Orbán Viktor mexikói nyaralása, már nem érdekes, azok számára kik mindig új szenzációkra vágynak. De nekem ez az időbeli távolság érlelte meg a vele kapcsolatos gondolatokat.
Azt hiszem, hogy nekünk székelyek számára nem ideál Orbán, annak ellenére, hogy a felesége nagyon kínálta a Marosvásárhelyi Rádióban családjukat nemzeti ideálként. Nekünk székelyeknek vannak saját ideáljaink, igaz nekünk is csak a múltban, - inkább.
Időszerűtlen a gondolat, amit most leírok, de valami belülről kényszerít, hogy leírjam. Orbánék útja egy kis vagyon volt, a szegény ember zsebéhez viszonyítva. A székely Berde Mózsa, XIX. Századi székely nemes, 1848-ban erdélyi kormánybiztos, Szentivánlaborfalváról, Brassóba gyalog ment be, majdnem negyven kilométer az út. Berde a vagyonát, hát mondhatjuk, hogy a nemzetre hagyta. Vagyonának a nemzet látta hasznát, szegény gyerekek, gondoljunk csak a Berde cipóra.
Valahogy nagyon megtetszett ez az ellentétes párhuzam, az útra kisebb vagyont költő nemzeti Orbán, és az ugyan csak nemzeti, de gyalogjáró Berde. Valamikor magyarnak lenni, egy fajta aszkézist is jelentett, ma magyarnak lenni kényelem és luxus a nemzet ürügyén, - keveseknek. Valamikor magyarnak lenni, azt jelentette, hogy adsz a nemzetnek, de most a nemzet kirablását jelenti, - csak ne mondja Orbán, hogy ingyen jobboldali, nemzeti.
Tudom, hogy egy olyan korban, amikor az emberek mániákusan gazdagok szeretnének lenni, nem sok embernek érinti meg a lelkét, ha aszkéta magyarokat ajánlok ideálnak, vagy húzok párhuzamot a mostani kapzsi nemzetiek és a régen élt aszkéta nemzetiek között. Úgy érzem, hogy nekünk székelyeknek, nem a Mexikóban nyaraló Orbán kellene, hogy legyen az ideál, hanem a gyalog járó Berde, - szimbolikusan.
Szerintem érdemes még azt is megjegyezni, hogy Berde, hibáival együtt egy hiteles emberi ideált képvisel, de korunk Orbánja, már egy mesterségesen, szakértők által megkonstruált, nem hiteles emberi ideált képvisel. Így züllik le a nemzeti ideál, hogy kivesz belőle a természetes emberi.
Nem tudom, hogy természetesen, belülről jövően, ebben a korban lehet-e magyarnak lenni, vagy csak mások által megmondva. Nem tudom, hogy csendesen lehet-e már ebben a korban magyarnak lenni, mint Arany, vagy csak hangosan, - valakiket gyalázva.
Ma már nem életideál, a pusztában, lassú, csendes, senkit nem gyűlölő, mindenre ráérő magyarnak lenni. Aki ha reggel felkel, megcsodálja a napot, még köszönti is, este meg elköszön a naptól, mert ugye arra is ráér, - és nem azért teszi, mert valami ősmagyar vallás hívője, hanem úgy jön neki. Amely magyar életben a szent nem azért szent, mert megmondják a magyarnak, hanem attól, hogy közvetlenül megéli.
És ez a lassú, csendes magyar, nem attól magyar, hogy mások tele tömték a fejét kötelező hiedelmekkel a nemzetről, vagy habzó szájjal üvöltözik, hanem, attól, hogy lassú életével otthon van önmagában, otthon van hazájában, szellemileg, lelkileg. Az ilyen csendes, szellemi magyarság, lelki magyarság, épp a politikum, deklarált, a kultúra pusztán csak tudott magyarságától áll a legtávolabb, - ez a csendben, titokban megélt magyarság.
Az ilyen magyar nem attól magyar, hogy az óceán fenekén elsüllyedt civilizációból származtatja magyarságát, szenzáció faló módon, hanem attól, hogy otthon van lelkének csendes világában, lelkének egyszerűségétől magyar, - és nem attól, hogy melyik történelem szemlélet igaz nemzetéről. Nem attól a tudattól magyar, hogy hány ezer éve lakik a Kápát-medencében a magyarság, és hány magyar szó van a dél-amerikai kecsuák szótárában, hanem attól, hogy minden jógatechnika nélkül is otthon tud lenni önön lelkében és így saját hazájában.
Sajnos ma az a magyar az ideál, aki hangosan vitatkozik a nemzetről és gyűlöl, és ha valaki nem ért vele egyet, akkor szidja, mint a bokrot és főbeveréssel fenyegeti. A “ma jó magyarja” nem tűr ellentmondást, ha nemzetről van szó, - na de ebből nem kérek, mert ez nem a nemzet, hanem a nemzet pusztulása, káromkodások közepette. Ma a nemzet megsemmisítése, azok révén történik, kik a nemzetet a lobogójukra tűzték és a legtöbbet hivatkoznak a nemzet javára, - mint a jobb, szélsőjobb, Orbán, Morvai, Vona.
Nekünk székelyeknek, nem a magyarországi, szélsőjobbos és jobbos politikusok kell, hogy nyújtsák az életideált, mert van nekünk is ideálunk, igaz egy kicsit feledettek, mint a Berde Mózsa. És ott van a Hargita fenyveseinek a csendje, ahol az üzleti szellemű jóga nélkül is önmagunkra találunk, - megtaláljuk nemzeti létünknek igazi forrását, lelkünket. Ehhez meg nem kell tanítónak sem a magyar szélsőjobb, sem a magyar jobboldal.
Az igazi székely, az igazi magyar, csak úgy belülről, a lelkéből székely, magyar, minden kívülről megmondó, kívülről meghatározó, minden erőltetett, elhatározó szándékosság nélkül. Ez a csendes, lelki, szellemi nemzet már nem létezik, és ez a nemzet veszte, mert ezzel az igazi magyarság veszett el.
Az igazi székely, az igazi magyar lelkének csendjében székely, magyar, ez legyen a jövő székelysége, a jövő magyarsága. Fedezzük fel a jövő magyarságát, a jövő székelységét lelkünkben, akinek szellemi, lelki magyarsága a csend révén születik meg, - ami túl van a művelődéstörténeti, halott, muzeális magyarságon, pusztán a száraz ismeretekre alapozott magyarságon. Az igazi magyarság, székelység nem ismeret, hanem lélek, szellem.
De akkor egyesek miről fognak vitatkozni? Mert a nemzet ott vita téma, ahol csak tudják, de nem élik.
Nagy Attila Puli
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése