Mircea Eliade, román vallástörténész, két fontos dolgot mondott ki: először is azt, hogy az emberiség történelme, vallási szempontból, a deszakralizáció folyamata; a másik fontos kijelentése, hogy ha egyre jobban visszamegyünk a történelemben a vallásokat vizsgálva, akkor egyre inkább az egyetemessel találkozunk, és ezért leginkább a sámáni hit mutatja a legnagyobb egyetemességet.
Hogy az archaikum mennyire egyetemes, arra nagyon érdekes példákat találtam. Úgy érezzük, Kína világa nagyon távoli a mi kultúránktól. De az archaikus tekintetében is? A népi hiedelmet nézve, nagyon közeli. Nálunk, ha valaki nagy anyajeggyel születik, akkor azt mondják, hogy az édesanyja nem vigyázott magára és szilva esett rá, amikor terhes volt és a gyereke azért született nagy anyajeggyel. Valaki erre azt mondja, hát a közös ázsiai gyökerek.
De erre a példára nem lehet azt mondani, hogy ázsiai gyökerek. Egy kubai kommunista író regényében olvastam egy indián, rontásfelbontási eljárást. Egy brassói napilapban, a cigány asszonnyal készített interjúban, pont az a leírás volt. Megdöbbentő volt az azonosság és nem csak hasonlóság.
Miért volt, hogy a régi archaikus ember egyetemesebb volt, mint a mostani? Mert közvetlenül része volt a Nagy Egésznek, a Teljességnek, ami végtelen és kifejezhetetlen. Mert közvetlen kapcsolatban volt, lényének központjával, önvalójával, ami ugyan csak végtelen és kifejezhetetlen. Deszakralizálódott az ember, mert elveszítette belső központját a szakrális igazi helyét, az egyedülien igazi szakrálist. Az ember belső központjának a megtalálása volt a régi vallások célja és annak megélése. A belső központ megtalálása már nem célja, rég, a nyugati civilizációnak, vallásosságnak, ennek következtében az ember eltávolodott belső központjától, ami identitásának alapja. A belső központtól való eltávolodás okozta az egyetemestől való eltávolodást és a deszakralizációt, mert a szentet az egyetemest önön lelkünk képeiként éljük meg.
Az ember belső központjának szimbólumai, mint például a piramis, egy egyetemes szimbólum, teljességszimbólum. Az ember belső lényege először is egyetemes. Ennek az elveszítésével az ember deszakralizálódott, elveszítette önmagát, lényegét veszítette el az ember.
Az ember az egyetemes, az önön belsejében élő egyetemes elveszítésével, már csak a partikulárist látta lényegnek, ebből kifolyólag megszületett a nemzeti különállóság fontossága az egyetemes kárára. De a partikuláris az már a külső, véges és nem a belső végtelen egyetemes. A nemzet kihangsúlyozása, az már a partikulárisra eső hangsúly és nem egyéb, mint az egyetemes válsága.
Az ember deszakralizációja, belső egyetemes központja elveszítésével elveszítette autonómiáját is. A modern, deszakralizált ember, azt hiszi, hogy ő a leg-autonómabb embere a világtörténelemnek. Ez nem igaz!!! A partikuláris dominanciája révén, a nemzeti és a tőke révén, a mostani ember, leginkább kívülről vezérelt, a szakértők, az egyre inkább a partikulárisba tartó tudománya révén. Itt meg kell jegyeznem, hogy a nemzeti jobboldal szembenállása a nagytőkével, csak látszólag, pusztán teoretikus, mert mindkettő, az egyetemes emberi, az önvaló elveszítése nyomán jött létre. A jobboldal nemzetvédő szerepe, teljesen irreális, mert a partikulárison nyugszik és nem a belső egyetemes emberi identitáson, ami végtelen.
Az ember kívülről vezéreltsége nagy haszonnal jár, a tőke számára, védőoltásokat lehet eladni mi mit sem segít. De a legrafináltabb, amikor az emberek lelki életét manipulálják, a lelki életről szóló könyvek révén, hogy szükség van egy mesterre, jógára, amit, akit meg kell venned. A lelki könyvek is a külső partikuláristól való függőséget táplálják be az emberbe, hogy rá vagy utalva egy mesterre, egy tanra. Ez nagyon veszélyes, mert a függőség érzetét szuggerálják, hogy nem vagy képes magadtól semmire. Pedig a bennünk élő Önvalónk autonómiája, önaktivitása révén képesek vagyunk mindenre, csak egy kis csend kell hozzá, hogy meghalljuk szavát. A bennünk élő Önvalónk révén vagyunk autonóm emberek és a sok lelki könyv, vallási tan épp ezt akadályozza meg. A keleti tanoknak nagy divatja van, de épp a keleti tanok a legnagyobb akadályai, hogy sok ember megtalálja önmagát. Ne nézz sem keletre sem nyugatra és akkor megtalálod az egyetemest önmagadba, a te saját belső piramisodat. A folyó minden külső segítség nélkül jut a tengerbe, akkor az ember miért ne tudna minden külső segítség nélkül önmagára találni.
A partikuláris csak az egyetemes révén kap létjogosultságot. A nemzeti csak az emberben megélt, egyetemes belső központ, önvaló révén kap identitást és létjogosultságot. A nemzeti, csak az Egyetemes ruhája, nem több. Végül is az egyetemes elveszítésével, elveszett a nemzeti lényeg, identitás is, mert a partikuláris, vagyis a nemzeti, az egyetemesből nyeri lényegét, identitását, mert azt testesíti meg kicsiben.
Nem létezik, nemzeti, közösségi autonómia, sem a Székelyföld autonómiája, nem létezik az egyetemes emberi, az autonóm Önvaló nélkül. Képzeletben fel kell építenünk a Kárpát-medencébe azt a nagy magyar piramist, mely látszik Alaszkától Új-Zélandig. A Székelyföldön is az autonómia alapja a piramis, ami bennünk van, és nem az intézmény.
A legnagyobb probléma nem is az, hogy Gyurcsány vagy Orbán, RMDSZ, vagy MPP, hanem az, hogy a lelkünkben lévő egyetemest, piramist elveszítettük, vagyis ott van, csak nem törődünk vele, pedig csak egy kis csend kellene hozzá, hogy újra találkozzunk vele, mert csak a bennünk élő egyetemes révén lehetünk újra magyarok. A nemzetet nem a jobboldali nemzetféltés menti meg, hanem az emberben élő Teljesség újra megtalálása, mert ahol nincs Teljesség, ott nemzet sincs. Az érdekes az, hogy önmagunkhoz vagyunk a legközelebb és a legtávolabb is. Aki a csendben felismeri a közelséget Önmagához, annak nem kell sem út, sem tan, sem mester. Nem a Taóról szóló könyveket kell olvasni, hanem önmagunkat, mert a Taó is, csak arról szól.
Az igazi szakrálistól, Tőkés fényévnyire jár. De akkor, hogy lehet nemzeti? Sehogy!!! Csak egy deszakralizált püspök, kiben a nemzeti válság épp úgy megnyilvánul, mint akár Markóban, vagy Gyurcsányban.
Szakrális alapon, Orbán vagy Gyurcsány szembeállítás, teljesen hamis, az egyetemes válsága, ami a nemzeti válság gyökere mindkettőben érvényesül, egyformán.
Szerintem helyesebb a székelység, szellemi, szakrális autonómiájáról beszélni, mint területi intézményesről, mert az autonómia lehetősége bennünk van és nem az intézményben és nem a területben. Az emberi teljességen, a belső autonóm szakrálison nyugvó székely nemzeti létért, a szellemi autonómián nyugvó székely létért, képtelen a deszakralizált létmódot megtestesítő Tőkés harcolni, sem a csak partikuláris jobboldali nemzetit képviselő Orbán. És miért tekinthető Tőkés püspök deszakralizáltnak, amikor püspök. Mert nála az ember számára az autonómiát biztosító belső emberi önvaló, a szakrális igazi helye, már ismeretlen, és vallásosságának már nem célja a régi vallások igazi célja, az emberi és nemzeti identitást adó önvaló megtalálása.
Tőkés, lényegében egy hamis bálvány.
Nagy Attila Puli
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése