Olvasom a Maszolban, hogy a magyar tanárok nem
járnak rendezvényekre. Kezdve a 89-i forradalommal, mi a legnagyobb
rendezvény volt, minden csak rendezvény. Egyenes adásban
közvetítették. Sergiu Nicolaescu rendezésében. Az egyik francia
szociálpszichológus szerint, a golföböli háború, meg a romániai
forradalom, a múlt század végének két legnagyobb médiatikus
átverése, „rendezvénye” volt.
Azóta az az érzésem mindent csak megrendeznek.
Nem szeretem a szinházat, mert megrendezik. Ami megrendezett, azzal
kapcsolatban az az érzésem, hogy csak a külsőben történik, hogy
lejátsza azt az ember, mi nem történik meg belül.
A diktatúrákban, minden előre megrendezett. Ez
a külső dominanciája, a külső nagysága. Hitleri felvonulások.
A diktatúra valami pótcselekvés. Ilyen szempontból mi sem állunk
távol a diktatúra külsőségességétől, mert életünk nagy
része pótcselekvés. A pótcselekvés kényszeres. 89 utáni
rendezvényekben érzek valami kényszerest, nem hitelest. Nem
hitelesíti a belső a külsőt. Ezért a rendezvényekben van valami
hamis, valami nem valós, mert a hamis, attól hamis, hogy nem
valóság. Még akkor is, ha az intellektuálisan magas szintű,
irodalmi széplelkűség ömleng benne. Újra és újra lerágja az
irodalom agyonrágott csontjait, újabb és újabb intellektuális
élményeket mímelve.
Ma csak annak van létjogosultsága, mit
megrendeznek. Mintha ezzel igazolná az ember maga létét,
létjogosultságát. Sajnos ez így is van. Amikor már nem érzékeli
azt, ami belül történik, léte a külsőbe helyeződik. Csak az
lesz történés, mi szemmel láthatóan történik. A saját
láthatatlan történetéhez, mi belül történik, már nincsen
érzéke. Rendeznie kell, meg kell rendeznie életét, hogy azt
érezze, hogy él, történik, mert történés nélkül nem tud élni
az ember. A történés léte alapját képezi, de csak az a
láthatatlan, mi belül van. A belső történés a mesékben, a
mítoszokban van megírva, a bölcsességi történetekben, Jézus
példázataiban, zen történetekben stb. Ennek hiánya a külső
történés kényszerképzetét kényszeríti az emberre. Hogy
valaminek történnie kell, mert ha nem, üresnek érzi létét, mert
ott belül nem történik semmi. A külső rendezvény, a belső
történés hiánya nyomán létrejött kényszerképzet.
A belső történés, mint belső átalakulás,
egyre nagyobb, belső szilárdságot eredményez, mire egyre inkább
ráhelyezi az ember az életét. Ez az, amikor a láthatatlan lét
egyre szilárdabb. Ennek hiánya a nem-Léttől való szorongással
jár. És az ember egyre többet rendez, hogy szabaduljon ettől a
belső szorongástól, a nem-Lét, egyre szörnyebb támadásától.
A rendezvények embere a külsővé lett ember, ki egyre inkább
szorong külsővé lett lététtől, ezért egyre többet rendez. Ez
a filmek sikerének alapja, mert azok, kik nézik, a
megrendezettségre vágynak, ez által menekülnek, a nem-Lét belső
támadásaitól. Ettől van „természetes” igény a filmre. A
film nem más, mint a tiszta megrendezettség. Ezek alapján, ma már
az életet is csak megrendezik, mert pusztán csak kívülről
szolgáltat mintát az életnek. Így a megrendezett, csak
megrendezett életet eredményezhet. Ebben segítenek, a szakértők
a tanácsadók, akik ismerik ezen kívülről kapott minták
működését. A hamis külsőség szakemberei.
Ez a sok rendezvény azt sugallja, hogy az ember
már nem saját életét éli, hanem a másokét. Mások megrendezik
neki, a divatok reklámok, nézetek, műveltség által. Minden csak
megrendezetté lesz, előre gyártottá. A rendezvényben van valami
előre gyártottság, ahol már semmi sem spontán. Persze ebben
kemény munka van, izzadság, feszültség szorongás. De látott
valaki, cigánypurdét a porban, szorongva táncolni? Ugye nem! Ő
még nincsen megrendezve, ő még hiteles. A megrendezett már nem
hiteles, mert előre elgondolták, kizárva a spontán szellemet. Ami
nem más, mint kinyilatkoztatás. A rendezvények embere erre süket,
mert nem hallja, a szellem sugallatait, ami által, ő maga lesz
történésé. Az ontológiailag hiteles történés
kinyilatkoztatás – lásd a zsidóság szent történetei.
Mivel léte szellemileg már nem történés, soha nem éri el
teljességét, ezért valami gyerekes infantilizmusban reked meg. A
rendezvényekben tovább játsza gyerekkorát, soha fel nem nőve. A
rendezvények pszeudó-történéseit éli, önmaga elől menekülve
a rendezvények pszeudo-létében. Ez nem más, mint a külsővé
lett ember.
A fasizmus, kommunizmus mutatta meg, hogy a
rendezvény a tömegé. A tömeg a közösség megszűnte nyomán jön
létre. A közösség az individuum ápolója. Az által, hogy
reintegrálja önmagába. Önmaga által az egészbe, a teljességbe.
Lényének teljességébe, a Lét, a transzcendencia egészébe,
teljességébe. Ebben a rítus játszik döntő szerepet. A
tudattalan mítoszainak, újra eljátszása. Mi nem más, mint külső
és belső történés együtt. Egymást kölcsönösen tartják
életben. Ez a lét egységének, teljességének megtapasztalása.
Míg a tömeg ember rendezvénye csak külső, és szerepe
kompenzálás, annak, amit a maga teljességében nem él meg. A
rendezvény a személytelenség általánossága, melyet nem érdekel
az egyed személyes problémái, mert a saját problémáit is
személytelenül éli meg, a tömeg szintjén.
Az archaikus ember élete a teljességre
irányult. Minden tevékenység csak akkor volt valós, ha a
reintegráció szerepét töltötte be. A közösséget, az ő
identitását, a megélt mítosz, az ezt éltető rítus realizálja,
ha ez hiányzik, identitás nélküli tömeg lesz belőle. Az
archaikus ember, létében, egzisztenciálisan élt. A tömegember
életéből az egzisztenciális hiányzik. A tömegember
rendezvényei, főleg a kulturális, irodalmi, öncélú, nem játszik
semmi reintegrációs szerepet. A cél inkább a bölcsködő
magamutogatás, a műveltség fitogtatása.
Az öncél csak a külsőben éli életét. Ezzel
szemben, a reintegráció először a belsőben éli, mit kívül is
él. Ezzel a reintegráció összekapcsol, egyesít, először a
belső tartalmakat, ezzel, meg a külsőt a belsővel. Ezzel szemben
az öncélúság, kettéhasít, szétválaszt, a külsőt a belsőtől.
De nem csak ezt teszi, mert a csak külsőben való éléssel,
tagadja a belsőt, létének gyökerét. Valóság tagadást követ
el, amivel létét, a külsőben pusztán illuzórikussá teszi.
Ezért az öncél illuzórikus. A műveltség rendezvényei az
illúziók vására, mert van benne, egy ki nem mondott, adok,
veszek.
Mint a jeruzsálemi templomban a pénzváltók.
Jézus kihajtotta a rítus házába betolakodott rendezvényt. Mert a
pénz előre kiszámított, megrendezett. Ő ezt az ég madarainak
spontán szellemében tette, mit a megrendezett mindig megöl. A
rendezvény, mindig lélek és szellem ellenes. A rendezvény a
szekularizált rítus. Ez ma az egyházak életében, egyre nagyobb
szerepet kap.
A kommunista diktatúra megomlott, de a szellem
és lélekellenes rendezvény szellem tovább él. Mert a tömeg
túlélte a diktatúrát, mi által csak a diktatúra felaprózódása
jött létre, sok kicsi diktátor kezébe jutott a hatalom. Ezért
nyugodtan mondhatjuk, hogy a demokráciában és a diktatúrában a
lényeg közös, mindkettő megrendezett illúzió. Az illúziót
lényegéhez tartozik, hogy előre megrendezik.
Az illúzió, mindig valami kényszer nyomán jön
létre. Valami hiány kényszeríti ki, belső hiány. A belül meg
nem élt tartalmak, ha az ember nem engedelmeskedik, spontán
életüknek, akkor kényszerítenek, determinálólag hatnak. A
diktatúrák ilyen tudattalan determináció nyomán jönnek létre.
A determináció kényszerít, ezért erőszakos. Lélektani alapon a
demokrácia is diktatúrához fog vezetni, mert létének alapja az
archetípusos determináció, kényszer. Alapja a puszta ráció
logikája, mi maga is archetípusos kényszer.
Széchenyi, még azt mondta, hogy nyelvében él
a nemzet. Egy néprajzos azt mondta a Duna Tv. – ben, hogy baj,
amikor a nemzet már csak nyelvében él, de mítoszait feledte. Ma a
nemzet, mondhatjuk, hogy kezd csak a rendezvényeiben élni, mert
mítoszok hiányában, nyelve halott, mesterséges. Baj, amikor csak
ebben él, mert élő nyelve csak a mítoszalapú rítusnak van. A
rendezvény, csak ezt próbálja kompenzálni, halott formákkal.
Ehhez viszonyítva az irodalom nyelve egy annyira szegény nyelv,
hogy haldoklik, csak mesterségesen tartják életben.
Ortega
tömegei nem hiszem, hogy épp a rendezvényeket kerülték volna el,
amikor az akadémiákat sem kímélik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése