Székely autonómia - Az autonómiázás mögött lévő lehetséges mozgató, a nemzeti frusztráció

Az a természetesség ahogy beszélünk az autonómiáról, nem veti fel a kérdést, hogy lelki mozgató rugóként mi lehet az autonómiázás mögött. Annyira természetesnek látjuk, hogy jogunk van hozzá, hogy nem is gondolkodunk a mögöttes dolgokról. Aki nem ismeri cselekedetei mögöttes mozgatóját, nem tudja, hogy mit cselekszik. Akármilyen jogos, derék dolog autonómiát követelni, mégis fennállhat, hogy a mögöttes mozgatókat nem ismerjük. Autonómiát követelni, úgy, hogy nem tudjuk mit cselekszünk, magát az autonómia alapját kérdőjelezi meg: az autonómia alapja az az autonóm ember ki tudja mit cselekszik – a cselekedetek okait ki nem ismeri nem autonóm ember. Autonómiát követelni, úgy, hogy nem ismerjük a mozgató rugókat egy vak törekvés nem egyéb, mely csak konfliktushoz vezet.

Van, aki azt hiszi, gondolja, hogy az autonómiázás a székelység belülről jövő ösztönös megmaradni akarása. Ez van a legkevésbé. Most ezen alkalommal nem fejtem ki, hogy miért.

Egy másik változat, hogy az autonómiát azok dobták be a politikai köztudatba, kik nem jutottak oda az RMDSZ húsos fazakaihoz. Természetesen nem kizárt néhány őszinte székely értelmiségi autonómista törekvése sem. Itt a probléma az, hogy a székelyek tudatába kívülről van bevíve az autonómia ügye, mesterségesen. Ezt bizonyítja az a tény, hogy a székely a tudattalanja mélyén, lelke mélyén nem nagyon van megérintve az autonómia ügyével. Ennek a bizonyításával adós maradok, de megteszem egy másik írásomban, kifejezetten erről írva. Itt a lényeg azonos az előzővel.

De amit - mint csak lehetőséget, vagy valószínűt - az autonómiázás mögött látok, az a nemzet lelkében lévő fel nem dolgozott frusztrációk, mint például a Trianon, amit lelkileg még nem dogozott fel a nemzet.

A frusztrált emberre jellemző, igyekezetének görcsössége, mert félti önmagát. Nem az gond, hogy éppen félti önmagát, hanem az ahogy, a kétségbeesés amivel félti önmagát, a kétségbeesés amivel próbálja rendezni zavaros dolgait.

Vagy az a gond, hogy egyáltalán féltjük életünket?! Jézus mondta, hogy “aki meg akarja menteni életét elveszíti”. Elveszíti az igazi belső életet.

Mit szoktunk félteni? Ami instabil. Instabilok az illúziók. Frusztrációnk oka az instabil, az illúzió. Ami tényleg valós bennünk, azt nem tudja elvenni senki, sem megsemmisíteni. Ami nem megsemmisíthető az szilárd. Frusztrációnk oka, hogy nem élünk ezen a szilárd talajon, életünk súlypontját instabil illúziókra helyezzük.

Egy nemzet frusztrációja is itt kezdődik. Baj, ha egy nemzet illúziókban ringatja magát, mint tette a magyarság Trianon előtt – erre figyelmeztet publicisztikájában Ady. A frusztráció növekedik, ha az illúziók egyik napról a másikra megsemmisülnek – érzelmi katasztrófához vezet a közösség életében, ez történt Trianon után.

A nemzet mely nem ismerte a szilárd talajt lelkében, mely nem semmisül meg soha, melyet nem vehet el senki, továbbra is görcsösen fog illúziókban kapaszkodni. Egy görcsös életféltéssel próbája megmenteni életét, amit, ahogy Jézus mondta épp ezért veszít el. Jézus ezen mondása, tanításának kulcsa, az emberi lét kulcsa, amit az egyházak tanításai vettek a legkevésbé figyelembe – nagyon mély pszichológia van benne. Jézus ezen kijelentése, a keleti tanok lényege is. Nyugat ebben a kijelentésben találkozhat kelettel. 

De ha ez a Jézusi kijelentés az emberi lét kulcsa, akkor a nemzeti lét kulcsának is tekinthetjük. A nemzet, amikor kétségbeesetten meg akarja menteni önmagát akkor épp elveszíti. A nacionalizmusnak, hogy nincsen köze a nemzethez, csak a Jézusi kijelentésből érthető meg: a nacionalizmus a nemzet görcsös kétségbeesett nemzeti én-féltése, az illuzórikus nemzeti én féltése. A magyar nacionalizmus ragaszkodik nemzeti létünk egyik legkatasztrofálisabb nemzeti illúziójához, Nagy Magyarországhoz.

Nemzeti frusztrációnk feloldása azzal kellene kezdődjön, hogy szembesülünk azzala ténnyel, hogy Trianonban csak egy illúziót veszítettünk el. Trianon a magyarságnak ébresztője kellett volna, hogy legyen és nem frusztrálója, de az utóbbi lett. Sajnos az elveszített illúzió nem felébresztett, hanem újabbak talaja lett.

Nem az maga az illúzió, hogy a székelyek autonómiát akarnak, hanem a lelki diszpozíciójuk, ahogy akarják: történelmi frusztrációból született, kétségbeesett, görcsös nemzeti én féltés. A lélek ami az autonómiázás mögött van azzal van a baj. Történelmileg frusztrált nemzeti lélekre nem lehet közösséget építeni, tehát autonómiát sem. Nekünk nem a jogainkkal vannak a fő bajok, hanem lelkünkkel. A nemzet élete nem intézményeiben folyik, hanem lelkében és annak állapota hordozza a nemzet jövőjét, hogy megmaradunk vagy nem. A legkatasztrofálisabb illúzió, amiben egy nemzet ringathatja magát, hogy az intézmény megtart. Nem az tart meg ami külső, pusztán racionális, hanem ami belső: a szellem, a lélek.

Itt elérkeztem az illúzió problematika lényegéhez. Illúzió az amikor csak fejében él az ember, puszta gondolataiban, belső szellemi, lelki életét mellőzve, lelkéről, szelleméről mit sem tudva. Csak a tudatban élni a lélek belső folyamatait meg nem élve az illúzió. A lélek meg nem élt tartalmai frusztrációhoz vezetnek.

A nemzeti illúziók is ugyan olyanok, mint az emberiek: a nemzeti lét csak gondolatban megélt, csak a fejben és nem a lélek belső folyamataként.

A szilárd talaj amiről beszéltem, a szellem, a lélek belső élete, amit nem vehet el senki, csak mi feledkezhetünk meg róla.

A nemzetek nagy illúziója, hogy az állam megtart. Az állam nem tart meg, mert csak egy pusztán külső, racionális képződmény, ami soha nem lehet belsővé, mert nincsen belső mintája, aminek meg nincsen belső mintája a lélekben az nem lehet része a nemzet belső szellemi lelki életének, ami meg nem része a nemzet belső szellemi lelki életének az nem megtartó erő. A történelem fintora az lesz, és ez Jézus mondását igazolja, hogy nem azok a nemzetek maradnak meg, amelyek államisággal féltették életüket, hanem azok, amelyek nem küzdöttek létükért, hanem csak pusztán léteztek, mertek pusztán csak létezni, mint a cigányok.

A nemzeti megmaradáshoz nem intézményekre van szükség, görcsös küzdelemre a jogokért az intézményekért, hanem egy szellemi, lelki Létre-hagyatkozó bátorságra, önmagunk elveszítésének bátorságára a Létben és ekkor megnyerjük létünket.

A nemzetek melyeknek kevés van, nincsen mit veszítsenek és megmaradnak. De akiknek van veszíteni valójuk, azok elvesznek a sokkal.

Akik szellemként, lélekként magukban hordják nemzeti létüket és nem külső illúziókban bíznak, azok megmaradnak.

Nekünk székelyeknek ezzel a belső szellemi, lelki élettel van a legnagyobb probléma, épp azzal, ahol a nemzet valós élete folyik. Nem azért kapaszkodunk az autonómiába, mint külső valóságba - ami nem része a nemzet belső lelki életének - mert a nemzeti lét, mint belső szellemi, lelki valóság nem megélt?!

A Nagy Magyarország pusztán csak egy külső, racionális képződmény volt - az állam nem lehet más természetéből kifolyólag – mely csak a nemzet tudatában élhetett és nem lelkében is ahol a nemzet igazi élete folyik, ezért bizonyult illúziónak. 

Végül is azt hiszem, hogy az autonómiáról is azt kell állítanom egyértelműen, mint a Nagy Magyarországról, hogy mint pusztán külső, racionális valóság, melynek nincsen semmi köze a nemzet belső szellemi, lelki életéhez, puszta illúzió és nem megtartó erő.

Az illúzió azt jelenti, hogy kívülről meghatározva lenni. Ezt teszik a nacionalizmusok. Ezt teszi a Jobbik, amikor politikusai ide jönnek nemzeti tudatot ápolni.

Az állam nem más, ennek alapján az autonómia is, mint kívülről meghatározva lenni. Ez a nyugati kultúra, kívülről befele lenni, gondolkodni, cselekedni. A szellem élete, a lélek élete a fordítottja, belső életünk, belső tartalmak alapján meghatározva lenni.

A görcsös életféltés a kívülről való maghatározásba való kapaszkodás. Miért ez a kapaszkodás? Mert az illető nem éli a lélek belső életét. Aki nem éli a lélek belső életét az fél, szorong és keresi a biztonságot a látszatra szilárdban a külső meghatározottságban. Az ilyen nem tudja, hogy a szilárd épp az mi nem látszik annak, lelkünk és annak élete. A lélek életében egy fajta beavatáson átesve részesedhetünk, kik kell állnunk a nihil rémületének próbáját. Lelkünk láthatatlan lényegéhez csak a láthatatlan nihil próbáján átesve juthatunk el, csak az után érzékeljük. A nihil rémületét Jézus is megélte: “Uram, Uram miért hagytál el engem.”

A külsőbe való kapaszkodás börtönben tart. Ennek a börtönnek a felismeréséről és az elengedésről, a külső elengedéséről a szólnak a nyugati, keleti misztikák, vagyis a kiemelkedők.

A görcsös kapaszkodással a börtönben, a külsőben épp a lélek benned folyó életében való részesedét veszíted el. A külső miatt elveszíted a belsőt. Erről szól a nyugati civilizáció, mely tiszta életféltés.

Aki görcsének börtönében van, a külsőben való kapaszkodás börtönében van, az nem szabad. Aki kívülről van meghatározva az nem szabad. A külső mindig behatárol, a sok külső variáció ellenére. 

A görcsös kapaszkodás összehúzódás, zsugorodás. A szabadság nem fog semmit, mindent elenged, állandó elengedés. Az elengedés szétáradás a lélek végtelenjében. A lélek élete végtelen szétáramlás. A lélek élete a végtelen szabadságban nyilvánul meg, ez szabadítja fel energiáit. A nemzet igazi élete a lélekben folyik, tehát a végtelen szabadságban.

A lélek szabadságából felszabaduló energiák éltetik a lélek képeit, a nemzeti lét, kultúra alapjait. Sajnos a nemzeti kultúra jelen képei már nem a lélek szabad energiái éltette képek, mik megtartanak saját energiájukkal, hanem csak puszta külső, kívülről való határozmányok, mik inkább börtönök. A ma nacionalista nemzeti identitása ezekbe a külső határozmányokba való görcsös kapaszkodást jelenti. Így a nemzeti kultúra képei inkább energia fogyasztók lesznek és nem képek, melyek energiával telítettek, és melyek így megtartanak.

Ha van bátorságunk a lélek láthatatlan életére hagyatkozni, az energiák bősége szabadul fel. Ha nem akkor kifele kapaszkodunk és így energia veszteségben lesz részünk. Ezen megállapítások a nemzetre is érvényesek. Aki meg akarja menteni életét az kifele kapaszkodik, de végül elveszíti azt, azt ami belül él, az igazit.

A nacionalizmusok pusztán csak külső, merev határozmányai ellentétben vannak a lélek belső életének végtelenjével, szabadságával, ahol a nemzet igazi élete folyik. A nacionalizmusok problémája, hogy a nemzeti létet egy pusztán csak külső, kívülről való meghatározottsággá degradálják, holott a nemzeti lét egy belülről való szellemi meghatározottság – vagy meg nem határozottság.

Azt hiszem, hogy nyugodtan kijelenthetjük, hogy az ember, a nemzet igazi élete a lélek végtelenjében folyik, vagyis a Transzcendensben – a keresztény nacionalizmusok veszik ezt a legkevésbé figyelemben, nekik az intézmény, a külső meghatározottság a fontos és nem a lélek, a szellem élete.

Egy nemzetnek akkor van identitása, ha a tagjai a Valóság teljességét élik meg, a Láthatót a Láthatatlannal együtt. A nyugati ember a valóság egyik oldalát éli meg a Láthatót, a Láthatatlanról mit sem tud. A kézzelfogható adja a nyugati ember létezés érzetét. Úgy érzi, hogy akkor létezik ha cselekszik, ha birtokol. Nem mer a létezés láthatatlan oldalára hagyatkozni, fél a lét teljességétől, fél önön lelkétől, fél a végtelen szabadságtól. Ha a nemzet élete ebben van, mint írtam fennebb, akkor ez azt jelenti, hogy félünk a nemzeti lét vállalásától, mint végtelen szabadságtól.

Ha a Valóságot, mint teljességet éljük meg, a Láthatót a Láthatatlannal együtt, akkor egy nagyon fontos dolog fog a szemünkbe ötleni, hogy a lényeg láthatatlan. A lényeg ha láthatatlan akkor helyére kerül a nemzet fontossága a létezésben: aki meg éli a Lét teljességét, annak számára a láthatatlan lényeg lesz a fontos és a nemzeti csak mint egy sajátossága jelenik meg a Létnek – és nem egy annyira fontos dolog melyért van értelme gyilkolni. A Lét szimbólumai, a lélek képei, miről úgy beszéltem, mint a nemzeti kultúra alapjairól, először, mint a Transzcendensre utaló jelek, teljesség szimbólumok, először is egyetemesek és csak sajátosságaikban nemzetiek - a nacionalizmus a nemzetit helyezi előtérbe az egyetemes kárára.

Akkor vagy székely, akkor van nemzeti identitásod, ha megéled azt a teljességet mi túl van a láthatón, mert a nemzeti hordozója a láthatatlan teljesség. Akkor van nemzeti identitásod, ha annak látod a nemzetit ami, a Transzcendensre utaló egyetemes jelnek, mely csak sajátosságaiban nemzeti.

A Valóságban a Látható éltetője, megtartója a Láthatatlan, a Transzcendens és nem fordítva. A nacionalizmusok, a nagymagyarországozás meg autonómiázás fő problémája az, hogy a Valósággal ellentétben, a Láthatót önmagában álló megtartó erőnek látja, ezek ezért illúziók.

Minden nacionalizmus illúzió, de a legilluzórikusabb a magyar nacionalizmus, ezért vagyunk Európa egyik legfrusztráltabb nemzete. A zsidó Kertész Imre kijelentését, hogy frusztrált nemzet vagyunk jobb volna megszívlelni, míg nem késő, és nem kéne zsidózni a kijelentés ellen.

Nagy Attila (Puli) - Székelyföld