Minden hónap elsején Sepsiszentgyörgyre megyünk gyógyszert íratni a Feleségemnek. A várakozásban el szoktam beszélgetni a többi beteggel, már meg vannak a beszélgető partnerek. Az egyik öregúr, mesélte, most az utolsó gyógyszeríratásnál, hogy a lépcsőházba, ahol lakik, a magyarok adják el a lakrészeiket és románok költöznek.
Amikor a Gyulafehérvári Katolikus Teológia főkönyvtárosa voltam és volt időm ott rengeteg búvárkodni, olvastam egy könyvet (a könyv címe és szerzője nem jut eszembe, sajnos), épp erről a problémáról, hogy Erdélyben magyarok adják el a földjeiket románoknak. A könyv száz éve jelent meg kb. A könyv bevezetőjében, a szerző írja, ha jól emlékszem, hogy Gróf Mikó Imre már a XIX. században figyelmeztetett erre a problémára. Tehát ez vagy százötven éve gond? És még nem oldottunk meg? Sajnos ez a probléma, úgy mond nem megoldható, valami konkrét racionális megoldással, mert túl mutat azon.
Itt még tanulságként megemlítem, hogy a románok az amúgy spontán folyamatot, az ők földfelvásárlásukat, Erdélyben racionalizálták, létrehozták az Albina bankot, ennek a támogatására. Széchenyi írt a hitelről, és Erdélyben a románok látták nagyobb hasznát, nemzeti szempontból. Most nekünk van itt Erdélyben magyar érdekeket támogató bankunk? Nincsen!!! De esetleg Kárpát-medencei szinten magyar érdekeket támogató bank, - mert ugye nem könnyű bankot létrehozni. Nincsen!!! Széchenyi szelleme halott.
De lényeg az, hogy autonómia tanácsok, egyeztető tanácsok születnek, konferenciákon vitatják, hogy milyen is legyen az autonómia, vitatkoznak, hogy hogyan harcoljuk ki, - de az autonómia gyűlések veszekedésbe fulladnak, mint a mostani SZNT autonómia gyűlés, Gyergyócsomafalván, és ebből kifolyólag eredménytelenségbe. És ameddig gyűlésezik a székelység egy része az autonómiáról, a másfél száz éve tartó folyamat nem szakadt meg, tovább folyik a terület vesztésünk.
Tőkés, aki azt hiszi, hogy a szókimondás, ténymegállapítás mindent megold, azt harsogja, hogy folyik a románok betelepítése a Székelyföldre, - ez igaz, de csak a probléma egyik oldala. Trianon előtt nem volt román hatalom, aki betelepítsen, viszonylagosan mi voltunk az urak Erdélyben, és mégis ők vették meg a magyarok földjeit, - az más kérdés, hogy egy idő után rájátszodtak egy spontán folyamatra, ahogy írtam, racionalizálták. Tehát itt arról van szó, hogy önként adják a át a magyarok, székelyek ingatlanjaikat, adásvételek révén és nem csak a Tőkés által említett betelepítésről van szó. A románok most is nem csak azt teszik, egy részben, mint régen, spontán terület feladásainkra játszodnak rá. Igaz van konkrét betelepítés is, mint például Sepsiszentgyörgyön az újonnan épült bevásárló központokat, román alkalmazottakkal töltötték meg, direkt a Kárpátokon túlról hozottakkal. De erre is nem a városvezetőség adta a lehetőséget? Vagy ha nem adnánk el ingatlanjainkat románoknak, a betelepítés nem lenne ilyen súlyos.
De kinek lesz az autonómia, ha a székely önként adja fel életterét? Háromszéken a lakosság összetétele lassan változik, - fogyunk.
Az ingatlanok eladása, idegeneknek, románoknak, majdnem másfél száz éve folyik és ezt a folyamatot képtelenek vagyunk megállítani, - az egyik ok az, hogy oda se figyelünk eléggé rá. De a legsúlyosabb ok az, hogy a külső konkrét gazdasági körülmények, ami előidézni látszik ezt, ellenére, ez a folyamat túlmutat a külső racionális, konkrét okokon, valahol a nemzet lelkében vannak az okok, túl a racionálison, ezért nem működnek a konkrét megoldások, - főleg azok, mik nincsenek is.
Tőkés hivatkozása arra, hogy folyik a Székelyföld betelepítése, az autonómiások hivatkozása arra, hogy nincsen autonómia mi megvédjen, ezek mind igazak, de eltakarják azt a problémát, hogy a mi területvesztésünk egy olyan területen folyik, ami túl van a racionalitáson, a nemzet lelkében, miért nem lehet sem az autonómia hiányát hibáztatni, sem a mindenkori magyarság ellenes román politikát, - hogy mi önként adjuk fel életterünket, a közjegyzőnél a székely önként írja alá az adásvételi szerződést melyben önként adja át a románnak az életterét, de nem csak az övét, hanem az övével a nemzetét.
Az autonómiázás, de az egész magyar sorskérdés megoldásának legnagyobb problémája, hogy csak konkrét megoldásokban gondolkodik, mintha azok mindent megoldanának és közben nem veszik tudomásul, hogy a nemzet élete nem csak racionális tudati folyamat és nem csak külső konkrét valósághoz kötött folyamat, hanem egy uttal tudattalan folyamat a nemzet életében, mely lehet, hogy meghatározóbb, mint a külső, látszatra meghatározóbb okok. Azok, akik nagy hangon beszélnek a magyarság sorsproblémáinak megoldásáról, nem veszik tudomásul, hogy a nemzetnek van egy LÁTHATATLAN ÉLETE is és ennek az életnek reflektálása nélkül, tudatba emelése nélkül nincsen megoldás a konkrét valóságban sem.
A nemzet láthatatlan életében folyó folyamatokban gyökerezik a fokozatos magyar élettér feladás a Kárpát-medencében, a Székelyföldön. Hiába követelünk konkrét megoldásként autonóm intézményeket a Székelyföldön, ha nem szembesülünk a nemzet láthatatlan életébe folyó negatív folyamatokkal melyek, mint a fokozatos élettér feladás a nemzet létét fenyegetik. Hiába hajtogatjuk eszelősen a magyar szülőnek, hogy adja magyar iskolába gyerekét, ha annak, hogy nem adja magyar iskolába a gyerekét az igazi oka, hogy a nemzet a kollektív tudattalanjában már lemondott a megmaradásról, nem akar már élni. A nemzeti megmaradásunk legnagyobb problémája, hogy valóság szemléletünk egyoldalú, a megmaradásunk alapját csak a tudatban látjuk és közben nem számolunk azzal, hogy a megmaradásunk egy olyan területen dől el, amelyet nem veszünk tudomásul, a sok konkrét miatt, ez pedig egy láthatatlan világ, amit a nemzet kollektív tudattalanjának neveznek. A nemzet pusztulását, hogy megállítsuk, a nemzet tudatát szembesíteni kell ezzel a tudattalan folyamatokkal és csak ez után a szembesülés után lehetséges valami konkrét megoldás, de csak úgy, ha aktiváltuk a nemzet láthatatlan életének vitális folyamatait, önvédő spontán reflexeit, - de azt is lehet mondani, hogy nem kell aktiválni semmit, csak nem kell akadályozni a rohanó életformával, hogy a nemzet élje a maga életét, a puszta csend a legjobb aktiválója a nemzet életének, amihez nem kell semmi technika. A nemzet megmaradásának feltételét a tudatban, az akartban, az elhatározásban látjuk, pedig ezek inkább belső, a nemzet láthatatlan életében folyó spontán folyamatok.
Hiába célozzuk meg, mint egy kategorikus imperativuszként, a szülők tudatát, hogy a nemzettel szembeni kötelezettség a gyerekszülés, ha a nemzet a lelke mélyén nem akar megmaradni. Aki meg az életszínvonalat emlegeti az megint kancsal látásban szenved, a látható valóság csak egyik oldala a valóságnak, számolnunk kell a láthatatlannal is, mert a valóság csak így együtt valóság.
A Jobbik székelyföldi propagandájának, és nagy-nemzeti szónoklatainak a legnagyobb hibája, hogy a nemzeti önáltató szövegekkel, épp azokról a láthatatlan folyamatokról tereli el a figyelmet, mellyel a nemzet tudatának, léte érdekében szembesülnie kellene.
Minden évben megrendezik Gyergyóban az Erdélyi Magyar Ifjak rendezésében az úgy nevezet nemzeti önismereti tábort. Itt pusztán ugyan csak a konkrét világában mozgó, történelmi ismeretekkel tömik az agyakat, egyoldalú racionális ismeretekkel. Az ifjak nem egy olyan valósággal ismerkednek meg a nemzet esetében, mit a látható és a láthatatlan együtt ad, hanem a valóság egyik, pusztán csak racionális külső oldalával, ami magában nem maga a valóság. Ott nem magyarázza meg senki, hogy a nemzeti önismeret nem azt jelenti, hogy minél dicsőbb múltat tudunk be magunknak, hogy az óceán fenekén elsüllyedt ősi civilizációkra vezetjük vissza magunkat, hanem a nemzeti önismeretnek azt kell jelentenie, hogy a nemzet képes tudattalan folyamatait, mik életét pusztítják, a tudatában emelni, és tudattalanjának tanácsára azt megoldani, mert a tudattalan képes konkrét megoldásokat nyújtani, mert ő nem is olyan tudattalan, hanem magasrendű tudás, magasrendű tudat a lelkünk mélyén.
Nagy volt a sértődés a bizonyos december 5 miatt, a kettős állampolgárság elutasítása miatt, a kisebbség magyarság részéről, de ha megnézzük, akkor nem volt alapja, mert a kettős állampolgárság, az egyoldalú valóságszemlélet miatt, halva született ötlet volt. A kettős állampolgárság indítvány pusztán csak a konkrét világában mozgó, pusztán csak a tudatban kiagyalt ötlet volt, mi nem számolt a nemzet tudattalan, láthatatlan életével, - és amire a nemzeti csorda szellemből kifolyólag, nemzeti kötelességként, igent kellet volna üvölteni, reflexió nélkül. A csak a konkrét világában mozgó intézkedések nem fogják a magyarságot megvédeni, melyek nem számolnak a nemzet tudattalan életével, - a kettős állampolgárság ötlete, mert csak az volt, épp egy ilyen indítvány volt mely nem számolt a nemzet láthatatlan életével. Az csak a látszat, hogy Gyurcsányék ítélték halálra a kettős állampolgárságot. És ha megszavazták volna? Épp úgy sorvadna a magyar a Kárpát-medencében, mert kívülről hozzáadott intézkedések nem éltetik a nemzetet, hanem az a belső láthatatlan élet, amiről nincsen tudomása a nemzet nagy megmentőinek. Egyé egy nemzetet külső intézkedés nem tesz, hanem a nemzet láthatatlan élete, ami belül folyik és közben a tudatba áramlik, - a kettős állampolgárság hívői erről mit sem tudnak. A kettős állampolgárság ügye egy olyan intézkedés akart lenni, mely nem számolt a nemzet belső életével, és mely tévesen azt hitte, hogy a külső forma, csak magára képes megtartani a nemzet a belső élet nélkül.
Az igazi nemzeti vezető, vezetők azok kik ismerik, érzik maguk is a nemzet láthatatlan életét is, valóság élményük nem csak a konkrétban mozog, hanem a láthatatlanban is, a nemzet léte számukra nem csak konkrét valóság, hanem egy uttal a láthatatlan is. Az ilyen nemzeti vezetők képesek, olyan intézkedéseket hozni, melyeket a nemzet láthatatlan élete befogad, reagál, - ilyen vezetőink nincsenek. Sajnos a nemzetet Magyarországon, olyan jobbikos, jobbos szónokok képviselik, mint Vona, Morvai, Orbán, kik a nemzeti létet csak a csorda szellemre tudják alapozni, és ezt exportálják nekünk is székelyeknek, amiből nekünk nem kellene kérnünk, mert ez nekünk székelyeknek a létünkbe kerülhet.
De még leírok egy néhány példát az egyoldalú valóság szemléletre, mely csak a konkrétban mozog és mit sem tud a nemzet belső életéről. A napokban olvastam a Háromszék napilap, A nap levele rovatában, egy a puszta konkrétban mozgó okoskodást, melyben a levélíró azt állítja, hogy 199O-ben nem kellett volna tüntetni Marosvásárhelyt, mert annak a következménye lett a verekedés és a verekedésnek, meg a magyar fiatalok elköltözése a városból. Ez a szemlélet, csak a konkrétban mozogva, nagyon igaznak látszik, de igazságát csak az egyoldalúságából nyeri, hogy csak a konkrétban ütköztet, nélkülözve a valóság láthatatlan oldalát. A valósággal manipuláló érvelések azért hatékonyak, látszanak igaznak, mert nem veszik tudomásul, hogy a konkrét magában nem valóság, a Valóságot a látható és a láthatatlan együtt adják, és a reális magyarázat csak ebben a kettős valóságban rejlik. A konkréttal csak zsonglőrözni lehet, úgy magában, mert a konkrét valóság, a valós viszonyok puszta illúzióját nyújtja, csak. A puszta kézzel foghatóság, a kapcsolatok kézzel foghatósága a konkrétban, keltik azt az illuzórikus érzést, hogy valós kapcsolatokról van szó. A kézzel foghatóságnak, konkrétságnak, csak szuggesztív ereje van, de nem valóság íze. Nekem épp az a gyanús a Marosvásárhelyi magyar elköltözés esetében, hogy túl könnyen futásnak indult a magyar onnan, a futásukban volt valami irracionális, ami már a nemzet tudattalan életében lejátszódó folyamatokra utal. Nem tudom, hogy a csecsenek, ahol nem csak verekedés volt, hanem kemény háború, épp ilyen gyorsan szedték sátorfájukat?
Egy évig a Nyugati Jelen Álláspont rovatában írogattam, és ott írtam egy cikket Tőkésről, melyben arra hívtam fel a figyelmet, hogy a nemzetnek tudattalan élete is van, és ilyen szempontból kritizáltam Tőkést, hogy mint püspök tragikus, hogy épp erről nem vesz tudomást, amikor, mint vallási vezetőnek, épp ezt kéne éreznie leginkább, de nem érzi, nem veszi tudomásul. A hozzászólásokban, keményen mocskoltak az Orbán Viktor barátai, az MPP-s Murvai Miklós, Arad megyei alelnöke, az MPP-nek, de ez nekem ott már megszokott volt. Meglepetést az okozott, amikor olvasom a rovatban Chirmiciu Andrásnak, a lap újságírójának a cikkét az én írásom kapcsán, mely azt hánytorgatta fel, hogy az én holmi “mitikákról” szóló cikkemhez mennyien szóltak hozzá és az ő konkrét problémát tárgyaló cikkéhez, hogy a szórványban nem adják magyar iskolába a magyar szülők a gyerekeiket, nem vitatja senki, nem szól hozzá senki, pedig az övé az igazi fontos konkrét probléma és nem az enyém, hogy Tőkés hamis próféta-e vagy nem, mert ez is volt benne a cikkemben. Chirmiciu Andrei azt akarta mondani, hogy ő foglakozik az igazi konkrét problémákkal, és meg csak holmi mitikákról írok. Ez a szemlélet a tipikus az egyoldalú konkrétban fontoskodó szemlélet, mely állandóan megold, de végül nem old meg semmit, mert a láthatatlan valóságról nem vesz tudomást, ahol Mindeneknek az igazi élete folyik. Az ilyen konkrét problémákkal vagdalkozó Chirmiciuk, a magyar tragédia folytatói, mely nem vesz tudomást a nemzet tudattalan életéről és annak rejtett problémáiról. Jiddu Krishnamurti szellemében mondhatom, hogy aki csak mentális alapokra helyezve old meg valamit, nem old meg semmit, - a konkrét megoldások emberei, mint Chirmiciu, csak mentális (konkrét) síkon mozognak, mely nem megoldás.
Még egy esetet leírok, ami Farkas Árpád költőhöz kötődik, a Háromszék napilap főszerkesztőjéhez. Árpád irodájában arról beszélgettünk, hogy szabad-e a sajtóban támadni az erdélyi magyar egyházakat, hibáik miatt a magyar sajtóban vagy nem. Itt Árpádnál is az a valóság szemlélet érvényesül, mely csak a konkrét területén mozog. És közben Árpi nem veszi észre, hogy a magyarok vallási élete is már csak a konkrét világában mozog, és már nem kapocs a nemzet tudata és tudattalanja között. A vallási vezetők, mint Tőkés László azt nem látják, annyira a konkrétban mozognak, hogy a nemzet vallásossága a léleknek azon rétegével veszítette el a kapcsolatot, amit a lélek vallási mély-rétegének nevezünk. Maguk a vallási vezetőink nem érzik, nem látják lelki szemeikkel, mert a konkrét miatt nekik nincsen olyan, hogy a nemzet tudata, a lélek mély-rétegeivel, a lélek képeivel veszítette el a kapcsolatot, mely a hiteles vallási élet, és a nemzeti identitás forrása. Szomorú, hogy azok nem látják, nem érzékelik a nemzeti láthatatlan életével való kapcsolat hiányát, a nemzeti tudatnak, kik a lélek embereinek tartják magukat. Különös, hogy azoknak is torz a valóság szemléletük, csak egyoldalú, konkrét, kiknek a valóság látásuk a két világ a látható és láthatatlanra kellene épülnie, annak szerves, egy világot képező kapcsolatára. A Láthatatlan Isten szolgái nem érzékelik a nemzet láthatatlan életét, ahol az Isten lakik - megdöbbentő. Nagy bajban van a nemzet, amelynek papjai sem érzékelik már a nemzet láthatatlan életében lejátszódó folyamatokat. Ezek az egyházak már halott külső formák, halott kultuszok, amik nem fognak megtartani, - ezért téved Farkas Árpád, mert egyoldalú a valóságszemlélete. Akik az intézmények megtartó erejében gondolkodnak, mint Árpád, ott is tévednek még, hogy az intézmények nemzeti pusztulás folyamat lassító szerepét megtartó erőnek látják. Intézménnyel nem lehet pótolni, azt, aminek a szerepe, hogy belülről tartson meg.
Csodálkozunk, hogy a környező népekkel szemben alul maradtunk a történelemben és nem vizsgáljuk meg lelki szinten, hogy miért, - ez nagy baj. Mivel a románok szellemi, lelki életében van egy kicsi betekintésem elmondhatom, hogy a románokat lebecsülő kultúrgőgünkben, meg Trinomi sértődöttségünkben nem vesszük észre, a Láthatatlan valóságban lejátszódó folyamatokat, hogy mi a nemzet láthatatlan belső életében lejátszódó folyamatként veszítettük el Erdélyt és nem Trianonban, és a románok nemzeti életük láthatatlan folyamatai által szerezték meg, az által, hogy tudatuk jobb viszonyban volt a nemzet láthatatlan életével.
Írásom folyamán a torz valóságszemléletről beszéltem, mely csak a konkrétat ismeri, és a Láthatatlant mellőzi, - ez a nyugati civilizáció kultúra átka. Tehát a valóságképünkkel van gond, és ennek alapján az ember önképével, nem ismeri, nem éli.
Ezek a képek, archetípusok ott vannak a lelkünkben, közvetlenül adottak: a valóság képe, de egyben az emberé is a kereszt; az ember archetipikus képe lelkünkben Jézus az Isten-ember.
A kereszt a horizontális és a vertikális találkozása, a Látható és a Láthatatlan. Autonómiája csak a Láthatatlannak van, az áll meg önmagában, önaktivitása csak a Láthatatlannak van, ezért autonóm. A horizontális tartója a vertikális, e nélkül képtelen megállni. Korunk szellemi válsága, a horizontális dominanciája, mintha csak ő létezne, annyira dominálja az életet. A keletrajongók azt nem veszik észre, hogy kelet minden szellemi felsőbbrendűsége ellenére, nyugattal szemben, a horizontális dominanciájában van elsüllyedve. A horizontális dominanciája a szellemi, misztikus, vallási életben azt jelenti, hogy a külső eszközök kerülnek előtérbe, a tan, misztika, mint tan, meditációs technika, dogma, rítus, ezek kerülnek előtérbe a vertikálissal szemben. A keleti misztikák, filozófiák, hiába beszélnek a Semmiről, mindent meghaladó módon, mintha a vertikálist tennék a középpontba, ha annak elérését, nagyon is horizontális eszközökhöz kötik, ezzel lényegében a vertikális elé téve a horizontálist. A vertikális megélése, uralma, a Láthatatlan megélése, közvetlenül, az Isten közvetlen, aktív jelenléte, azt jelenti, hogy a Láthatatlan képes uralni életünket külső eszközök nélkül is. A vertikalitás a szellemi, lelki életben a külső eszköznélküliséget jelenti, mert a vertikális, önaktív autonómiájából kifolyólag, nincsen ráutalva külső eszközökre. Ha a vertikálisra bízzuk magunkat, akkor nincsen szükségünk külső eszközökre. Isten működése a lélekben elégséges, nincsen szükség külső eszközökre. Az emberiség szellemi, vallási válsága, nem azt jelenti, hogy valami ősi hagyományokat tanokat elfelejtett, hanem az, hogy egyre jobban előtérbe kerülnek és nagyon elszaporodnak a tanok, a metafizikák, meditációs technikák, és ez által háttérbe szorul a Láthatatlan, a vertikális, eszköz nélküli önaktív autonómiája. Sokan a keleti bonyolult metafizikákban, technikákban valami fejlődését látják az emberiség szellemi életének, pedig nem, mert ezeknek csak az ember tud aktív létet adni, önmagukban nincsen aktív létük, de a vertikálist nem az ember aktiválja, hanem a vertikális maga aktiválja az embert, tehát fordított a viszony. Az emberiség szellemi, lelki válsága akkor kezdődik, amikor az életében nem a vertikális aktív uralma az Úr, tehát a Láthatatlan Isten, hanem a külső eszközei a szellemi, lelki életnek. Az Isten országa azt jelenti, hogy a vertikális a Láthatatlan az úr a mi életünkben. A kereszt lelkünkben egy aktív kép, csak nem tudunk róla. A nemzet szellemi válsága, torz valóságszemlélete, amiről beszéltem, annak köszönhető, hogy a kereszt, a lélekben, nem egy megélt valóság, és valóságszemléletünk nem a kereszt valóságának felel meg, amit az szellemileg, lelkileg kifejez.
Ha az emberiség, a nemzet, szellemi, lelki válságban van, akkor az azt jelenti, hogy az ember valóságképe, önképe van válságban. Önképünket magunkban hordjuk, lelkünk mélyén, de már ez nem megélt közvetlenül, és csak racionálisan ismerjük, torzan: ez a kép a Jézus az Isten-ember. Ezt a bennünk élő archetípusát az embernek, a nyugati kereszténység meghamisította, az által, hogy csak Jézusra vonatkozva tette dogmává. Az antitrinitarizmus, vagyis az unitarizmus, meghamisította az által, hogy tagadta Jézus Istenségét, - holott az Isten-ember volt minden embere érvényes. Az archetípus lényegét sem az antitrinitarista unitarizmus, sem a nyugati katolicizmus nem értette meg. (Megjegyzem, hogy mindkét egyház teológiáját ismerem, Gyulafehérvárt a katolikusok teológiáján öt évet végeztem, az unitáriusok teológiáját pedig be is fejeztem, sőt lelkészük is voltam.) Az Isten-ember szimbóluma, vagyis aktív archetípusa az ember lelkében , ugyan az, mint a kereszt valósága. Az ember belső, láthatatlan valósága, kimeríthetetlen, önaktív, végtelen valóság, Abszolút lét, vagyis a vertikális. Külső fizikai ember léte a horizontális, amit a belső vertikális hordoz, tart aktívan. Az ember akkor éli meg Isten létét, vagyis a vertikálist önmagában, ha a külső eszközt nélkülöző vertikális, önaktív autonómiájának adja át magát. Az ember autonómiáját Isten volta adja, az, hogy apofatikus, kimeríthetetlen, racionálisan megragadhatatlan valóság, önaktív valóság, szellemi léte önmagának elégséges, nincsen ráutalva sem tanokra, sem meditációs technikákra. Kelet meditációs technikái, lényegében az ember Isten voltának tagadása, az ember önaktív vertikális lényegének tagadása, az által, hogy a horizontálissal hatol be, kívülről az istenibe. Ha megéljük, teljes mértékben, önaktív vertikális lényegünket, Isten voltunkat, akkor szellemi, lelki életünk eszköz nélkülivé válik, mert elég lesz lelkünk, vertikális lényegünk önálló aktivitása. Az emberiség szellemi, lelki válsága általános, keletre is érvényes, mert az emberben lévő vertikális önaktivitását, a külső horizontális eszközök működtetésével helyettesíti, az ember ez által önmagát fosztja meg a vertikális önaktív autonómiájától, az Isteni szabadságtól. Amikor a külső technikák és tanok kerülnek előtérbe, akkor az ember elveszítette kapcsolatát. A keleti metafizikákat, meditációs technikákat, sokan, valami felsőrendűnek tartják, de nem egyebek, mint kelet szellemi, lelki válságtermékei, mivel a horizontális dominanciáját jelentik, a vertikális, autonóm, külső eszközt nélkülöző működésével szemben. Kelet technikái, a vertikális, az Isten működését függesztik fel, kívülről, az emberben. A valóságot megélni azt jelenti, hogy belsőnkben megéljük, az Isteni lényegünk, a vertikális önaktív autonómiáját, minden külső eszköz nélkül. A külső eszközökre, a horizontálisra utalt ember azt jelenti, hogy nem éli isteni lényegének autonómiáját, a kereszt vertikalitásának autonómiáját. A keleti jógi az önaktív vertikálisnak a tagadója, a horizontális lét képviselője. A vertikális az erőfeszítésmentesség, a horizontális az erőfeszítés, a jóga az erőfeszítés.
Ilyen értelemben lenne jelentése a keresztnek és Jézus Isten-emberségének az erdélyi magyar egyházak életében, akkor megtartók lennének a nemzet számára, - de amit írtam fennebb, épp ettől állnak a legtávolabb.
Amint említettem, az emberiség fő problémája, önképe, valóságképe eltorzulása. Az, hogy ezen képeket, amiket lényegében önmagába hordoz, nem éli meg közvetlenül, belső jelentésüket nem emeli a tudatába, tehát nem ismeri igazi jelentésüket.
Az emberiség szellemi problémája valóságképével kezdődik és ennek fényében kell néznünk nemzeti létünknek problémáit, - és nem intézményes adminisztratív létünk szempontjából. Nekünk székelyeknek, magyaroknak az alapvető problémánk az, mint az emberiségnek, valóság és önképünk torzulása, mely csak a horizontálist látja, a vertikálisról mint sem tud.
Természetesen erre azt mondja valaki, hogy ne keverjem össze a területeket, az adminisztráció egy, a szellemi, lelki élet az meg más, ez két külön terület. Hát épp ez az baj, hogy a horizontálisról le van választva a vertikális, ez nyugati létünk szkizofréniája, - a vertikális nélkül a horizontális halott.
Na de vannak a táltosisták is, akik különböző sámán technikákkal jönnek, hát ezek is csak a horizontálist képviselik, és hiába ítélik el Rómát, mert problémájuk ugyan az, mint Rómának, megrekedtek a horizontálisban, - és nem hisznek a vertikális önmagának elégséges, minden külső eszközt nélkülözni tudó, autonóm működésében.
Ebben az esetben, a hit azt jelenti, hogy bízol a vertikális, az Isten közvetlen, önmagának elégséges közvetlen működésében, ami belső lényeged. A külső eszköz, ebbe a belső aktivitásba vetett bizalom hiánya. Belső vertikális lényeged akkor éled meg, ha belső önaktív lényegedre bízod magad, minden külső eszköz nélkül.
Itt valaki azt mondhatja, hogy hol az Isten működéséről írtam az emberben, hol az ember isteni lényegéről, Isten voltáról és a kettő, hogy illik össze, - erre azt tudom mondani, hogy a Láthatatlanban nincsen distinkció, esetleg a kölcsönös átjárás formájában.
Végül is a kereszt vertikalitása, Isten-emberségünk tesz képessé a külső eszközöket, metafizikákat, meditációs technikákat, nélkülöző, autonóm, szellemi lelki életre, ha ezeket megélve ismerjük. Ha megéljük magunkban a vertikálist, akkor látjuk, hogy a tanok, misztikák, külső meditációs technikák, mind fölöslegesek, mert a vertikális elégséges önmagának.
Kezdetben a nemzet tudattalan láthatatlan életéről beszéltem: az ezzel való harmóniánk, lelkünk képeinek megélése az istenivel való kapcsolatunk alapja. Tudattalan életünk aktív volta, és harmóniája tudatunkkal, tesz képessé az isteni világgal való kapcsolatra, de egy uttal az isteni élteti belső tudattalan életünket, - kölcsönösen feltételezik egymást.
A nemzetnek az identitást a vertikális adja és nem a horizontálisba tartozó szélsőjobbos, Jobbikos propaganda beszéd a nemzetről, - ez utóbbi a csürhének való.
Nagy Attila Puli
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése