Zen publicisztika - Minden történelmi változás titka, hagyni kell leülepedni a történelmet a pusztában

Dr. Boros Péter azt mondta, hogy akkor értjük meg a jelent, ha történelmi analógiában gondolkodunk. (Bár saját mondása alapján ő is megértené Orbánt!) A történelmi analógia az, hogy Kelet-Európát jó ideje adják, veszik. 89-ben eladták titkosszolgálataik. Ezt nehéz megszakítani, mert ugye a történelem folyamatok, nem egyik napról a másikra történek a dolgok, események.

A történelem nem csak az, amit látunk, hanem az is, amit nem látunk. Az ismeri a történelmet, aki látja azt is, ami nem látható, a mába belefolyva. Semmi sem megváltoztathatatlan, de nem a láthatatlan folyamatok ellenében, csak a láthatóra alapozva. A látható történelemre épülő, pusztán tevőleges gondolkodás, tehetetlen a láthatatlan történelemmel szemben. A láthatatlan történelem az egy szellem, ami uralkodik, ezzel szemben nem állhat a látható, tevőleges, hanem csak valami ugyan olyan állhat, vagyis maga is szellem.

Aki érzékeli, ismeri a láthatatlan történelmet, belemerül a láthatatlan történelembe, vagyis éli, az a látható történelem ura, az a történelem ura.

Az a nézet a divatos, hogy csak a gazdag népek az urai a történelemnek, kik a látható történelmet irányítják, látható eszközökkel. Ez a méretek problémája. Ahol a nagy méret az uralkodó, a grandiózus, ott az emberek elveszítették hatalmukat a történelem fölött, a történelem uralja őket, az elszabadult történelem.

Szegényen is át lehet vészelni a történelmet, kevés eszközzel. A történelemnek úgy is ura lehet lenni, hogy az adott közösség nem áll ellen a látható történelemnek, a sok eszköz szintjén, hanem csak létezik a láthatatlan történelemben, ahogy van, nem-cselekvéssel áll ellen a ma túl aktív, eszközökben gazdag, látható történelemnek. A nagy méreteket inspiráló kultúrának, civilizációnak nem engedelmeskedik, ilyen szempontból hagyja elmenni maga mögött a látható történelmet, a túlhalmozott eszközök történelmét. A rengeteg eszköz kultúrájának, civilizációjának, a láthatatlan történelemben meghúzódva áll ellen, a sok eszközzel szemben a kevés eszköz ellenállását válassza, pusztán csak a saját belső eszközeit hagyja megnyilvánulni, és azokat használja.

De a látható sok eszköznek is láthatatlan szelleme van, mi szaporítja őket - ez a palackból kiszabadult szellem, minek nem parancsol senki, ekkor nem ura az ember a történelemnek – ez az elszabadult történelem. Kelet-Európa problémája, hogy jó ideje nem ura sorsának, vagy soha sem is volt az, és most egy olyan civilizáció fenyegeti, melynek lényege a palackból kiszabadult szellem, kinek nem parancsol senki. Az elszabadult történelem!

Hogyan lehet, ellenállni a szellemnek, melynek már nem parancsol senki, és az eszközök sokaságának, mit az elszabadult szellem generál, és cunamiként fenyeget. A szellem szintjén, egy más szellem révén. A palackból kiszabadult szellemnek sem lehet ellenállni. Mint ahogy a viharnak nem állunk ellent, úgy ezt is kell hagyni, áthaladni rajtunk, a láthatatlanban meghúzódva. Nem kell félni a vihartól, meg kell mártózni benne, mert csak így lehet megismerni a láthatatlan történelmet, - mert ez alapvető, ahhoz, hogy változzon a kor - mi felszínre dobja a láthatót. És a vihar magától el fog ülni.

Azt tudja megváltoztatni sorsát, az a közösség, ki a történelem elől a barlangokba húzódik, hogy a történelem leülepedjen, a túl aktív történelem elveszítse erejét, - mert másként nincsen új kezdet - és új időszámítás, új történelem, új szellem szülessen.

A történelemben semmit nem lehet megállítani, felszámolni, a történelemben kell tudni várni, és ez a nép, nemzet ura a történelemnek, vagyis éli túl a történelmet. Nem az marad meg, mely szónokol, hogy meg kell maradni, hanem amely várni tud, új időkre, új szellemre, új energiákra. Egy nép megmaradását nem lehet programok révén kidolgozni. Az a nép mely vissza tud húzódni a barlangokba, és képes várni, annak saját Logosza írja a történelmét. Csak a Logosz tud új történelmet írni, új időszámítást kezdeni.

Az mese, hogy egy elnyomó meg tudja egy nép történelmét hamisítani, mert a történelmet nem az ember írja, hanem a Logosz. Azt a történelmet melynek értelme van. És értelme annak a történelemnek van, melynek a Logosz adott értelmet. A meghamisítható történelem az már maga hamis történelem, mert nem a Logosz írta, nem a Logoszra való hallgatásból született.

Az igazi közösség nem a fénykorában írja történelmét a Logosz által, hanem épp válságos időszakokban, mert akkor van a legnagyobb szükség a Logoszra való hallgatásra. Az elnyomás idején kell hallani leginkább a Logosz szavát. Az elnyomás idején, a külső veszély idején kell a legkevésbé kapaszkodni a külső eszközökbe, és annál jobban a belső Logosz szavába. Sajnos ez általában fordítva történik. A zsidó próféták a válságok, elnyomás idején, bűnbánatra intettek, vagyis befele fordulásra – ma fordítva van.

A nemzeti sorsfordulók idején kell a legkevésbé a külső eszközökben bízni, hogy a belső Logoszra hallgathasson a közösség. A Logosz csak úgy szólal meg, ha hagyjuk leülepedni a történelmet. A nap éjszaka van a legközelebb. A zsidók pusztai vándorlása nem volt más egyéb, mint a történelem leülepítése, hogy új közösség születhessen, új szellem, mely legyőzi a birodalom rabszolga szellemét, új időszámítás, új történelem.

A zsidók pusztai vándorlása arra tanít, hogy a nemzeti létbizonytalanság idején kell a legkevésbé a nemzet jövőjére gondolni. A zsidóknak nem volt szabad a holnapról gondoskodni. A nemzetért aggódó nacionalizmusok fordítva csinálják. Pedig Jézus szavai, hogy aki meg akarja menteni életét, az elveszíti…, az a nemzetekre is érvényes.

A kelet-európai államoknak nem lett volna szabad a születő Új-Babilonhoz (EU) csatlakoznia, hanem előle, a barlangokba kellett volna menekülnie. A modern Babilon összeomlása után, meg mi hoztuk volna elő az igazi aranyat a föld mélyéről, de sajnos helyrehozhatatlanul csatlakoztunk.

Minden megújulás a pusztai vándorlással kezdődik, vagyis a történelem ülepítőjével, mert minden pusztai vándorlás az. A pusztában történik meg a közösségben az a belső átalakulás, mely szellemi, identitásbeli megújulásához szükséges. Mert tevőlegesen, programszerűen nem lehet egy népet átalakítani kívülről befele, hanem a külső körülményeken kell változtatni, hogy a belső átalakuljon.

Kelet-Európa tévedése az volt, hogy a pusztán külső változtatásnak fogott, a saját láthatatlan történelmét, és nyugat láthatatlan szellemét mellőzve, természetes, hogy ennek valami helyben topogás lett az eredménye. Mindennek a kulcsa a Láthatatlan.