Az erdélyi magyarság életében,
időközönként, a közösség tagjainak címezve, morális
jelszavak hangzanak el, a felkentek szájából. Mint az „egység”,
a népszámláláskor. A székelyt morálisan kötelezték, a nem
létező egység nevében, hogy letagadja székelységét. Ilyenkor a
kedélyek, a nemzeti végveszély rémképével vannak felfokozva. De
természetes az is, hogy ugyanakkor, amikor a székellyel
letagadtatják székelységét, ugyanakkor morálisan kötelezik,
mint teszi Antal Árpád András a marosfői EU táborban, hogy
autonómiát akarjon, ha kell neki, ha nem. Mert ugye, ha nincsen
autonómia elveszünk, ez is a nemzeti elveszés kényszerképzetével
van alátámasztva. Tehát az erdélyi magyarságot, időközönként,
morálisan kötelező jelszavakkal állítják sorba.
A buzoi bíróság döntése nyomán,
a sepsiszentgyörgyi Mikó Kollégiumot újraállamosíthatják, vagy
három atyafira, fejenként 3 év börtön néz ki. Ez a döntés
megfellebbezhető, nem végleges, tehát túlzott a vele kapcsolatos
reakció, ami a hisztéria fokát is elérte.
Megint apokaliptikus jelszavak
hangzanak el, mint visszájára fordulhat az egész
visszaszolgáltatási folyamat. A választások nyomán frissen
felkentek, bombasztikus jelszavakkal, melyek megint morálisan
kötelezők akarnak lenni, élére állnak az ügynek, hogy
megmutassák, ők mekkora székelyek, magyarok, mint Antal Árpád
András Sepsiszentgyörgy polgármestere, vagy Tamás Sándor megyei
tanácselnök. Szokásához híven, Antal Árpád András jeleskedik,
a semmitmondó, bombasztikus kijelentésekben, mikkel morálisan
kötelezni szeretne. Szerinte, minden erdélyi magyarnak, magáénak
kellene éreznie ezt az ítéletet, mintha őt ítélték volna el
három évre. Ez valami morális kötelezés akar lenni. Hát én nem
fogom a magaménak érezni. Sőt nagyon is közömbös maradok a Mikó
tulajdonjoga iránt, tőlem akár azt is az ortodox egyháznak
adhatják. De közömbös maradok az elítéltekkel szemben is.
Miért?! Mert, amikor jogaimért harcoltam, részvétlenségbe,
közömbösségbe, sőt gúnyba ütköztem. Csinta Samu, a Krónika
főszerkesztőjeként, gőgösen lekezelve, megtagadta a replika
jogát, egy megrendelésre készült, engem rágalmazó, cikk nyomán.
Torma Sándor a Háromszék volt főszerkesztő helyettese, magányos
lázadónak csúfolt. Farkas Árpád volt főszerkesztő kigúnyolt
éhségsztrájkomért. A hatóságokkal szembeni igazság
keresésemben egyedül maradtam, és most is egyedül vagyok, a
közömbösség üressége vesz körbe, épp tulajdonjogi ügyekben,
mint a Mikó ügye. De ugye csak a nagy ügyek számítanak, mert
csak ezek biztosítanak nyilvánosságot a felkenteknek, kis ember,
kicsi ügyei nem számítanak. Ezek nyomán, úgy döntöttem én is
közömbös leszek a morálisan kötelező, de épp annyira üres
nemzeti jelszavakkal szemben. Természetesen erre valaki azt
mondhatja, de azok érvényt szereznek, maguknak, nálam nélkül is.
De vajon így van? A kérdésre a későbbiekben válaszolok.
Ilyenkor illik szidni a román
államot, hogy nem működik a jogállamiság, csorbát szenved.
Ilyenkor a székely valami morális fölényt érez a román állammal
szemben. De vajon ez jogos? Nem jogos! Mert a Székelyföldön sem
tartják tiszteletben a törvényeket, a magántulajdonhoz való
jogot, a székely elöljárók, bárók közül nagyon sokan. Sok
névtelen székely hiába keresi az igazát, saját fajtájával,
felkentjeivel szemben, tulajdonjogi ügyeiben. A Székelyföldön is
épp úgy kitörik a nyakát a magántulajdonnak, épp úgy lábbal
tiporják a tulajdonhoz való jogot, mint a buzoi bíróság az
Erdélyi Református Egyházét. Úgy, hogy mi székelyek sem vagyunk
morális fölényben a román Bukaresttel szemben. A kisember
fájdalmáért, mi nem látványos, azért az Antal Árpádok, Tamás
Sándorok, nem üvöltöznek, legalább bombasztikusan üres
jelszavakat sem. Ezek az urak közömbösek a néma fájdalmakkal
szemben, csak a látványosan felfújt, nagy nemzeti ügyek jönnek
számításba. Ezek mindig felülírják a kisember néma fájdalmait.
Az nem jó, ha a kollektivitás közömbössé tesz a néma
fájdalmakkal szemben. Gyengíti a közösséget, ha a kisember úgy
érzi, a közösség nagy ügyei fontosak csak, az övé nem. Az ö
ügyei alá vannak vetve a nagy ügyeknek, a közömbösség révén,
mit a nagy ügy okoz a kicsinek, mert a nagy ügy közömbösség
tesz a kicsi ügy iránt. Hány székely család nem tudja
érvényesíteni tulajdonjogát, mert nem találja erdejét, mert a
székely bárók ellopták, de ez a nagy ügyektől nem kap
nyilvánosságot. Ezekért a tulajdonokért nem üvöltözik sem
Antal Árpád, sem Tamás Sándor.
Korunk tömegembere, a belső
üressége nyomán, csak a bombasztikus, nagy ügyekre érzékeny,
mert úgy érzi, tudat alatt, hogy ha nagy ügyért lelkesedik, akkor
ö is valaki. Holott, csak egy pici zsír cafat a nagy húsőrlőben.
Amikor meg már őrlik a húst, akkor lehet kész a recept. Az újabb
nagy ügy, előre gyártott. A figyelem, hogy mi fontos, mi legyen
fontos, mesterségesen irányított. Így a kisember néma küzdelemre
van kárhoztatva, mert az ő ügye, soha nem lesz érdekes. Az a
fontos, ami érdekes, ami szenzáció, a kisemberben semmi szenzációs
nincsen, semmi érdekes, ezért ő és az ő ügye soha nem lesz
fontos, vagyis ő maga nem fontos – csak, amikor a felkentek, a
nemzet nevében, morális kötelezettségeket vernek a fejéhez.
A modern ember jelszava, így a
nemzetieké is, a „valós problémák”. Csak az a gond, hogy a
modern ember életében, már csak az a valóság, mi mesterségesen
felfújt, tehát ami nem valóság. Épp a nagy, bombasztikusra fújt
kisebbségi ügyek, miket az Antal Árpádok, Tamás Sándorok
ügyesen megnyergelnek, tesznek közömbössé a némán szenvedők
fájdalmai iránt.
Na de Tamás Sándor jelszavát se
hagyjuk ki, amit puffogtatott a Mikó-ügy nyomán: fennen
hangoztatta, hogy a székelyt nem lehet megfélemlíteni. Szemtelenül
üres jelszó. Vajon, mi által uralkodnak, a Székelyföld bárói,
kapzsi felkentjei, a némán szenvedő székelyen? Sok esetben mivel
fosztják meg tulajdonától, mert sok székely hiába keresi a
tulajdonhoz való jogát? A rettenhetetlen székely
megfélemlítésével. A szekus módszer maradt, a megfélemlítéssel
való manipulálás. Csak az üres jelszavak az újak.
A szentgyörgyi Sláger Rádió,
fennen hangoztatta, hogy magyar emberek tették a feljelentést az
ügyben, kiknek a református egyház, a pénzükkel megvett lakására
igényt tartott. Na, itt látszik, hogy a kisembernek, mennyire kuss,
ha az ő ügyét a nemzeti, egyházi felül írja. Úgy látszik
nekik a nemzet iránti kötelesség lett volna, az utcára menni,
lakni. És mivel nem tették, meg vannak bélyegezve árulóknak.
Csak nem tudom milyen morális alapon?! De mi lett volna, ha a
református egyház, megelégedett volna az iskola épületével,
elfogadott volna egy kompromisszumos megoldást, nem háborgatta
volna a lakókat? De miért nem tette ezt a református egyház?
Azért, mert 89 után a birtoklás
őrülete tört, mindenkinek kell valami, mindenki kapni szeretne.
Különös a birtoklási őrület az egyházak esetében, épp azok
esetében, akiknek legfőbb mestere, Jézus mondta, hogy „a rókának
odúja van, de az Emberfiának nincsen hova lehajtania a fejét” -
és az egyházak épületekért háborúznak, vagy ajándékba kapják
az államtól, mint az ortodox egyház. A transzcendencia közvetlen
élménye, az ő képeinek élménye, mi a vallási élmény alapja,
a lélek szabadságához kötött, mi nem tűr semmiféle birtoklást,
ezért ítélte el Jézus a birtoklás szenvedélyét.
Az egyházak elöljáróinak,
papjainak minden nap a kezében van a Biblia, az Ószövetség,
melynek prófétái, nem csak a nagy veszedelmekről prófétáltak,
hanem a kisember néma fájdalmáért is szót emeltek, mit a
vagyonosodás mellett az egyházak papjai elfelejtenek. Lehet, hogy
nálam nélkül is érvényt szereznek a bombasztikus jelszavak, de
azon székelyek nélkül, kiknek némán kell tűrniük a székely
felkentek, bárók igazságtalanságait, nem biztos, hogy érvényt
fognak szerezni. A kisember némán tűrt igazságtalansága, jobban
rombolja a közösséget, mint a külső ellenség, mert belülről
rombolja. Ennek voltak tudatában a zsidó próféták, aminek ma
nincsenek tudatában, az egyházak papjai.
Jézus a Lélek eljöveteléről
beszélt, ami anyagtalan, és nem hatalmas anyagi konstrukciókat
jelentő egyházakról.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése