Székely nemzeti anarchizmus - Az autonómiázás ellentmondásossága

A marosvásárhelyi autonómia-tüntetéssel meg volt még egy tüntetés az autonómiáért. A politikai pótcselekvés mesterfogásai. Ennek a tüntetésnek a nyomán jutott eszembe, hogy a magyar autonóm tartomány idején valami olyasmivel élcelődtek, hogy a magyar autonóm tartomány egy vonathoz hasonlít, minek a mozdonya kár, hogy Bukarest. A mostani autonómiázást, igaz a legjobbik esetben is, csak egy négyes fogathoz tudom hasonlítani. Ahol a négyes fogat Budapest. A bakon Orbán hajtja a fogatot. Hátul, jobbikos, meg székely autonómiások ücsörögnek a szekérben.

Már nagyon rég hangoztatom, amit Magyari Nándor László szociológus is hangoztat, hogy az autonómiázás élén a legkevésbé autonóm emberek álnak, Szász Jenő, Tőkés, kiket Budapestről rángatnak. A mostani tüntetés, olyan magyarországi kampány mellékízű volt. Nem tudom, hogy ez a sok „furfangos”, „autonóm” székely, hogy nem látja be, hogy a magyarországi hatalmi harc puszta eszközévé lett – Orbánék, a Jobbik eszköze. Igen ezt belátni, ebbe nem belemenni, ez volna az igazi autonóm tett. Azt hiszem ez több évszázados székely hagyomány, hogy a székely felül, minden mélyebb reflexió nélkül, a kívülről jött biztatásoknak. Tudjuk, mindegyik balul ütött ki.

Nem szeretem a látszatbölcsességet, mely a következményekkel való riogatásban jeleskedik. És azt sem mondom, hogy ugyan az a helyzet, mint 1848-ban, de Kossuthék politikai süketsége, amivel nem akarták hallani az erdélyi románság hangját, mely ellenezte Erdély egyesítését Magyarországgal, máig tartó következményekkel járt. Tehát a mi dolgainkat ott Pesten eddig rosszul intézték. Hogy a kicsi magyar idő is mennyire volt szerencsés az is kérdés! A Fidesznek és a Jobbiknak nem kéne itt autonómiázni, mert az autonómia inkább az lenne, hogy önállóan intézzük sorsunkat velük szemben. Az autonómiát leginkább a képességben látom, hogy képesek vagyunk a kettős identitásra, mert egy mási kultúrát asszimilálni, csak autonóm szellem képes, és ez egy magasabb fokú szellemi autonómiát képvisel, mint  a területi, politikai adminisztratív, nagyobb benne a szellemi mozgásszabadság, vagyis az autonómia.

Szerintem a székelységet múltja, történelme is determinálja, hogy politikai érdekből fel lehet ültetni az autonómia falovacskájára – na, nem az egész székelységet. Határőr nemzet lévén a védekezés jelentette a létezésebeni alapállást. Utána ötszáz év egy fajta jogfosztottsága, amit úgy érzett, hogy létében veszélyezteti. Ez állandóan védekező makacságra ítélte. Egy állandó görcsös összehúzódásra a külső környezetével szemben. Csak ez egyáltalán nem kedvez, szerintem nem kedvezett a kollektív tudattalanjából felszabaduló alkotó, teremtő energiáknak. Valahol a védekezés görcse, sokat elfojtott ezekből. Lehet ezért van az, hogy a székely furfangosságára, tréfacsináló mivoltára büszke, mi a szellemi ranglétra legalacsonyabb foka – René Girard szerint. Az így bőlcsködő székelyt, sajnos egy kicsit infantilisnak látom.

Ezért tudott a székelynél is ravaszabbnak bizonyulni, Gróza Péter, ahogy a magyarok, székelyek mondták, vagyis Petru Groza, volt román miniszterelnök. A történet szerint, a két világháború között, a csíkszeredai prefektúrán, főispánságon, kifüggesztették, hogy csak románul szabad beszélni. A székelyek Gróza Péterhez fordultak, hogy orvosolja sérelmüket. El is ment Gróza Péter Csíkba igazságot tenni. Mivel magyar iskolában járt, még a Monarchiában, Szászvároson, tökéletesen beszélt magyarul. Az őt fogadó székelyekkel magyarul is beszélt, kik magyarul adták elő sérelmüket. Miután meghallgatta őket, oda ment a magyar nyelvet tiltó felirathoz és letépte. Erre a jelenlévő székelyek, csak románul kezdtek vele beszélni.

Azt hiszem a székely infantilizmus számlájára írható a székely hagyomány, mint termék, mutogatása, kótyavetyélése Magyarországon, vagy az idelátogató turistáknak; a magyarországi magyarok székely romantikával való etetése. Ez valahol az indián rezervátumok indiánjaihoz tesz hasonlatossá bennünket, ki békepipával kereskedik a turistákkal, és indián történeteket mesél. A gond az, hogy ennek a sok hagyománynak nincsen életbeágyazottsága, sok minden már halott, mesterségesen fenntartott. Nietzsche azt mondja, hogy az emlékezetnek a felejtéssel is kell járnia, hogy az felfrissüljön, megújuljon. Ábrahámnak el kellet hagynia atyái földjét, atyjának házát, vagyis az addigi hagyományt, hogy egy új világba lépjen, ami az identitást megújítja. Vissza kell süllyednie a kollektív tudattalanba, hogy onnan friss energiákkal telítődve felmerüljön, újra a tudatba. A merev, konzerváló hagyományőrzés ennek áll ellen, minek következtében teljesen el fog süllyedni minden a tudattalan kollektivitásában, mint a legenda szerinti Atlantisz a tengerben. Az autonómiázás is valami ilyen merev, konzerváló vak ösztön akar lenni, leszámítva a mögötte lévő politikai érdekeket.

Ez a székely infantilizmus teszi lehetővé, hogy Orbán és a Jobbik ilyen atyáskodó szerepben tud itt megjelenni és autonómiázni. Amúgy Kelet-Európában sajnos a politika erre az infantilizáló apa – gyerek viszonyra épül, mit a politikai pszichológia is számon tart.

A jelszavakra való fogékonyságban is van valami gyemekdedség, mert a tömeg erre épül. A tömegember még gyermek. A tömegben való elmerülés az anyai öl biztonságára emlékeztet. A székelyföld autonómiája a tömegember jelszava, nem több, valami infantilis biztonságérzetet nyújt neki. A tömegnek beköp valaki egy jelszót, lehetőleg minél homályosabb tartalommal, és ő a reflexió nulla szintjén csak ismétli, és gyermekded örömét leli benne, ha hallja másokat is ugyan azt ismételni. A tömegből épp az autonómia hiányzik, az autonóm indentitás, mert a tömeg, ennek az elvesztése nyomán jött létre. Ortega a tömegek uralmáról írt, mely még az akadémiákra is behatol, hát akkor, hogy ne hatolna be, vagy lenne alapja az autonómista retorikának. Az autonómiázás a tömeg szintjén mozog, ahol legkevésbé az autonóm embert lehet megtalálni, beleértve az autonómiás vezéreket is. Csak ismétli a jelszót, amihez csak annyi köze van, hogy mástól hallotta. Pavlovi reflexeken alapuló, gépies, személytelen utánzásról van szó, pusztán csak külső azonosulás a jelszóval. Ez maga az autonóm személy halála. Az autonóm személy halálával nem lehet szerintem autonómiáért harcolni, ami az alapját képezné, az autonómiának.

A gyermekded, tömegember, identitás problémákkal küzd. Mert ő szellemileg, lelkileg alulfejlett - az identitás, a szellemi, lelki fejlődés érettség eredménye - ezért is fogékony a jelszavakra, a tartalmatlan nagy ügyekre. Mindenre, amit csak kívülről kap és nem követelmény a szellemi, lelki megemésztése. Az az identitás hiányzik nála, amiért küzd, mert ő az identitás hiányának köszönhetően jelent meg. A valódi közösségi és emberi identitást, mi egy életen keresztül az emberi individuáció belső folyamata nyomán jön létre, nemzeti identitás jelszavakkal pótolja. Amiért küzd, az már rég csak a látszata annak, ami valamikor élő identitás volt. A gyermekded, fejletlen tömegszemélyiség küzd az identitásért, aki nem realizálta az individuáció folyamata révén saját identitását. A belső kudarcot kívül kompenzálja, annak nemzeti látszatával.

Az individuálódott személyiség az autonóm személyiség, ami az autonómistákat nem jellemzi. Csak ő képes autonóm ítéletalkotásra, miben az egész személyiség kifejeződik. Sőt, még valami több, az egész kozmikus lét, a létezés maga. Mert az individuációnak része a természettel való szellemi, lelki harmonizáció, mert a természet képei ugyan azok a transzcendens képek, mik belül vannak. Az individuáció belső átalakító folyamatában is szerepet játszanak. Ezek a külső, belső képek, az identitás, az emberi és nemzeti, ontológiai alapszimbólumai. Ennek az identitásnak az erdő fái, épp úgy élő részei, mint a teste, lelke szelleme az embernek, mert a transzcendens Alap nyilvánul meg bennük, ami szellemében, lelkében és ezek képeiben. Hargita megye letarolt erdőinek fái, épp úgy az élő identitás részei, mint ahogy az egyén annak érzi magát. Ezt fejezi ki a régi mondás, hogy a székely nem hajlik, hanem inkább törik – mert makacs. De ugye az autonómistáknak ez nem fáj. Ez valami hatalmas ellentmondása az autonómista törekvésnek, hogy a legélőbb identitását, az erdőket a fát pusztulni hagyja, mik élőbbek, mint az élő kultúra kincsei, mert ha az írott kultúra mondjuk elpusztulna is, az erdők fáiból új székely identitást lehetne támasztani. A jezsuita lelki vezető nem potyára viszi ki tanítványait a természetbe a természet képeit meditálni, vagy az ortodox szellemi központban, Athoszon, nem potyára a természet az induló szellemi alap, mivel harmonizálódni kell, a nélkül nincsen magasabb szellemi szint. Nagyon ellentmondásos lett a székely identitás maga. Ezért az autonómiázásban nem identitásának erős védelme nyilvánul meg, hanem annak zavara, ellentmondásai. Hagyja pusztulni, ami az élő identitása. Amivel szellemileg kötődik a szülőföldjéhez, a természet transzcendens képei azt hagyja letarolni.

Izrael prófétái tudták, hogy a szociális igazságosság a közösségi lét egyik alapvető tartó oszlopa. Csak a mával ellentétben, ők nem csak etikai, jogi értelemben értették, hanem transzcendens alapokon a szív törvényére alapozva a társadalmi törvény betűjét. Ezt a fajta igazságosságot a próféták képviselték. A próféta a személyiség teljességének archetípusa, szimbóluma. Összeköti a kinttet a benttel, a fentet a lenttel, közvetítő, egyesítő szerepe. A szellemileg, lelkileg éret, individuálódott személyiség, egyesülések nyomán jön létre, a lélek különböző részei között. Erről szó a Déva várát építő Kőmíves Kelemen balladája. A vár, ameddig csak a maszkulin ráció építménye volt, nem integrálta a feminint, éjszaka összeomlott. A személyiség belső alapja, mint egész, teljesség, az anima és animusz egyesülése nyomán jön létre. A tudattalant szimbolizáló éjszaka erői, melyek a feminin princípium révén nem integrálódtak, összeontották, ami csak nappal épült, a lét nappali, pusztán tudatos oldaláról épült. Végül is az egyoldalú racionalizmus is nevezhető infantilisnak, mert a személyiség belső alapjainak, mi a belső fejlődést jelentik fordít hátat. Ez az ember nagyon értelmes tanult, de belül a 8 éves gyerek szintjén maradt. Ezért mondja Coomaraswami, hogy a nyugati ember logikája a 8 éves gyermek szintjén van, amit ugye ő magas szintűnek tart.

A próféta társadalma, szociális érzékenysége, a személyiség teljességén alapszik, ami nem más, mint az autonóm személyiség. Az autonómiázás másik nagy ellentmondása, hogy hallgat, nem csak az erdőirtásokról, hanem a társadalmi igazságtalanság felől is, mi a Székelyföldön dühöng – jó az egész országban, de ez nem nullázza állításomat. A kis ember teljesen védtelen. A kis ember személyes ügyei, ami csak az övé, felülírják a személytelenül általános nagy ügyek, mint az autonómia. Így fosztja meg a mondva csinált, személytelen autonómia, a kis embert, személyes ügyeitől. Ez a személytelen tömeg műve, amelyben feloldódnak a személyes ügyek, elrabolván azokat a kis embertől.

Autonómiát skandál a tömeg, amikor a társadalmi igazságtalanság, a maffótizmus, megfosztja az autonómiája minimumától is. Tényleg infantilizmusra vall az, amikor autonómiát követelnek azok, kik a társadalmi igazságtalanság miatt, a társadalmukon belül nem urai helyzetüknek. Így tényleg csak azt gondolja az ember, hogy csak valakiknek érdekük az autonómia, mint Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök, vagy Antal Árpád András Sepsiszentgyörgy polgármestere. Ezeknek nem szociális igazságossággal kell az autonómia, sőt a nélkül. Holott a közösséget az egyik legfontosabb, ami összetartja az a szociális igazságosság, ami, ha nincs, leginkább bomlasztja. Ezen a ponton látszik leginkább, hogy nem autonóm személyek gondolkodnak és harcolnak az autonómiáért, hanem infantilisan álmodozók és hatalom mániásak, mert az igazságtalanság ellen, a székely bárók ellen nem harcolnak. Ami az egyik oszlopa lenne az autonómiának, a társadalmi igazságosság, azért nem harcolnak. Alap nélkül akarnak házat építeni. A sok egyéb tényező mellet a kuruc szabadságharc is ezen bukott el.

Az infantilis ember, a tömegember problémája, hogy ki van szolgáltatva tudattalanjának, mert nem integrálta tudatába, tudattalan felőle teljesen. A Kőmíves Kelemen balladája arról szól, hogy a tudattalan, a sötétség erői összeontják, azt az építményt, ami nála nélkül, az ő erőit mellőzve, csak a nappali értelem világosságánál épült. Ma sokat hallani, felkapaszkodott vezetőktől, hogy teszünk, nagy városi reklámtáblákon mutogatják, mint Antal Árpád Sepsiszentgyörgy polgármestere, hogy milyen nagy megvalósításaik vannak. Először a belső várkastélyt kell megépíteni, csak az után lehet a külsőt is, mert a ballada a belső várról szó, vagyis a személyiségről, amit a vár szimbolizál. Mely alapvetően a feminin, az anima és  a maszkulin, az animus egyesítése nyomán jön létre, mint teljesség, egész, mi a személyiség belső alapját képezi. Kőmíves Kelemen a feminint nem integrálta, nem egyesítette férfi princípiumával, ezzel nem integrálta tudatába a tudattalanját, így a tudattalan erői romba döntötték a pusztán maszkulin építményt.

Sajnos az autonómia is ilyen, a tudattalant mellőző, pusztán, hát még úgy igazán racionálisnak sem mondható koholmány. A legfontosabb, a tudattalan alap hiányzik belőle. A Biblia nagy képeit az a baj, hogy csak puszta metaforaként használjuk, csak használjuk és nem a tudattalan tudatosított, tudatba emelt képeiként is. Mert az élő közösségi identitás azt jelenti, hogy a vallás nagy transzcendens képei, a tudattalanból a tudatba emelt élő valóságok. Újra és újra felemelkednek a tudattalanból, friss értelmet nyerve, feltelve a transzcendencia friss energiáival, ami megújítja, szellemileg, lelkileg a közösség identitását, vitalitását, mert ez az egyedüli vitalitás forrás.

Jézus példázatából a sziklára épült házat, csak metaforaként értjük, holott sokkal mélyebben bennünk élő kép. A szikla, a formátlan, faragatlan kő, nem más, mint a tudattalan szimbóluma. A háznak ere kell épülnie. De a ház is archetípus, vagyis a tudattalan képe, ami már a tudat, az értelem műve. Vagyis azt jelenti, hogy a ház a tudattalan tudatosított képeire épül. A tudatosítástól kapja a szikla a szilárdságát, lesz sziklává a homokból, mert másként homok lenne, nem szikla és a ház arra épülne. Jézus a homokra épült házról is beszél. A homok a nem tudatosított kollektivitás, a homok, mi nem lett még sziklává a tudatba emelés révén, mely a háznak nem lesz szilárd alapja. A tudatosodást a kinyilatkoztatás nyomán jön létre, mi a Logosz műve. A tudattalanban lényegében egy magasabb rendű értelem, Logosz honol, mely kinyilatkoztatja nekünk, az értelemnek a tudattalan, transzcendens tartalmait.

A nemzeti öntudat nem a tanulással, kulturális úton elsajátított, hanem a Logosz megnyilatkozásait befogadó, a végső központra figyelő tudat, mert minden identitás a végső központból nyeri identitását. Ebből következik, hogy a nemzeti lényegét, identitását, nem a nemzeti partikuláris adja, hanem az univerzális. Vagyis jó magyarnak lenni, szellemi egyetemességet jelent. Identitást őrizni, azt jelenti, hogy a tudat az egyetemes szellemre irányul, a végső központra irányul. Az igazán autonóm ember az, akinek értelme a tudattalan kinyilatkoztatásain alapszik, amik túlmutatnak önmagukon is a végtelenbe. Ez a végtelen nyitottság. Az autonómia nem erről szól, az egy zárt, önmagába záruló világ.