Nagydolog ám a nemzeti identitás: trianonos, menetelős, lobogtatós, himnuszos, gárdás, táltosos, alkotmányozó, istenes, sokállampolgárságos, nagymagyarországos stb. A nemzeti, csak a látható kulturális térben határozza meg magát, önmutogató, tolakodó harsánysággal.
A fa maga az ember. Gyökerei láthatatlanok. A gyökér az, ami éltet. A gyökér az identitás. Az identitás legfontosabb, gyökéreleme, láthatatlan. Az emberi tudattalant, ahol az egyén és a közösség identitása rejtőzik, vele szimbolizálják.
A kötelező nemzeti identitások esetében, a hangsúly, csak is a látható elemre tevődik. Úton, útfélen ezt verik az ember fejéhez, ha látják a nemzetiek, hogy nem elég jó magyar. De épp ezzel kezdődik a gond, a látható elem túlsúlyával, mely nem vesz tudomást a látható láthatatlan gyökereiről, a látható láthatatlan önazonosságáról, mi lényegileg határozza meg, mint gyökér.
A mélységekkel, ahol a gyökereink találhatók, szembenézni, nem kevés bátorságot igényel, feltárása igazi szellemi kaland. A szent természetét belsőnkben hordozzuk, mely kettős, elrettentő, meg elbűvölő. A gyökér élménye, a szent élménye. A mélységek borzalmával, kevesen mernek találkozni, ezért elkerülik a találkozást belső önmagukkal. Aki a belső gyökereket nem ismeri meg, az nem ismeri önön identitását, ha azt nem ismeri, akkor a nemzetit sem ismeri. Ez nem teoretikus elsajátítás, hanem belső szellemi kaland, mely kalandban haszontalan, minden teoretikus nemzeti kultúra, identitás – a haszontalanságot, csak ebben a vonatkozásban értem.
A gyökerekből, minden generációnak meg kell újulnia. Hunornak és Magornak, minden generációban, üldözőbe kell venniük a csodaszarvast, és üldözniük kell az ismeretlenben, ahol nincsenek nagymagyarroszágos országhatárok, sem önmagába záruló, kulturális nemzeti identitások, csak a végtelen van, a végtelen szabadság. Azt kell újraélni, mit minden hívő zsidó újraél, Ábrahám történetében, az elindulást az ismeretlenben. Minden megújulás, az ismeretlenben való elindulással kezdődik, és ott is történik.
A Nagy Képnek magával kell ragadnia, hogy eljussunk mélységeinkbe. Ahol Hunor és Magor párjára talál, megtörténik a belső nász, az ellentétek egyesülése, vagyis létrejön az Egész, a Teljesség, mint identitás. Ahol nincsenek korlátok, ahol az Üresség is szétomlik, mert nincsen mihez viszonyítva üres legyen, ott születik a személy, a közösség, a nemzet identitása – újra és újra, minden generációban.
Ezzel ellentétben, a nacionalizmus alapja az összebékíthetetlen ellentét. Ezért léte, a valós, az ellentétek egyesülésére épülő identitással ellentétes. Azok hangoztatják a nemzeti identitást és sajátítják ki maguknak, kiknek létük a kettéhasadtság, az identitás hiánya maga.
Az élő identitást így őrzik, a pusztában, ahol nincsenek határok, csak szabadság, a szelek szárnyán, a Lélek szárnyán. A tárgyi tudásban bővelkedő és az azzal kérkedő nacionalizmusok, a világosság képeit bálványként mutogató nemzetiek, épp annak az éjszakának fordítanak hátat, nem vesznek róla tudomást, ahol az identitás, élő gyökerei vannak, és amelyből minden éjszaka újjá kell születnie az egyén és rajta keresztül a közösség a nemzet identitásának.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése