léttől, a tőle való szorongástól. És
így veszíti el a nem-Lét mélységeiben rejlő gyöngyöt, a
szellemi, lelki identitást, vagyis az életét, mert az élet,
teljesség, egész, és ami teljesség, egész, az az élet forrása.
Azt hisszük, hogy nemzeti, kisebbségi kérdésben
mindig igazunk van, amit követelünk, az úgy önmagában véve csak
jó lehet, ezért a vele kapcsolatos mélyebb reflexió,
elutasítandó. Létezik a nemzet, a kisebbség esetében is én
féltés, miről Jézus beszél, akkor is, amikor teljesen jogosnak
látszik a követelés, vagy megalapozottnak a veszély. Az én
féltés a kisebbség esetében, nem más, mint a vágy, hogy
kockázatmentes legyen kisebbséginek lenni, kényelmes legyen, a
jogok is kényelmesen legyenek védhetőek, vagy kiharcolhatóak,
semmi kockázat ne legyen bennük. Elegek legyenek a régi május
elsejéket idéző, kényelmes, majálisszerű tűntetések, a fásult
idegek felfrissítésére. Ahogy Jézus mondta, hogy aki félti
életét, az elveszíti, identitást védve is lehet identitást
veszíteni. Mert a majális kényelmében nem kockáztatja senki a
gyöngyért való lemerülést a mélységekbe, ami az identitás
teljessége, mert az élő identitásokat a mélységekből kell
felhozni. Sőt a majálisozók, már nem is tudnak a mélységekről,
mert ők már csak a felszín horizontalításban látnak, halott
képeket, formákat. Szellemük, már csak a horizontális mozgást
ismeri, követi, ami nem kapcsolódik a vertikálishoz. Ezért
szellemien lusták, mert szellemüket nem mozgatja a szellem
vertikálisan spontán mozgása. Ezek esetében, a nemzetinek mondott
képekkel, már csak olyan tárgyszerű a viszony, hogy elég a
pusztán racionális azonosulás velük, a racionalitás finom
mechanikája szintjén, vagyis csak a mechanika szintjén, a külső
kapcsolat szintjén. Ebben nincsen semmi nehézség. Így nem nehéz
magyarnak, székelynek lenni, mert, minden szellemi erőfeszítést
nélkülöző puszta elfogadásról, kényelemről van szó. A
pusztán elfogadni, egyetérteni kényelméről van szó. Az ilyen
nemzeti identitásőrzés, inkább a szórakozás kényelme, nem
potyára nevezem az ilyen tűntetéseket, „majálisoknak”. Ez a
kényelem elveszíti a mélységekkel való kapcsolatát, vagyis
identitását, mert minden identitás alapja a mélységből
felhozott teljesség, mert csak ez azonos önmagával.
De az ilyen tűntetésekben, vagy ehhez
hasonlókban, mint például Csibi Iancut ábrázoló bábu égetése,
Csíkban, van valami, amit Tillic barbár bátorságnak nevezett,
mely erőfecsérlő. És nem tudom, hogy minket, magyarokat a
Kárpát-medencében, nem jellemez-e, már régtől fogva, valami
barbár erőfecsérlés?! Mely szereti feláldozni magát, anélkül,
hogy szembesült volna a nem-Léttel való szorongással, hogy a
Létet a maga teljességében értékelje. Csak ezt lehet értéknek
nevezni, mert az érték, a szellemi, nem csak pusztán racionális
valóság, alatta a mélységeknek kell lennie, mélység meg nincsen
magosság nélkül, vagyis vertikalitás nélkül. Ebben a székely
zászlós, autonómiás históriában, orbános nemzeti
apostolkodásban, vagy történelmi hadi vitézségünkben, melyre
annyira büszkék vagyunk, van valami barbár erőfecsérlés.
Na de térjek végül is az írás ihletőjére,
Szász Jenő bátyánkra. A gyöngyhalászat képe tőle származik.
A magyar szórvány kisebbséget telepíteni szándékozó
buzgalmából. Csak az a helyzet, hogy nála hamis gyöngyökről van
szó, mert belőle a nemzeti én féltés szellemi kényelme,
lustasága beszél. Ő nem gyöngyhalász végül is, hanem sakkozik,
vagyis szeretne, a magyar szórvány kisebbséggel. Horizontális
mozgatással szeretné őket tologatni a Kárpát-medence nevű,
általa elképzelt, sakktáblán. Ezzel épp azt bizonyítja, hogy
nem tudja, hol van az igazi igazgyöngy, nem tud a mélységek igazi
igaz gyöngyéről. Ezért az övé hamis.
Az igazgyöngy, ami az identitás-teljesség
szimbóluma, ott van, ahol a (nemzeti) nem-Lét fenyeget, a
szórványban. Ehhez hasonlót állít ő is. De csak hasonlót! Mert
ő el akar menekíteni a nem-lét fenyegetése elől, vagyis ahogy
Jézus mondta életet akar menteni. Holott az igazgyöngy a
nem-Léttől való szorongattatás mélységeiben van. Ő erről a
mélységről nem tud, ahol az élő nemzeti identitás igazgyöngy
formájában rejtőzik, és amit fel kell hozni, mert ez az identitás
több, mint a puszta kulturális identitás, ami állandóan kéznél
lévén, csak elsajátítás, puszta azonosulás kérdése, mi nem
nehéz, elég egy közepes memória is hozza. Az igazi identitás,
mint teljesség, valami rejtett a mélységekben, mit fel kell hozni,
a bátraknak, a barbárul bátor erőfecsérlők, erről mit sem
tudnak. De felhozva is valami rejtett, láthatatlan marad belőle, a
mag, a gyökér. Ez a láthatatlan, rejtett mag, gyökér őrzi,
táplálja, azt, ami a tudatba került.
A szerepünk nekünk az, hogy a láthatatlannal,
rejtettel való viszonyt ápoljuk, ezt jelenti az identitásápolást.
És nem azt, amit a nacionalizmus hangoztat, előtérbe helyezve az
emberi erőfeszítést, mert épp a közösség az őrzött, valami
rejtett, láthatatlan által, és nem ő őriz, ő csak ápolója
ennek a rejtettel való kapcsolatnak, ami őrzi őt. Azt hiszem, hogy
helyesebb, ha azt mondjuk, hogy nem mi őrizzük az identitásunkat,
hanem ő őriz bennünket, mert az igazi identitás egy autonóm
szellemi valóság, csak ez képes megtartani. Ami több mint mi,
csak az tarthat meg, és nem a mi saját emberi kurázsink
erőfeszítése, kulturális ismereteink. Az identitás egy
ontológiai alap, min közösségileg, egyénileg rajta állunk. Nem
lehetünk megtartói annak, ami minket tart, amire létünkben
ráutalva vagyunk. Nekünk a szerepünk, és ez az identitásőrzés,
a viszony, az élő viszony ápolása, ezzel az Alappal, mert az élő
identitás, mint Alap gyökerei a transzcendenciába nyúlnak, onnan
táplálkoznak.
Eugen Drewermann katolikus teológus a XXI. század
emberének, a modern és posztmodern ember problémájának azt
tartja, hogy az ember hatalma szakadékot ásott az ember és Isten
közé. És ha azt nézzük, hogy az identitás szimbólumai csak a
transzcendencia élő képeiként nyernek értelmet, akkor a nemzeti
identitás problémák, válságok gyökereit itt kell keresni,
először is, és nem a külső ellenségnél, mert mélyen szellemi
problémákkal válsággal van dolgunk.
Jenő bátyánk, úgy tologat, mintha a
horizontálisban való elmozgatással, mintha az igazgyöngy nem is
létezne, a gyökér nem is létezne a vertikális mentén. A gond
az, hogy olyanok intézkednek a nemzet ügyében, mint Orbán, Jenő
bátyánk, kik az igazgyöngy mélységeitől élnek távol. Holott,
ahogy az egyik taoista bölcs írja, az igazi vezető, a saját belső
mélységeiben, a gyökerek ápolója.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése