Székely nemzeti anarchizmus - Gondolatok, a székelyeket megosztó autonómiázásról

Abban majdnem minden misztika megegyezik, hogy az elme szétszór, - hozzáteszem, hogy a belső éntől elszakadt elme. Sokan azt hiszik, hogy a misztikus kevesek dolga az elme harmóniája, - melyet a belső én harmonizál a csendben, létrehozván közte és az elme közötti harmóniát. És azok a sokak nem gondolják, hogy a mindennapokban fellelhető diszharmóniák, visszásságok az elme diszharmóniájának a következményei, - amely elszakadt központjától a belső éntől. De a sokak nem tudják, hogy az elme nem képes önmagát megregulázni, mert központja nem önmagában van, hanem a belső énben. Nem tudják, hogy az elmének nincsen önálló autonómiája, csak a belső énnel való harmonikus kapcsolat révén autonóm, - csak a belső én, a belső központunk autonóm, abban hordunk minden autonóm szabályt, nem elménkben.

A székely autonómia törekvések inkább megosztják a székelyeket, vagyis pontosabban, azokat kik közvetlenül azzal foglalkoznak, mert az átlag székely azzal van elfoglalva, hogy mit eszik holnap és nem az autonómiával, - az autonómiával akkor foglalkozik, amikor az autonómiások ünnepélyesen megkérdik, hogy kell-e, hát persze rávágja, hogy igen, mert az nem kerül semmibe.

Az Székely Nemzeti Tanács gyergyócsomafalvi gyűlése, az autonómiáról veszekedésbe, és azon keresztül eredménytelenségbe fulladt. Az autonómiázás, az arra érdemesek, vagy pusztán önjelöltek, energiáit szétforgácsolja. Az autonómiázás, inkább megosztja a székelyeket, mint egyesíti egy cél érdekében, szétforgácsolja az energiákat.

Ami szétszórt, annak nincsen autonómiája. Egy autonómiához vezető törekvésnek, föltétlen autonómnak kell lennie: autonómiát csak autonómiával lehet létrehozni. A szétszórt törekvés nem autonóm, tehát autonómiát sem eredményezhet.

Mi tesz autonómmá egy törekvést? Egy autonóm mag a törekvésben. Autonómiája az emberi önvalónak van és a benne lévő törvényeknek. A Láthatatlanban egyesült autonóm önvalók adják egy törekvés autonóm magját.

Autonómiája, csak a megvalósult embernek van, ki megtalálta önön központját önvalóját. Az ilyen embernek nem szétszórt az elméje, mert önön autonóm központjára irányul, az egy központ adja neki a harmóniát, fokuszálja.

A Székelyföldi autonómia törekvés azért vezet szétszórtsághoz megosztottsághoz, mert csak az elme szintjén történik, ami szétszór, és nem a megvalósult autonóm emberek szintjén.

Egy igaz autonómia törekvésnek a misztika szintjén kell kezdődnie, az önmaga belső autonómiáját megtalált emberrel, - autonóm közösséggé csak autonóm emberel lehetnek.

Az embert autonómmá az is teszi, hogy önaktív törvényeket hordoz önvalójában, amit nem kell úgymond megvalósítani, hanem megvalósulnak maguktól, mint egy belülről kényszerítve az embert megvalósításukra, betartásukra. Egy közösség autonómiáját nem az elme szintjén, a szétszórt elme szintjén létrehozott, kívülről a közösséghez hozzáadott törvények adják. Sokan azt hiszik, tévesen, hogy az önálló elme törvényalkotási képessége a közösségi autonómia alapja. Az elme, minek nincsen autonómiája, nem alkothat autonóm törvényeket. Csak az autonóm, ami eleve adott, önaktív természeténél fogva, és ezek nem egyebek, mint az önvalónkban hordott törvények.

Autonómiát az embernek, a közösségnek, csak olyan törvények adnak, mik maguk is autonómok, ön-aktívak és nem az ember által, mesterségesen, a puszta elme révén, létrehozottak. Az ember, a közösség, nem akkor autonóm, ha törvényeket alkot az elme szintjén, hanem ha engedelmeskedik az önmagában hordott belső törvényeknek.

Az elme szintjén létrehozott törvények, csak akaratlagos erőfeszítés révén működnek és nem a törvény, belső, önmagát megvalósító autonómiája révén. Az elme törvényei nem képesek önmagukat megvalósítani, ezért nem autonómok. A magunkban hordott törvényeknek az önmegvalósító képesség adja autonómiáját., saját dinamizmusuk, saját energia készletük van. Az ember belső törvényi önmagukat mozgatják, saját belső energiáikkal, tehát a törvény mozgatója belül van magában, attól autonóm. De a puszta elme konstruálta törvénynek nincsen belső mozgatója, belső energia készlete, a mozgatót kívülről kell hozzáadni, ezért nem autonóm az emberi elme alkotta törvény.

Az emberi elme, mely elszakadt belső központjától, az külsővé lesz, mert a külvilág határozza meg nem a belső központ, az önvaló, nem annak törvényei. Ez által veszíti el az elme az autonómiáját, hogy kívülről meghatározottá lesz és nem belülről, - minden ami autonóm az belülről meghatározott, magában hordja törvényeit. Az ember attól autonóm, hogy magában hordja törvényeit és azoknak engedelmeskedik, - “szívükbe írom törvényeimet”, írja az Ószövetség.

A pusztán külsővé lett elme, melynek már nincsenek belső törvényei, mik meghatározzák belülről, elveszíti autonómiáját és csak olyan dolgokra képes, amiknek maguknak sincsen, belső autonómiájuk. Az autonómiáját elveszített elme, ami külső, csak külsőként ad hozzá az emberhez, közösséghez törvényeket, melyek már csak pusztán kívülről határozzák meg az embert és a közösséget, - ami meg kívülről meghatározott az nem autonóm, csak ami belülről, önaktív törvények révén.

Az elme szintjén megkonstruált székely autonómia, mint kívülről hozzáadott a közösséghez, az csak az autonómia illúziója, mert nem belülről határoz meg és nem belülről mozgat. A közösség autonómiájának alapja, hogy a tagjai a bennük lévő törvények által belülről vannak mozgatva, - nem külső parancsra. A közösség akkor autonóm, ha a belső kohézió határozza meg, belső kohézió ott van, ahol a közösség tagjai megtalálták belső központjukat, tehát egyénileg is meg van belső kohéziójuk.

Sajnos nem gondolja senki az autonómiázók közül, hogy az elmék szétszórtsága, amiről a misztikák írnak, miatt van a sok egyet nem értés az autonómisták között. És, azt sem tudják, hogy az önmaga belső központját megtalált ember az autonóm ember, mely nélkül nincsen közösségi autonómia. Autonóm közösségnek csak autonóm emberek lehetnek az építő kövei.

A puszta elmék, a puszta elme szintjén nincsen konszenzus, - a szétszórt nem tudja megérteni magát a szétszórttal. A belülről meghatározottak egyet értenek, mert erre a belső törvények azonossága teszi képessé, - és az, hogy az önmaguk központját megtalált emberek, a Láthatatlanban egyesülnek. Az embereket nem a konkrét egyesíti, úgy igazán, hanem az, ami azon túl van, a személyiség azon része, mely már a Láthatatlan birodalmában van. A kézzelfogható elválaszt, de Láthatatlan egyesít. Az önvalóját megtalált ember együtt él személyiségének azon részével mely a láthatatlan birodalmához tartozik, mely apofatikus, kifejezhetetlen, végtelen, abszolút.

Autonómia tanácsok születnek, egyik a másik után, úgymond kidolgozzák, egyeztetik az autonómia elképzeléseket, - de nem gondolják, hogy ezt az emberről alkotott helyes kép, az emberi személyiség ősmintája nélkül teszik. Az embernek az önmagáról alkotott képe nem valami helyesen kigondolt kép, helyességét nem a kigondolás precizitásától kapja, hanem az ősmintának való megfelelésétől melyet a lelkünkben hordunk, - ezek az önvalónk szimbólumai, mint Jézus, ki önvalószimbólumként valóság a lelkünkben, ő a teljes ember szimbóluma.

Az emberi teljesség szimbólumokat mellőzve, amik az ember önmagáról alkotott egyedül helyes képe, amit lényegében nem ő alkot meg, hanem belülről adott, közvetlenül, a kollektív tudattalanból, közvetlenül, nem lehet közösséget autonóm közösséget építeni. Az emberi tejességszimbólumoknak önálló létük van az emberi lélekben, autonómok, az autonóm ember szimbólumai, - ezt mellőzve nem lehet organikusan autonóm, belülről létező közösséget elképzelni, mely belülről autonóm. Csak az a közösség autonóm, mely belülről autonóm és nem külső intézményei révén, a kívülről hozzáadott révén.

Az emberi teljességszimbólumokat, mint Buddha, Jézus vallásos élményként éli meg az ember, aminek megéléséhez tévedés, hogy rítusok, technikák, vagy vallásos intézmények kellenek, sőt azok inkább akadályok. Az autonóm ember vallási élményként jön lére, vallási élményként találod meg önvalódat, az emberi teljesség szimbólum megélése révén. Az autonóm ember vallási élményként jön létre, tehát azt mondhatjuk, hogy ha az autonóm ember, a közösségi autonómia lapja vallásos élményként jön létre, akkor az autonómia-törekvés mélyen vallási törekvés vagy annak kellene lennie, - és messze nem politika. Ilyen szempontból a politikai autonómia törekvés csak illúzió.

A belső embert, az emberi teljességet, annak belső képét, a nyugati kultúrában Jézus, de az Ős-Táltos is lehet egy szimbólum, kevesen élik meg ezeket a képeket magas szinten, kevesen valósítják meg az ember autonómiáját, mit ezek a képek jelölnek, magas szinten, kellő mélységben és intenzitással. De azok a kevesek, akik megélték, a közösség vezetői voltak hajdanán, tehát az ily módon autonóm személyiség volt hivatott a közösség szellemi és politikai irányítására, - ez baj, ha a politikai és szellemi vezetés szétválik, korunk tragédiája, hogy ez szétvált.

Az emberi személyiség ősmintáját ha nézzük, az elme nem kér autonómiát, hanem az egész ember szerves része. Akik úgy érzik, hogy hivatottak a székely autonómiáért küzdeni, azok csak a szanaszét kószáló elméjükben élnek, nélkülözve a belső emberi teljesség megélését. Ezek, szellemi értelemben nem autonóm személyiségek. Nem élik meg belső emberi autonómiájukat, hogy a közösség igazi autonóm szellemi vezetői legyenek. Nem tudtak szellemileg felnőni oda, hogy a közösség prófétái legyenek, - mert a próféta az, aki szellemi szinten, lelki szinten, magasan autonóm személyiség, és ez által hivatott a közösség vezetésére.

Az autonómia törekvés azért lett, már-már közröhejjé és nem közérdekké, mert kicsinyes, csak a puszta elméjükkel okoskodók irányítják, és ezért fullad veszekedésekbe, melyek meddővé teszik. Ez a törekvés az autonóm vezető személyeket, a karizmatikusan autonóm személyeket nélkülözi, ezért fullad meddő vitákba. Mivel már az autonóm személyiség ősképei nem mondanak semmit, azt hiszik sokan, hogy a szókimondó, mint Tőkés, vagy az arrogánsan nagyszájú és szókimondó, Szász Jenő autonóm személyiségek, - nem azok, Tőkést még a temesvári tette sem tette az, mutatja kicsinyes szereplése. Ma az igazi autonóm személyiség helyét átvette a kiabáló, látszatautonóm.

A zsidóknál a próféta nagysága abban állt, hogy képes volt rávilágítani, a problémák szellemi gyökerére, ebben állt látásának autonómiája, hogy szellemileg, lelkileg látta azon mélységeket, ahol a problémák rejtőztek, a felszín mögé látott, a nép lelkébe látott, ott látta minden külső probléma okát. A ma nagy-magyarjai, Tőkés, Orbán, Morvai, Vona, azért nem a nemzet igazi vezetői, nem próféták, mert csak a felszínen probléma látók, ők csak problémákat látnak, miket gyakorlatiasan meg kell oldani, külső megoldásokkal, de a nemzet lelkével nem tudnak kommunikálni, nem látják, hogy a bajok gyökere ott van, amit pusztán politikai, intézményes megoldások nem gyógyítanak.

Mire figyelmeztettek a zsidó próféták? Arra, hogy a nép bálvány imádó lett, hogy fontosabbá lett a külső rítus, a külső tárgy, mint a lélek, - tehát a nép a külsőnek, a külső formának, a külső anyaginak hódol, elveszítvén ezzel a lelkével, a belső autonóm meberi központtal való kapcsolatot. A próféták, mindig ara figyelmeztettek, hogy a megtartó a belső, a lélek, a szellem, az Úr, nem a külső cselekmény, nem abban kell bízni, hanem a belsőben.

A próféta, ha a nép elszakadt lelkének belső képeitől, vallásosságának belső, képi alapjától, azok megélésétől és a külső tárgyba fordult, a próféta megpróbálta visszavezetni a népet az ő belső képeinek megéléséhez, mert a próféták azt látták a nép igazi megtartójának, ami belül van és nem a külső tárgyit.

A jungi pszichológia nyelvén, a próféta szerepe az volt, hogy a népet visszavezesse, ha nép elszakadt a nemzet kollektív tudattalanjától. Az elszakadás abban állt, ha a nép nem élte meg közvetlenül lelkének képeit, hanem tekintetét külső valóságokra fordította és megfeledkezett lelkének képeitől.

A próféta szerepe az volt, hogy ápolja a kapcsolatot a nemzeti kollektív tudattalan és a nemzet tudata között, hogy ne feledkezzen meg a nép a lelkének képeiről.

A nemzeti egység forrása, nem valamilyen racionális konszenzus, hanem a nemzet tagjainak kapcsolata a nemzet kollektív tudattalanjával, annak képeivel, a tudatba emelés révén a tudattalanból.

A nemzetet a kollektív tudattalanja tartja egybe. De a nemzeti energiák forrása is, a nemzet megtartói ezen energiák és nem az intézmények. A kollektív tudattalan képei, megélésük révén, hatalmas energia mennyiségeket hordoznak magukba, mik a nemzeti vitalitás forrásai. Itt meg kell jegyeznem, hogy a meg nem élt képek, jogukat követelve, hatalmas pusztító energiákká is válhatnak, - egy nemzet nem hanyagolhatja el büntetlenül lelkének képei megélését, ez meg vallási élmény.

A nemzet melynek tudata elszakadt tudattalanjától és annak képeitől, annak a nemzetnek a prófétája biztosítja a kapcsolatot a tudat és tudattalan között, az próbálja újra visszavezetni a nép tudatát tudattalanjához. A tragédia az, amikor a nemzetnek nincsenek ilyen prófétái, - az a nemzet elveszett. A magyarság ebben a helyzetben van. A jobbikos acsarkodók, a megmondó Tőkés ere nem képesek, - a nemzet élete ezen áll vagy bukik, nem a külső szervezésen, hogy van-e nagytőke az országban vagy nincsen, vagy van-e autonómia vagy nincsen.

A nemzet belülről meghatározója, autonóm törvényeinek tárháza a nemzet kollektív tudattalanja, - ez a belülről való meghatározottság teszi autonómmá a nemzetet. Saját autonóm energia készlete, mi mozgatja megvalósulás felé, autonóm módon csak a tudattalan törvényeinek van, - ettől autonóm törvények a tudattalan törvényei.

A nemzet tudata, ha kapcsolatban van tudattalanjával, akkor az a nemzet tudatának egységet biztosít és nem szóródik szét a nép; a nemzet tudata, ha elszakad tudattalanjától a nemzet tudata szétszóródik, és így a nemzet is szétszóródik. A nemzet autonómiájának alapja nem az intézményei, hanem kollektív tudattalanjának élő volta, tudatának élő kapcsolata kollektív tudattalanjával. A nemzet tudatának, magában nincsen autonómiája, ezért hamis a nemzeti öntudat kifejezés, hanem csak a tudattalannak egyesült tudatnak, vagyis a tudattalan autonómiájára helyezkedő tudatnak, mely tudatosította mélységeinek tartalmait, - leereszkedett a mélységekbe, felhozta, és felvitte az egekbe megszentelni, hogy megszentelve lehozza a földre megtartó szentségként.

Nem csoda, hogy a székelyföldi autonómia törekvés még nagyobb megosztottsághoz, szétszórtsághoz vezet, az energiák szétforgácsolásához, így lassan a székelység pusztulásához, épp a helytelen autonómiázás következtében, mert alapvető dolgokat nélkülöz, ami egy nemzet életét illeti.

A zsidó próféták a külső vallási intézmény túlértékelésében, és a lélek elhanyagolásában látták a nemzet vesztét. Most az autonómiázás révén épp az történik mit elítéltek a próféták, az intézmény megtartó erejének túlértékelése, a nemzeti kollektív tudattalannal való kapcsolat kárá, épp azoknak a megtartó energiáknak a kárára melyek, belülről, szerves módon tartják meg a nemzetet. Tévesen, az autonómiások abban látják az autonómiát, ami nem autonóm, ami nem belülről meghatározó, ami autonóm módon nem belülről megtartó, hanem csak kívülről hozzáadott, mint a területi autonómia intézményei. Ahelyett, hogy összekapcsolnák a nemzet tudatát kollektív tudattalanjával, befele fordítanák a nemzet tekintetét, önmaga lelke felé, hogy a nemzet tudata felfedezze önmaga lelkének megtartó képeit, a nemzet tekintetét kifele fordítják, egy mesterséges, pusztán csak egy kívülről meghatározó autonómi és annak intézményei felé. Épp amivel meg akarják menteni a nemzetet, épp amivel védelmére kelnek, épp azzal vágják el lelkének vitális energiáitól.

Egy nemzet akkor veszíti el identitását, amikor elfordul tudata, saját kollektív tudattalanjától, önön lelkétől, tekintete kifele fordul, - az autonómiázás nem más, mint a nemzet java ürügyén elfordítania nemzet tekintetét, a külső intézmények felé, önmaga lelkétől, önmaga lelkének képeitől, mely energiái, és identitása forrása. A politikai nemzet mentők, mint a Jobbik, Tőkés azért károsak, mert beszédjükkel a nemzet tudatát még jobban kifele fordítják, el lelkének képeitől, el a kollektív nemzeti tudattalantól, mely az igazi megtartó, és mely igazán autonóm a tudattal együtt.

Az autonómia törekvés fő problémája, hogy az autonómiát, kizárólagosan, csak az intézményekben látja, és nem a lélek ténylegesen autonóm törvényiben, mint alapban, - amire esetleg épülnének az intézmények. Az autonómiát abban látja, ami nem autonóm, ami nem belülről meghatározó, hanem csak kívülről, ami nem autonóm, - a külső hozzáadás soha nem autonóm.

Az autonómiások nem látják, mit Jung látott, hogy az európai ember válsága vallási válság, - ami azt jelenti, hogy megfeledkezett önön lelkéről, lelke tartalmainak közvetlen megéléséről, és azon keresztül a a Transzcendenssel való közvetlen kapcsolatról. Válságunk oka, hogy nem tudjuk, hogy az embernek identitást, és ezen keresztül a nemzetnek, a Transzcendenssel való közvetlen kapcsolat ad, az tart meg az tart egybe, az a tényleges emberi autonómia forrása, mert igazi autonómiája a Transzcendensnek van, - ha önmagunkat is annak éljük meg, Transzcendens végső valóságnak, akkor vagyunk autonómok és van emberi és nemzeti identitásunk. Az autonómia élményünk alapja, hogy lényegünket végső valóságnak éljük meg, mert autonómiája csak a végső valóságnak van. Az autonómiások nem látják, kik csak intézményekben gondolkodnak, hogy az autonómia vallási kérdés, nem intézményes, - és a nemzeti megmaradás problémája is nem jogi, hogy milyen jogaink vannak, hanem kifejezetten vallási, prófétai. A nemzeti megmaradás pusztán jogi kezelése, intézmények révén, elfordítja a tekintetet, attól, hogy a nemzeti megmaradás alapja a lélekben van, a problémák gyökerét ott kell keresni, a megoldást ott kell keresni.

Az autonómia pusztán jogi és nem szellemi, lelki megközelítése oda vezet, hogy az igazi probléma nem vevődik észre, hogy a nemzet tudata elszakadt saját kollektív tudattalanjától, lelkének képeitől, identitásának, vitalitásának forrásától, és azt kéne először egyesíteni, mert ez mindennek alapja. A tudatnak a kapcsolatát a tudattalannal, csak vallási élményként lehet ápolni, tehát nem politikával, - a politika csak elszakítja a tudatot a nemzet tudattalanjától, ezért mondom, hogy nincsen olyan, mint nemzeti párt, és amelyik annak mondja magát az hazudik, mert a külső valóságra fordító beszédével épp az, hogy elvonja a nemzet tudatát lelkétől, annak képeitől, mely a nemzeti lét, identitás alapja.

Az autonómiások épp attól fordítják el a nemzeti tudatot mi autonóm: a kollektív tudattalantól, vagyis az azzal egyesült tudattól. A közösséget az teszi autonómmá, ami belül van és nem kívül, az autonómiások szerint az által lesz autonóm a közösség mi kívül van.

A közösséget nem a jogai tartják meg, hanem az, hogy mennyire éli meg lelkének képeit közvetlenül, - minél kevesebb eszköz nélkül. Az autonómiások fonákul látnak egy dolgot, azt hiszik, hogy a megmaradáshoz sok mindenre van szükség, minél több jogot birtokolni az a megmaradás titka, - ez nem igaz, egy közösség akkor autonóm, akkor életképes, ha minél kevesebb eszközt igényel megmaradásához, ha elég neki, minden intézmény nélkül, az mi lelkében közvetlenül adott. Ne feledjük, minden jog, csak függőség. Az eszközök nem növelik a lehetőséget, nem növelik a szabadságot, hanem csak megkötnek, függővé tesznek. De a lélek azt is biztosítja, anélkül, hogy függővé tenne, amit a törvény, még jog formájában sem képes a nemzet számára: a szellemi, vitális energiákat, ezeket semmilyen jog nem tudja megadni. Egy közösségnek életet nem a jog ad, hanem a lélek.

Az autonómiások fő problémája, hogy nem veszik észre, hogy a nemzet problémája nem jogi, mihez van joga, hanem először is, szellemi, lelki, vallási válság, súlyos belső identitásválság, a nemzet tudatának elszakadása önön tudattalanjától, lelkének képeitől, valami súlyos szakadék a tudat és a nemzet lelke között, - ezt sem az autonómiások, sem Tőkés, sem Orbán, sem a Jobbik nem képes áthidalni, összekapcsolni, mert beszédük kifele fordító, a külső problémákba, amivel elfordítják a tekintetet az alapvető szellemi válságról, a szakadékról, ami a nemzet tudata és a lelke között tátong.

Ezt a szakadékot a nemzet tudata és tudattalanja között, semmilyen külső politikai reform, sem vallási reform nem tudja áthidalni, nem lehet tatarozni, ezt csak a csend tudja összekötni. Önvalónk csak a csendben válik autonómmá. Az emberi autonómia kezdete a csendben van, ott nyeri el aza ember az autonómiáját. A nemzet kollektív tudattalanjának tartalmai a csendben a pusztában emelkednek fel e tudatba, - ezért kellett a zsidóknak negyven évig a pusztában vándorolniuk, hogy megelevenedjenek lelküknek tartalmai, élő valósággá legyenek. A nemzet kollektív tudattalanjának energiái a csendben szabadulnak fel. A nemzet megtartója nem a zajos autonómia gyűlések, ahol személyeskedésig menő veszekedések folynak, az autonómia nem itt születik, hanem a csendben, - az autonóm ember, az autonóm közösség a csendben születik, az autonómia nem a zajos autonómia tanácskozásokon születik, hanem a pusztában, a csendben, Egyiptom pusztájában.

A székelység akkor lesz autonómmá, autonóm közösséggé, ha a csendben elnyeri autonómiáját, kollektív tudattalanjának önálló aktivitását, ha lelkének törvényei újra megkapják a saját energia töltetet, és ez által önmegvalósító autonóm törvények legyenek.

Az autonómisták egy dolgot nem tudnak, hogy az ember nem tud autonóm valóságot létrehozni, mesterségesen létrehozni nem lehet autonómiát, az autonóm valóságok azok eleve adottak, ha nem működnek azokat, csak újra aktiválni lehet, de nem lehet mesterségesen létrehozni, - és autonóm csak az lehet, minek gyökere a Láthatatlanban van, a végső valóságban, ha valami elszakad a Láthatatlantól, csak konkrét lesz, akkor már nem autonóm, ez a másik hibája az autonómi a törekvésnek, hogy csak konkrét, nincsen gyökere a Láthatatlanban, de az ember révén lehet. Autonómiát azért képtelen az ember pusztán a konkrétból, mesterségesen megépíteni, mert autonómiája csak annak van, ami a Valóságra épül, vagyis a látható és Láthatatlan valóságra együtt, - Láthatatlant nem képes alkotni az ember, ezért nem tud autonómiát létrehozni.

Autonóm valóság az, ami egy világ. A világ az mi magába foglalja a Láthatót és Láthatatlant. A világ lényege a Láthatatlan, a Látható a csak a felszín. A világokat, mint autonóm valóságokat, nem tudja létrehozni az ember, mert, amint írtam, nem képes a Láthatatlan létrehozásához, ami a világ eszenciája, az autonóm volt forrása. A világok csak a csendben születnek, mert a csend, mint láthatatlan tud a Láthatatlanból Láthatatlant szülni, és abból a láthatót.

A csend láthatatlanjából újjászületik a nemzet valóságának Láthatatlan oldala, a nemzet világának Láthatatlanja, láthatatlan identitása, és a Láthatatlan megszüli a Látható világát a nemzetnek, - végül is a csendből megszületik a nemzet új világa, és ez az újjászült világ a csendből az igazi autonóm nemzeti lét, ez az igazi autonómia, ha egy világ születik a csendből. Tehát az autonómia törekvés azt kellene, hogy jelentse, hogy új világ születik a csendből, - autonóm világot csak a csend szül és csak az tartja életben. Csend nélkül nincsen autonómia, a szellemi, lelki valóságok csak a csendben nyilvánulnak meg autonóm valóságokként, - és ne feledjük, hogy a szellemi, lelki valóságok lehetnek csak autonóm valóságok, ami Láthatatlan.

Azt is mondhatom, hogy a nemzet újjászülető világára, mint egy várakozni kell, az éjszaka csendjében, - lehet, hogy furcsa, a tettek, a kényszeres aktivizmus világában, de a nemzetért nem kell tenni, hanem csendben várakozni kell, az újjászülető nemzetre, mely új világként újjá születik, és majd ebben az új világban lesz az új nemzeti energia mely tettekben fog majd megnyilvánulni. Csak látszatra, passzivitás ez a várakozásra buzdító kép, mert majd a várakozásból született hatalmas energiák fognak, majd hatalmas tetteket szülni. Ez csak látszat passzivitás.

Autonóm valósággá csak egy olyan közösség válik, mely a puszta csendjében új világgá tud lenni, ahol a Látható és a Láthatatlan harmóniában van.

A magyarság a Kárpát-medencében nem tudott ilyen értelemben egy magyar világot teremteni, minek önálló szellemi léte van, ezért tűnik el, mert nincsen világa mi megtartsa. De még nem késő semmi, lelkéből, a csendben, minden technika, jóga nélkül, új világ születhetik, mely megtartja.

Egy nemzet autonómiájának alapja a szellem autonómiája, - a székely autonómia törekvés épp a szellemi autonómiát nélkülözi, azzal ellentétes irányba mozog.

A székely nemzeti anarchizmus szerint, a székelységnek el kell dobni minden régi hagyományt, intézményt, nemzetről való tudást, ami már halott, és a csendből, önön lelkéből újjá kell szülnie mindent. A nemzetnek új találkozásra van szüksége, minden külső eszköz és régi hagyomány nélkül, minden előzetes tudás nélkül, önön lelkével, és lelkében a Láthatatlannal.

A székelység tudatának újra kell találkoznia önmaga tudattalanjával, lelkének mélységeivel, minden külső eszköz nélkül, minden tant mellőzve. Új, közvetlen találkozásra van szükségünk önmagunkkal, önmagunkban az Úrral, hogy ebből szülessen új vallás a nemzet számára, mert csak egy ilyen közvetlen találkozásból az Úrral és önmagunkkal születhet új, nemzeti megtartó vallás. A székelységet egy új vallás tartja meg és teszi autonómmá, élő közösséggé, és csak egy új, a saját lelkéből született vallás tartja meg és nem valami nyugatról és innen onnan összemásolt és kiagyalt intézmények. Ne feledjük, hogy a nemzet csak a szellem lévén lehet autonóm és csak a szellemnek van megtartó ereje, és nem az önmagunktól elfordító intézménynek. Az téves, hogy az intézmények megtartanak, azok nem azok, csak önön lelkünktől fordítanak el, épp attól, mi megtart, mi vitalitásunk forrása, mi identitásunk forrása élő képei révén.

A székely autonómiázás nem egyéb, mint vak vezet világtalant. Az önálló elme vak, tanítják a misztikák. Az elme lámpása a Lélek, a belső fény.

Az elme szétszór, a szétszórtságnak nincsen autonómiája, csak annak, ami összpontosítva van, önmagára belső központjára. Az autonómiázásnak nincsen fókuszált szellemi központja, mi identitást adna a törekvésnek, ez azért van, mert az önálló elme autonómiájának hódoló, szétszórt elme állapotú autonómiázók vezetik az autonómia törekvést, tehát olyanok kik szellemileg maguk sem autonómok, - tehát a törekvésnek nincsenek autonóm vezetői, szellemi értelemben, kik az autonóm ember ősképének megélése révén autonómok.

Az önállónak hitt elme kifele fordul, elfordul önmaga belső központjától, az autonóm magtól. Aki kifele fordul, az képtelen észrevenni a nép alapvető tragédiáját, hogy hatalmas szakadék van a nép életében a a tudat és a tudattalan között, ami végzetes lehet. Az autonómiázás még jobban kifele fordítja a nemzet tekinteté, mert pusztán a kifele forduló elme műve, és még nagyobbá teszi a szakadékot a nemzet tudata és tudattalanja között, de ezzel egyúttal növelve a nemzet identitásvesztését, és csökkentve lelkének energia központjával való kapcsolatot, megfosztva a nemzetet éltető szellemi, lelki energiaforrásától. Az autonómiázás nem, hogy önmaga belső szellemi központjára irányítaná a nemzet tudatát, hanem épp elvonja attól, megfosztva belső szellemi identitásától a nemzeti tudatot.

Az autonómiázó politikusok sem azok, kik önön autonóm központjukat keresnék, vagy akár megtalálták volna, hanem épp távolodnak a pusztán kifele tekintő autonómiázás révén, tehát nekik semmi közük a közösségi autonómiát képező autonóm emberhez, holott ők kellene, hogy legyenek az autonóm ember mintái. Itt is egy ellentétes mozgást látunk az autonómiázásban, nem az autonóm ember jön létre, az autonómia alapjaként, hanem az attól való eltávolodás, az autonómiázás okán.

Nagy Attila Puli