Zen jegyzet - A rendezvények emberének pszeudo-élete

Olvasom a Maszolban, hogy a magyar tanárok nem járnak rendezvényekre. Kezdve a 89-i forradalommal, mi a legnagyobb rendezvény volt, minden csak rendezvény. Egyenes adásban közvetítették. Sergiu Nicolaescu rendezésében. Az egyik francia szociálpszichológus szerint, a golföböli háború, meg a romániai forradalom, a múlt század végének két legnagyobb médiatikus átverése, „rendezvénye” volt.

Azóta az az érzésem mindent csak megrendeznek. Nem szeretem a szinházat, mert megrendezik. Ami megrendezett, azzal kapcsolatban az az érzésem, hogy csak a külsőben történik, hogy lejátsza azt az ember, mi nem történik meg belül.

A diktatúrákban, minden előre megrendezett. Ez a külső dominanciája, a külső nagysága. Hitleri felvonulások. A diktatúra valami pótcselekvés. Ilyen szempontból mi sem állunk távol a diktatúra külsőségességétől, mert életünk nagy része pótcselekvés. A pótcselekvés kényszeres. 89 utáni rendezvényekben érzek valami kényszerest, nem hitelest. Nem hitelesíti a belső a külsőt. Ezért a rendezvényekben van valami hamis, valami nem valós, mert a hamis, attól hamis, hogy nem valóság. Még akkor is, ha az intellektuálisan magas szintű, irodalmi széplelkűség ömleng benne. Újra és újra lerágja az irodalom agyonrágott csontjait, újabb és újabb intellektuális élményeket mímelve.

Ma csak annak van létjogosultsága, mit megrendeznek. Mintha ezzel igazolná az ember maga létét, létjogosultságát. Sajnos ez így is van. Amikor már nem érzékeli azt, ami belül történik, léte a külsőbe helyeződik. Csak az lesz történés, mi szemmel láthatóan történik. A saját láthatatlan történetéhez, mi belül történik, már nincsen érzéke. Rendeznie kell, meg kell rendeznie életét, hogy azt érezze, hogy él, történik, mert történés nélkül nem tud élni az ember. A történés léte alapját képezi, de csak az a láthatatlan, mi belül van. A belső történés a mesékben, a mítoszokban van megírva, a bölcsességi történetekben, Jézus példázataiban, zen történetekben stb. Ennek hiánya a külső történés kényszerképzetét kényszeríti az emberre. Hogy valaminek történnie kell, mert ha nem, üresnek érzi létét, mert ott belül nem történik semmi. A külső rendezvény, a belső történés hiánya nyomán létrejött kényszerképzet.

A belső történés, mint belső átalakulás, egyre nagyobb, belső szilárdságot eredményez, mire egyre inkább ráhelyezi az ember az életét. Ez az, amikor a láthatatlan lét egyre szilárdabb. Ennek hiánya a nem-Léttől való szorongással jár. És az ember egyre többet rendez, hogy szabaduljon ettől a belső szorongástól, a nem-Lét, egyre szörnyebb támadásától. A rendezvények embere a külsővé lett ember, ki egyre inkább szorong külsővé lett lététtől, ezért egyre többet rendez. Ez a filmek sikerének alapja, mert azok, kik nézik, a megrendezettségre vágynak, ez által menekülnek, a nem-Lét belső támadásaitól. Ettől van „természetes” igény a filmre. A film nem más, mint a tiszta megrendezettség. Ezek alapján, ma már az életet is csak megrendezik, mert pusztán csak kívülről szolgáltat mintát az életnek. Így a megrendezett, csak megrendezett életet eredményezhet. Ebben segítenek, a szakértők a tanácsadók, akik ismerik ezen kívülről kapott minták működését. A hamis külsőség szakemberei.

Ez a sok rendezvény azt sugallja, hogy az ember már nem saját életét éli, hanem a másokét. Mások megrendezik neki, a divatok reklámok, nézetek, műveltség által. Minden csak megrendezetté lesz, előre gyártottá. A rendezvényben van valami előre gyártottság, ahol már semmi sem spontán. Persze ebben kemény munka van, izzadság, feszültség szorongás. De látott valaki, cigánypurdét a porban, szorongva táncolni? Ugye nem! Ő még nincsen megrendezve, ő még hiteles. A megrendezett már nem hiteles, mert előre elgondolták, kizárva a spontán szellemet. Ami nem más, mint kinyilatkoztatás. A rendezvények embere erre süket, mert nem hallja, a szellem sugallatait, ami által, ő maga lesz történésé. Az ontológiailag hiteles történés  kinyilatkoztatás – lásd a zsidóság szent történetei. Mivel léte szellemileg már nem történés, soha nem éri el teljességét, ezért valami gyerekes infantilizmusban reked meg. A rendezvényekben tovább játsza gyerekkorát, soha fel nem nőve. A rendezvények pszeudó-történéseit éli, önmaga elől menekülve a rendezvények pszeudo-létében. Ez nem más, mint a külsővé lett ember.

A fasizmus, kommunizmus mutatta meg, hogy a rendezvény a tömegé. A tömeg a közösség megszűnte nyomán jön létre. A közösség az individuum ápolója. Az által, hogy reintegrálja önmagába. Önmaga által az egészbe, a teljességbe. Lényének teljességébe, a Lét, a transzcendencia egészébe, teljességébe. Ebben a rítus játszik döntő szerepet. A tudattalan mítoszainak, újra eljátszása. Mi nem más, mint külső és belső történés együtt. Egymást kölcsönösen tartják életben. Ez a lét egységének, teljességének megtapasztalása. Míg a tömeg ember rendezvénye csak külső, és szerepe kompenzálás, annak, amit a maga teljességében nem él meg. A rendezvény a személytelenség általánossága, melyet nem érdekel az egyed személyes problémái, mert a saját problémáit is személytelenül éli meg, a tömeg szintjén.

Az archaikus ember élete a teljességre irányult. Minden tevékenység csak akkor volt valós, ha a reintegráció szerepét töltötte be. A közösséget, az ő identitását, a megélt mítosz, az ezt éltető rítus realizálja, ha ez hiányzik, identitás nélküli tömeg lesz belőle. Az archaikus ember, létében, egzisztenciálisan élt. A tömegember életéből az egzisztenciális hiányzik. A tömegember rendezvényei, főleg a kulturális, irodalmi, öncélú, nem játszik semmi reintegrációs szerepet. A cél inkább a bölcsködő magamutogatás, a műveltség fitogtatása.

Az öncél csak a külsőben éli életét. Ezzel szemben, a reintegráció először a belsőben éli, mit kívül is él. Ezzel a reintegráció összekapcsol, egyesít, először a belső tartalmakat, ezzel, meg a külsőt a belsővel. Ezzel szemben az öncélúság, kettéhasít, szétválaszt, a külsőt a belsőtől. De nem csak ezt teszi, mert a csak külsőben való éléssel, tagadja a belsőt, létének gyökerét. Valóság tagadást követ el, amivel létét, a külsőben pusztán illuzórikussá teszi. Ezért az öncél illuzórikus. A műveltség rendezvényei az illúziók vására, mert van benne, egy ki nem mondott, adok, veszek.

Mint a jeruzsálemi templomban a pénzváltók. Jézus kihajtotta a rítus házába betolakodott rendezvényt. Mert a pénz előre kiszámított, megrendezett. Ő ezt az ég madarainak spontán szellemében tette, mit a megrendezett mindig megöl. A rendezvény, mindig lélek és szellem ellenes. A rendezvény a szekularizált rítus. Ez ma az egyházak életében, egyre nagyobb szerepet kap.

A kommunista diktatúra megomlott, de a szellem és lélekellenes rendezvény szellem tovább él. Mert a tömeg túlélte a diktatúrát, mi által csak a diktatúra felaprózódása jött létre, sok kicsi diktátor kezébe jutott a hatalom. Ezért nyugodtan mondhatjuk, hogy a demokráciában és a diktatúrában a lényeg közös, mindkettő megrendezett illúzió. Az illúziót lényegéhez tartozik, hogy előre megrendezik.

Az illúzió, mindig valami kényszer nyomán jön létre. Valami hiány kényszeríti ki, belső hiány. A belül meg nem élt tartalmak, ha az ember nem engedelmeskedik, spontán életüknek, akkor kényszerítenek, determinálólag hatnak. A diktatúrák ilyen tudattalan determináció nyomán jönnek létre. A determináció kényszerít, ezért erőszakos. Lélektani alapon a demokrácia is diktatúrához fog vezetni, mert létének alapja az archetípusos determináció, kényszer. Alapja a puszta ráció logikája, mi maga is archetípusos kényszer.

Széchenyi, még azt mondta, hogy nyelvében él a nemzet. Egy néprajzos azt mondta a Duna Tv. – ben, hogy baj, amikor a nemzet már csak nyelvében él, de mítoszait feledte. Ma a nemzet, mondhatjuk, hogy kezd csak a rendezvényeiben élni, mert mítoszok hiányában, nyelve halott, mesterséges. Baj, amikor csak ebben él, mert élő nyelve csak a mítoszalapú rítusnak van. A rendezvény, csak ezt próbálja kompenzálni, halott formákkal. Ehhez viszonyítva az irodalom nyelve egy annyira szegény nyelv, hogy haldoklik, csak mesterségesen tartják életben.

Ortega tömegei nem hiszem, hogy épp a rendezvényeket kerülték volna el, amikor az akadémiákat sem kímélik.