Írások kapásból - Az kökösi id. Bács István, Kozma Szilárd megélhetési asztrológus hamis tanújának, velem szembeni aljasságai

A kökösi Bács István, szomszédom, tudtam, hogy egy aljas gazember, de ennyire, nem gondoltam. Annak idején, amikor az ingyen gyógyszerekért éhségsztrájkoltam, a szentgyörgyi helyi tévétől kijöttek interjút készíteni velem. Amikor beszélgettem a kapunk előtt a riporter hölggyel, a vadállat Bács István, és az épp olyan vadállat felesége, Anna, a nélkül, hogy valaha is okot adtam volna rá, kijöttek az utcára, elkezdtek bőgni, mocskolni engem. Egy nagyon befolyásos, udemerés bandita, SRI besúgó ellenfelem, mert meg mertem írni az igazat, így akart lejáratni engem, mert a tévések is be voltak avatva. Nem csak ők bőgtek, meg volt alaposan szervezve, egy néhányan még kigyűltek az utcára, és szidtak engem. Kőrös Miskabá felsége Írmané, ki kocsmárosként majdnem börtönbe került, a falu elmondása szerint, mert csalt a decikkel. Virág Feri anyja, Virág Margit, voltak még az engem mocskoló nagy vitézek. A szarházi parasztok egy befolyásos udemerés bandita, SRI besúgó felbérlésére, nagyon bátrak voltak a mocskolásomban. Itt látszik a paraszt alapvető gyávasága, hogy csak akkor bátor, ha valaki van a háta mögött. Ürmösi Erzsiné szomszédom is be volt avatva, annak ellenére, hogy nem jött ki bőgni. Akkor nem volt telefonunk, és ő hívott be magához a telefonhoz, hogy keresnek a tévétől. Érdeklődtek, hogy itthon leszek-e, mert interjút szeretnének készíteni az éhségsztrájkom kapcsán.

Én éreztem, hogy valami készül. Így, amikor megérkeztek, mondtam, menjünk le a Kökös bejáratánál lévő parkolóba, interjút készíteni. Erre nagyon idegesek lettek, szemmel láthatóan nem tetszett nekik a dolog, mert a fő cél veszni látszott. Hogy az egész megszervezett volt, abból is kiviláglott, hogy mégis visszajöttek az utcánkba, hogy ne menjenek el dolguk végezetlenül.

A gazember Bácsék voltak a fő hangosak. A következők hangzottak el: nem akar dolgozni, kivágta a fákat, kirúgták a katolikus teológiáról, eladta földjeit. De ezekhez nem tudom a parasztnak mi köze. Ami a munkát illeti, engem ezzel már rég nem lehet megszégyeníteni, hogy nem dolgozom, én büszke vagyok arra, hogy nem dolgozom. Ha a parasztnak csak annyi az élet értelme, hogy nyúljon a nyaka, hogy ne dögöljön étlen, lehet, hogy másnak több ennél. A hitvány paraszt ne várja el, hogy az életem értelme csak annyi legyen, mint neki. Büszke vagyok arra, hogy nem vagyok senki szolgája. Csuang-cse kínai filozófus, amikor miniszteri állást ajánlottak neki és egy zsák aranyat, azt mondta, hogy csak akkor is szolga lenne.

A gazember Bács beszél kirúgásról, akinek a lányát a gyanú szerint kirúgták a prázsmári posztógyárból, mert lopott. De nem tudom, annak idején, amikor Bács úr kapusként dolgozott Kökösben az Alex koporsógyárban, és éjszaka jött a vállán egy köteg léccel, azt kapta vagy lopta?!  Bács úr egyik lánya, a gyanú szerint, megtalálta, szomszédjuk, Ürmösi Erzsiné vejének, az utcában elejtett mobiltelefonját, amit csak a gyanú szerint nem adott vissza. Vagy a földeladást illetően, elfeledkezik arról, hogy az anyósa földjének eladásából födött házat. Ő sem művelte meg, inkább eladta, akkor minek szól meg mást?! Ha olyan dolgos, akkor minek adta el, már nagyon rég, a tehenet?! Tehát ilyen a hitvány paraszt, elfeledkezik magáról, amikor elítél mást.

Ilyen előzmények után, nem kellett volna meglepődnöm, a gazember Bács István hamistanúságán. Kozma Szilárd, megélhetési asztrológus, saját udvarunkon vert szájba, Bács azt tanúskodta, én adtam fel tanúnak, mert jelen volt, nem azért, mert bíztam a tanúságában a fentiek után, hogy én lökdöstem meg Szilárdkát a kapunkban, és Szilárdka be sem tette a lábát. Szilárdka megtalálta a hozzá hasonló aljasokat Kökösben.

Ügyészségi feljelentést tettem ellene, hamistanúság címén. A választ ma kaptam meg. Természetesen nincsen igazam, kitörték a nyakát a feljelentésemnek. A gyáva paraszt nem hiába szökdösik, mert tudja, aki felültette annak idején, az megvédi velem szemben. Szilárdka kimondta a nagy igazságot, amikor a veréssel való fenyegetésére válaszul, lakásunkban ígért verést, azt írtam neki, hogy rendőrséget hívok. Azt válaszolta, hogy „téged nem véd meg a rendőrség, mert újat húztál velük”. Ez a kijelentése magyarázza, hogy miért volt bátorsága, régebbi tiltásom ellenére betolakodni udvarunkra, és még szájba is verni, amikor kiutasítottam. Természetesen, még ő rágalmaz az ellenkezőjével, megüt, és még ellenem is fordítja. Egy ilyen hitvány gazember, mint Szilárdka, tartja magáról azt, hogy elérte a magas szintű bölcsességet, a teremtésről többet tud, mint kelet – nyugat mesterei eddig tudtak. A hübrisz beszél belőle.

Ellenségeink ellenünk való nagy bátorsága, arra utal, hogy mi gyakorlatilag védtelenek vagyunk, vagyis nem vagyunk biztonságban. Természetesen lehet jönni a hamissággal, hogy nekünk mennyi el van nézve, tehát ugye nem vagyunk védtelenek. Szerintem annak van elnézve sok, ki szeszt, cigarettát árul, feketén. A védettség ott kezdődik, amikor az ember háta mögött vannak, többek között, mint besúgónak, nekünk nincsen senki. A vadállat Bácsnak van, udemerés banditák, SRI besúgó, azért jár olyan nagy lábon velünk szemben, volt bátorsága nekem rohanni, és üvölteni, ugyanakkor mikor Szilárdka szájba vert, hogy „megfojtalak, megfojtalak.” Vagyis én nem potyára nevezem vadállatnak és gazembernek, mert tökéletesen ráillik.

Pszeudo-zen történetek - A lélek élete

Pszeudo-zen történet - A hegyre nyitott ablaknál könyvet olvasni

Titok Tóni a kunyhójuk nyitott ablakában olvasott. Az ablak egy nagy, magas hegyre nézett.
A Mester, a ház előtt lévő cserefa alatt üldögélt. Egy idő után beszólt Tóninak:

- Tóni, aki a nyitott ablaknál olvas, mi a hegyre néz, rosszul teszi, mert nem látja a hegyet. Ki nem látja a hegyet, az a könyvet sem látja, mit olvas, mert a könyv alapja a hegy.

Pszeudo-zen történet - A lélek élete

Csendesen üldögéltek az alkonyatban a Mester és Titok Tóni a folyó parton. Már régóta hallgattak. Végül a Mester törte meg a csendet.
- A lélek élete a folyó élete. A folyó nem óvatoskodik, hogy hol kell folynia és hol nem, csak folyik - mondta a Mester.

Pszeudo-zen történet - A kapun belül van

A Mester és Titok Tóni, már Nap-kelte előtt keltek, mert a Mester nagyon szerette a Nap-keltét.
A Mester annyira belemerült a Nap-keltébe, hogy észre sem vette, hogy Tóni már egy ideje a kapu kizárásával kínlódik. Akkor lett figyelmes, mikor Tóni már nagyon hangosan szitkozódott.

A Mester a következővel nyugtatta Tónit:

- Ami neked fontos az a kapun belül van!

Aztán egy mozdulattal kinyitotta Tóninak a kaput.

Pszeudo-zen történet - Ki vágja zsebre?

A Mester és Titok Tóni szaporán, de nem nagyon sietve mentek fel a hegyre. El szerették volna érni a napszentültét a hegycsúcson. Ennek ellenére a következőt kérdezte Tónitól a Mester:
- Tóni, ha te vagy a hegy és felérsz a hegy csúcsára, akkor te vágtad zsebre a hegyet, vagy a hegy vágott téged zsebre?!

Pszeudo-zen történet - Megvilágosodás csukott szemmel

Csendes nyári délután volt. A Mester és Titok Tóni a kertjükben heverésztek a nagy cserefa alatt. Tóni a Bibliát böngészte. A Mester a kakasukat nézte, ahogy a közelében lévő tyúkot hívta, mert talált egy ízletes falatot.

Egy idő után Tónit elnyomta az álom. Előre billent. A Biblia összecsukódott és Tóni önkéntelenül ráhajtotta fejét, mint egy párnára. Amikor felébredt, nagyon meglepődött, mert vele ilyen nem szokott történni. A Mester nagyon derült ezen és a következőt mondta:

- Te Tóni, így lehet a leghamarabb megvilágosodni, ha csukott szemmel olvasol, csukott könyvet és közben alszol.

Pszeudo-zen történet - Titok Tóni tévét szeretne

Titok Tóni azzal állt elő a Mesternek, hogy tévét kellene vegyenek. Erre a Mester a következőt mondta.

- Tudod Tóni, hogy akkor veszünk mi tévét, amikor nem csak én nézem őket, hanem ők is fognak nézni engem, de úgy, ahogy én nézem őket.

Pszeudo-zen történet - Az Új Kinyilatkoztatás

A Mester és Titok Tóni, lassan baktattak fel Mező-havasra. Egy idő után sűrű felhőben haladtak, alig láttak valamit, de a Mester biztosan haladt felfele, Tóni meg utána. Hirtelen, mintha egy nagy árny haladt volna el mellettük. Tóni ijedten kérdezte, mi lehetett.

- Medve! - válaszolta a Mester.

- Milyen szerencsénk volt, hogy nem mentünk szembe. - mondta Tóni.


- Aki jó viszonyba van a benne élő medvével az ösztönösen kikerüli! - mondta a Mester.

A csúcshoz közeledve kimentek a felhőből. Szép napsütés volt. Némán bandukoltak egészen a csúcsig. Tóni szokatlanul izgatott volt. Végül fenn voltak Mező-havason. A Mester a távolban meglátott egy nagy, lapos sziklatömböt. Kiszemelték, hogy azon terítenek enni. Mikor odaértek egy nagy nyitott könyv volt rajta. A Mester a könyvbe lapozott melynek oldalaira nem volt írva semmi. Tóni meglepetten kérdezte:

- Mi ez?

- Az Új Kinyilatkoztatás - mondta a Mester.

Pszeudo-zen történet - Hogy méssz fel arra a hegyre?

A Mester és Titok Tóni lassan bandukoltak fel a hegyre. Lassúságuk ellenére, mégis elfáradtak, és megálltak egy kis pihenőre. Pihenés közben a Mester megkérdezte Tónit:- Te Tóni, hogy méssz fel arra a hegyre, mely Ég és Föld között lebeg?!

Pszeudo-zen történet - Ha gazdag vagy misztikus tudásban


A Mester és Titok Tóni lassan bandukoltak az úton. Tóni, saját misztikus ismereteinek gazdagságával akarta elkápráztatni a Mestert. Miután a Mester megunta Tóni szövegét a következőket mondta:


- Ha túl gazdag vagy, misztikus ismeretekben, vegyél egy bicskát, menj a folyóhoz, vágjál egy fűzfaágat, és azt faricskáld kedved szerint.



Pszeudo-zen történet - Csak ketten vagytok

Vastag, őszi köd volt. A Mester és Titok Tóni csendben bandukoltak fel a hegyre. Fenn sütött a Nap. Hosszú hallgatás után megszólalt a Mester:

- A hegyre menet csak ketten vagytok, a Hegy és Te. Ez az igazi szabadság.

Memoár - A gyergyóditrói Lukács Jóska bácsi, I. világháborús veterán, és a vietnámi veterán

Volt egy gyergyóditrói bácsi, Lukács József, aki mindkét nagy háborút végig harcolta. Az elsőben végigharcolta az isonzói, doberdói csatákat, na meg a Piavenál is ott volt, ott sebesült meg, ki is tüntették. Benne van, Az erdélyi ezredek az I. világháborúban című könyv, kitüntetettek mellékletében, a képi mellékletben is. Mivel gyorsan felépült, idő előtt kérte, hogy visszamehessen az olasz frontra, mely köztudott a legvéresebb volt. Azt mondta az első szuronyroham volt az irtózatos, az első halottak, sebesültek látványa, utána már ment minden, mint a karikacsapás.

Asztalos volt, műbútorasztalos. Ha valaki jár a ditrói nagytemplomban, a belső üveges ajtó, meg egy újabb gyóntatószék az ő munkája. Nem muszáj meggyónni benne. 94 évesen, még egy házra való épületmunkát vállalt el és készítette el. Egy száraz öreg volt.

A nyolcvanas években, még amikor az öreg élt, megismerkedtem egy amerikai, Vietnámot jár veteránnal, magyar volt. A ditrói templomot nézegették, egy mise vége volt akkor. Épp katolikus teológus voltam. Felvittük a toronyba, Balázs Frici teológus kollégámmal, ami 75 méter magas. A derekánál mondta szédül, mélységiszonya van, pedig nem volt kilátás. Végül kiderült, hogy amikor lelőtték a repülőgépét Vietnámban, akkor kapta a mélységiszonyt. Tanár volt. Egy kicsit látszott rajta a háború viszontagsága, pedig nem volt idős, még tanított. Az öreg Jóska bácsin nem látszott semmi. Tehát igaz, hogy az első világháborúval valami nagyon megváltozott. Mert az amerikai katona, hűjén megy haza, annyira kikészül a láthatatlan talibánoktól, ha nem viszik, mert öngyilkos lesz. Drogos lesz, meg egyéb, ha leszerel.

Zen publicisztika - A munkás irodalomnak nincsen primordiális talaja

Nem olyan rég olvastam a maszol.ro-ban, hogy nincsen munkás irodalom. Mélyebb okokat keresve, vajon tényleg miért nincsen?! Az ok nem ugyan az, amiért nem lehetett Május 1-t, megkeresztelni, szent József, a munkás ünnepének is, katolikus vonatkozásban, ünnepként?! A kereszténység nem hagyhatta figyelmen kívül a pogány ünnepeket, csak rájuk épülhetett. A pogány archetípusokkal nem ellenkezhetett a kereszténység sem. Ahol igen, ott az egy töréshez vezetett, a tudat és tudattalan között, mint a magyarság esetében. Végül az történt, mi a magyarság esetében, nyugaton is, csak nem volt épp akkora a tudattalan és a tudat szembenállása, így a konfliktus sem lett akkora a tudat és a tudattalan között. De végzetesnek végzetes, a nyugati esetében is. Az ortodoxia esetében beszélhetünk arról, hogy egyik a másikat asszimilálta. A tudattalan a kereszténységet, a kereszténység a tudattalant. Tehát a minimális volt az ellentét a keresztény tudat és a kollektív tudattalan között.

A cikk szerzője, inkább a piackutató elme találékonyságával állapítja meg, hogy nincsen munkás irodalom, hogy hiánycikk. Ez csak a külsőben lévő hiány, ami általában modern világunkban mesterséges, nem valós. Ez azt jelenti, hogy nem az alkotó ember belső érzékenységével, aki az alkotás titka felől nézi a művet, mint Jung. Ő azt mondja, az alkotás titka, transzcendens probléma, nem lehet megválaszolni, csak körbeírni. Így nyugodtan azt mondhatjuk, hogy az alkotás titka a Láthatatlanban rejtőzik, mi soha nem lesz megközelíthető teljesen a rációval. Ahogy továbbá Jung írja, a mű a tudattalan mélységeiben növekszik, valahonnan a leírhatatlanból érkezik az írás. Mint a láthatatlan kéz az Ószövetségben, mely a falra írta az azóta is híres szavakat: „megszámláltattál…”. Jung szerint, amikor az alkotói erő az uralkodó, akkor az életet a tudattalan irányítja, mintsem a tudatos akarat. Ezért nyugodtan mondhatjuk, hogy a munkás irodalomnak is egy tudattalanból jövő eseménynek kellene lennie, mit nem a tudatos „piaci szükséglet” hoz létre. A cikk szerzője nem mással állapította meg, hogy nincsen munkás irodalom, mint az alkotó tudattalannal végzetesen szemben álló, találékony-piackutató elmével.

A Május 1 megkeresztelésének kudarca, nekem azt sugallja, hogy a munkásnak, így a munkás irodalomnak nincsen, nincsen primordiális alapja. Az archetípusok felől nézve, hogy olyan, mint munkás, nincsen. Ezért nem lehetett Józsefből, valami szent, dolgos, munkamániás munkást fabrikálni. Az archetípusok nem hagyják, hogy azt csináljunk, amit akarunk. Hagyják, de azoknak az életük rövid is. Ezek a divatok, amik csak kitaláltak. Nincsen a tudattalanból feltörő energia, ami éltesse őket. Ha a munkásirodalom mögött lenne archetípus – az archetípus, alkotó, teremtő valóság - nem tudta volna kisajátítani az ideológia, ami szemben áll a tudattalannal, azzal, hogy megteremtette.

Az alkotás két világot kapcsol össze: a Láthatót és Láthatatlant. Az alkotás egy totalitás kép, egy Egész, mely a Láthatatlan üzenete a Láthatónak, a tudatnak. Kapcsolatteremtő, összekapcsló szerepe van. Az alkotás is, így, Látható és Láthatatlan, amennyiben a Láthatatlanra utal vissza, azzal hoz kapcsolatban. Ezzel szemben a munkás irodalom, nem igazi alkotás, nem igazi mű, mert csak valami külső leírása akar lenni a munkások nyomorának, a fizikai és valami fajta kulturális, szellemi nyomornak is, vagyis valami kultur-farizeizmus akar lenni.

A munkás problémáját, hogy miért nem, alkotó, teremtő archetípus, egy régi kínai tanító történet írja le, valószínűen taoista. A bölcs kötéllel húzza fel a veder vizet a kútból. Nézi az arra járó, mint kínlódik. Hozzá szól, és elmagyarázza, hogyan készíthetne egy mechanikus szerkezetet, amivel, sokkal könnyebben kihúzhatná a veder vizet. A bölcs erre csak annyit mondott, hogy akkor ő is géppé válna. Itt egy ellentétről van szó, két szembenálló ellentétéről. A kút, mint archetípus, mi életet ad, és a mechanikus szerkezet, ami azzal szemben áll, megfoszt az élettől. Mi itt a probléma?! A mechanika felfüggeszti az archetípus természetes aktivítását, visszaűzi a kollektív tudattalanba, működésképtelenné teszi a természete szerint, megszünteti, mint teremtő, alkotó realitást. Az ember belső lényegét az archetípusok jelentik és ami azon túl van, ezek működését függeszti fel a gép. Így ahol az archetípusok nem működnek természetük szerint, nem alkotnak, nem teremtenek, a gépi mechanika felfüggeszti, az ember megszűnik embernek lenni. Ezt néhány ezer évvel ez előtt írták le.

A munkásosztály a géppel jelent meg. Egy osztály, melyet a gép, archetipálisan megszüntetett, mint embert. Ha, mint ember nem létezik a munkás, elidegenedett önmagától mondaná Marx, akkor archetípusa sincsen neki és alkotásnak sem lehet ihletője, mert az ihlet valahol idea, archetípus. Az elidegenedett ember egyoldalú, csak a külsőben él. Ezért az alkotásnak nincsen honnan érkeznie, a Láthatatlan archetipális világból. Nincsen két világ, amit összekötne a mű, mert a Látható, a külső számára, nem létezik a Láthatatlan, ahonnan az alkotásnak érkeznie kellene a Látható, a tudat számára.

Ma az irodalmi ész, még mechanikusabb, mint a kínai bölcsnek ajánlott, mechanikus szerkentyű. Móricz írta, hogy amikor a kézzel írást felváltotta gépire, romlott az írásainak minősége. A tudattalantól elszakadt egyoldalú ráció, gépet alkot, mechanikát, de a mechanika visszahat a rációra, még jobban mechanizálva azt. A gond az, hogy a munkás elidegenedettsége, a gépi világ által, meg az irodalmár racionalizmusa, valami közös gyökérre vezethető vissza. Mindkettőnek elméje rossz viszonyban van az archetipusok világával, a kollektív tudattalannal, meg személyes tudattalanjukkal. Tehát az írónak is problémás az archetípus, racionalizmusából kifolyólag neki sem létezik, még ha volna is a munkás archetípusa, mert a magáé sem létezik, mint alkotóé, megbénítja racionalizmusának köszönhető, sztereotípia mechanika. Az archetípusokkal szemben álló, gépies lett mindkettő. Kérdés az, hogy ma mennyiben beszélhetünk alkotásról, a fenntiek értelmében. Ma csak a munkások életének egy fajta, csak racionális, pusztán külső művészi leírása lehetséges, és lehet ezt is kéri számon a cikk szerzője a maszol.ro-ban, ami nem más, mint a gépi állapotban maradás, mindkettőnek. Munkás irodalom nincsen, mivel a primordiális talaj hiányzik, mert gép lett mindkettő, a munkás és az alkotó is. Tömeggé lett mindkettő, ahol az archetípusok, természetük szerint nem jutnak szóhoz, mint alkotó, teremtő valóságok, mert csak addig nevezhetőek élőknek, ezért az ő létük a rendezvény, a pusztán racionálisan előre megkonstruált, megrendezett, ehhez nem kell primordiális talaj.

A tömeg számára nincsen sem mélység, sem magasság. Ami magas, annak az alapja a mélység. A megtett út ez, ami a mélység és a magasság között van. De a mechanika, akár gépi, vagy gépiesen racionális írás, annak a mélységnek fordít hátat, ahonnan indulni kellene a magasságba. Tehát, a mű, az alkotás nem elég, ha külső, annak, belsőnek is kell lennie. Ezt tudták, egynémely alkimisták. Ma a gépi, racionális világban ilyen nincsen. Ahogy az alkotás, két világ kapcsolata nyomán jön létre, a Látható és Láthatatlan nyomán. Az ember is, két világ találkozása nyomán valósul meg, kettő kapcsolata.

A mélység félelmetes, mert az ember úgy érzi, hogy a nem-Lét fenyegeti, és próbál menekülni. A középszerűség biztonsága, ez a menekvés. Jézus mondta, aki meg akarja menteni életét, az elveszíti. Az életet a nem-Lét mélységeitől érzi az ember fenyegetve. Ezért félti életét, menekül a mélység elől, holott az út a teljességhez, mely az életet jelenti, ott kezdődik a mélységben, ahol a nem-Lét fenyeget.

A cikk szerzője a ma munkásainak nyomorúságáról beszél, hogy sok minden megíratlan marad. A ma kedvenc kifejezése a láttatni. Ez nekem azt mondja, hogy ez nem belülről láttatás, nem a belső szem látja, hanem a külsőben marad az egész, egy fajta kulturfarizeizmus, puszta látszat, a látszatnak, mert a mélységektől, ahol a szem van, idegen. A nyomorúságnak magának van archetípusa, a társadalmon kívüliek, akiket mindenki megvet. De ez sem működik, mert a tudat, mechanikus egyoldalúsága szemben áll a tudattalannal. Igaz, hogy a munkás inkább belül van a társadalmon, de ne feledjük, hogy, aki ma nagyon szegény, kinézik a társadalomból. Akik meg az erkölcsi nyomorban vannak, azokat tényleg megvetik, kinézik a társadalomból. A nyomornak is szalonképesnek kell lennie, mert az alkotó mára farizeus lett, ezért neki téma kell, nem hús vér emberek. Az igazi mélység, és Jézus ezeket szerette, akik belülről, már képtelenek jóvá lenni, és farizeussággal sem takargatják bűneiket. Jézus a pusztában találkozott az emberi árnyék mélységeivel, szembesült, leereszkedett az archetipális világba. Ezért tudta, hogy mi van a társadalmon kívüliek, az úgynevezett bűnösök lelkében. Az író, aki nem szembesült a saját árnyékával, az nem tud írni hitelesen írni a nyomorultakról. A probléma az, hogy az emberről kéne írni és nem a munkásról. Ez eleve ideológiai töltetű, hogy munkás irodalom, az ideológia szemben áll a tudattalannal. Már maga a kiinduló pont helytelen, mert nélkülözi a vertikalitást. Az emberről csak a vertikalitás szintjén lehet hitelesen beszélni. Akkor már találunk archetípust a munkások helyzetére, a mélység, a kívül lenni, a kitaszítottak archetípusát. Csak az a gond, hogy az alkotó is kívül él az archetipális világon, mely az igazi alkotó az emberben, ezért nem tud közvetítő lenni a munkás, külső, elidegenedett világa és a belső archetipális világ között, amik szemben állnak a kínai bölcs történetében. Az igazi gond, hogy az egész modern kultúránk szemben áll, az archetípusok világával, ezért nincsen úgynevezett munkás irodalom, ami számomra továbbra is ideologikusan erőltetett, mert nem a tudattalan szülte, hanem a puszta ideológia hozta létre.

A demokráciában nem lehetséges a munkás irodalom. Mert a tömegtársadalomban nincsen organikusan, bent és kint, nincsen szakrálisan lent és fennt. A tömegek identitás nélkülisége egyneműsít, nivellál. Ez a jogok területén mutatkozik meg. Mindenkinek, elvileg, alapvető jogai vannak. A jog az, ami a tömeget zsinórra fűzi. De a lényeg az, hogy a zsinór belül, soha nem lesz a tömeg ember szerves, belső része, mint az archetípusok. Ha elszakad, szétgurulnak a szemek, kaotikusan. A jogok az, ami látszólag megszünteti a kitaszítottságot, minden garantált. Ezt, egy látszólag ideális társadalom tudja garantálni, aminek  a demokrácia tartja magát. Az ideális csak azt ismeri, hogy bent, kint azt már nem ismeri. Ez következik a modern ember alapvető egyoldalúságából, amivel amputálja a valóság egyik oldalát, a kintet. Tehát nem lehet írni a kitaszítottakról, mert nincsen kint. A tömegnek nincsen vertikalitás, mert nincsen neki mélysége, elmenekül előle a középszerűségbe. Ő az, akire illik Jézus mondása, aki meg akarja menteni életét, az elveszíti.

A mélységet, az igazán egzisztenciálist, nem is lehet akaratlagosan vállalni, annyira szörnyű, abba az élet, a sors lök bele. Pályázat révén nem lehet egy ösztöndíjat kapni a mélységekbe. Az emberek, főleg írók, költők, ma elmenekülnek sorsuk elől. Író, költő voltuk, menekülés sorsuk elől, csak eszköz, ahhoz, hogy elmeneküljön a fenyegető mélység elől. Az ilyen nem tud írni a számkivetettek nyomorúságáról, ha értelmiségi volta nem más, mint az attól való menekvés. A nyomor, nyomora, középszerűsége, gép volta, hogy nem ember már, az emberi teljesség értelmében, már csak megélhetéséért küzd, ezzel menekülve el a sorsa elől, a középszerűségbe. Mert az igazi nyomor, nem az, hogy eszek-e, vagy nem, és mennyit, hanem szellemi valóság. Az öncélú irodalmárnak, kinek agya gép, a nyomor szellemi valóságként nem létezik, mert irodalmársága, menekülés a szellem mélységei elől, mihez a szellemi értelemben vett nyomor is hozzá tartozik.

A maszol.ro-ban a kérdés, hogy miért nincsen munkás irodalom, az volt az érzésem úgy tevődött fel, mint egy kereskedelmi hiánycikk esetében, amit csak a tudat vesz észre, a leleményes, praktikus tudat. Holott az, ami igazán hiányzik, az maga az ember, mint teljesség, egész. Ez hiányzik az íróból, a munkásból, magából a kultúránkból. Minden ősi kultúrának, vallásnak a célja, az ember, mint teljesség, Egész volt. Ma a részek öncélúsága dívik. Az irodalom, mint öncél, ezen belül, mint munkás irodalom, mint öncél. Az igazi mű, az Egészet jeleníti meg és arra irányul. Egyszerre történik és valósul meg, az emberben, és az emberen kívül, mint kultúra, belül, mint lelkiség. Azt hiszem, hogy inkább választ ad a kérdésre, hogy miért nincsen munkás irodalom, a kérdés rejtett gyökereinek vizsgálata, mint a kérdésre adott, direkt válasz maga. A társadalomban, ahol nincsen organikusan, kint és bent, mert a horizontálisban az organikusságnak kell érvényesülnie, hogy a vertikális érvényt kapjon, ahol nincsen mélység és magosság, vagyis hiányzik a vertikális, mint az organikus oszlopa, ott munkás, mindenki, ott már csak a munkát tekintik Istennek, és így az alkotó eltűnik, mert a művész, már csak barkácsol. Tehát alkotó sincsen, ki megírja a munkások nyomorát, nem csak munkás irodalom. Jézus emberi teljessége, egész volta, a magában megélt transzcendens teljesség révén érezte belülről, azt hogy mit jelent a mélységben lenni, elidegenedettnek lenni, önmagadtól, gépnek lenni, mert ez az egyedüli nyomor. A gép problémája és az az okozta elidegenedés, már néhány ezer éve megjelent a parabola archetipusos nyelvén kifejezve, a kínai, taoista bölcsességi történetben. A probléma lényege ez, egy parabolába sűrítve, már jóval, Marx előtt és után, saját alkotása elidegeníti az embert önmagától. Ez így egyetemes probléma, amit eltakar, az ideologikus munkás irodalom kérdésfelvetés, mert az írót is épp úgy elidegeníti önmagától, műve, és megírásának eszközei. A parabola többet mutat, mint az irodalmárkodó láttatás, mert az archetípusok talaján áll, a géppel szemben, míg az irodalmárkodás, mely öncélúan, művészkedve csak leír, mint a gép, mert racionalizmusa azzá teszi, szemben áll az archetípusok világával.

Az ember, önmagától való elidegenedését, csak az emberi teljesség, az ember, mint Egész ontológiai talajáról lehet megközelíteni, vagy legalább is útban arra fele.