Ezt az írást, volt lelkész kollégám, Farkas Dénes, Kacat című nagyszerű írása inspirálta. https://www.facebook.com/nagyattila.puli?sk=notes#!/notes/d%C3%A9nes-farkas/kacat/455066344524195
A stoppolt zokniban ideje volt a lábnak, hogy otthonossá legyen. Ma már, mikor eldobjuk lyukasan, mint egy idegen tárgyat dobjuk el, amihez nem volt semmi közünk. Az időben, mit együtt töltünk tárgyainkkal, asszimiláljuk. Az asszimilációval megszűnik tárgy lenni a ruha, élő valóságunk lesz.
Azt írtam, hogy ideje volt a lábnak. Idő ott van, ahol ráérnek létezni. A ráérőben a lét munkálkodik. A lét munkálkodása révén asszimilálunk, ahogy a test munkálkodása révén, asszimiláljuk az ételt. Amikor a létezés révén lesznek a sajátunkká környezetünk tárgyai, akkor az egy nem birtokló, hanem egy természetes állapot, természetes viszonyban vagyunk tárgyainkkal. Ez azt jelenti, hogy nem fölérendelt, uraló, hanem mellérendelő társas viszonyban vagyunk tárgyainkkal. Ez megfelel a Karácsony Sándor féle magyar észjárásnak.
A probléma az, hogy a birtoklás, az uralom, kizárja a Létezést. Éltető gyökereink nem tárgyainkban vannak, amiket birtoklunk, hanem a Létben, létezésünkben. Mert aki birtokol, ural, az nem létezik, elvágja magát éltető gyökereitől, lelkétől. A Lét a lélekben létezik igazán aktívan az ember számára. A modern társadalom, mely uralomra, és birtoklásra épül, nem Létezik, mert megszüntette magát, mint létezőt. Ő már csak az által van, hogy ural és birtokol. Az uralma, birtoklása nem más, mint Lét-pótlék. Lét-protézisek. A Létből kiszakadt ember elszakadt éltető forrásától, és lassú sorvadásra van ítélve, nem-Létében.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése