Sajtószabadság az erdélyi székely, magyar berkekben, na ne marháskodjanak?! Sajtómaffia!!! Az igen!!!
A szerkesztőségek egymást kölcsönösen szidják, hogy ki mennyi támogatásban részesül, Magyarországról, mennyit vágott zsebre spekulatív, maffiózus alapon.
Nem hiszek az olyan nagy szavakban, mint sajtó és vélemény szabadság, mióta a Krónika éhségsztrájkomat arra használta, hogy lejárasson, a témától idegen dolgokat írt rólam. Bíró, vagyis Kovács Blankát kérdeztem vállalja-e a felelősséget a cikkért reszketve mondta, hogy nem. Kovács Zsolt ki az interjút készítette velem, utólag azzal jött, hogy ott volt a farzsebben a reportofon. A becsületes szándékú riportot gondolom nem így készítik, diktafonnak a farzsebben. Ezt még mondjuk, elfogadom, de Csinta Samu akkori főszerkesztő, autonómia-mániás, nem adta meg a replika jogát sem, ez elfogadhatatlan volt számomra.
Az óta nem hiszek az autonómiába és minden eszközzel harcolok ellene. De az autonómia harcot és az autonómiát nem egy olyan balfácán nációnak találták ki, mint a székely kit a történelemben mindig az orránál fogva vezettek ígéretekkel. Amely nációval el lehet hitetni, hogy ő nem egy külön nemzet, hanem csak egy fajt a bóvli magyar, ki színpadias furfangjával, de aminek a történelem nehéz perceiben nem vette semmi hasznát, a Pesti híg-magyart szórakoztatja, mint egy cirkuszi majom, az nem képes az autonómiára. Mert ugye az autonómiára képesnek is kell lenni, nem elég locsogni róla, erről kevés szó folyik, hogy képes lenne-e a székely az autonómiára, vagy csak nagy a szája, féle, hogy nem lenne képes csak nagy a szája.
Megdöbbentő, hogy a magyarországi magyar nacionalista propaganda milyen könnyen meg tudta semmisíteni az önálló székely nemzet identitást. Tudom ki lehet cselezni az itteni megállapításomat, a nemzeti identitás történelmi változásaival.
Mióta Farkas Árpád költő, a Háromszék napilap főszerkesztője az irodájában megalázott, az éhségsztrájkom bejelentésekor, hogy könnyű éhség sztrájkolni annak kinek úgy sincsen mit enni; mióta csak a Háromszék szerkesztőségében az igazamat keresvén, a kökösi rendőrséggel szemben, Torma magányos lázadónak titulált mikor bemutatott Szilveszter Lajosnak, ki utána elbőlcsködte, hogy mekkora hős volt mikor egy pártos agytágítón részt vett és megasszondta; azóta tisztában vagyok, hogy kik is a nagy székelyek és a nagy magyarok, a nagy autonómiások, hogy mit ér a sajtó nálunk Erdélyben.
Aztán meg Farkas Árpád az irodájában azt is mondta, érdemes megemlíteni még akkor is, ha nem kifejezetten erről van szó itt, hogy a katolikus papok nem tettek eleget a nemzet iránti kötelességüknek, mert nem tanították meg a Magyar Himnuszt a kommunizmusban, az erdélyi katolikus papokról van szó. Ő unitárius.
Hát sajnos nagy marhaságot mondott, megdöbbentem, hogy milyen kisstílüen előítéletesen gondolkodik. Azt hiszem egy egyház papja sem tanította. A másik, hogy a katolikus egyház nem feküdt le a rendszernek de a protestánsok igaz. Az nem magyarázat, hogy a katolikusok mögött ott volt Róma és nekik könnyebb volt, mert védve voltak.
De Farkas Árpád akkor sem beszélt pozitívan mikor arról beszéltem, hogy neki, hogy kértem a szekus dosziámat és még nem kaptam meg. Azt mondta, hogy ő az övére nem kiváncsi. Annak semmi értelme azt kikérni és olvasni. Ő arra nem kíváncsi, hogy őt kik súgták be. Utólag ezért láttam be, hogy egyeseknek igaza van kik a magyar értelmiséget vádolják a szekus dossziék iránti közömbösséggel. De nem csak az értelmiség közömbös, sőt ellenséges, az udemeré irodában sem volt másként Szentgyörgyön. Ott egy íróasztalnál unatkozó atyafi még majdnem támadott is, hogy hát az minek nekem. Aztán, hogy mondtam neki, hogy arra vagyok kiváncsi, hogy 89 dec 5-én amikor a szeku kihallgatott fegyverlopás gyanújával akkor csendesebb lett. Közben csak egy unatkozó hölgy unalmában azt nézte végig, hogy milyen szakadt a bakancsom, sehogy nem tudta levenni szemét szegénységem jeléről.
Annak idején a kökösi Székelyföld táblánál megkérdezte a Pro Tv riportere kire szavazok az udemerére, vagy az Mpp, én azt mondtam, egyikre sem, kisstílű maffiotákra nem szavazok.
Végül is a szerkesztőségek mocsarak, ahonnan mérges gázok áradnak ki. Kisstílű emberek, picinyke életük picinyke érdekeivel.
Ezen események óta megértettem, hogy mit is érnek az autonómisták, mit is ér az autonómia harc. Ennek csak ellenpropagandát érdemes csinálni, mert az autonómia ha meg is valósul, csak ezen picinyke emberkék picinyke érdekéinek, érdekharcainak színtere lesz melyből a székelyek vajmi keveset nyernek. Egy mocsár lesz a Székelyföld mi mérges gázokat fog kiárasztani, ezen emberkék lehelete által.
Ha ez lesz az autonómia, ahogy a sajtó emberei viszonyultak hozzám,akkor csak harcolni tudok ellene, mert az az autonómia nem az én autonómiám lesz, hanem a maffioták-é.
De ahol a lázadóval, az igazát keresővel, csúfolkodnak, hogy magányos lázadó, ott nem is lesz igazi szabadsága a nációnak. És az ilyeneknek a magyarságuk, székelységük, csak puszta farizeus külső, díj visszautasításuk csak a látszatnak szóló propaganda nem őszinte, mint a Farkas Árpádé, aki becsmérlőleg beszélt a szekus dosszié kikérését illetően is, nem rólam, hanem a kikérést illetőn. Farizeusok, látszatszékelyek autonómiája nem kell.
A lejárató cikket a Krónikában, egy polgármester rendelésére készítették ki mögött a titkosszolgálatot sejtem. Mi ebben a szomorú, és elgondolkodtató, hogy a titkosszolgálat ennyire tud zsonglőrözni, hát akkor mi lesz itt.
A Brassói Lapoknál a MURE nagyfőnöke, Ambrus Attila, akkor ő volt, meg nem sokba vett mikor igazamért hozz fordultam, pro forma igazat adott.
Ambrus Attilának egy panaszlevelet adtam át a MURE-nak, az etikai bizottságnak címezve. Ma is kapom a választ, mit annyiszor megígért.
A korrupt falusi román rendőr és a minket szellemi vezető, meg politikai vezető elvtársaink között nem látok semmi különbséget. Ha nincsen különbség akkor magányos a közösség.
Azóta az én autonómiámra vigyázok leginkább, mert az az igazi a többi mese, szélhámosság.
TGM-nek igaza volt, hogy Romániában a lázadónak nincsen becsülete.
